TV mozi, 1982 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1982-04-01 / 2. szám

ket az egyedi eseteket azért nem kell nagy­dobra verni, mert közlésükkel mintát adunk. Ez a veszély természetesen akkor is fenn­áll, ha egy híres ember hasonló cselekede­téről adunk hírt - de azt nem titkolhatjuk el. Tény, hogy Demján Edit és Latinovits Zoltán halála után a szokásosnál több öngyilkossá­got regisztráltak. Némelyek, ha válságba jut­nak, követni próbálják ezeket a mintákat. — Lehet-e öngyilkosságba kergetni vala­kit? — Szokták ezt mondani, leginkább akkor, ha az illető környezetére hárítják a felelőssé­get. Nem szeretném kisebbíteni ennek a sze­repét, mégis amondó vagyok, hogy öngyilkos lesz-e valaki vagy nem, az az egyénben dől el. Senki sem predesztinált rá, de a külön­böző élet- és konfliktushelyzetekben esetleg eljuthat ide. E folyamat programozott pszicho­­lógiájú, s ez lényeges. Vagyis az a fontos, hogy valaki az adott időben le tudja vezet­ni a feszültségeit, hiszen aki este még ön­gyilkos akar lenni, annak nem biztos, hogy reggel is ez a legfőbb terve. Lehet, hogy elköveti, de az is, hogy oldódik benne a fe­szültség. Ez krízisállapot, melyen segítséggel túl lehet lépni. Ezért is van nagy szerepe a lel­ki-elsősegély telefonszolgálatnak. — Bátorság vagy gyávaság ön szerint az öngyilkosság? — Bátran elkövetett gyávaság. Egy olyan helyzet alakul ki — nagymérvű elcsüggedés melyre az egyénnek ott és akkor ez a válasza. — Miért iratnak alá a túlélővel egy nyilat­kozatot, hogy ezennel lemond a szándéká­ról? Mi a szerepe ennek? — Érdekes kérdés. Talán azért, mert a be­teg felelősségének az orvosi gyakorlatban ha­gyománya van. Ismert az a formula, hogy valaki a saját felelősségére távozik a kórház­ból. Tehát voltaképpen valamiféle felelősség­megosztó akcióról van szó. Ha az illető nem írja alá a nyilatkozatot, akkor bizonyos sú­lyos esetekben elhelyezhető a pszichiátriai osztályokon.­­ Ha erre nem kerül sor, akkor a túlélő másnap kilép a kórház kapuján. Értesítik-e ilyenkor a kerületi ideggondozót, hogy van itt egy ember, akivel foglalkozni kellene?... — Törvény szerint ez az eljárás, de sajnos ritkán történik így . . . — Régebben behívtuk ezeket az embere­ket — mondja dr. Szágli Gyula, a XI. kerületi ideggondozó vezetője. — Később az az állás­pont alakult ki: nem zaklatjuk őket. — De hiszen ha kiküldik nekik a papírt, az illetők még mindig dönthetnek, élnek-e a le­hetőséggel vagy sem. Ez még nem sérti a jogaikat! — Tudja mit, ezt beszélje meg a szakfel­ügyelőnkkel, dr. Várady Gézával. Azt azért megjegyezném, hogy tavaly huszonötezres be­tegforgalmat bonyolítottunk le, s ezek között az emberek között voltak olyanok is, akik maguktól jöttek hozzánk. Mert a Korányiban mindenkinek szólnak, hogy ez a szolgáltatás igénybe vehető. Egyébként sajnos nálunk nincs pszichológus, aki ezekkel foglalkozhat­na .. . — Az öngyilkosok többsége nem meghalni akar — mondja dr. Várady Géza —, csak a súlyos válságokkal nem tud egyedül megbir­kózni. Megmentésük után gyors ellátásban ré­szesülnek, aztán elengedik őket. A nyílt osz­tályokon ugyanis félnek további kezelésük­től, a zárt osztályokra pedig csak az elme­betegek vihetők. Gondoljon csak az emberi jogokra! A súlyos állapotban levők bejárók­ként kezelhetők, táppénzbe vehetők, a János Kórház mentálhigiénés osztályán pedig öt éve nyolcvannégy ágyon fogadunk olyan betege­ket, akiket a Korányiból irányítanak át, per­sze előzetes megbeszélés után. Itt néhány napig, legtovább három hónapig feküdhet­nek. Az igazi előrelépés a Korányiban meg­nyitandó krízisintervenciós osztály lesz. Ak­kor nem kell küldözgetniük a beteget, ott helyben párnapos ellátásban részesíthetők. Nem mi fedeztük fel, hogy erre égető szük­ség van! Los Angelesben már 1958 óta így csinálják. — Megoldott-e a megmentettek utógondo­zása? — A kutyafülét! — válaszolja dühösen Si­mon János, a Korányi Kórház baleseti bel­­osztályának pszichológusa. — De a létrehozandó krízisintervenciós osz­tály majd csak segít egy kicsit... — Elvileg az az osztály már tavaly meg­nyílt. A gyakorlatban annyit tehetünk, hogy utógondozás céljára szocialista szerződés fe­jében elküldhetünk egy-két embert a János Kórház mentálhigiénés osztályára. Ha nagyon szorul a kapca, hetente hármat-négyet is. És külön szerencséjük van a tizennyolc évesnél fiatalabbaknak, velük is foglalkozik egy intéz­mény. Aki viszont csak egy órával is több mint tizennyolc éves, ezt már nem veheti igénybe. A hetvennégy ágy pácienseiből vá­logatom ki azokat, akiket tovább lehet kül­deni, és akkor még nem számítottam a mat­racokat és az íróasztalokat, melyek időnként szintén foglaltak. Tudja, az a baj, hogy kes­keny a folyosó, és a jeles ünnepeken kicsit szűkén vagyunk. — Elküldi az ideggondozóknak az idekerü­lők névsorát? — Nem, de velük legalább együttműködök, különben egy sajtpapírra kellene felírnom va­lamennyi adatot. Nézze, én erre nem érek rá. Ezt egyébként egy hat elemit végzett al­kalmazott is vidáman tudná csinálni . .. — Egy szál maga dolgozik pszichológusként az osztályon? — Igen. (Lapzárta után kapott értesülés szerint a Korányi Kórház krízisintervenciós osztálya márciusban megnyílik.) * * * Nincs benne a telefonkönyv fontosabb számai között, de azért megtalálom a 229-600-at. - Halló - mondja egy nyu-

Next