TV mozi, 1982 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1982-04-01 / 2. szám
ket az egyedi eseteket azért nem kell nagydobra verni, mert közlésükkel mintát adunk. Ez a veszély természetesen akkor is fennáll, ha egy híres ember hasonló cselekedetéről adunk hírt - de azt nem titkolhatjuk el. Tény, hogy Demján Edit és Latinovits Zoltán halála után a szokásosnál több öngyilkosságot regisztráltak. Némelyek, ha válságba jutnak, követni próbálják ezeket a mintákat. — Lehet-e öngyilkosságba kergetni valakit? — Szokták ezt mondani, leginkább akkor, ha az illető környezetére hárítják a felelősséget. Nem szeretném kisebbíteni ennek a szerepét, mégis amondó vagyok, hogy öngyilkos lesz-e valaki vagy nem, az az egyénben dől el. Senki sem predesztinált rá, de a különböző élet- és konfliktushelyzetekben esetleg eljuthat ide. E folyamat programozott pszichológiájú, s ez lényeges. Vagyis az a fontos, hogy valaki az adott időben le tudja vezetni a feszültségeit, hiszen aki este még öngyilkos akar lenni, annak nem biztos, hogy reggel is ez a legfőbb terve. Lehet, hogy elköveti, de az is, hogy oldódik benne a feszültség. Ez krízisállapot, melyen segítséggel túl lehet lépni. Ezért is van nagy szerepe a lelki-elsősegély telefonszolgálatnak. — Bátorság vagy gyávaság ön szerint az öngyilkosság? — Bátran elkövetett gyávaság. Egy olyan helyzet alakul ki — nagymérvű elcsüggedés melyre az egyénnek ott és akkor ez a válasza. — Miért iratnak alá a túlélővel egy nyilatkozatot, hogy ezennel lemond a szándékáról? Mi a szerepe ennek? — Érdekes kérdés. Talán azért, mert a beteg felelősségének az orvosi gyakorlatban hagyománya van. Ismert az a formula, hogy valaki a saját felelősségére távozik a kórházból. Tehát voltaképpen valamiféle felelősségmegosztó akcióról van szó. Ha az illető nem írja alá a nyilatkozatot, akkor bizonyos súlyos esetekben elhelyezhető a pszichiátriai osztályokon. Ha erre nem kerül sor, akkor a túlélő másnap kilép a kórház kapuján. Értesítik-e ilyenkor a kerületi ideggondozót, hogy van itt egy ember, akivel foglalkozni kellene?... — Törvény szerint ez az eljárás, de sajnos ritkán történik így . . . — Régebben behívtuk ezeket az embereket — mondja dr. Szágli Gyula, a XI. kerületi ideggondozó vezetője. — Később az az álláspont alakult ki: nem zaklatjuk őket. — De hiszen ha kiküldik nekik a papírt, az illetők még mindig dönthetnek, élnek-e a lehetőséggel vagy sem. Ez még nem sérti a jogaikat! — Tudja mit, ezt beszélje meg a szakfelügyelőnkkel, dr. Várady Gézával. Azt azért megjegyezném, hogy tavaly huszonötezres betegforgalmat bonyolítottunk le, s ezek között az emberek között voltak olyanok is, akik maguktól jöttek hozzánk. Mert a Korányiban mindenkinek szólnak, hogy ez a szolgáltatás igénybe vehető. Egyébként sajnos nálunk nincs pszichológus, aki ezekkel foglalkozhatna .. . — Az öngyilkosok többsége nem meghalni akar — mondja dr. Várady Géza —, csak a súlyos válságokkal nem tud egyedül megbirkózni. Megmentésük után gyors ellátásban részesülnek, aztán elengedik őket. A nyílt osztályokon ugyanis félnek további kezelésüktől, a zárt osztályokra pedig csak az elmebetegek vihetők. Gondoljon csak az emberi jogokra! A súlyos állapotban levők bejárókként kezelhetők, táppénzbe vehetők, a János Kórház mentálhigiénés osztályán pedig öt éve nyolcvannégy ágyon fogadunk olyan betegeket, akiket a Korányiból irányítanak át, persze előzetes megbeszélés után. Itt néhány napig, legtovább három hónapig feküdhetnek. Az igazi előrelépés a Korányiban megnyitandó krízisintervenciós osztály lesz. Akkor nem kell küldözgetniük a beteget, ott helyben párnapos ellátásban részesíthetők. Nem mi fedeztük fel, hogy erre égető szükség van! Los Angelesben már 1958 óta így csinálják. — Megoldott-e a megmentettek utógondozása? — A kutyafülét! — válaszolja dühösen Simon János, a Korányi Kórház baleseti belosztályának pszichológusa. — De a létrehozandó krízisintervenciós osztály majd csak segít egy kicsit... — Elvileg az az osztály már tavaly megnyílt. A gyakorlatban annyit tehetünk, hogy utógondozás céljára szocialista szerződés fejében elküldhetünk egy-két embert a János Kórház mentálhigiénés osztályára. Ha nagyon szorul a kapca, hetente hármat-négyet is. És külön szerencséjük van a tizennyolc évesnél fiatalabbaknak, velük is foglalkozik egy intézmény. Aki viszont csak egy órával is több mint tizennyolc éves, ezt már nem veheti igénybe. A hetvennégy ágy pácienseiből válogatom ki azokat, akiket tovább lehet küldeni, és akkor még nem számítottam a matracokat és az íróasztalokat, melyek időnként szintén foglaltak. Tudja, az a baj, hogy keskeny a folyosó, és a jeles ünnepeken kicsit szűkén vagyunk. — Elküldi az ideggondozóknak az idekerülők névsorát? — Nem, de velük legalább együttműködök, különben egy sajtpapírra kellene felírnom valamennyi adatot. Nézze, én erre nem érek rá. Ezt egyébként egy hat elemit végzett alkalmazott is vidáman tudná csinálni . .. — Egy szál maga dolgozik pszichológusként az osztályon? — Igen. (Lapzárta után kapott értesülés szerint a Korányi Kórház krízisintervenciós osztálya márciusban megnyílik.) * * * Nincs benne a telefonkönyv fontosabb számai között, de azért megtalálom a 229-600-at. - Halló - mondja egy nyu-