Turul 1912 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
II. Kisebb rovatok - Tárcza - Jelentés a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság működéséről 1911. évben
40 Henrik után maradt birtokok körül folytattak, s amelynek eredménye volt, hogy Héderváry Lőrincz halálakor a Tamássy-birtokok javarészt az ő családjának kezén voltak, kivéve Újvárt, Hedrehelyt és Lorántffy György valkómegyei birtokait. Daróczy Zoltán a Paksy-család ősének kérdésével foglalkozott. Összeállította a család leszármazási tábláját az 1238 1240 körül élt I. Domokostól kezdve, míg a család két ágának közös őse gyanánt az 1417 előtt elhalt II. Domokos tekinthető, kinek Zemere és Imre nevű unokái voltak a család két ágának megalapítói. A Reviczky-levéltár adatai alapján Follajtár József a Patvaróczy-család történetével foglalkozott, melynek fiága 1613 előtt halt ki. Czikkéhez Rudnay Béla közölt helyreigazításokat, amelyek az egyes családtagok chronologiáját helyesbítik. Kiss Bálint hosszabb hallgatás után folytatta az erdélyi régi családokról szóló tanulmányait ; ujabb tanulmányában a Zécheniek, Gerébek és néhány velük egytörzsü családnak történetét tárgyalja. A Kacsicsnemnek az erdélyi részekre elterjedt ágazataival foglalkozik, a Folkus leszármazóival, kik közé a Zécheni, Harmnai Farkas, a Palásthi vagy Libercsei Radó, a Libercsei Tompos, a Vingárdi Geréb és a Bogáthicsaládok tartoznak. Demkó Kálmán a Gyulai-családok történetét tette tanulmány tárgyává. Ifj Biás István a Teleki-nemzetség levéltárából közölt néhány érdekesebb oklevelet és azon családok jegyzékét, melyekre a Telekinemzetség marosvásárhelyi levéltárában az 1711 1867. évek közti időből hiteles leszármazási adatok találhatók. Egy elfeledett XVII. századbeli genealogus emlékét idézte fel Kemény Lajos, ki Bellény Zsigmondnak saját családjára vonatkozó feljegyzéseit tette közzé. A heraldikai tárgyú dolgozatok között első helyen kell megemlítenem Iványi Béla tanulmányát Eperjes szabad királyi város czimereiről és pecséteiről, amelyben a városnak V. Lászlótól 1456-ban és I. Ferdinándtól 1548 és 1558-ban nyert czimerleveleit, továbbá a városnak különböző pecséteit és az utóbbiak használatát ismerteti. Értekezéséhez az 1456-i czimernek színes képét, azonkívül a másik két czimernek és néhány pecsétnek sikerült rajzát is adták. Gyárfás Tihamér folytatta a brassói czimeres levelekről szóló tanulmányát, amelyben két eddig ismeretlen középkori czimeres levelet irt le, u. m. a Benkner-családnak 1509 és 1517-ben nyert czimerleveleit, amelyek közül különösen szép az 1517-i, úgy a czimerképnek, mint főleg a lapszéli díszítéseknek gyönyörű kivitelét illetőleg, amelyek kivitele az Armbruster és Kanizsai Dorottya-féle czimerlevelek mögött semmikép sem marad vissza. Az ő szerencsés keze fedezte fel továbbá a Benkner-családnak egy harmadik armálisát is, 1569-ből János Zsigmondtól, mely ez uralkodótól ismert alig egy-két armális számát szaporítja. Balogh Gyula Paulik Bertalan 1514-i czimeres levelét ismerteti, egyes a családra vonatkozó adatokat közölve Vasvármegye levéltárából. Holub József néhány heraldikai apróságot közölt, egy 1572-ből származó feljegyzést czimereslevél taksájáról, Vármezei Pethő Györgynek, Bocskay István szakácsának czimereslevelét 1666-ból és Tapolczai Tompa Mihály 1564-i armalisát, mely utóbbiban a czimeralakok jelentésének magyarázata érdekes. Petrovay György a Máramaros vármegye levéltárában őrzött armálisok leirójegyzékét közölte a Magyar Nemzeti Múzeum czímeresleveleinek leirókatalógusa mintájára. Gulyás Pál a Comédie Humaine szerzőjének, Honoré de Balzacnak heraldikai tudományát világítja meg érdekes tanulmányában, melyből kitűnik, hogy Balzac képzett heraldikus volt, aki ügyelt arra, hogy a munkáiban szereplő egyének czímerei szigorúan megfeleljenek a heraldika szabályainak. Csorna József másodelnökünktől két tanulmányt közölt folyóiratunk. Az egyik heraldikai tárgyú és a kassai székesegyház kincstárában őrzött két XVIII. századi kongregácziós könyv czimereiről szól, amelyek sok új adatot családi czimereinek ismeretéhez ugyan nem nyújtanak, de az egyes czimerek ábrázolása, különösen a házassági czimerek összekombinálása és díszítése tekintetében a XVIII. század heraldikai ízlését igen érdekesen mutatják be. Másik dolgozata a pecséttan körébe vág, Omode nádor fiai és a Kassa városa közti, a nádor megöletése körül támadt viszályban kötött megegyezésről szólva, az egyezkedési oklevélen függő pecséteket ismerteti. A pecséttant szolgálja Gárdonyi Albert értekezése is, a melyben Buda legrégibb pecsétjéről szól. E pecsét a városnak egy 1329-i oklevelén maradt reánk. Fejtegetései eredménye az, hogy a háromtornyú vár Buda városának ujabb czímere, a melyet I. Károly alatt, valószínűleg 1310 után vett fel a város, míg a pólyás pajzs régibb czimer, melyet az Árpádok utolsó éveiben vettek fel és a mely valószínüleg eredetileg a királyi vár czimere volt. E két czimerből keletkezett aztán az a czimer, a melyet a város az egész középkoron át használt. Benkó Imre Zsigmond királynak 1404-ben udvari szabója részére tett adománylevelét ismerteti, Szűcsi József Concha Győzőnek a Gentryről írt és a Budapesti Szemlében megjelent tanulmányával folytatott polémiát. Hóman Bálint végül az 1109. évi veszprémvölgyi görög oklevélről szóló, nagyobb terjedelmű tanulmányának első részét közölte folyóiratunkban.