Turul 1901 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
II. Kisebb rovatok - Megjegyzések "Az örökös főrendiség eredete Magyarországon" czímű munkának a Turulban megjelent ismertetésére. Dr. Schiller Bódog-tól
kének agrárius visszahatást provokáló nagyhatalmi korában? S mi volt hát a vagyonosság igazi ismérve? Az ipari, kereskedelmi vagyon mennyisége?! Hasonlóképpen nincsen igaza a t. bíráló úrnak abban, hogy a nagybirtokegy örökletes előjognak alapját azért sem képezhette, mert a nagybirtok nagyobb számú örökösökre maradván, könnyen megoszlott s igy korán kellett volna fejlődnie egy olyan osztálynak is, a mely nem nagybirtokos és mégis vannak különös előjogai. Ez a tágabb királyi tanács fennállása idején nem következhetett be, a tanácsban való szereplésnek sokszor kiemeltem tényleges és a magánjogi alapokhoz, melyeken nyugodott, önként simuló voltánál fogva. Csakugyan beállott később a résztvételnek szilárd, de persze külső kritériumok szerint való szervezése az intézménynek tételes szabályozása nyomán : a főrendi táblán (200., 205. 11.). A t. bíráló úr kifogásolja, hogy én «a szűkebb királyi tanács intézményét megalapítván (ismétlem, azt már régen «megalapították1)), a jelzett személyeket egy külön testületbe foglalom össze, amely kifelé zárt volt». Ezt én egyetlen szóval sem állítottam. Sőt ellenkezőleg, az 50. lapon (és számos egyéb helyütt, pl. az 53., 119. 11.) expressis verbis hangoztatom, hogy atörvényszék tagjain kívül és mellettük a király bizalmából, különös akaratából mások is vesznek részt a kormányzati ügyvitelei sokféle teendőiben : kétségkívül a kanczellária főbb hivatalnokai s az udvartartás egyes ágainak élén álló urak, alkalmasint a számos udvari tisztek közül a legkiválóbbak, közügyekben jártasak és hogy «a törvényszék elsődleges feladata, az igazságszolgáltatás dolgában sem volt másképen». Ugyancsak helytelenül reprodukálja a t. biráló úr állításaimat a következőkben. A 33. lapon világosan olvasható: «a szűkebb tanács tagjai — ha nem is mindnyájan — állandóan a király udvarában tartózkodtak». Szóval: nem feledkeztem meg a nádor vidéki törvénykezéséről (sem nem az 1448 : VI., 1478 : XII. s egyéb törvényczikkeknek az esküdt ülnökök, hol egyik, hol másik részét szabadságoltató intézkedéseiről). Hogy a királyi törvényszék «többi» tagjai «hasonlóan» vidéki bíráskodással foglalatoskodtak és igy nekik is «nagyobbrészt» a curiától távol kellett lenniök, miként a nádornak, megvallom eleddig nem tudtam. Egyébiránt Hajniknak — munkám sajtó alatt létekor megjelent — perjoga sem tud erről semmit ; csupán az országbiróról (a tárnokmesterről) és az alnádorról mondja, hogy «a nádor helyett ... gyakran » őket bízta meg a király a generális congregatiók tartásával. És ezért a t. biráló úr kérdésére : melyik hát az állandóan a király oldala mellett levő tanács ? bizony ma is csak azt felelhetem : a törvényszékkel kapcsolatos tulajdonképpeni tanács. A tágabb tanács hatáskörét tárgyaló részre a t. bíráló úrnak mindössze két speciális észrevétele van, amelyet magam is jeleztem. A tanács részéről történt adómegajánlásról a 81. lapon egyenesen megmondottam, hogy «nem volt az adómegajánlás közönséges módja»; rendkívülinek, igaz, nem neveztem, mert annak előttünk ismeretes esetei semmi rendkívüli mozzanatot nem tüntetnek fel, mik különösen megokolnák országgyűlési határozatnak be nem várását (81., 84. 11.); ugyanazért lehetetlen abból nem az országgyűlés hatáskörének hátrányára vonni következtetést. A tanácsnak birtokadományok s egyébb materialis és immaterialis kiváltságok osztogatása körüli befolyását kifejezetten alkalomszerűnek mondottam a nem nagyterjedelmü birtokokra stb. nézve (mt 115. 11.). És kifejezetten megfeleltem arra a jól ismert ellenvetésre is, hogy a főpapok és bárók tanácsára való utalás csupán «formula», a contrario bizonyítással, hivatkozva t. i. azokra a roppant nagyszámú adománylevelekre, amelyekben ez a záradék nincsen meg. Nem ártott volna explicite is utalnom azokra a hasonlóan tekintélyes számú adománylevelekre, melyekben egyenkint neveztetnek meg számosan tanácsadó egyházi és világi főurak (amilyent idéztem — más czélból — pl. a 145. 1. 5. jegyzetében). A Forgách levéltárbeli oklevél (melynek párját, elismerem, magam is láttam valahol), nem kételkedem benne, szintén ebbe az utóbbi csoportba tartozik : az oklevélíró nyilván vagy megfeledkezett a tanácsbeli urak egyenkinti felsorolásáról vagy pedig abban a téves hiszemben, hogy ily részletes felsorolás fog következni, avagy merő szórakozottságból a szokásos záradéknak után vetette az «infranominandorum» szót, holott a relatio mellőzte volt a tanácsban résztvett urak egyenkénti megemlítését. Általánosságban azt hibáztatja a t. birály úr, hogy túlbecsülöm a királyi tanács hatáskörét , pedig «V. László idézett nyilatkozatából észre kellett volna vennem, hogy a magyar királyi hatalom nem tűrte meg az aristocratia nagyobb befolyását». A t. bíráló úr az 52. lapon idézett nyilatkozatra czéloz. Ebben először is nem az aristokratiának, hanem az országgyűlésnek korlátozó befolyásáról van szó ; t. i. az országgyűlésen kirendelt kormánytanács jogállásáról. Avagy talán V. Lászlónak a 144. 1. idézett kijelentését érti a t. bíráló úr, mely szerint a magyar király nem szokta kiváltságleveleit s ígéreteit a főurakkal, alattvalóival megerősíttetni ? De hát ez kézzelfoghatólag valótlan állítás (lásd az ugyanott említett példákat). Másodszor: az aristokratiának igazán csak igen csekély befolyására enged-e következtetnünk ugyanennek az V. László királynak a 152. lapon olvasható, halálos ágyán tett nyilatkozata: «Azt tettem, amit az urak akartak?» Hogy a tágabb királyi tanácsnak a működés személyi s időbeli momentum tekintetében való szerve- 92