Turul 1930 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Esterházy Miklós nádor iratai. I. Ism. Tóth László

102 Említett Mitls Oszkár a már fentebb említett elvi dolgon kívül a bécsi levéltárak cseh vonatkozású anyagáról és a középkori pecsétek megóvásáról érte­kezik. Figyelemreméltó a régi anyakönyvek hiteles­ségéről szóló cikk is. Családi krónika címen a genea­lógiai kutatás technikai részéről olvasunk. A heral­dikát a régi exlibrisek és supralibros­ok címereivel foglalkozó értekezés képviseli, szövegközti címer­hasonmásokkal. Az egyes családok történetével foglalkozó dolgo­zatok tisztán cseh érdekűek lévén, ismertetésüket mellőzzük. Ilyenek a forrásközlések is , de annak megvilágítására, mily természetű anyagot ölelnek fel, röviden megemlítjük, hogy részint régi anyakönyvek kijegyzéseit és régi temetkezések jegyzékeit, részint a levéltárak családtörténeti iratanyagának az ismer­tetését és kivonatait tartalmazzák. Külön kiemelendő Sedlacek A. hagyatéka, a nagyszorgalmú kutató és író kéziratainak hosszú sora, melyek tájékoztató be­vezetés után címük vagy tárgyuk szerint közöltetnek. A füzetek végén a külföldet is figyelemmel kísérő irodalmi rovat van, melyen belül Turul folyóiratunk 1929. 3—4. füzetét is már ismertetve találjuk. A tradíciók ápolása és fejlesztése nemzeti érdek. A családok tradíciói pedig szorosan belesimulnak a nemzeti tradíciókba. A genealógia művelése tehát nemcsak a tudományt, hanem a nemzeti szellem ébrentartását is szolgálja. Ez a gondolat ütközik ki azokból a sorokból, melyek a cseh genealógiai társaság életrehívásának indító okait ecsetelik. A mi társa­ságunk jövő évben ötvenéves fennállását ünnepli. Ennek a gondolatnak volt immár nagy időn át szó­szólója jobb időkben és szószólója ma is. Csakhogy ma nálunk sokszorosan nagyobb ennek a szüksége és ezért sokkal erőteljesebb és szélesebb körű támo­gatásra szorul, mint valaha. Czobor Alfréd: Esterházy Miklós nádor iratai. I. Kormányzat­történeti iratok. Az 1642. évi meghiúsult ország­gyűlés időszaka. Szerkesztette : Hajnal István. Buda­pest, 1930. Esterházy Pál herceg kiadása. 8-ad r. C +,460­1. «Úgy érzem, hogy a szebb és boldogabb magyar jövőért folytatott szívós erőfeszítéseink közben tanul­ságos és hasznos olykor-olykor a múltba is vissza­tekintenünk, ahonnan sok reményt keltő biztatás, követésre intő példa, állhatatos és tervszerű munkára serkentő figyelmeztetés szól hozzánk, késői utódok­hoz» — ezekkel a szavakkal bocsátja sírjára Esterházy Miklós nádor (1625—1645) kormányzattörténeti ira­tainak első kötetét a család jelenlegi feje, Esterházy Pál herceg. Méltóbb szavakkal aligha indulhatna ez a vállalkozás, amelynek remélhetőleg gyors egymás­utánban megjelenő kötetei a magyar nemzet törté­netének talán legviszontagságosabb évszázadára, a XVII.-re, vannak hivatva új világosságot vetni. Egészen természetes, hogy a kiadványsorozat Miklós nádor irataival indul, hiszen a család politikai hatalmának és tekintélyének ő a megalapítója. Esterházy Miklós működése ugyan eddig is elég bő méltatásra talált. Toldy Ferenc már 1852-ben kiadta politikai iratainak egy részét, amelyek leg­inkább a nádor életének alkonyára vonatkoznak. Szalay László és Salamon Ferenc pedig egy három­kötetes műben 1629-ig terjedően rajzolták meg a nádor működését, gazdag forrásanyagra támaszkodva. De úgy ezek a testes kötetek, mint a kisebb közlések igen tekintélyes sora, amelyek közt Szilágyi Sándor és Beke Antal publikációit kell megemlítenünk, csak mozaikszerű darabokat nyújtanak a nagy nádor éle­téből. A fontos forrásanyag lehetőségig teljes közzé­tételére az a vállalkozás hivatott, amelynek első kötete előttünk fekszik. Miután Esterházy Miklós nádorságának első fele a Szalay—Salamon-féle műben már elég részletes tárgyalásra talált, helyesen cselekedett a szerkesztő, amidőn a sorozatot Esterházy életének egy későbbi, eddig kevésbbé méltatott fejezetével, a meghiúsult 1642-i országgyűlésre vonatkozó iratok közlésével kezdte, összesen 137 iratot közöl, amelyekhez füg­getlenül Szemere Pál abaúji és sárosi követnek a naplóját közli a meghiúsult országgyűléssel kapcso­latos tevékenységéről. Az iratok mind az országos politikára vonatkoz­nak és belőlük klasszikus képe rajzolható meg annak a párhuzamosan mutatkozó ellentétnek, amely királyi Magyarország helyzetét, úgy a kül-, mint a belpoliti­kában szinte vigasztalanul nehézzé tette. A török a béke dacára támadásaival állandóan nyugtalanította az országot. A király viszont kénytelen volt komo­lyabb hadi akciótól a törökkel szemben eltekinteni, mert a nyugati vallásháborúk minden pénzügyi és katonai erejét lekötötték. Magyarországon viszont nem lehetett igazi békét teremteni a király és a rendek között, mert a királyi hatalom végrehajtó szervei a többségben akkor még protestáns rendeknek és nép­nek a szabad vallás gyakorlatát abban a mértékben, ahogy azt a törvények megállapították. Ez az ellentét a király és a rendek között olyannyira kiegyenlítetlen maradt, hogy e miatt kellett elhalasztani az ország­gyűlést is, amely pedig a török elleni védelem esz­közeinek megteremtésére volt összehíva. Az állam­férfiak közül egyedül Esterházy Miklós volt az, aki összhangba tudta hozni a katolikus ügyért Nyugaton folytatott harcot a török elleni védelemmel éppen úgy, mint ahogy a személyes térítésig menő katolikus hitbuzgóság mellett testvérnek érezte, ha magyar ügyről volt szó, a protestánsokat. A vallási ellentétek azonban, a kor uralkodó princípiumának megfelelően, annyira uralkodók voltak, hogy kiegyenlítésük hajó­törést szenvedett a nádor minden jóakaratán. Hajnal István mintaszerű publikációban tette közzé az iratokat. A minden lényeges mozzanatra kiterjeszkedő bevezetés kitűnő hátteret rajzol a ná­dornak az iratokból kialakuló portraitjához. Hajnal István munkája teljes egészében méltó a kiadó nagy­vonalú intencióihoz. Csakis ilyen és ehhez hasonló publikációktól re­mélhetjük, hogy a XVII. század története is meg­szabadul a ferdítéseknek és a félreértéseknek azoktól a hamis sallangjait­ól, amelyekkel a liberális történet­szemlélet elhalmozta. Majd ha a magyar seicento valamennyi vezető alakja az adatok helyes világí­tásába kerül, akkor nem támadhat többé olyan kontroverzia, aminő Szekfű Gyulának Bethlen Gábor­ról alkotott döntő erejű, objektív ítélete nyomán teljesen feleslegesen felkorbácsolta a magyar tudo­mányos közvéleményt. Tóth László.

Next