Turul 1888 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

II. Könyvismertetések - A Siebmacher-féle magyar és erdélyi czímergyűjtemény. Argus-tól

36 Most pedig Béldi nyilatkozatainak pontról­pontra való czáfolására térek át. — Ezek saját­ságosan egy megjegyzéssel kezdődnek, melyet mint látszik kizárólag Reichenau védelmére szánt: «nincs oly mi, melyben egy vagy más kifogásolni vagy megczáfolni való ne találtat­nék». — Nagyon helyes a megjegyzés, de nem annak alkalmazása Béldi úr czikkében, mert miként fér az össze az igazsággal, hogy míg a Liebmacher magyar részében minden elkövetni vélt hibát megrovás, még­pedig szigorú meg­rovás alá vesz, addig Reichenau minden helyte­lenségeit természeteseknek igyekszik feltüntetni. «Mindenek előtt — így folytatja Béldi — Árgus kritikájának egy nevezetes pontját bátor vagyok kifogásolni, t. i. Reichenaunak különösen hibáúl rójja fel, hogy a heraldikában numisma­tikára támaszkodik.». . . A saját szavaim (1. Turul 1886. 36. 1.) ezek: «Senki sem tagadhatja s nincs is szándékában tagadni, hogy mindezek a pénzek és érmek a heraldi­kára nézve igen értékesek ; de ha heraldikai czélokat tartunk szemünk előtt, az érmekből és pénzekből csak azok tisztán heraldikai részére fogunk tekintet­tel lenni, s ha szükséges, csak ezt fogjuk reprodukálni. A heraldikának mint tudománynak jogai és köteles­ségei megengedik, sőt szükségképen megkövetelik az ily eljárást. A többit, a­mi ide nem tartozik, el kell hagyni, mert nem ide, hanem egészen más szakba vág, más tudományt illet.C­íme ítélje meg akárki, mondtam-e azt, a­mit Béldi rám fog. De olvassuk tovább, mit lobbantanak még szememre ? Azon állításomat, hogy manapság, egy a Sz. István-korona országainak egészé­ből kiszakított részt mint önállót külön tár­gyalni szigorúan véve nem helyeselendő. — Béldi utal Reichenau előszavára, melyben ez álláspontját kellőleg igazolja. — Véleményem szerint az igazolásnak csak ott van helye és értelme, hol a helyzet a megtámadás veszélyé­nek nagyon ki van téve. — Reichenau úgy lát­szik nem érzett egész biztos talajt lábai alatt, mert annyira igyekezett álláspontját előre tisz­tázni, mielőtt ezért megtámadva lett volna. Továbbá azt írja Béldi: «Úgy látszik, Árgus azon nézetben van, hogy nem sok kézben forog Reichenau műve.» Erre következőkben válaszo­lok : Nem szokott ott nézetem lenni, hol hatá­rozott tudomással bírok ; nekünk magyaroknak e­gy gyengébb, semhogy «kezeinkben forgassuk» és külföldön — hála az égnek — még létezése is alig ismeretes; mi pedig a «Turul»-ban mondott feltevésemet illeti, hogy a Reichenau-féle «Sieben­bürger Adel» ez első füzettel be is van fejezve: teljes joggal nyilatkoztam így, minthogy ezt maga a szerző tudatta velem; későbben elhatá­rozását megmásította s egy második füzetet is kiadott, az utolsót, mert folytatásában a halál meggátolta. Reichenau számos czímert phantasiája után színezett. Hogy ezen qualifikálhatatlan eljárást ostoroztam, egyedül Béldi úr veti szememre azon megjegyzésével, hogy «valóban felesleges őt kritika alá vonni saját egyéni nézetéért.» — No­ha Béldi úr minden heraldikusnak — vegyük kis időre ilyennek Reichenaut is — megengedi, hogy kiadandó művében a czímerek színeit maga válaszsza meg, csak összeállítása heraldi­kailag szép legyen, tekintet nélkül annak igaz voltára, minő következetességgel mondhatja pár sorral alább: «Már pedig nézetem szerint a heraldika is azon a niveaun áll, a melyen a történelem , úgy hogy azt elferdíteni, falsifikálni megbocsáthatlan eljárás, sőt méltán szigorú meg­rovást von maga után.» Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Rei­chenau elhalálozása nagyon megnehezíti hely­zetemet s épen egy rövid necrolog megírásával foglalkoztam, midőn Béldi kritikája kezemhez jutott. Valóban Béldi nagyon rossz baráti szolgála­tot tett ezzel szegény Reichenaunak. — Ha ő hallgat, engem sem kényszerített volna szólnom ; de így szólásra kényszerítve, kötelességemnek tartom művét a szerint részletezni, a­mint azt valóban és igazságosan megérdemli. Mindenek előtt (csak Béldi úrhoz szólok) egy pontot tisztázzunk. — Soha nem bosszan­tott (s melyik józan embert bosszanthatná), hogy Reichenau mint «idegen elem» nemzetiségi szem­pontból e munkába «belevágott» ; csak az ag­gasztott, hogy 1. egy koronaország az egésztől külön szakasztva tárgyaltatik s 2. hogy Rei­chenau «mint idegen elem» fogott történetírói s heraldikai álláspontból e munkához. Ezért már jóval a «Siebenbürger Adel» I. fü­zetének sajtó alá kerülte előtt írtam (egyetértés­ben az akkor szintén csak előkészítésben levő «Magyar Siebmacher» főszerkesztőjével) a ki­adónak, vájjon a két mű az utolsó pillanatban nem volna-e egyesíthető, s egyesítve folytatható ? Bauer és Raspe e javaslatomat kész örömmel fogadta s e végett a szükséges lépéseket meg is tette, de Reichenau az első pillanatban nem akarta önállóságát az egésznek feláldozni. Azonban midőn az «Ung. Adel» I. füzete megjelent, Reichenau nézete megváltozott és a két mű egyesítését ajánlotta, de már ez aján­lat ekkor nem fogadtatott el. — E kis inter­mezzo valószínűleg egészen újság Béldi úr előtt s hivatva van reá, hogy egy némely nézetét alaposan megváltoztassa. És most röviden egyet-mást elmondok a «Siebenbürger Adel» elhúnyt szerzőjének szemé­lyére és műveire vonatkozólag. — Szolgáljanak szavaim egyúttal necrolog gyanánt. Reichenaui Reichenauer Constantin 1839-ben Ausztriában született, gymnasiumi tanulmányait

Next