Turul 2012 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
3. füzet - 1. Értekezések - AVAR ANTON: AZ Országos Levéltár újkori címereslevél-gyűjteményének feldolgozása során felmerült heraldikai problémák
97 tekintetében talán érdemes figyelembe vennünk az Aczél József címeres levelében olvasható megfogalmazást, amely szerint „a [kék] pajzs feje jobbról-balról vörössel függönyözött", ami igen találó megnevezés erre a jelenségre (20. kép), s teljesen logikusan a nagyobb mezőt értelmezi a pajzs alapszíneként, a kisebbet pedig mesteralakként.18 Amennyiben a pajzs két oldalsó háromszög alakú része nem egyforma mázú, azaz háromféle borítás látható a címerben, akkor nem mesteralakról, hanem ékre harmadolt mezőről beszél a szakirodalom.19 A pontatlan ábrázolás minden definíció ellenére olykor lehetetlenné teszi a pontos azonosítást: például a Thonauer Máténak adományozott címerről a festmény alapján eldönthetetlen, hogy kék mezőben vörös süvegezést vagy vörös mezőben kék sátrat ábrázol. A szöveg szerint egyébként nem mesteralakról, hanem két részre osztott pajzsról van szó, ami tovább nehezíti a meghatározást.20 Mindezen heraldikai jelenségek esetében (természetesen az éket kivéve) talán érdemes elgondolkozni azon vajon - függetlenül a hagyományos felfogástól, pusztán logikailag - nem tekinthetők-e ezek pajzsosztásnak. A mesteralak egy képzeletben a pajzsra helyezett alak, tehát síkban elkülönül az alapjául szolgáló pajzsmezőtől, azzal együtt, hogy a pajzsosztásokkal egyetemben általában a pajzsmező mértani vonalakkal való osztása által keletkezik. Ehhez képest a szabályos saruzás és süvegezés esetében mértanilag két egyenlő részre oszlik a pajzs, tehát logikusan, ránézésre nem lehet megállapítani, melyik a mesteralak, s melyik az annak alapjául szolgáló pajzsmező. Az ilyen címereket le lehetne írni például a következőképpen: arannyal sarazott kék pajzs,21 vagy vörössel gallérozott kék pajzs (21. kép). Ha azonban mindenképpen mesteralakként akarjuk felfogni ezeket, esetleg megközelíthetnénk őket fordítva, az ék mint mesteralak szempontjából is: eszerint a süvegezés felfelé mutató, a sarazás lefelé mutató, a szemközti oldalt elérő ékként, a gallérozás pedig felfelé mutató, a szemközti oldalt el nem érő ékként lenne értelmezhető. A magyarországinál régebbi időkre visszavezethető nyugati címertani hagyomány is többnyire az éket tekinti e jelenségek alapjának, ám abban, hogy ezeket mesteralaknak vagy pajzsosztásnak tekinthetők-e, a vélemények eltérnek. A német heraldika különböző jelzőkkel ellátott ékekként, tehát mesteralakokként írja le,22 míg az angol heraldikusok a süvegezést (party) per pale in base-nek, azaz a pajzstalpon elhelyezett ék általi, a saruzást (party) per pale-nek, azaz ék általi, a gallérozást pedig (party) per chevronnak, azaz szarufa általi osztásnak ismerik, s ott ezek nem tartoznak a mesteralakok közé.23 Úgy tűnik, az utóbbi álláspontra hajlott Varjú Elemér is Bárczay Oszkár nevezetes kézikönyvéről írt kiváló recenziójában, ahol a talán nem eléggé pontos, de pajzsosztás jellegét tekintve találó „ékvágás" kifejezést javasolta mindezekre, ám ez nem ment át a köztudatba.24 Érdemes volna megvizsgálni e kérdés ügyében az ilyen címerek oklevélbeli leírásait. Például a Stettner család süvegezett címerét a szöveg kétszínű, azaz osztott pajzsként írja le (22. kép), a Bánovszky család armálisa viszont a szintén süvegezettnek vehető címer ábráját úgy írja le, mint vörös pajzsban lévő kék sarkokat, ami inkább mesteralaknak hangzik (23. kép). Az ékek és az azokhoz kapcsolódó heraldikai fogalmak problematikájával egy alaposabb kutatás elvégeztével egy másik tanulmányban foglalkozom majd. Voltak még egyéb címertani érdekességek is az anyagban, ezekről itt hely hiányában csak rövidebben szólok. Hogy egy példát hozzak a pontatlan vagy egyenesen dilettáns címerfestés okozta gondokra, meg kell említenem azokat a címerfestményeket, amelyekben a pajzs széleit a festő szépészeti okokból valamely más színnel díszítette. Ez azonban hasonlatossá teszi az ábrázolást a heraldikai kerethez,25 amelyet ezen esetek közül egy sem említ meg a szövegben, de a képeken szerepeltetése félreértést okozhat.26 Egy másik probléma a címerekben ábrázolt keresztekhez kapcsolódik, amelyeket a szakirodalom egyértelműen a mesteralakok közé sorol. Ez utóbbiak azonban lényegüknél fogva síkbeliek, viszont, mivel a keresztek előfordulnak egy-egy címerkép (ember, állat) kezében, vagy a sisakdíszben, háttér nélkül, tehát térben, plasztikusan ábrázolva is,ez a kereszt -alkalmazásától függően - egyaránt lehet mesteralak és címerkép is (24-26. kép). A sisakfajták beazonosítása sem volt mindig egyszerű. A csőrsisak viszonylag egyszerűen felismerhető, igaz, voltak olyan esetek, amikor legömbölyítve ábrázolták, s ilyenkor nem olyan könnyű felismerni. A nyílt sisakok két típusát, a rácsos és a pántos sisakot a leírások nem különböztetik meg (általában a galea eraticulata seu aperta megnevezést találjuk, amely mindkétféleképpen fordítható), de ha megnézzük a Némethi János részére 1722-ben adományozott címer sisakját, egyértelművé válik, hogy mit is értünk rostélyos sisak alatt (27. kép). Az ennek rácsát alkotó mind vízszintes, mind függőleges szálak egyforma vastagságúak, míg a pántos sisakok esetében vagy csak függőlegesek vannak, vagy pedig sokkal vékonyabb, díszítő célzattal odafestett vízszintes szálak találhatók a függőlegesek között. Az adományozott -sisakos - címerek túlnyomó többségén pántos (28. kép), kisebb részükön csőrsisak látható (29. kép), s az R 64 1. tételében mindössze három példát találunk a már említett rostélyos 18 R64- l.t.-No. 1024. " Nyulásziné Straub É.: i. m. 61-62.; Bertényi I.: i. m. 32. Pl. R 64 - 1.1. -No. 786/a. 20 R 64 - 1.1. - No. 779. 21 R 64 - 1. 1. - No. 855. A címerfestményt tartalmazó lap hiányzik, a címerfestményt a Királyi Könyvek bejegyzéséből (MNL OLK 1972. köt. p. 695-697.) ismerjük. 22 Ströhl, H. G.: i. m. Tafel VI.; Gall, Franz: Österreichische Wappenkunde. Wien-Köln-Weimar, 1996. 8. 23 Robinson, John Martin-Woodcock, Thomas: The Oxford Guide to Heraldry. Oxford-New York etc., 1990. 56.; Parker, James: A Glossary of Terms Used in Heraldry. Oxford-London, 1894. (online: http://www. heraldsnet.org/saitou/parker/index.htm, 2012. nov. 25.). A magyarul megjelent angol szakirodalomban Henry Bedingfeld és Peter Gwynn-Jones munkájában találkozhatunk a gallérozással a pajzsosztások között. Bedingfeld, Henry Gwynn-Jones, Peter: Címertan. (Ford. Végh István.) Bp., 1994.43. 24 Varjú Elemér: Bárczay Oszkár heraldikája. Turul, 6 (1898) 82. 25 Az egyetlen valódi heraldikai keret a gyűjteményben: R 64 - 1.1. - No. 890. 28 Pl. R 64 - 1.1. - No. 218,222,283,392. 27 Pl. R 64 - 1.1. - No. 986, 1040.