Turul 1933 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

II. Kisebb rovatok - Szakirodalom - Zibermayr, Ignaz: Das Oberösterreichische Landesarchiv in Linz. Ism. Hajnal István

Ezután leírja a szerző a nemesség mai, a m. kir. bel­ügyminiszter mint országos nemesi főhatóság által való igazolásának útját-módját. Ismerteti a nemes­ség és megszerzésének feltételeit és forrásait ; az «una eademque nobilitas»-on belül a főrend kialakulását ; rámutatva azokra az ősi és mélyreható jogi különb­ségekre, melyek a székely nemességet a magyar nemességtől elválasztották. A főnemesek, lófők és ne­mesek szerint tagolt székely rendek közé való felvétel Mátyás király 1473. évi oklevele alapján történt a szé­kely hadiszemléken, vagy később fejedelmi oklevéllel. A továbbiakban a családnév megváltoztatásának a kérdésével, a nemesi előnév- és a címer­ igazolás, továbbá a külföldi nemesi és főnemesi címek elisme­résének a módjával foglalkozik. A füzet történeti részében a családtörténészek bizo­nyos alapismereteket találhatnak ; a nemesség-, címer-és előnév-igazolásnál követett mai gyakorlati eljárás leírását pedig, minthogy ily alakban azt eddig még nem foglalták össze, az ily igazolásokért folyamodók hasznosíthatják a maguk számára. Czobor Alfréd-­ Zibermayr, Ignaz: Das Oberösterreichische Landes­archiv in Linz. (Ein Bild der Entwicklung des heimat­lichen Schriftwesens und der Landesgeschichte.) II. kiad., Linz, 1930. XII -f 167 1., 12 fac-simile. A mű — amely először 1921-ben, szűkebb terje­delemben látott napvilágot­­— a levéltárak kialakulá­sát az íráshasználat, hivatalnokság és az irodalmi­tudományos élet kialakulásával kapcsolatban vizs­gálja. Az írásos anyag keletkezését véve alapul, a közösségéletnek általános változását, szerveződését. A levéltárügynek akarván propagandát csinálni, nagy­szabású tudományos apparátussal halad végig Felső­ausztria történetén, tényszerűen érzékelteti az írás és a legtágabb értelemben vett kultúrfejlődés szoros okozati összefüggéseit. A középkori kolostorok másolatkönyvei : Ezek az első «levéltári anyagrendezések», az első jelei annak, hogy a múlt s a jelen birtokviszonyait, s a velük kap­csolatos eseményeket szerves kezelésre alkalmasan igyekeztek összefoglalni. A Karoling-korszak után visszaesés, «írásellenes reakció» , a XII. sz. elejétől azután megújuló, folytonossá váló fejlődés. A kolos­torokra nézve a szerzetesreformmal, a Rómával való egyenesebb összeköttetésekkel magyarázza ezt. A noti­fiát, amely még erősen szóbeli­ jellegű, tanúkat kívánó, az oklevél váltja fel, majd az oklevelezés szerveződé­sét jelentő másolatkönyvek, regisztrumok. A jog- és közigazgatásszerveződés együtt jár ezzel ; az urbá­riumok lehetővé teszik a XIII. sz.-tól, mint Nyugaton is általában, a földbirtoknak bérletrendszerre való áttérését. Ez írásos szervező munka pedig a történet­írói érdeklődést és munkásságot idézi fel. Közvetlenségükkel megkapóak a részletek, ame­lyek az iratok elhelyezésére, az íróhelyiségekre, hivatal­helyiségekre vonatkoznak, meglepően világos ered­ményekkel jártak a szerző helyrajzi kutatásai e szem­pontból. Az egyes korszakok írás­üzemének arányaira, jellegére igen jellemzők ezen adatai. Minthogy Felsőausztriában nem voltak nagy köz­pontjai a világi egyházi szervezetnek, azok jelentősége a középkori írásbeliségre előadásában a kolostoroké mellett háttérbe szorul. A XIII. sz. végétől már a világiak íráshasználata vezeti a fejlődést. Urbáriu­mok, Lehenbuchok a vidéken, Stadtbuch-ok, Markt­buch-ok a városokban. A magánjog apró írásos szük­ségleteit a nemesi és a városi okleveles gyakorlat elégíti ki. A Stadtschreiber egyúttal közjegyző s iskola­mester is, munkássága hirtelen nagyra növeli a város írásbeliségét , de úgy a városi, mint a vidéki élet fej­lődése, a Rathaus-ok felállítása éppúgy, mint az erő­teljes rendi szervezet kiépülése, az állandósult írás­ügyvitellel kapcsolatos. Alapos részletességgel szól a mű az alsóausztriai rendi hivatalok középkorvégi ki­alakulásáról, s a velük kapcsolatos levéltárakról, iro­dákról. Minden elméletnél élesebben megvilágítja e részletekkel a korszak hivatalának fogalmát, jelentő­ségét, s egyúttal a rendi szervezet jelentőségét is. Igen jellemző például mindaz, amit a tisztviselő magánlakásán levő hivatal és az elkülönült, «objekti­vált» hivatal fejlődéstörténeti jelentőségéről mond. A humanizmus teszi az írást mindenki életszük­ségévé, aki egyáltalán, magánbirtoka vagy tisztje ré­vén, organizáló feladatokkal foglalkoznak. I. Miksa, majd I. Ferdinánd e korszak nagy írásüzem-szervezői , éles, határozott képben bontakoznak ki öntudatos mun­kájuk eredményei, a közigazgatás, az igazságszolgál­tatás, a pénzügyek terén. A rendi hivatalok a feje­delmi, központi organizáció következtében már előre lassú elcsenevészedésre vannak ítélve, bármint kedvez is még pár emberöltő idejére a történet folyása nekik. A két császár apró gondoskodása kiterjed az írásos ügyvitel minden részletére, nyilván nem aprólékos­kodásból, hanem érezve a szervezet egész jelentőségét, amit mi ma már oly nehezen tudunk átérteni. Való­ban gyakorlati célú mindez ; egyúttal a gazdasági élet, a sóbányák, vasbányák írásos üzemének, a környék­nek, az erdőgazdaságnak, de a gabonatermelésnek, élelmiszerellátásnak céltudatos megszervezését is je­lentette ez . Nagyarányú ipari üzem­vidékek kialakítá­sát, a fejedelmi jövedelmek fokozására. A bányahiva­talok szerepének részletes rajza példát ad arra, hogy miként kell az újkori gazdasági fejlődés okait reális alapjaikban felkutatnunk. Egész a jelenkorig viszi megfigyeléseit ily módon a «levéltárügy» fejlődéséről . A múlt írásos anyaga, rendszerbe foglalva, szerves feldolgozásra alkalmasan, valóban szerves, öntudatos alapot ad a jelen munkájá­nak is. Ez öntudatos megismerés, mint azt minden korszakon át hangsúlyozza, a történetírói munkásság­­összefoglaló teljesítményeit vonta maga után. Kár, hogy a mű nem terjeszkedhetett ki bővebben a tollforgatók, a Schreiberek egyéniségére, hogy a ré­gibb időkből nem adott összeállítást róluk, részlete­sebb jellemzést működésükről. Ezzel még plaszti­kusabbá tette volna a képet. E téren is igen érdekes, amit a korai újkornak hirtelen tollforgatóvá vált nemességéről, egyes urakról mond, akik irodájukat maguk vezették, leveleiket maguk írták, de ügy­menetük, iratváltásuk szervezéséről is maguk gondos­kodtak. Közjogi vagy diplomáciai szerephez jutva európai jelentőségű iratgyűjtemények maradtak fenn gondoskodásukból mireánk, sőt történeti művek is . A nemesi élet, az írás szervező eszközét megragadva, magáévá téve, létjogosultságát meghosszabbította az újkor következő századaira is. Hajnal István, 84

Next