Turul 1883 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1. Értekezések s önálló czikkek - Nagy Gyula: A turulról

ből 6*5 c­m. a paizsra, 8'5 c­m. a sisakra s ennek oromdíszére, és pedig magára a sisakra 2'5, az oromdíszre pedig 6 c­m. esik. A paizs szélessége 5*8 c­m. Mint az említett czímer idomai s arányaiból kitűnik, az már az úgy nevezett heraldikai késő­gothra átmenet stíljéhez tartozik, mely a Zsigmond király-kori festett és rajzolt czímereket, különö­sen pedig az említett király czímerlevelei ábráit jellemzi, habár a pecsétek akkoron még csak­nem kizárólag ó-góth stil szerint készültek is. Az említett késő-góth átmeneti stílben készült czímer­ ábrákon az ó-góth stil egyszerű szerkezete, erőteljes vonásai és csaknem silhouetteszerű szí­nezése még feltalálhatók ugyan, de másrészről a csúcsos aljú pajzsokat már túlnyomólag a doboz-paizsok, a csöbör­sisakokat a­z ezeknél alacsonyabb csőrsisakok és a régieknél maga­sabb oromdíszek váltják fel. A sisak takarója még eredeti feladatához képest egyszerű foszla­dékokba van vágva, azonban már a későbbi gót-szil ornamentális jellegéhez annyiban köze­ledik, hogy meghosszabbodva, nemcsak sisak­takaróul, hanem egyszersmind paizs-oldaldíszül is szolgál. Az 1415. évi Barócz-czímer minden részletét tekintetbe véve, az a heraldikai átmeneti késő­góth-stilnek oly correct példányát képezi, mely nem csupán a szoros értelemben vett heraldika­tudomány, de egyszersmind a stílszerű építészet és a történeti képírás terén is mindenha az em­lített korszak kifogástalan mintájául szolgálhat. E czímer stilbeli fontosságán kívül régisége tekintetében is annyiban nevezetes, hogy mint már a fennebb említettekből hittük, a heraldi­kailag epochális bécsi 1878-dik és a berlini 1882-dik évi heraldikai kiállítás egyetlen egy ilyen régi czímert sem mutathatott föl. BÁRÓ NYÁRY ALBERT: A turulról. Nemzeti hagyományainknak alig van talán oly részlete, a­mely tudományos vizsgálat alá még nem vettetett, s tudósaink között többé vagy kevésbbé alapos megvitatás tárgyát nem képezte volna. A kritika kérlelhetetlen szava sok olyat megdöntött már, a­mit hosszú évtizedek történetírása valónak hitt és elfogadott; a mon­dáknak «amodo in posterum» csak a költészet­ben lehet helyük és jogosultságuk; mindazáltal azt hiszem, senki sem fogja tagadni, s józanul nem is tagadhatja, hogy a hagyományokban is van igazság, s tudjuk, hogy krónikáink nem egy, csacska mesének vagy hibás feljegyzésnek tartott adata, az újabb történeti, nyelvészeti és régészeti kutatások által felderített tényekben lelt és lel­het még ezután is magyarázatot, igazolást és valóságot. A hun-magyar hagyományok egyik legérde­kesebb és legjelentősebb részlete a­ turul (kurul, karoly, karvaly) vagy sas keselyű regéje, mely a legszebb költői mythoszként fonódik mondáink egybefüggő lánczolatán végig. A turul-madár pogány korunk hitregés világának saját és ere­deti alakja; szereplése tündéri, végzeties, majd­nem isteni. Megtermékenyíti az anyák álmát, hogy hősök szülessenek; a nemzeti hadak sorsát végzetszerűen intézi, hosszú vándorútján kísérője a népnek az igért új hazába, melynek határain sokaságának sűrű szárnycsapásaival veri a csüg­gedőket, «mert az isten akarja vala, hogy hama­rább szálljanak alá Magyarországba». Koronás képe ott leng a fejedelmek zászlain, s győzel­mesen vezérli harczaiban a nemzetet, melynek bölcsőjétől kezdve hű nemtője marad mindaddig, mígnem szerepében a megváltó hitének jele, az apostoli kettős szent kereszt váltja fel. A turul mondájával valami rokonságot mutat a normán regék három királyleány szőtte hollós zászlaja, melyről mondják, hogy valahányszor győzni vitték harczba, akkor a holló mintegy megelevenedve röpköd vala a hadak előtt, míg balszerencse kezdetén, szárnyait összecsapva, moz­dulatlanul csüngött alá a zászlón.­ Tulajdonított-e a régi magyar hit is ily bűbájos jóstehetséget a maga turul madarának , nem tudjuk, de érez­nünk kell, hogy Arany csak szebbé és teljesebbé tette a nemzeti hagyományt, midőn Keveháza gyönyörű énekében oly mesterien szőtte belé a normán holló mythoszát. Íme e néhány sor: Barna hajú szép hunfiak, Mi haszna még a gyors nyilak ! Bár tülök a nap elborul, Tárnokvölgye bealkonyul, Zászlótokon lecsüngve áll. Nem repd­es a turul madár 1 Ipolyi, Magyar Mythologia, 79. 1. 29

Next