Turul 1910 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
II. Kisebb rovatok - Tárcza - A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság ülései
A most kárósitott Galánthai Bessenyey család egyik őse 1425-ben kapta adományban Galánthát, Pozsony vármegyében. Az Eszterházy család is, mint leányági Bessenyey utód jutott Galánthai előnevéhez. NOSZLOPY TIVADAR: Egy irodalmi érdemjel tervezete. Midőn hazánk szellemi mozgalmainak vezérférfiai semmi áron sem tudták az Akadémia létesítésinek ügyét a XIX. század elején előbbre vinni, a Magyar Nemzeti Múzeum akkori igazgatója, Miller Jakab Nándor azzal a javaslattal járult József nádor elé, alapítsák meg a Tudós Társaságot a Múzeummal kapcsolatban, ennek keretein belül. Ezt Miller felfogása szerint annál inkább keresztül lehetett volna vinni, mert egyrészt a Múzeum a szükséges irodalmi segédeszközöknek egész gazdag tárháza felett rendelkezik, másrészt pedig, mert a Múzeumnak nemcsak az a rendeltetése és feladata, hogy az irodalom kincseit, a művészet, természet remekeit összegyűjtse és a közönség részére kiállítsa, hanem az is, hogy ezeket hozzáértő szakemberek által tudományos módon feldolgoztassa. Legfeljebb a magyar nyelvet és irodalmat kellene még fokozottabb művelésben részesíteni, ami akként történnék, hogy a Nemzeti Múzeum bizonyos pályakérdéseket tűzne ki, s akik ezeket sikeresen megfejtenék, azokat a nádor a Nemzeti Múzeum levelező tagjaivá avatná. E levelező tagok részére, azon kívül hogy szabad belépésük lett volna a gyűjteményekbe, hogy a fizetéstől eltekintve, ugyanazon jogokban része ültek volna az intézet részéről, mint annak felesküdt tsztviselői, hogy megválasztatásukról a nádori kancellária hivatalosan értesítette volna az összes törvényhatóságokat és intézeteket, még egy irodalmi érdemjel-félét is tervezett Miller, amelyet a felség hozzájárulásával a nádor adományozott volna a kitüntetettnek. Ez az érdemjel egy tojásdad alakú zománcozott kis pajzs lett volna, vörös színű előlapján középen az ország czimerével, felette F. R. A. arany betűkkel (Franciscus Rex Apostolicus) alatta pedig e savakkal Ar. 8. 1808. (Ez az a törvényczikk, a mely kimondotta a Nemzeti Muzeum megalapítását.) Hátsó, zöldszinüi lapján két kör alaku ezüst babérág közt e szavak lettek volna olvasatók : Praemium Eruditionis. Köriratként pedig, hasonlóképen ezüst betűkkel Mus. SS. et 00. Reg. Hung. Jos. Palat. Vagyis : Museum Statuum et Ordinum Regis Hungaricum Josephum Palatinale. A jelvény, aranyszegélylyel, koronán függve, kétujjnyi szélességű, nemzeti szinü selyem szalagon, a mellen lett volna viselendő. KOLLÁNYI FERENCZ. 89 TARCZA. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság igazgató választmányának f. évi február hó 24-én tartott ülésén Fejérpataky László másodelnök elnöklete alatt jelen voltak : Barabás Samu, id. Bánó József, Békefi Rémió, Csánki Dezső, Boncz Ödön, id. Dániel Gábor, Horváth Sándor, Kollányi Ferencz, Makay Dezső, Nagy Géza, Ortvay Tivadar, Soós Elemér , id. Szinnyei József, Tóth-Szabó Pál, Zsilinszky Mihály ig. vál. tagok, Aldásy Antal titkár, Szabó László jegyző, Tóth Árpád pénztárnok. Elnök az ülést megnyitván, Szabó László társ jegyző felolvassa «Tanulmányok a gróf Forgách-család XIV. századi történelméből» cz. értekezését, mely részét képezi «A Huntpazman nemzetségbeli gróf Forgách-család története» cz. sajtó alatt lévő munkájának. Uj tagokul jelentkeztek : 1000 koronás alapitó tagul ifj. gr. Zichy Nándor, eddig 200 kor. alapitó tag, 200 koronás alapitó tagul a Győr városi közkönyvtár. Évdijas tagokul jelentkeztek : dr. Granichstädten-Turul, 1910. II. Czerva Rudolf, Bécs, aj. a titkár ; ifj Kováts Gyula, Budapest, aj. Marsovszky Ivor ; ifj. Madarassy Gábor, Budapest, aj. ugyanaz ; báró Majthényi László, Budapest, aj. ugyanaz ; Marsovszky Viktor, Bodajk, aj. ugyanaz ; Márkus Adorján, Budapest, aj. ugyanaz ; Melczer Béla, Budapest, aj. Soós Elemér ; Mokcsay Zoltán, főszolgabiró, Huszt, aj. Petrovay György ; Pajdussák Máté, róm. kath. lelkész, vikárius, Igló, aj. Bernaldszky Kálmán ; Sárospataki ref. főiskola könyvtára, aj. a titkár ; Sarlay Lajos, Budapest, aj. Kammerer Ernő; Simon János, megyei főlevéltárnok, Miskolcz, aj. Szendrei János ; gr. Széchényi Dénes, cs. és kir. követ, Koppenhága, aj. a jegyző ; gróf Széchényi Domokos, Budapest, aj. ugyanaz ; gróf Szirmay Sándor, cs. és kir. huszárkapitány, Tápióság, aj. ifj. gróf Zichy Nándor ; dr. Tomasich Miklós, v. b. t. t. horvát-dalmát-szlavon bán, Zágráb, aj. a pénztárnok, kik a társaság tagjaiul megválasztatnak. A tagbejelentések után titkár jelentette, hogy özvegy 12