Turul 1892 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Dr. Karácsonyi János: A Geisa név kiejtése. I. A Gecse kiejtés védelmére

4° Kecel- v. Ketelpatakának, később pedig Árpád I e patak vidékét Sátorhalomtól Tolcsváig a ha­lálveszedelmében forgó követnek ajándékozta. Már most nézzük okleveleinket. Mai nap is megvan az országos levéltárban IV. Béla kirá­lyunknak aranypecsétü levele a túróczi prépost­ság alapításáról. Ebben mondja a király, hogy «inter villam Patak et villam Olor», vagyis Sáros-Patak és Olaszi között négy vinczellér telket (mansio) ad a prépostságnak. Fölsorolja egyúttal az adott telkek határait is. Kezdődött a határ a Bodrog balpartján, elvonult «iuxta congeriem sabuli» (Abaj-Homok), aztán átvonul a Bodrogon, behúzódik a Kálozér völgyébe, szomszédossá válik a Szent-Vincze most Sze­mincze egyháza földével, onnan a kőhídhoz ér, «post hec intrat in locum, qui Kecke­lkotok, voca­tur et ibi intrat iterum in Bodrog», s visszatér a kiinduló ponthoz.­ Ez oklevél tehát ugyanazon a ponton, melyet a Névtelen jegyző megjelöl, Sátorhalom és Tolcsva közt, szintén ismeri am­a patakot, melyről a Névtelen beszél, és azt Ke­chelpotoknak írja. Mivel pedig ugyancsak ez oklevél a Turuch (Túrócz), Muchnik (Mocsonok), Blatnicha (Blatnicza), Lypche (Lipcse), Chychou (Csicsó) stb. nevek kiírásában, a ch-t mindig cz, vagy cs hangok jelölésére használja, világos, hogy a Kechelpotok nevet is Keczelpataknak kell olvasni. A Keczel helynév ezenkívül négy­szer előfordul hazánkban, s így a helyes kiej­tésről nem lehet kétség. Árpád követe ennélfogva se nem Rétel, se nem Ketel, hanem Keczel volt, ha ugyan követ volt. De, ha nem is járt Zalánhoz, az bizonyos, hogy e név 1200 körül divatozott, és jobban megegyezik a török Kecsel szóval, mint Ke­czele. Kiejtésének meghatározása azonban csakis a főszabálynak, a helynevek analógiájának al­kalmazásával dönthető el. Ezek után lássuk már, mi kifogásai vannak N. úrnak a tőlem forgalomba hozott Gecse kiejtés ellen. «Kétségtelen ugyanis — írja N. úr — hogy az első betűt gy-nek kell ejteni.» Minden állítás, bármily nagyhangú legyen is, csak annyiban kétségtelen, a­mennyiben két­ségtelenek a mellette szóló bizonyítékok. Én 1889-ben megjelent kis értekezésemben erre nézve ezeket írtam: «Bizonyítjuk ezt (hogy az első betű £-nek ejtendő ki), hogy eredeti ok­levél a G betű helyett egyszer sem ír­­­t ; már pedig, ha a kérdéses név első betűjét őseink gy-nek ejtették volna, akkor annak, a kiírásá­ban éppen úgy használták volna a J-t is, mint használták a Gyula és Győr nevek kiírásában. Tudjuk ugyanis, hogy ezeket sokszor olvashat­juk «Jula» 1 «Jeur» 2 alakban». És csakugyan fölsorolok ott 21 eredeti oklevelet, elvetem Fe­jérnek összes közléseit, tekinteten kívül hagyom még a közeskorú másolatokat is,­ s íme most mégis egy valaki, a nélkül, hogy e bizonyítékot megczáfolná, az ellenkezőt hirdeti. S várjon miért ! Mert — írja N. úr—«a Jesse, Jessa, Gyesse, Joas, Jojas, Joutsco, Jonotso s a byzanezi PstoptrC, FsttCac,­­IatCac tanúsága szerint gy-nek kell ej­teni»^ (Turul, 1891. 121. 1.) Úgy ! Hát a külföldiektől tanuljuk meg mi az ősmagyar neveket ? S ezek kedvéért vessük el a magyar királyok jegyzőinek, kanczellárjainak tanúságát . A N. úrtól fölsorolt alakzatok mind külföldi íróktól származnak; az egy «Gyesse» alak fordul elő magyar oklevélben, de ez nem eredeti, hanem 1363-iki másolat.­ Ennélfogva N. úr bizonyítéka már csak a fentebb említett második szabály szerint is elvetendő, s ha a bizonyíték nem kétségtelen, az állítás még ke­vésbbé az. Én őszintén szólva csodálkozom, hogyan hi­vatkozhatott a külföldi írók sületlen ferdítéseire éppen azon N. úr, a­ki előbb fölemlíti, hogy utolsó fejedelmünk nevét a külföldiek «Goviso, Gouz, Guotso, Guotsco, Guizo»-nak is írják, a miből éppen a «£"» kiejtés következnék (Turul, 1891. 121. 1.). Nem veszi észre, hogy ezáltal mekkora ellenmondást tüntet föl saját tanúi között ? S hogyan hallgathat ilyen ellenmondó, tudatlan tanukra? De van még N. úrnak egy másik bizonyí­téka is : «Ha g-nek kellene olvasni — írja — (az első betűt), nem j-s, hanem gu-es változatok (Gueycha, Keicha, Queicha stb.) fordulnának elő».­ No, ha csak ez a baj, azon könnyen segít­hetünk. Ne járjunk külföldre magyar kiejtés tanulása végett, hanem tekintsünk körül hazai okleveleink tárházában és találunk gy-es válto­zatokat. Erre nézve már 1889-ben ezeket írtam: «Ok neveink nem ugyan a királyok neveit, de más, szintén e nevet viselő magyarokét Gue­cha-nak írják. Már pedig helyneveink révén kimutathatjuk, hogy a G után akkor tették régi íróink u betűt, ha azt nem gy-nek, hanem g-nek kell kimondanunk. Pl. 1232-ben egy falut Guesta­nak írnak, ma Geszte (Nyitra m.), 1206-ik ok­levélben egy barsmegyei falu Guerta-nak van írva, ma Gerle puszta. Még a XIV. században 1 Hazai okmánytár VI. k. 73. 1. 2­0. 0. 65-73. H. 1 Knauz id. m. I. k. 232., 242., 246. 11. 2 Wenzel II. k. 306, 307. XII. k. 613., 624. 11. 3 Turul. 1889. 37—38/II. 4 V. 6. Hazai Okmánytár. I. k. 1—2. 1. Wenzel. Árp. Ok. VI. 148. 1. 5 Turul. 1891. 121. 1.

Next