Turul 1883 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1. Értekezések s önálló czikkek - Nagy Gyula: A turulról
ből 6*5 cm. a paizsra, 8'5 cm. a sisakra s ennek oromdíszére, és pedig magára a sisakra 2'5, az oromdíszre pedig 6 cm. esik. A paizs szélessége 5*8 cm. Mint az említett czímer idomai s arányaiból kitűnik, az már az úgy nevezett heraldikai későgothra átmenet stíljéhez tartozik, mely a Zsigmond király-kori festett és rajzolt czímereket, különösen pedig az említett király czímerlevelei ábráit jellemzi, habár a pecsétek akkoron még csaknem kizárólag ó-góth stil szerint készültek is. Az említett késő-góth átmeneti stílben készült czímer ábrákon az ó-góth stil egyszerű szerkezete, erőteljes vonásai és csaknem silhouetteszerű színezése még feltalálhatók ugyan, de másrészről a csúcsos aljú pajzsokat már túlnyomólag a doboz-paizsok, a csöbörsisakokat az ezeknél alacsonyabb csőrsisakok és a régieknél magasabb oromdíszek váltják fel. A sisak takarója még eredeti feladatához képest egyszerű foszladékokba van vágva, azonban már a későbbi gót-szil ornamentális jellegéhez annyiban közeledik, hogy meghosszabbodva, nemcsak sisaktakaróul, hanem egyszersmind paizs-oldaldíszül is szolgál. Az 1415. évi Barócz-czímer minden részletét tekintetbe véve, az a heraldikai átmeneti későgóth-stilnek oly correct példányát képezi, mely nem csupán a szoros értelemben vett heraldikatudomány, de egyszersmind a stílszerű építészet és a történeti képírás terén is mindenha az említett korszak kifogástalan mintájául szolgálhat. E czímer stilbeli fontosságán kívül régisége tekintetében is annyiban nevezetes, hogy mint már a fennebb említettekből hittük, a heraldikailag epochális bécsi 1878-dik és a berlini 1882-dik évi heraldikai kiállítás egyetlen egy ilyen régi czímert sem mutathatott föl. BÁRÓ NYÁRY ALBERT: A turulról. Nemzeti hagyományainknak alig van talán oly részlete, amely tudományos vizsgálat alá még nem vettetett, s tudósaink között többé vagy kevésbbé alapos megvitatás tárgyát nem képezte volna. A kritika kérlelhetetlen szava sok olyat megdöntött már, amit hosszú évtizedek történetírása valónak hitt és elfogadott; a mondáknak «amodo in posterum» csak a költészetben lehet helyük és jogosultságuk; mindazáltal azt hiszem, senki sem fogja tagadni, s józanul nem is tagadhatja, hogy a hagyományokban is van igazság, s tudjuk, hogy krónikáink nem egy, csacska mesének vagy hibás feljegyzésnek tartott adata, az újabb történeti, nyelvészeti és régészeti kutatások által felderített tényekben lelt és lelhet még ezután is magyarázatot, igazolást és valóságot. A hun-magyar hagyományok egyik legérdekesebb és legjelentősebb részlete a turul (kurul, karoly, karvaly) vagy sas keselyű regéje, mely a legszebb költői mythoszként fonódik mondáink egybefüggő lánczolatán végig. A turul-madár pogány korunk hitregés világának saját és eredeti alakja; szereplése tündéri, végzeties, majdnem isteni. Megtermékenyíti az anyák álmát, hogy hősök szülessenek; a nemzeti hadak sorsát végzetszerűen intézi, hosszú vándorútján kísérője a népnek az igért új hazába, melynek határain sokaságának sűrű szárnycsapásaival veri a csüggedőket, «mert az isten akarja vala, hogy hamarább szálljanak alá Magyarországba». Koronás képe ott leng a fejedelmek zászlain, s győzelmesen vezérli harczaiban a nemzetet, melynek bölcsőjétől kezdve hű nemtője marad mindaddig, mígnem szerepében a megváltó hitének jele, az apostoli kettős szent kereszt váltja fel. A turul mondájával valami rokonságot mutat a normán regék három királyleány szőtte hollós zászlaja, melyről mondják, hogy valahányszor győzni vitték harczba, akkor a holló mintegy megelevenedve röpköd vala a hadak előtt, míg balszerencse kezdetén, szárnyait összecsapva, mozdulatlanul csüngött alá a zászlón. Tulajdonított-e a régi magyar hit is ily bűbájos jóstehetséget a maga turul madarának , nem tudjuk, de éreznünk kell, hogy Arany csak szebbé és teljesebbé tette a nemzeti hagyományt, midőn Keveháza gyönyörű énekében oly mesterien szőtte belé a normán holló mythoszát. Íme e néhány sor: Barna hajú szép hunfiak, Mi haszna még a gyors nyilak ! Bár tülök a nap elborul, Tárnokvölgye bealkonyul, Zászlótokon lecsüngve áll. Nem repdes a turul madár 1 Ipolyi, Magyar Mythologia, 79. 1. 29