Turul 1883 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1. Értekezések s önálló czikkek - Nagy Gyula: A turulról
hi ez a mondák felfogása is, de ez — mint látni fogjuk — a történeti valóság is. S hogy Gyercs vezér, avagy még inkább István, miután nemzetét a keresztyén vallásra térítette, s a pápától koronát, czímert és apostoli keresztet nyert, a pogányságra emlékeztető turult sem pajzsán, sem királyi lobogóin nem hordta többé, az csak természetes. A német Muglen mondja is, mintegy kiegészítve a hazai krónikások előadását, hogy a fejedelmek a keresztyénség felvétele után addigi jelvényüket megváltoztatták, megcserélték; saját szavai szerint: darnach begundcn die fursten das vorgenant tzaichen verwandeln und verkerenDe hogy maga a nemzet, a szabad magyarság, mely a felkelő nemzeti sereget alkotó, azontúl is régi megszokott czímerét lobogtatta harczi zászlain, nagyon valószínű. E föltevés mellett szólhat egyebek közt azon mindenesetre figyelmet érdemlő körülmény is, hogy némely kétségtelenül ősrégi származású nemzetségeink czímerében mai napig a turul vagy karvaly madár alakja szemlélhető. A gr. Károlyiak még nevét is megőrizték családi czímerük madarának, mert semmi kétségem benne, hogy a család ősi fészke, a szatmármegyei Károly neve nem a latin Carolusnak megfelelő Károly, hanem karvaly, vagyis a szó régibb avult alakja szerint karoly. Világos bizonyság erre a szintén Szatmármegyében létezett Karolyos (Karwlos) puszta neve, melyről a grófi család XVI. századi okiratai még emlékeznek, s amelyet nem magyarázhatunk máskép, mint ahogy a hasonló képzésű Hollós, Varjas, Verebes stb. helyneveket. Azonban a magán családi czímerekről netán vonható következtetéseknél sokkal többet mondó az a történeti tény, hogy az erdélyi magyar megyék nemessége minden ha sast hordott czímerül, s ezzel élt pecsétjén is, amíg a három nemzet külön-külön pecsétet használt az országoi kiadott okiratok hitelesítésére. Némelyek szerint már János király alatt, 1538-ban végzést hoztak, hogy a három nemzetből álló Erdélyország részére három különböző pecsét készíttessék, s e végzés értelmében a vármegyék magyarsága, kétségkívül régi usás folytán, egy kék mezőben zöld gyep fölött repkedő arany csőrű, egyfejü fekete sast kapott volna czímerül. De teljes bizonyosságénak tekinthető és határozott intézkedés az erdélyi pecsétek dolgában csak az 1659. évi szászsebesi országgyűlésen történt, melynek egyik törvényczikkelye kimondja, hogy az ország négy nagyobb rendje szerint — a negyediket képezvén akkor a magyarországi kapcsolt részek, — négy külön pecsét metszessék, s ezek közül az erdélyi vármegyék pecsétjén egy fél sas legyen. Hogy a magyar nemzeti sas itt már csak fél sassá csonkítva jelenik meg, annak valószínű oka az, hogy a fejedelmek az 1659-iki végzést megelőző időkben már régóta használván pecsétjeiken a három nemzeti czímert saját családi czímereikkel különféle módokon összetéve, a sasnak eltűnt fele egyszerűen valamelyik czímercombinatio technikai nehézségeinek eshetett áldozatul. Egyébiránt teljes épségében is megvan még, és látható Alsó-Fehér vármegye czímerén, mely legrégibb magyar megyéje Erdélynek ma is az imént leírt sas képét viseli pajzsában , a mi hihetőleg onnan eredhetett, hogy a nemzeti pecsét őrizete egy időben épen Alsó-Fehérmegye főispánjára volt bizva. A magyar fél-sas Erdély országnak később egyesített czímerében mind e mai napig a főhelyet foglalja el. Megemlítem még egyúttal, hogy Dugonics föntebb idézett munkájában a Pan-Inonia czímerét is a négy folyamból és egy koronás sasból állította össze. Az elmondottak után szinte lehetetlen, hogy önkéntelenül is a régi nemzeti hagyományra ne térjen elménk; ne legyünk azért merészek, ha az erdélyi magyar sas képében egyenesen pogány őseink turul-madarát keressük. Hogy az erdélyi vármegyék magyarsága mint község, nemcsak az újabb korban, s nemcsak pecsétjein élt sas-czímerével, hanem azt már sokkal azelőtt hadi jelvény gyanánt is használta s zászlóin hordta az ütközetekben, hiteles oklevelek bizonyítják: 1 Cap. V. Kovachichnál, 9. 1. 3 Nemzeti Társalkodó, 1833. I.F. 147. I. 1 Tagányi Károly, M. orsz. Czímertárában, és Dugonics András «A magyarok uradalmaik” czímű munkájában. 2 Az erdélyi országos czímerekről bőven és alaposan értekezett gr. Kemény József a Nemzeti Társalkodóban, 1833. II. 145—160, és ismét u. o. 321—327. 11. Utána Jakab Elek a Századokban, 1867. 336—352. 11. 3 Jakab Elek, id. h. 339. 1. * A magyarok uradalmaik, 30. 1.