Turul 1901 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Megjegyzések "Az örökös főrendiség eredete Magyarországon" czímű munkának a Turulban megjelent ismertetésére. Dr. Schiller Bódog-tól

kének agrárius visszahatást provokáló nagyhatalmi korában? S mi volt hát a vagyonosság igazi ismérve? Az ipari, kereskedelmi vagyon mennyisége?! Hasonló­képpen nincsen igaza a t. bíráló úrnak abban, hogy a nagybirtok­­egy örökletes előjognak alapját azért sem képezhette, mert a nagybirtok nagyobb számú örökö­sökre maradván, könnyen megoszlott s igy korán kel­lett volna fejlődnie egy olyan osztálynak is, a mely nem nagybirtokos és mégis vannak különös előjogai­. Ez a tágabb királyi tanács fennállása idején nem kö­vetkezhetett be, a tanácsban való szereplésnek sok­szor kiemeltem tényleges é­s a magánjogi alapokhoz, melyeken nyugodott, önként simuló voltánál fogva. Csakugyan beállott később a résztvételnek szilárd, de persze külső kritériumok szerint való szervezése az intézménynek tételes szabályozása nyomán : a főrendi táblán (200., 205. 11.). A t. bíráló úr kifogásolja, hogy én «a szűkebb ki­rályi tanács intézményét megalapítván (ismétlem, azt már régen «megalapították1)), a jelzett személyeket egy külön testületbe foglalom össze, a­mely kifelé zárt volt». Ezt én egyetlen szóval sem állítottam. Sőt ellenkező­leg, az 50. lapon (és számos egyéb helyütt, pl. az 53., 119. 11.) expressis verbis hangoztatom, hogy a­­törvény­szék tagjain kívül és mellettük a király bizalmából, különös akaratából mások is vesznek részt a kormány­zati ügyvitelei sokféle teendőiben : kétségkívül a kan­czellária főbb hivatalnokai s az udvartartás egyes ágai­nak élén álló urak, alkalmasint a számos udvari tisztek közül a legkiválóbbak, közügyekben jártasak és hogy «a törvényszék elsődleges feladata, az igazságszolgáltatás dolgában sem volt másképen». Ugyancsak helytelenül reprodukálja a t. biráló úr állításaimat a következőkben. A 33. lapon világosan olvasható: «a szűkebb tanács tagjai — ha nem is mindnyájan — állandóan a király udvarában tartózkodtak». Szóval: nem feledkeztem meg a nádor vidéki törvénykezéséről (sem nem az 1448 : VI., 1478 : XII. s egyéb törvényczikkeknek az esküdt ülnökök, hol egyik, hol másik részét szabadsá­goltató intézkedéseiről). Hogy a királyi törvényszék «többi» tagjai «hasonlóan» vidéki bíráskodással fog­lalatoskodtak és igy nekik is «nagyobbrészt» a curiától távol kellett lenniök, miként a nádornak, megvallom eleddig nem tudtam. Egyébiránt Hajniknak — mun­kám sajtó alatt létekor megjelent — perjoga sem tud erről semmit ; csupán az országbiróról (a tárnokmes­terről) és az alnádorról mondja, hogy «a nádor he­lyett ... gyakran » őket bízta meg a király a generális congregatiók tartásával. És ezért a t. biráló úr kér­désére : melyik hát az állandóan a király oldala mel­lett levő tanács ? bizony ma is csak azt felelhetem : a törvényszékkel kapcsolatos tulajdonképpeni tanács. A tágabb tanács hatáskörét tárgyaló részre a t. bíráló úrnak mindössze két speciális észrevétele van, a­melyet magam is jeleztem. A tanács részéről történt adómeg­ajánlásról a 81. lapon egyenesen megmondottam, hogy «nem volt az adómegajánlás közönséges módja»; rend­kívülinek, igaz, nem neveztem, mert annak előttünk ismeretes esetei semmi rendkívüli mozzanatot nem tüntetnek fel, mik különösen megokolnák országgyűlési határozatnak be nem várását (81., 84. 11.); ugyanazért lehetetlen abból nem az országgyűlés hatáskörének hátrányára vonni következtetést. A tanácsnak birtok­adományok s egyébb materialis és im­materialis kivált­ságok osztogatása körüli befolyását kifejezetten alka­lomszerűnek mondottam a nem nagyterjedelmü bir­tokokra stb. nézve (mt 115. 11.). És kifejezetten meg­feleltem arra a jól ismert ellenvetésre is, hogy a fő­papok és bárók tanácsára való utalás csupán «formula», a contrario bizonyítással, hivatkozva t. i. azokra a rop­pant nagyszámú adománylevelekre, a­melyekben ez a záradék nincsen meg. Nem ártott volna explicite is utalnom azokra a hasonlóan tekintélyes számú ado­mánylevelekre, melyekben egyenkint neveztetnek meg számosan tanácsadó egyházi és világi főurak (a­milyent idéztem — más czélból — pl. a 145. 1. 5. jegyzetében). A Forgách levéltárbeli oklevél (melynek párját, elis­merem, magam is láttam valahol), nem kételkedem benne, szintén ebbe az utóbbi csoportba tartozik : az oklevélíró nyilván vagy megfeledkezett a tanácsbeli urak egyenkinti felsorolásáról vagy pedig abban a té­ves hiszemben, hogy ily részletes felsorolás fog követ­kezni, avagy merő szórakozottságból a szokásos zára­déknak után vetette az «infranominandorum» szót, holott a relatio mellőzte volt a tanácsban résztvett urak egyenkénti megemlítését. Általánosságban azt hibáztatja a t. birály úr, hogy túl­becsülöm a királyi tanács hatáskörét , pedig «V. László idézett nyilatkozatából észre kellett volna vennem, hogy a magyar királyi hatalom nem tűrte meg az aristocratia nagyobb befolyását». A t. bíráló úr az 52. la­pon idézett nyilatkozatra czéloz. Ebben először is nem az aristokratiának, hanem az országgyűlésnek korlátozó befolyásáról van szó ; t. i. az országgyűlésen kirendelt kormánytanács jogállásáról. Avagy talán V. Lászlónak a 144. 1. idézett kijelentését érti a t. bíráló úr, mely szerint a magyar király nem szokta kiváltságleveleit s ígéreteit a főurakkal, alattvalóival megerősíttetni ? De hát ez kézzelfoghatólag valótlan állítás (lásd az ugyan­ott említett példákat). Másodszor: az aristokratiának iga­zán csak igen csekély befolyására enged-e következ­tetnünk ugyanennek az V. László királynak a 152. la­pon olvasható, halálos ágyán tett nyilatkozata: «Azt tettem, a­mit az urak akartak?» Hogy a tágabb királyi tanácsnak a működés sze­mélyi s időbeli momentum tekintetében való szerve- 92

Next