Typographia, 1883 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-19 / 42. szám

Megjelen minden pénteken ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre 1 frt osztr. ért.TYPOGRAPHIA HIRDETÉSEK árszabály szerint számittatnak A magyarországi KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE Kéziratok nem adatnak vissza SZERKESZTŐSÉG Lipótváros, fő út 1. szám 42-ik szám Budapest, 1888. október hó 19-én XV. évfolyam KIADÓHIVATAL Vill., Sándor-utcza 32. száza C.C" A szerkesztőséget illető közlemények ezentúl: Zihonyi Alajos. V. ker. főút 1. sz. a. czímezendők. Fölhívás. Az önképző-osztály választmányának október hó 2-án tartott hatá­rozata értelmében a t. tagok ezennel értesittetnek, miszerint legközelebb tanfolyam fog megindittatni a magyar, német és franczia nyelvben, úgy­mint elméleti énekoktatásban. Eölhivatnak tehát az összegylet mindazon tagjai, kik ezen tanfolyamokban résztvenni szándékoznak, hogy ma­gukat f. é. október hó 25-éig Szkinek Adolf számvivő urnái az egyleti helyiségben irásbelileg vagy személyesen bejelentsék. Az önképző-osztály választmánya. Egyletünk országossá tételéről. E czím alatt a »Nyomd. Közlönyeinek utolsó számában t. Firtinger Károly ur a »Typ.« 35. és 36. számaiban általam közölt »országos egy­let alapszabályvázlatának« bírálata alkalmával, ha a czikknek értelmét dióhéjba összefoglaljuk, azt mondá, »hogy az általam indítványozott országos egylet alakítása azért nem czélszerű, mert jelenleg az még keresztül nem vihető — hogy miért nem? azt elfeledé megmondani; szerinte egyelőre az is elég volna, ha csakis a »rokkantpénztár« lenne országossá; — továbbá azért, mert calculatióm szerint a pénztárak »csak máról holnapra« élnének (?); ez, nem pedig az, hogy nevem a czikkben 15-ör figurát, késztet engem arra, hogy az ügy érdekében ismét a tollhoz nyúljak és érdemlegesen következő észrevételeket tegyem a) Én ezennel kijelentem, hogy egy »országos rokkantpénztár« a többi pénztárak nélkül a czélnak, azaz a közjónak meg nem felel s meg is mondom az okát, hogy miért nem? Ha csakis egy »országos rokkantpénztár« volna, akkor ez a vidéki szaktársaknak hasznára, a fővárosiaknak ellenben kárára válnék azért, mert a vidéki szaktársak a kerületi egyleteknek hátat fordítanának, hisz a koldusbot aggkorban már szerepre nem jönne, a többi sorscsapások ellen pedig a különféle olcsó helyi betegsegélyző-egyletek által szintén megvédhetnék ma­gukat; s így, miután a kerületi egyletek annak idején még kevesebb tagokat számlálnának, a fővárosi tagok a vidéken tán viaticumot sem, sőt ha a vidéken letelepednének, betegség esetén mint egy ily gyér­számú »kerületi egyletnek« tagja, a kellő segélyt sem kapnának. Azt pedig behozni s kívánni nem lehet, hogy a vidéki szaktárs csakis akkor s azon föltétel mellett lehet az »országos rokkantpénztárnak« tagja, ha egyszersmind valamelyik kétes existentiájú kerületi egyletnek is tagja, mert hisz, ha ennek meg is felel, utóbb a központot mégis kijátszhatja az által, hogy a kerületi egyletnek megszűnik tagja lenni, a központ azonban őt a tagok sorából ki nem törülheti, ha illetékeit rendesen fizeti; sőt azt nem is igen lehet követelni, hogy egy vidéki szaktárs ma Budapestre, holnap pedig Czinkotára küldje át külön-külön egyleti illetékeit. Ime e példák által bebizonyitom, hogy t. Firtinger urnak s elvtársainak javaslata a vidéki szaktársakra nézve hasznos és üdvös, a fővárosiaknak pedig, a kik tán hosszú évek során át nagyon is mé­lyen a zsebbe nyúltak az egyleti illetékek miatt, a vidéken — nesze semmi fogd meg jól!. . . b) Én ezennel kijelentem, hogy az általam indítványozott »orszá­gos nyomdászegylet« — ámbár Firtinger úr azt csakis kártyaháznak tekinté s ámbár azt a 10. §. miatt elvtársai alattomban gyűlölik — 1100 tagnak 40 krnyi heti illetékek, azaz 22,880 frtnyi jövedelem mel­lett ma is létezhet, csak a befizetéseket os­szuk szét a szükséghez mérten a különböző pénztárak között. Ez okból a 40 krnyi illeték, melyet én a vázlat 5. §-ában említem, a következő módus szerint osz­tandó szét: 1. a betegsegélyző-pénztárba 13 helyett 16 kr., 2. a rok­kantpénztárba 10 helyett 11 kr., 3. a munkanélküliek pénztárába 10 helyett 7 kr. és 4. az önképző-pénztárba 7 helyett 6 kr. adassák. Ha ezt tes­szük, akkor az egylet pénztárai a következő igényeknek felel­hetnek meg: 1. A betegsegélyző-pénztár bevétele tesz 1100 tag mellett 9152 frtot, ezen összegből pedig, ha Firtinger urnak statisztikája szerint 18, a vi­déki 4—6-al együtt azonban 24 elhalt tag számára levonunk a 40 frttal 960 frtot, marad még betegsegélyezési czélokra 8192 frt s ez e czélra elegendő annyival is inkább, mert naponta és évente átlag 20 tagnál több nem beteg, ezek pedig csakis 7300 frtot igényelnek s igy fönn­marad még 892 frt. Igen, csakis 20 tagot lehet számítani, hogy évente átlag beteg, többet nem és pedig azért, mert a vidéki tagok, miután több tiszta levegőt élveznek s más okok miatt is szivósabb élettel birnak és nem is oly gyakran s oly sok a betegek, mint a fővárosi pinczelyukakban éjjel-nappal vegetáló és miasmaticus levegőt szívó tagok; tehát azon 300 vidéki tag közt, a­mely a fővároshoz csatla­koznék, átlag naponta alig van 5_beteg, sőt még ez is sok, a­mit példával be is bizonyíthatok. A pozsonyi egyletnél p. o. mult évben 96 tag közt betegsegélyezéskép csakis 483 frt 42 kr. igényeltetett, temetke­zési járulék fejében pedig csak 1 haláleset után 40 frt; már pedig azt mindenki tudja, hogy a pozsonyi kerületi egylet a legtöbb vidéki tagot számlálja, azaz a vidéki tagoknak egy­harmadát; ha tehát ezen föntebbi összeget háromszorosan számítjuk, akkor kitűnik az, hogy azon 300 tag, a­mely a központhoz csatoltatnék, betegsegélyezéskép 1500 és te­metkezési járulékkép 120, összesen pedig 1620 frtot igényelnének; bevétel azonban a 16 krral hetenkint 300 tagnál kitesz 2496 frtot, le­a vonva tehát a kiadást, marad fölöslegül még 720 frt. Íme, ebből ki­tűnik, hogy a vidéki tagok a fővárosi egyleten csorbát nem ejtenének. 2. A rokkantpénztár bevétele lesz 6292 frt és ebből lehet heten­kint 17 rokkant tagot â 5 frtjával és 30 árvát a 75 krral bőségesen segélyezni, mert ez csakis 5500 frtot igényel s igy fönmarad még 792 frt, melyből 10—13 özvegyet lehet kielégíteni, annyit azonban ritkán kell, sőt 17 rokkantat sem, és így fölösleg mindig fönmarad. 3. A munkanélküliek pénztára 4004 frtnyi bevétele mellett szintén existálhat, sőt szép tőkét is bocsáthat rendelkezésre a netán egyik vagy másik szorult pénztár számára, a­mi a következő számadatokból kitű­nik. Én a »Typ.« 13 számát átnézvén, láttam, hogy ezen időszak alatt a fővárosban a munkanélküli segélyt igénybe vette 20 nőtlen és 24 nős, vagyis hetenkint átlag alig 4, azaz alig 20 frttal, elutazott 1, a viati­cumot pedig igénybe vette 35 azaz hetenkint átlag alig 3; továbbá a pozsonyi egylet évi kimutatását böngészve, abban láttam, hogy mult évben a munkanélküli segélyt igénybe vette 11 tag azaz hetenkint 1 tagnak átlag alig­­/* és ezek igénybe vétele kitesz összesen csak 58 hetet, 5 tag elutazott, viaticum czimén pedig kiadatott a 12 egyleti vá­rosban összesen 155 frt 10 kr., azaz hetenkint átlag 3 frt; ha tehát a pozsonyi egyletnek tagjait a vidéki egyleti tagoknak egy harmada gya­nánt tekintjük s ha ehhez még két­harmadot hozzá­számitunk, hogy a vidéki tagok számát kihozzuk s hogy e számmal, valamint a fővárosi­val is kipuhatoljuk azt, hogy minő kiadások léteznek, akkor 1. kitűnik, hogy a munkanélküli tagok száma egy év alatt a fővárosban 176, a vidéken 33, ezek pedig, miután 1 hétre 4 esik a 20 frttal, azaz értel­mesebben kifejezve az 5 frtnyi segély 208,9-szer kívántatik, alig 1040 frtot igényelnek ; 2. kitűnik, hogy egy év alatt viaticum czímén ki­­adatik a fővárosban 450, a vidéken pedig 465, azaz összesen alig 1000 frt. F­enn számadások által tehát, ha a bevétel 4004 frt, a kiadás pedig csak 2040 frt, fönmarad még a tőke gyarapítására — ámbár 50 elutazó számára még 400 frtot levonunk, mire pedig soha sincsen szükség — tiszta 1564 frt. 4. Az önképző-pénztárnak 3432 frtnyi bevétele volna s ez elég, mert vegyük föl, hogy ha a szaklap nyomtatása hetenkint 35, azaz évenkint 1820 frt, a postabélyeg pedig 1100 példány után évenkint 572 frt, és végre az expediálási költség évenkint 52 frt, vagyis össze­sen 2444 frtot igényelne, akkor mégis fönmarad még 988 frt, mely összegből a 8. §. szerint a központi pénztárnoknak évi 800 frtnyi fize­tése, a küldöncz 60 frtnyi tiszteletdija s a nyomtatványokra s portora való 100 frt is levonható. Sőt, mi több, ha a budapestiek számára a szaklap hetenkint nem postával, hanem a küldöncz által kézbesíttetik, akkor 800 tag mellett megtakarítható még 416 frt, azaz 296 frt még akkor is, ha a küldöncznek a szaklap kihordási fáradságáért évente 120 frt utalványoztatnék. Az ily eljárás mellett tehát más önképzői czélokra is fönmaradna még 344 frt. Ime, e példák által bebizonyítom, hogy egy »országos egylet« még ma is létezhet, ámbár a pénztárak bevételei máról holnapra élnének, hisz a munkanélküli pénztárból lehet bármikor 2 krt, azaz évente 1144 frtot elvonni a­nélkül, hogy ez e miatt csorbát szenvedne; to­vábbá tekintetbe kell venni azt is, hogy a kerületi egyletekből befolyó alaptőkék, valamint a beh­atások tán Budapesten is kamatot jövedel­meznek?! Sőt szabadságunkban áll, ha a szükség csakugyan úgy kí­vánja, a befizetéseket följebb vagy lejebb szállítani, s én azt hiszem, hogy bármely vidéki tag is szívesen fizet 1—2 krral többet, csupán azon okból, mert jól tudja, hogy ennek van értelme és czélja, hiszen ha jelenleg a budapesti egylethez tartozó vidéki tagok képesek s köte­lesek 45 krnyi heti illetéket fizetni, daczára annak, hogy munkanélküli segélyre igényük nincs, miért ne fizetnének akkor tán annyit, midőn azon segélyre is volna igényük?! Hogy egy nevezetes alaptőkére aligha teszünk szert, az bizonyos; azonban ez ne okozzon nekünk fejfájást s ne gátoljon abban, hogy egy »országos egyletet« nem alakíthatnánk, hiszen manapság bármely segélyzőegyletnek nem az a czélja, hogy minél nagyobb összegű tőkét halmozzon össze, mint valami részvény­­társaság, hogy dividenciákat os­szon, hanem az, hogy a befizetésekből a sors csapásai által sújtott tagokat segélyezze mindaddig, míg a se­gélyezés a rendes bevételekből kitelik, ha azután már nem telik ki, akkor e bajon, mint ezt a budapesti egylet már többször tévé, a be­fizetések fölemelése által lehet segíteni. Félre tehát az ellenszenvvel, t. budapesti szaktársak! ne ignorál­­játok a vidéki szaktársak óhajait; ezt nemcsak mi vidékiek, hanem a lajtántúli szaktársak is így kívánják, mert az ez évben Bécsben meg­tartott osztrák nyomdászgyülés is világosan határozatilig kimondá, hogy a kölcsönösség más honban csakis azon egylettel fog gyakorol­

Next