Turul 1922-23 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Tárca - Társaságunk működése 1922-23-ban

39 TÁ­R­C­A. Társaságunk működése 1922—1923-ban. Az 1922. évben első igazgatóválasztmányi ülésünket június hó 22-én tartottuk meg. Tóth László tagtár­sunk a Bitskey-családnak II. Lajos király által 1520-ban adományozott címereslevelét mutatta be és ismer­tette, jegyző pedig Karácsonyi János másodelnöknek «Magyar Sibilla» és Jakubovich Emil ig.­vál. tagnak «Kún Erzsébet nőtestvére» c. tanulmányát olvasta fel. Tagokat ez ülésen a következők választottak meg : Follajtár József, Pestszentlőrincz, Szirmay József, Olad, Platth­y Imre, Miskolcz, Csiky Vidor, Esztergom, Fischer Ottó, Bpest.­ Ezen az ülésen mutatta be jelentését a számvizsgáló-bizottság, amit az igazgató­választmány köszönettel vett tudomásul. 1923. március 8-án Fejérpataky Lászlónak, nagy­nevű elnökünknek váratlan elhalálozása folytán rend­kívüli ülést tartott igazgató-választmányunk. Áldásy Antal másodelnök mélyen meghatva adott kifejezést a Társaságunkat ért súlyos veszteség fölötti mély fáj­dalmunknak. Másodelnökünk megemlékezése után e szomorú esettel kapcsolatos intézkedésekről tárgyalt az igazgató-választmány. A június 22-én tartott igazgatóválasztmányi ülésen a jegyző Ghyczy Pál ig.­vál. tagnak Címertörténeti jegyzetek c. tanulmányát s a M. N. Múzeum levél­tárának néhány újabb szerzeményű címereslevelét mutatta be. A folyóügyek során az elnöklő másodelnök ki­jelentette, hogy megboldogult Elnökünk, Fejérpataky László koporsójára koszorút tettünk le s Csánki Dezső ig.-vál. tag gyászbeszédében Társaságunk nevében is elbúcsúzott szeretett Elnökünktől. Emlékbeszéd meg­tartására Szentpétery Imre ig.-vál. tagot kérte fel az ig.-választmány. Fejérpataky Tibor arról értesítette Társaságunkat, hogy nagybátyja, megboldogult Elnökünk, végrendele­tében 1000 koronát hagyott Társaságunknak s ő ezt az összeget 15.000 koronára egészítette ki. Az igazgató­választmány hálás köszönettel vette tudomásul a nemes János, Bpest, Gálffy Péter, Kaposvár, Édeskuty Olivér, Bpest, Korniss Károly, Baracs, dr. Paulovics Tibor, dr. Heinrich Elek, Aggházy Kamil, Bpest, Dessewffy Géza, Tolcsva, Nemzeti Társaskör, báró Perényi Zsigmond, Hadtört. Levéltár és Bpest, Hertelendy Cornelia, Zalapölöske, Eper­jesy Géza, Szepesházy Imre, Osztroluczky Miklós, Szap­András, Podharszky Andor, dr. Soós Zoltán, Balás Cornél, Schiller adományt s úgy határozott, hogy ez összeget a Fejér­pataky-alaphoz csatolja. Uj tagokat felvetettek : dr. Kardos Gabriella, Bpest, dr. Csetényi Imre, Bpest, Schmidt Rezső, Bpest, dr. Ujfalussy Béla, Bpest, Vitéz dr. Házi Jenő, Sopron, Sopron sz. kir. város levéltára, dr. Csizinszky Lajos, Bpest. Elnök örömmel jelentette, hogy a nm. Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter Úr a folyó évre 30.000 korona segélyt engedélyezett Társaságunknak, amit az ig.-választmány hálás köszönettel vett tudomásul. Végül a tagdíjak és kiadványainak felemelése tár­gyában intézkedett az igazgató-választmány. Legutóbbi jelentésünkben (Turul, 1918—21. évf.401.) megemlékeztünk arról, hogy 1921-ben rendkívüli igazgató-választmány foglalkozott alapszabályaink mó­dosításával. Az elnökség megtette a módosított alap­szabályok jóváhagyásához szükséges lépéseket, de kérvényünket többszöri sürgetés után azzal a meg­jegyzéssel kaptuk vissza, hogy régi alapszabályaink annyira nem felelnek meg az újabban megkívánt fel­tételeknek, hogy át kell dolgoznunk az egészet. E célból 1923 október 1­0-re rendkívüli ig.-vál. ülést hívott össze az elnökség, amelyen a jegyző előterjesztette az átdolgozott alapszabályokat, s azt a választmány egyhangúlag elfogadta. Mint lényeges változást azt emeljük ki már most, hogy a pártoló tagságot meg­szünteti a választmány, a tagdíj pedig a rendes ta­goknál évi 1000 K., az alapító-tagsági díj 25,000 K., örökös alapítóé 100,000 K. Jogi személyek csak örö­kös alapítók lehetnek. * Már itt meg kell emlékeznünk azokról a jelentős adományokról, melyeket legutolsó ig. vál. ülésünk óta kapott Társaságunk : Karácsonyi János, másod­elnök, 500.000, Ghyczy Pál ig. vál. tagtársunk 100.000 koronát ajándékozott Társaságunknak, Reiszig Ede ig. vál. tagtársunk pedig felajánlotta, hogy jelen kö­tetben megjelenő dolgozata nyomtatási költségeit ő fogja fedezni. E nagylelkű adományozók lelkes támo­gatása tette lehetővé, hogy folyóiratunk e kötetét ily aránylag nagy terjedelemben jelentethettük meg. * Örömmel jelentjük á t. tagtársainknak, hogy leg­utolsó ig. vál. ülésünk megbízta Áldásy Antal másod­ elnököt, hogy a Monumenta Hu­ngariae Heraldica III. kötetét rendezze sajtó alá. A kötet sajtókészen áll, s most már csak attól függ megjelenése, hogy mennyiben fog iránta megnyilvánulni az érdeklődés. Amint megfelelő számú előfizető fog jelentkezni, a kötetet rögtön sajtó alá adjuk. A 26 színes címer­képet tartalmazó kötet alapára 30 korona lesz ; azok, akik még 1924. március folyamán beküldik a kötet vételárát pénztárunknak, 4­0.000 koronával fizethet­nek elő. Jánossy Szi­János.­ ­ A XXXVI. kötetben (1918 — 21) közölt jegyző­könyvi kivonatok egyikéből, mely az 1920 május 26-án tartott igazgatóválasztmányi ülésről szól, kimaradt az ekkor megválasztott új tagok jegyzéke ; itt adjuk pót­lólag : Farkas Lajos, Sopron, Rudy Erzsébet, dr. Dénes, báró Kohner Lujza, dr. Steinecker Ferencné, lágyi Mihály, Bpest, dr. Ádám­ György, ifj. Hajdú Nagykáta, Horváth Árpád, dr. Lutter Múzeum, Jonczay Ödön, Szikszay Jakabffy Károly, Rezső, Bpest.

Next