Turul 1995 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1-2. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Rácz György: Az Ákos nemzetség címere
11 AZ ÁKOS NEMZETSÉG CÍMERE „Ezen előkelő nemzetség czímerét, daczára a nagyszámú fennmaradt, a nemzetségre vonatkozó pecséteknek és más heraldikai emlékeknek, alig eloszlatható homály takarja, melyben csak tapogatódzunk, a nélkül, hogy kétségbevonhatatlan eredményre juthatnánk." 1904-ben vetette papírra e sorokat a kiváló heraldikus, Csorna József, a magyar nemzetségi címerekről szóló, mindmáig alapvető összefoglaló munkájában. Az Ákosok címeres emlékeivel előzőleg több tanulmányában is foglalkozott,2 idézett művében pedig számbavette az összes akkor ismert forrást, és bár a nemzetségi címer meghatározásában a fejezet elején pesszimistán fogalmazott, a végén megállapította, hogy az Ákos nemzetség ősi címere: „pajzsban hal, sisakdísz koronás női törzs, két oldalt nyakához illesztve két hal feje, melynek törzse félkörben kanyarodik a női törzs feje felé." Kiindulópontként célszerű megismernünk Csorna gondolatmenetét, hisz ő is ugyanazzal a problémával küszködött, mint a mai kutató. Nevezetesen azzal, hogy a nemzetség különböző ágainak tagjai a középkorban bizonyos részleteiben néha közös, de egészében más jellegű címereket használtak. Az első nemzetségbeli emlékeken, Ernye fia István pecsétjein üres boglárpajzs, mellette madárszárnyak láthatók, egyiken alul egy kettőskereszt is van, míg a pelsőci Bebekek és Csetnekiek, meg az álmosdi Csirék pecsétjein és sírkövein a pajzsban kettőskereszt található. Ehhez a Bebekeknél és a Csetnekieknél egy sajátos sisakdísz társul: koronás női törzs, két oldalán halakkal. Csorna szerint ez a sisakdísz őrizte meg a régi közös nemzetségi címert, ami eredetileg a hal lehetett, csak mivel a kettőskeresztet a királyi címerből hatalmi jelvényként átvették, ez úgymond kiszorította a pajzsból a halat, ami azért megmaradt az ősi sisakdíszen. A folyamatot heraldikai párhuzamokkal igazolta. Kísérletét a szakmai körök nem fogadták el egyértelműen, az egyik legtekintélyesebb és leghozzáértőbb korabeli kritikus, Varjú Elemér szerint Csorna megfejtése „igen tetszetős ugyan, de nem elégít ki bennünket"." Néhány évtizeddel később egy új sírkő felbukkanásakor Petrichevich Horváth Emil adott új, látszólag végső - valójában elhibázott - megoldási lehetőséget, de tanulmánya akkor visszhangtalan maradt. A témával az elmúlt ötven évben nem foglalkozott senki, Csoma spekulatív úton kapott A Csoma József által rekonstruált nemzetségi címer Turul LXVIII. 1995/1-2. füzet