Turul 1903 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló czikkek - R. Kiss István: Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czímerekben. (Három közlemény, öt pecsét- és három czímerábrával)
1123 armalisáról, melyen a pajzsalak , agancsán elszakított hálóval menekülő szarvas. E czimeralak önmagában is egész vadászjelenet, megismertet a hálóval való vadászattal. Szintén vadászcselt tüntet fel az 1418. Hassági Farkas-család czimere, melynek pajzsalakja: nyíltól talált, vesszőfonadékból növekvő természetes farkas. A vadászattal való összefüggést a nyil mutatja, a vesszőfonadék valami cseleszköz a verem fölött. A farkas lábaival rózsákat tart, melynek valami symbolikus jelentése van, melyhez hasonló s kétségtelenül hiteles példát később látunk. A rózsát tartó farkas természetes kivitelben előfordul az 1521. Révay czimerben,3 a nyíltól talált medve a nádasdi Ercsiben. Az utóbbi czimerben nem természetes a czölöpirányban növekvő helyzet, ha csak az illető állatot nem abban a pillanatban akarják feltüntetni, melyben nyiltól találva felágaskodik. Az adomány nem is nemzetségnek, hanem Tamásfalvy Györgynek és testvéreinek, tehát a Tamásfalvy-családnak szól. Nem is szólhat nemzetségnek, mert a Tekule nemzetség a XIV. században már szétszóródott. Az említett rokon családok czimere egyszerűbb, igy a Mikola, Kemény, Kabos, Radó családoké növekvő szarvas; de legegyszerűbb s igazán nemzetségi czimer jellegű a Gyerőffy-czimer, melyet az Erdélyi Liebmacher (102. t.) 1455. pecsét alapján közöl , pajzsfőből szétágazva lenyúló szarvas-agancs szárai között kereszt. Valószínű, hogy a Gyerőffy-család tartotta meg a nemzetségi czimert legtöbb ideig, a többiek bővítették. A Kemény-család czimere tovább is bővült, mint a Liebmacher ismeri. A b. Kemény Domokos úr birtokában Malomfalván levő 1763. évi compositionalis levélen a Kemény-család három tagja a következő czimert használja: Balra felszökő szarvas, szájánál hold sarlótól kisérve. Sisakdisz : Holdtól és csillagtól kisért koronából növekvő szarvas. Tehát olyanféle átalakulás, mint amilyent a Pócsok czimerénél láttunk. 2 Turul, XIV. k. 92. 1. Monumenta Hung. Herald, II. k. 5. 1. 3 Siebmacher, 388. 1. Az armalis szövegét közli Palma : Heraldicae R. H. Specimen 110. 1. Múzeumi levéltár, mely törekvés valószínűleg konstatálható a lóra nézve az 1515. Konzky czimerben.1 Az itt felsorolt czimereken kívül még sok olyan czimerünk van, melyek elárulják, hogy megalkotásuknál nem a praktikus czél — hogy ismertető jelül szolgáljanak — szerepelt s azért nem elégedtek meg az élettelen vagy jelentés nélküli alakkal, mely a sokféle lehetséges helyzet miatt önmagában is megkülönböztető erejű, hanem több alakot kapcsolnak össze, igyekeznek tulajdonságaikat is feltüntetni. E mellett a kivitel is általában annyira természetesül, hogy arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a czímeralakok stilizálása nem lehetett szabály nálunk. Különben hogyan lehetne érteni azt, hogy még akkor is természetesen kezdik festeni az oroszlánt és sast, mikor arra a szerkezetben okot nem találunk, pedig ezeknek van a legáltalánosabban elfogadott szigorú stereotip helyzete és stilizált ábrázolása. Úgy látszik, hogy amint a román korban nem csak a czimerekben, hanem általában sem tudtak, nem akartak természetesen festeni, és úgy czimerkróink nagy része már Zsigmond korától kezdve nem akar, nem tud a hagyományos ábrázolásnál maradni, stilizálni, hanem fest úgy, a mint más képeknél megszokta s gyakorlottsága, tehetsége engedi. A mi kancelláriánk az armalisok bizonysága szerint nem is követelt stilizálást , hiszen hány armalisunkban fordul elő a suis propriis coloribus, hány dicséri a festő ügyes kezét, a kivitel szépségét, mégpedig nem heraldikai szempontból ! ? Hogy a heraldika, a középkori szellemnek és életnek gyermeke, a szellemnek, életnek változásával átalakul, azon nem lehet csodálkozni, hisz ebben lelhető magyarázata a speciális heraldikák kialakulásának is. Azon sem lehet segíteni a szigorú szabályok hangoztatásával, hogy heraldikánk annyira rosszul fejlődött, hogy nagy heraldikusunk, Cserghes ismételt kijelentése szerint alig van czimerünk, mely a modern heraldika szabályainak megfelelne. Kicsinységem a nagyérdemű férfiú tekintélye előtt meghajol, de mégsem állhatom meg, hogy én, ki a praktikus heraldikát a magyar czimereknek sokszor kiméletlen kritikájából tar 1 Nyáry, A heraldika vezérfonala, 108. 1. Siebmacher, 455. 1. Az Erdélyi Siebmacher (237. 1.) azt állítja, hogy ez a Tekule nemzetség czimere, mely nemzetségből a Gyerőffy, Kemény, Kabos, Mikola, Vitéz stb. családok eredtek volna. Egy tekintet a czimerre elárulja ez állítás tarthatatlanságát. A nemzetségi czimer általában egyszerű, nem jelenetes, nem komplikált, felvett és nem adományozott. Horvát Liebmacher, 65. 1. ió*