Turul 1897 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Csoma József: Nemzetségi czímerek nyomai az ezredéves kiállításon. (Tizenkét czímerrajzzal)

NEMZETSÉGI C­Z­Í­M­E­R­E­K NYOMAI AZ EZREDÉVES KIÁLLÍTÁSON. (Tizenkét czímerrajzzal.) Varjú Elemér úrnak, a Turul legutóbbi fü­zetében megjelent «Czímertani és sphragistikai emlékek az ezredéves kiállításon» czímű jeles dolgozata hatása alatt írtam az alábbiakat. A jeles értekezés, midőn nagy vonásokban, sok tudással megrajzolja a kiállítás összes heraldikai eredményét, ügyes kézzel kiszedegeti mindazt, a­mi e szakban a legérdekesebb, legtanulságo­sabb és legnevezetesebb. E czikk annak szerény pótléka akar lenni, összeszedegetvén az egyes adatokat, melyek ezen fényes kiállításból nemzetségi czímereink tisz­tázására s megvilágítására vonatkozással bírhat­nak. Különösen a bécsi államlevéltár kiállítása volt e tekintetben kiválóan fontos, mely a több százra menő gipszlenyomatokban másolt pecsé­tekben a régi magyar heraldikára vonatkozó becses és részben ismeretlen adatok hosszú soro­zatát adta. Sajnos, hogy ezen érdekes pecséttani emlé­keket csak a tárló üvegén át, rossz világításban láthattuk, mely a tárló keretétől fedett szélső sorokat teljes sötétségben hagyta s jegyzetein­ket a régiségeket néző látogatók sokaságában, zajában s gyakran azoktól lökdöstetve tettük. Ez az oka, hogy kissé bátortalanul nyúlok a tollhoz, hogy a tanulmányozás előnytelen volta írásomban nem helyes következtetésekre vezet­het, de bízva esetleg a jóakaratú s nemzetségi czímereinkre üdvös helyreigazításokban, a követ­kezőkben adom ezek tisztázása körül tett észle­leteimet. Turul, 1897. I. Az Aba nemzetségre nézve kiváló fontos­ságú adat, hogy Nekcsei Demeter 1328. évből szár­mazó gyűrüpecsétje sast ábrázol.­ Károly király hírneves tárnokmestere tehát magángyűrüpe­csétjén saját nemzetsége czímerét használta s csak hét évvel később, 1335-ben kisért két pólyás pecsétje, melyek közérdekű kiadványait hitele­sítette. Ez adat nagyban csökkenti a pólyás Aba czímerek fontosságát s nemzetségi tekintetben hitelességét s erősíti azon véleményemet, me­lyet az «Aba nemzetség czímeréről» írott érte­kezésemben­­ nyilvánítottam, hogy az Aba iva­dékok czímerpajzsában a pólyák csak hatalmi állásuk jelvényéül szolgáltak. Hogy pedig a ha­talom e jelvényével az utódok, sőt oldalági le­származók is szívesen tüntettek, bizonyság reá szintén a kiállítás tárlójában Nekcsei Zsigmond pecséte 1402-ből, ki Demeter tárnokmesternek oldalági dédunokaöcscse volt, kinek czímerpajzsa a két pólyát mutatja. A másik adat e nemesség czímerére nánai Kompolthy László kir. főpohárnokmester 1424. évi pecséte, melynek pajzsában a fél sas a sisak­díszen ismétlődik. A híres Kompolthy család czímerének eddig csak sisakdíszét ismertük, István országbírónak szintén 1424. évből szár­mazó sisakpecséte után.3 Általában kevés az adatunk a Bő (Bew, Bw) 1 Varjú E. id. m. Turul, 1896. évf. 149. 1. 1. hasáb. 2 Turul, 1893. évf. 49. 1. 3 Orsz. k­. pecséteinek lajstroma, VII. tábla, 28. sz.

Next