Turul 2022 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

2022 / 4. füzet - 4. Beszámolók - Benke Tamás: Beszámoló a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 2021. évi tevékenységéről

186 Részben ehhez is kapcsolódva, egy kisebb ismertető kiadványt is meg kívánunk jelentetni, amely az MHGT történetét és je­lenét mutatja majd be. Reméljük, hogy ez segíteni fog a Tár­saság népszerűsítésében is, mindenekelőtt abban, hogy pár­toló tagokat találjunk. E sorok írójának szilárd meggyőződése, hogy a Társaság leg­főbb távlati célja, a TURUL folyóirat státuszának végleges rendezése kell legyen. Ebben a Társaság vezetősége is oszto­zik. Remélhetjük, hogy ezen ügyben a következő évek érde­mi eredményeket hoznak majd. ELTE BTK Tanácstermében 1983. május 3-án alakult meg dr. Kállay István akkori tanszékvezető irányításával. Minthogy azonban ez az 1983. évi pro­to-újjáalakulás sem történhetett meg egyik napról a másikra, a jelen volt tagtársak (köztük Pandula Attila mostani elnök) tanúsága szerint kije­lenthető, hogy a szervezőmunka már 1982-ben megindult. – Kronológiai szempontból, ehhez igen hasonlóan ment végbe a Társaság eredeti, 1882– 1883. évi megalakulása. Ennek kiindulópontjául dr. Radvánszky Béla és társai 1882. február 10-én kelt „kiáltványát” tekinthetjük (melynek címe: Felhivás egy magyar heraldikai és genealogiai társaság ügyében; megtalál­ható az OSZK Kisnyomtatvány-tárában, „Kny.D 4.258” jelzet alatt). Ennek eredményeként a M. Kir. Belügyminiszter már 1882. november 5-én jóvá­hagyta az első Alapszabályt, melyre támaszkodva, a Társaság hivatalosan az 1883. február 25-i alakuló közgyűléssel jött létre, amelyet az MTA szék­házának Kisfaludy-termében tartottak. (Lásd: Turul 1. [1883] 52.) A két évet átfogó megalakulási folyamat miatt a jubileum évének meghatározása már az 1930-as években is fejtörést okozott a Társaság akkori, az 50. évforduló­­ra készülő vezetésének. Az 1930. november 20-án tartott igazgatóválaszt­mányi ülés az évfordulót 1932-ben kiállítás rendezésével kívánta megünne­pelni. (Vagyis az első Alapszabály hivatalos jóváhagyásának idejét – 1882. őszét – vették figyelembe.) Lásd: Turul 45. (1931) 97. A jubileumi évet (és kiállítást) végül is 1933-ra helyezték át, mivel „jóllehet a Társaság megala­kulására irányuló szervezkedés 1882-ben ment végbe, alakuló közgyűlését mindamellett csak 1883-ban tartotta s a Turul első számának megjelenésé­vel egy időben, ekkor indult meg működése.” Turul 46. (1932) 72–75. Nem elvitatva tehát az 1882-es (és a pont száz évvel későbbi – tehát az MHGT tör­ténete szempontjából szimbolikus – 1982-es) év jelentőségét, meg kell hajol­nunk a Társaság azon hagyománya előtt, melynek nyomát pecsétünkön is hordozzuk – hogy a valóságos megalakulást (és a működés kezdőpontját), egykori tagtársaink konszenzuálisan 1883-ra tették. (Ez egybeesik a Turul megindulásával is – aminek jó okkal tanúsítottak kiemelkedő fontosságot, a Társaság életében.) Az 1933-as ünnepi év erősíti ezt a gondolatot – bár a Turul egykorú tárcáit olvasva az a benyomásunk, hogy a kiállítás megszer­vezésének nehézségei is hozzájárultak, hogy 1932 helyett 1933-ban ünne­pelték a Társaság fennállásának 50. évfordulóját.

Next