Turul 1887 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
II. Könyvismertetések - Géresi Kálmán. A nagykárolyi gróf Károlyi-család oklevéltára. Negyedik kötet. (1600-1700). Ismerteti Dr. Komáromy András
I4I váltságában, de Zsuzsánna hozományát, a köntösöket, arany, ezüst és «lábas marhákat» stb. csak nem akarta kiadni Bethlennek; végre Káthay Mihály a kanczellár is közbeveté magát, hogy megakadályozza az atyafiak között való perlekedést, mert Bethlen is körömszakadtig védelmezte a maga igazait s így nyert az ügy békés elintézést. Mihály 1609-ben II. Mátyástól báróságra emeltetett, mikor még alig volt 24 esztendős, s ebben az időben vette nőül Seghnyei vagy Sennyey Borbálát, kinek atyja Miklós, előbb Bocskai, majd Báthori Gábor hadvezére, előkelő nagy birtokú főnemes s a korszak egyik legvitézebb katonája volt. Bocskai 1606-ban a «nagyságosok» rendjébe emelte őt, s az adományozott czímer, mely bajnoki életének legkimagaslóbb eseményeit örökíti meg, e kötetnek becses műmellékletét képezi ; magának is nagy vagyona volt, de ősi javain kívül, egyszer-másszor tekintélyes donatiókban részesülve, leányával fényes hozományt adott, úgy hogy e házasság által Károlyi Mihály anyagi jólétben úgy, mint tekintély és befolyásban egyaránt emelkedett. Bethlen Gábor trónfoglalása után a magyar államélet középpontja a kis Erdély lett, a fejedelem minden mozdulatát figyelemmel kisérték, az udvarából szállingózó hírek után jósolgattak az emberek, békére háborúra; a protestánsok csörgették a kardot, erősen hivatkozva a bécsi békekötés pontjaira, a hajdúk — zivataros napokra számítva — sűrűen gyülekeztek,a várőrségek zúgolódtak német parancsnokaik ellen, szóval minden jel oda mutatott, hogy a fejedelem támadni akar, csak a kedvező alkalmat várja. Károlyi Mihálynak mindkét táborban voltak barátjai. Testvér húgát Francziskát Bánffi Mihályhoz adta nőül, kinek révén aztán sógorságba jutott Erdély legkiválóbb családjaival, a fejedelem pedig szintén sógora volt; s úgy látszik sokat tartott a körültekintő, óvatos, bölcsen számító emberre s meg tudta becsülni benne azokat a tulajdonságokat, melyeket legközelebb önmagában is feltalálhatott; másfelől pedig Zsuzsánna testvére Esterházy Pál felesége lévén, a legbefolyásosabb királypárti urakkal — s köztük a nem sokkal utóbb nádorrá lett, de már ekkor is hatalmas szerepet vivő Esterházy Miklóssal is — lépett szorosabb összeköttetésbe, kik aztán megszerezték részére az udvar bizodalmát; e mellett azonban Bethlennel is mindvégig fenntartá a jó viszonyt, — és sok tekintetben szerencsés — bár némileg veszélyes helyzetében oly rendkívüli ügyességgel fenn tudta tartani az egyensúlyt, hogy hűséges alattvalója maradt ugyan a királynak, de azért Bethlen sem kételkedett benne, bizalmas tanácsosai közé számlálta, s második felesége, Brandenburgi Katalin hazahozatalával is őt bizta meg. Szolgálatainak jutalmát, itt is ott is bőven elvette; életének vége felé Szathmár vármegye főispánjává neveztetett, de azt Rosályi Kun István miatt nem sokáig birhatá békességben. Nagyobbik fia Ádám híres volt vallásos buzgóságáról, megtelepítette Károlyban a jezsuitákat s bőkezüleg gondoskodott felölük. Ez által nagyon meg tudta nyerni Szelepchényi György kegyeit, ki az alkalmat kereste, hogy előmozdíthassa érdekeit az udvar körében: «Nem tudom mire vélni kegyelmedhez való szerencsétlen voltomat, édes kedves fiam uram — irja 1658 január 9-én Károlyi Ádámnak hízelgéssel Szelepcsényi, — hogy kegyelmed, soha csak legkisebb levele által sem parancsol, sem nem szolgáltat velem, s aztán előadja, hogy Leopolddal az erdélyi zavarok felől tanácskozván, a császár egy megbízható emberről gondolkozott, ki az ügyek felől szorgalmasan értesítené őt, mire a cancellár ily titkos küldetésre Károlyi Ádámot mint «zelosus catholikus» embert ajánlotta. — Károlyi a mint látszik el is fogadta e megbízást s érdemei fejében Kun István halála után Szathmár vármegye főispánjává nevezte őt Leopold, de e méltóságot nem sokáig viselhette, mert már 1661-ben ii-örökös nélkül elhalt. — Testvére László a családnak ebben az időben kétségtelenül legkimagaslóbb alakja s mint a fennmaradt adatok bizonyítják, önzetlen, igaz hazafi. — Politikai magatartásában nem követte atyját, föltétlenül Leopoldhoz csatlakozott, bár tántorithatlan hűsége miatt érdekeit veszélyezteté. Világosan látta, hogy az erdélyi fejedelemség napjai meg vannak számlálva, hasztalannak tartott minden további küzdelmet, s fájt a szíve nemzete romlásán ; ezért hathatósan közreműködött,hogy Szatmár vára, mely nem akarta befogadni a német őrséget, idejekorán feladassák a királyiaknak, nehogy az úgyis sikertelen ellenállásból csak nagyobb romlás származzék. «Hogyha pedig — írja 1660 junius 30-án erre vonatkozólag Kökényesdy Györgynek — valahonnan való segítség várással biztatja magát, az is bizony haszontalan, mert a török már elmenvén, az bizony vissza nem tér, az erdélyiek pedig kegyelmedet . . . bizony soha meg nem segítik, és úgy is csak az szegény haza romol és pusztul.» Jóslatát a következmények rövid idő múlva szomorúan igazolták; a romlás bekövetkezett s neki bőven kijutott belőle; jószágait elpusztították, Károlyt s éradonyi kastélyát felégették a kóborló vitézek, vetéseit, szarvasmarháit elprédálták, jobbágyait levágták, fogságra hurczolták, s Apátiban lévő udvarházából még csak az ajtókat és kemenczéket is levagdalták az erdélyi «profugus urak» rakonczátlan katonái. « Vagyon már hátra csak az egy károlyi kastélyom, — mondja a Leopold elé szánt emlékiratban — kit is ő felsége hívsége mellett, isten látja lelkemet, elvesztenni nem szánnék, de isten tz árvát