Turul 1918-21 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Szentpétery Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Ism. Hajnal István - Czebe Gyula. A veszprémvölgyi oklevél görög szövege Hajnal István - Hóman Bálint. Szent István görög oklevele. Hajnal István - Darkó Jenő: A veszprémvölgyi apáczamonostor alapítólevelének 1109-iki másolatáról. Ism. Hajnal István
45 ismeretfurdalást azért, ha rendjük igaznak vélt jogait költött oklevélbe foglalták. Az oklevél még újdonság volt e korban, feladata, rendeltetése nem állott meg a maga realitásában a papság előtt, mely azt tartotta, hogy készítésének hosszú tanulással elsajátított tudományát jogosan felhasználhatja czéljaira. Ennek az általános jelenségnek egyik példája lehet a Szentpéterytől megvilágított borsmonostori és heiligenkreutzi hamisítványcsoport. A mű függelékében a tárgyalt 83 oklevélnek pontos regesztáját és a kiadások hibajavítását adja a szerző. Hajnal István, Szentpétery Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Ért. a Tört. Tud. köréből XXIV. 10. 1918. 1964. 1. Bresslaunak ama megállapításához, hogy Szent István hiteles oklevelein a német uralkodói kanczellária Heribert C.-vel jelzett írójának fogalmazása mutatható ki, fűzi fejtegetéseit a szerző. A pannonhalmi oklevél dátumának 1002-re való javításával igyekszik kiküszöbölni a nehézséget, amelyet az okozott, hogy az említett író még 1002-ben is a német kancelláriában dolgozott. Az ő fogalmazása mutatható ki Szent István veszprémi alapítólevelén is, mint Bresslau azt megállapította , a német tudós nem foglalkozott azonban közelebbről a pécsváradi alapítólevéllel, mely, bár Heribert C. kezemunkájára vall, oly tárgyi és nyelvészeti kifogásokra ad okot s apróbb elszólásaival annyira elárulja a czélokat, a melyekkel készítették, hogy nem tarthatjuk hiteles oklevélnek. Rövidebb formája, mely egy 1329-iki átiratban maradt fenn s a mely első tekintetre, kihagyván a hosszabb példánynak leggyanúsabb részeit, megbízhatóbbnak látszik, egyes áruló jelek tanúsága szerint nem más, mint a hosszabbnak kivonata. A pécsváradi oklevélnek formuláis fogalmazása hű utánzata a pannonhalmi és pécsi alapítólevelekének, holott Heribert C.-nek épen az a legjellemzőbb sajátsága, hogy nem szokta saját magát pontosan ismételgetni. Hamisítvány tehát a pécsváradi alapítólevél, a pannonhalmi és pécsi levelek mintájára készült a XIII. század első évtizedeiben, amikor az oklevelek hamisítása Európaszerte nagyobb arányokat öltött. A pécsi alapítólvél, mely többszörös átírás után maradt fenn, átalakított formájú, de hiteles oklevél és szintén Heribert C. kezéből való. Ily módon a szent király reánk maradt összes hiteles levelei — a déli hatást mutató veszprémvölgyi oklevelet leszámítva — azt bizonyítják, hogy az egész okleveles gyakorlat egy idegen férfi működésének eredménye volt.Valamikor tapogatódzva, az első magyar király okleveles gyakorlatának mérveit illetőleg teljes bizonytalanságban indult meg a kritika a fennmaradt oklevelek fölött . Szentpétery munkája mutatja a szédítő haladást, amelyet a diplomatika modern eszközei a középkori oklevélkészítő munka beható ismeretével és a nemzetközi hatások megfigyelésével elérhetnek. Hajnal István Czebe Gyula: A veszprémvölgyi oklevél görög szövege. (Ért. a tört. tud. köréből, 1916. XXIV. 114. 1.) Hóman Bálint: Szent István görög oklevele. (Különnyomat a Századok 1917. évf.-ból 1—17. 1.) Darkó Jenő: A veszprémi apáczamonostor alapitó levelének Napi másolatáról. (Philologiai Közlöny, 1917. 257- 272 és 336—351. 11.) Politikai és művelődéstörténeti szempontból alig van oklevelünk, a melynek keletkezésére oly érdeklődéssel tekinthetnénk, mint Szent István veszprémvölgyi görög oklevele, illetve Kálmán korabeli másolata szerkesztésének, kiállításának körülményeire. Czebe Gyula akadémiai értekezésében egy gondosan kidolgozott theóriával igyekszik feleletet adni minden lényeges kérdésre, mely a görög oklevél keletkezéséhez fűződik. Valóban magasabb történeti szempontok szolgálatába akar állani megoldásával. Az eddig kifogástalannak tartott, a Nemzeti Múzeumban őrzött görög oklevél megbízhatóságát megtámadja. Szerinte paleográfiai sajátságok arra mutatnak, hogy nem keleti görög, hanem délitáliai írta a görög szöveget, vulgáris, élő középgörög nyelven, hiányos oklevélszerkezettel, a latin szöveget tartva lényegesnek, s ezért a görögöt elhanyagolva, több helyen szándékosan megváltoztatva az eredeti Szt. István-féle oklevelet, hogy az a latin szöveggel összhangzásba jusson. Született délitáliai meglehetős önálló, czélzatos fogalmazása tehát a Kálmán-korabeli átírás, sőt délitáliai görögöt sejt Czebe az eredeti Szt. István-féle oklevél írójában is. Hóman Bálint a «Századok» III. évfolyamában kimerítő bírálat alá vette Czebe érvelését. Elismeri Czebe érdemeit a szöveg helyesebb olvasása és magyarra fordítása körül ; elismeri azon, paleográfiai vizsgálat alapján nyert eredményét is, hogy az 1109-i görög szöveg írója Délitáliából való. Szembe száll azonban minden érvvel, amely azt bizonyítaná, hogy e görög szöveg nem lenne Szt. István oklevelének hű másolata. Hibáztatja, hogy Czebe nem foglalkozott eléggé a egykorú keleti görög és a hazai okleveles gyakorlattal, mert különben el kellett volna ismernie, hogy a mi kérdéses oklevelünk nyelve, fogalmazása, szerkesztése inkább megfelel e vidékek gyakorlatának, mint a délitáliainak. Azután magyarázza azokat a részeket, amelyeket Czebe zavarosnak, elrontottnak tart a görög szövegben, végül pedig