Turul 2021 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

2021 / 2. füzet - 1. Értekezések - Csákó Judit: Adelheid magyar királyné. Néhány megjegyzés az Árpád-kori Magyarország külhoni elbeszélő forrásaihoz és az Árpádok genealógiájához

55 elemekkel is bővített elbeszéléséből nem következik, hogy II. István hitvese lengyel hercegnő lett volna. A lengyel for­rások Árpád-házi hercegét csupán Długosz azonosította Kál­mán fiával, s a frigyet önkényesen helyezte arra az időre, ami­kor 1106-i megállapodásukat követően a magyar király és Ferdeszájú Bolesław egymás szövetségesei voltak.54­3. Forrásaink nyomán felmerülhet végezetül annak eshe­tő­sége is, hogy István házastársa a regensburgi várgrófi 55 csa­ládból való Sterlingi Adelheid volt.56 A kérdéssel kap­csolatban a következő kései kútfők tanúságát vette figyelembe a genea­lógiai kutatás.­a) A 16. századi bajor humanista, Wiguleus Hundt (1514– 1588) Bayrisch Stammen­bachjában megemlékezett arról, hogy Henrik regensburgi várgróf leánya, Adelheid magyar királyné lett, majd özvegységre jutva visszatért szülőföldjé­re. Állítását egyfelől Aventinus kivonatos bajor történetére, másfelől egy, a regensburgi Szent Emmerám-apátságban fel­lelhető krónikakéziratra alapozta.57 Genealógiai irodalmunk ezen bizonytalan értesülés nyomán következtetett arra, hogy II. István az 1102-ben az élők sorából távozott regensburgi várgróf egyik leányát vehette feleségül.58 b) A Hundt által tanúságul hívott Aventinus – vagyis Johann Georg Turmair (1477–1534) – nevét elsősorban latin nyelvű bajor történetének (Annales ducum Boiariae) köszönhető­en ismerjük, ám a terjedelmes munka összeállításával pár­huzamosan német nyelven is szerkesztett egy rövidebb Bajor Krónikát (Bayrischer Chronicon kurzer Auszug). Utóbbi mű, amely 1522-ben nyomtatásban is megjelent Nürnbergben, szá­mos genealógiai táblát tartalmaz.59 A regensburgi vár­grófok családfáján Adelheid magyar királyné (Udilhaul kö­nigin in Ungern) a Jeruzsálemben elhunyt Henrik gróf lánya­ként és a Regensburgtól nagyjából negyven kilométerre fekvő walder­bachi apátság alapítójaként feltüntetett Ottó nőtestvéreként jelenik meg. Az értesülés forrását Aventinus nem jelöli meg.60 c) Hundt a regensburgi várgrófok történetével kapcsolatban szól egy régi krónikáról (in einer alten geschiccten Chronick) is, amelyet a Szent Emmerám-apátság könyvtárában volt le­hetősége forgatni: a szöveg – amint azt megjegyzi – valójá­ban a walderbachi ciszterci rendház története (von Stifftung desselben Closters Walderpach).61 A szóban forgó rövid histó­ria, amelyet Fundatio monasterii in Walderbach címen idéz a szakirodalom, késő középkori – 15. századi – kéziratokban ma­radt ránk. A szöveget vizsgáló Manfred Mayer 1883-ban hat, a „krónika” latin nyelvű textusát fenntartó manuscriptumot is­mert. Ezek közül négy valóban a Szent Emmerám-apátságból került Münchenbe, ahol az alapítástörténetet tartalmazó kóde­xeket jelenleg is őrzik, nem meglepő tehát, ha a 16. század vé­gén Hundt Regensburgban találkozott a forrással.62 A fundatio keletkezését a kútfőnket a melki kéziratában ismerő Theodor 54 A két uralkodó viszonyához­­. Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896– 1196). Szeged 19962. 156–159.; Bagi Dániel: Gallus Anonymus és Magyar­ország. A Geszta magyar adatai, forrásai, mintái, valamint a szerző tör­ténetszemlélete a latin Kelet-Közép-Európa 12. század eleji latin nyelvű történetírásának tükrében. Bp. 2005. (Irodalomtörténeti füzetek 157.) 68–74. Długosz elbeszélése Maciej Miechowitánál és Marcin Kromernél is vissza­köszön. l. [Mathias de Mechovia]: Chronica Polonorum. Cracoviae 1521. LXVII. (III. 8.). Martini Cromeri De origine et rebus gestis Polonorum libri XXX. Basiliae [1555]. 110. A históriát a 16–17. századi szepességi kró­nikák a lengyel hagyományból vették át. l. Fekete Nagy A.: A Szepesség i. m. 22.; Szepességi avagy lőcsei krónika és évkönyv a kedves utókor számára. Összeállította Hain Gáspár. Szerk., jegyz., utószó Véber Károly. Bp. 1988. (Magyar Hírmondó) 13–14.; Szabó András Péter: Melchior Genersich rövid lőcsei krónikája (1108–1552). In: Lymbus. Magyarságtudományi forrásköz­lemények 10. (2014) 199–228., 202–203.; Uő: Caspar Hain lőcsei krónikája – egy kompiláció forrásai. A cipszer krónikák és kései befogadásuk. In: Clio inter arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi történetírásról. Szerk. Tóth Gergely. Bp. 2014. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) 169–202., itt: 191–192. 55 A regensburgi várgrófság kapcsán­­. Joachim Friedl: Die Burggrafschaft Regensburg. Militärkommando oder Stadtgrafschaft? In: Verhandlungen des Historischen Vereins für Oberpfalz und Regensburg 145. (2006) 7–58. 56 A lehetőséget elfogadja Schier, X.: Reginae Hungariae i. m. 100–102. (Schiernél Adelheid II. István második feleségeként szerepel, a 18. századi történész az uralkodó lengyel házasságát is elfogadja). Wertner M.: Az Árpá­dok családi története i. m. 1892. 233.; Maria Schmid: Adelheid von Stefling. Eine Frauengestalt als Spiegel europäischer Geschichte des 12. Jahrhun­derts. In: 1000 Jahre Stefling, 996–1996. Symposion 1995. Hrsg. Julius Sch­matz. Kallmünz 1996. 33–44. L. még Pauler Gy.: A magyar nemzet törté­nete i. m. I. 473., 425. sz. 57 Az információt a magyar hagyomány nyomán is tájékozódó Hundt egyébként maga is némi kétkedéssel fogadja: „Aber diser unser Graf Hein­rich verließ ein Sun / vand ein Tochter Ott und Adelhait / die war nach anzeig Auentini im Epithemi­eim König von Ungern verheurat / ist nach ihres Manns Todt wider heimb in Bayrn zogen. Also stehet in abgemel­ter Cronick zu S. Haymeran / aber in der Ungaridchen Cronicken Ant­honij Bonfimis, vnd den andern find ich nichts dauon / desgleichen in der Cronica Auentini” – Wiguleus Hund: Bayrisch Stammen-Buch oder, Sam­mlungen alter Denkmäler, Grabsteinen, Wappen, Inn- und Urschriften, u. d. nach ihrem wahren Urbilde aufgenommen unter offener Treue bewäh­ret und durch Anenbäume auch sonstige Nachrichten erkläret und erläu­teret. I–II. Ingolstadt 1598. I. 123. 58 Franz Michael Wittmann: Die Burggrafen von Regensburg. München 1854. 1854. 414.; Wertner Mór: Glossák az Árpádok genealógiájához. 1–3. közlemény. In: Turul 5. (1887) 12–18., 70–78., 107–112.: 111–112. 59 Christoph März: Aventinus, Johannes. In: Deutscher Humanismus 1480–1520. Verfasserlexikon. Herausgegeben von Franz Josef Worstbrock. I–III. Berlin – New York 2008–2015. I. 82. 60 [Johannes Aventinus]: Bayrischer Chronicon: im Latein nun verfertigt un[d] in Syben Puecher getailt ein kurtzer auszug. Nurnberg 1522. A meg­felelő oldalt a családfával l. https://www.digitale-sammlungen.de/de/view/ bsb11083243?page=44 (letöltés ideje: 2021. okt. 21.). L. továbbá Bayrischer Chronicon kurzer Auszug. In: Johannes Turmair’s, genannt Aventinus klei­nere historische und philologische Schriften. München 1881. (Johannes Tur­mair’s, genannt Aventinus, sämmtliche Werke 1.) 107–170.: 145. Az Annales – amely szintén megemlékezik a regensburgi várgrófokról – a walderbachi alapítót ismeri, ám Adelhaidról nem tesz említést. L. Johannes Turmair’s, genannt Aventinus Annales Ducum Boiariae. Herausgegeben von Sigmund Riezler. I–II. München 1882. (Johannes Turmair’s, genannt Aventinus, säm­mtliche Werke 2–3.) II. 246. (VII, 2). 61 „Item bey S. Haymeran in Regenspurg in einer alten geschribnen Cronic in quarto zu Endt / von Stifftung desselben Closters Walderpach” – Hund, W.: Bayrisch Stammen-Buch i. m. I. 122. 62 Manfred Mayer: Geschichte der Burggrafen in Regensburg. Inaugu­ral-Dissertation zur Erlangung der Doctorwürde in der Philosophischen Facultät der Ludwig-Maximilians-Universität München. München 1883. 4–5. Pl. BSB, Clm. 14053., erről l. Katalog der lateinischen Handschrif­ten der Bayersichen Staatsbibliothek München. Die Handschriften aus St. Emmeram in Regensburg. I. Clm 14000–14130. Neu beschrieben von Eli­sabeth Wunderle. Wiesbaden 1995. 115. A Clm. 14440. jelzetű kódex digi­tálisan is elérhető, hozzáférés: https://bildsuche.digitale-sammlungen.de/ index.html?c=viewer&bandnummer=bsb00046462&pimage=47&v=100&­nav=&l=en (letöltés: 2018. júl. 22.).

Next