Typographia, 1886 (18. évfolyam, 1-53. szám)

1886-12-03 / 49. szám

49. szám — XVIII. évfolyam ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre ...... 1 forint. Fél évre................. 2 forint. Egész évre............. 4 forint. Megjelenik minden pénteken Budapest, 1886. deczember 3-án HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE KÉZIRATOK nem adatnak vissza SZERKESZTŐSÉG IV„ Egyetem-utcza 4. szám KIADÓHIVATAL VIII., Stáhly-utcza 1. szám Kérjük a szaktársakat, hogy Debreczen­­ben Kutassy Imre és a »Debreczeni Ellenőr« (Vértessy) nyomdájában ne vállaljanak el munkát. Felhívás! Az állandó árszabály-bizottság kéri a szak­társakat, hogy folytonosan gyűjtsenek, adjon mindenki hetenkint 1—5 krt, vagy az üzleti pénztárnok havonkint egyszer köröztessen egy aláírási ívet, mert csak az esetben tarthatjuk meg árszabályunkat, ha tőkénk van az esetleg kilépők segélyezésére. A gyűjtött pénz az egyleti küldöncz által Steiner Adolf úrnak küldendő. Az állandó árszabály-bizottság. Az évforduló küszöbén. Körülbelül egy év óta érvényben levő ár­szabályunkat munkaadóink eddig meglehetősen respektálták, a­mennyiben valami nagyon ko­moly sérelmet, az egy Schlesinger Ignáczon kívül, nem követtek el ellene ; mi különben is — mint egy korábbi czikkünkben kifejeztük — inkább féltettük árszabályunkat a szaktársak, mint a nyomda­tulajdonosok magatartásától, mert három nagy részvény­társulati nyomdában, az Athenaeumban, Franklin-társulat­ és Pallas­­nál, a számoló szedők között oly ijesztő mérv­ben kezdett terjedni a munkaidő -trregto MASti1, hogy méltán aggodalmat kelthetett mindazok­ban, kik az árszabály sorsát őszintén szivükön viselték. S ez a jelenség, már tudniillik a suszterolás, még most is fennáll ugyan, de legalább egy kissé csökkent, a­mennyiben vasárnap már nem, csak ünnepnapokon szokták a t. szaktársak — műnyelven szólva — a bőrt húzni; a­mily örvendetes azonban a suszterolás némi csökkenése, oly szomorú az, hogy most meg két princzipális akad, kik megfeledkezve egy év előtt adott szavakról, árszabályon alul akarják dolgoztatni szedőiket. Lapunknak kötelessége fölszólalni minden oly túlkapás ellen, a­mely a testület tagjainak kárával jár ; fölszólaltunk eddig is úgy munka­adóink egynémelyikének eljárása, mint egyes szaktársaknak a munkaidőn túl kárpótlás nél­kül való dolgozása ellen , megtes­szük ezt ez­után is, mert c­élunk az, hogy az egyenlő dí­jazás által munkaadóink tisztességes versenyét lehetővé tegyük, az egyenlő munkaidő által pedig szaktársaink megélhetését biztosítsuk, s ne engedjük, hogy egyeseknek kapzsisága által mások kereset nélkül maradjanak. Szóljunk először a mi t. szaktársainkról, s csak másodsorban a princzipális urakról. A suszterolás, mint mondok, némileg csök­kent ugyan, de egészen nem szűnt meg. A fentebb említett három nyomdában ünnepnapo­kon majdnem hétköznapi tevékenység van; számoló szedők tekintélyes része, köztök választ­a­mányi tag is, s a fiúval dolgozók fele teljesen figyelmen kívül hagyja az árszabálynak a munka­időre vonatkozó intézkedését. A telhetetlenség, vagy a faktor iránt való túlhajtott lojalitás lehet csak ennek az oka; bármelyik, egyiket sem lehet eléggé kárhoztatni: a­ki a rendes munkanapokon nem tud annyit keresni, hogy elég legyen neki, az az évenkint előfordulni szokott tíz-tizenkét ünnepen keresett többlettel sem lesz elégedett, sőt többrevágyóbb, irigyebb lesz; a­ki pedig a faktor iránt való hízelgésből dolgozik, az nem méltó arra, hogy őt szeretetekkel tiszteljék meg, de szaktársai sőt arra sem, hogy vele szóba álljanak. Különben is, hol az az intelligens, művelt faktor, a­kinek az ilyen kutya-lojalitás tessék? Nagyon kevés, vagy tán egy sincs olyan, mert az önérzetes faktor csak a jóravaló munkást tudja meg­becsülni, nem pedig az olyant, ki tudva, kész­akarva társai s így közvetve , saját maga ellen is tör. Az igaz, hogy ha a fiúval dolgozó szedő ünnep­napon nem megy az üzletbe, ez esetben fiúja sem dolgozik neki; de hát ez ok-e arra, hogy az árszabályt semmibe se vegye s a munka nélkül levőknek még inkább megnehezítse a munkához jutást ? Nem ok, csak a kérdésnek csűrése­­csavarása a magok javára. Az ilyen emberek ellen, úgy látszik, bajos sikerrel küzdeni; írhat­nak, mondhatnak róluk bármit, föl se látszanak venni, s már előre örül néhánya annak, hogy jönnek az ünnepek, s a faktortól jó és sürgős munkát kapnak majd, a­mel­lyel kiránthatják magukat újév és háromkirályok napján.­­ A szép szó, az érv tehát nem használ, más orvosság kell ez ellen , de milyen, ez a kérdés ? Sok eszközünk nincs, mert ilyen ügyekben egy­letünknek sincs hatalma; az egyesek pedig egyesek ellen nem tehetnek semmit, mert hát nagy ur az az egyéni szabadság; olyan nagy, hogy csak a faktor korlátozhatja, ez azonban ily esetekben épen nem teszi ezt. Tenni azonban okvetetten kell valamit, ha másért nem, hát csak azért, hogy tudhassák meg a szaktársak, kik az igazi ellenségek. Vegye kezébe az ügyet az állandó árszabály-bizottság, hisz úgy­is azt érdekli legközelebbről, s ha mást nem tehet, legalább tegye hetenkint közzé azoknak nevét, kik vasár- és ünnepnapokon kárpótlás nélkül dolgoztak; ez talán használ valamit, mert a­kiben van egy kis szemérem, az még­sem engedi magát pellengérre állíttatni: legfölebb az olyan ember nem törődik ezzel, ki a vasárnapi munka mellé hétköznapokon hajnalban megy be dol­gozni, s mivel akkor még a gázt nem lehet meggyújtani, hát a saját költségén vett petró­leumlámpa világa mellett szedi össze mások szekrényéből a neki szükséges anyagot; vagy az olyan, ki azzal védi magát, hogy ő heti­lapot szed, tehát meg kell toldania a munka­időt ; elfeledi ez azonban azt, hogy mellékes munkája, tehát telhetetlensége az oka a susz­terolásnak. És hogy ilyenek is vannak, azt tudják nagyon jól a Franklin-társulat szedői. Ezeknek a szaktársaknak bűnét csak az teszi megbocsáthatóvá, hogy hétfőn — néha máskor is — épen semmit sem dolgoznak. A szaktársak után áttérhetünk a princzipális urakra, kiktől azonban, előre is megjegyezzük, nem félünk annyira, mint amazoktól, s ez az oka, hogy csak másodsorban foglalkozunk velük. W. F. és D. M. nyomdatulajdonosokról van szó. Az előbbi a kiadásában megjelenő s jól jövedelmező munkákat, hogy gyorsan elkészül­jenek, 5—6 szedőnek adja szedni, s szombaton nem akar tudni semmit a tördelési járulékról; az utóbbi pedig azt a furcsa elvet vallja, hogy a szedő köteles a szerző-javítást is ingyen meg­csinálni, a­mint a múlt héten tényleg követelte is egy szedőtől, hogy egy több mint egy napig tartó javítást eszközöljön egy íven. E tettükkel azt fejezik ki, hogy az árszabály rájuk nézve nem kötelező. Pedig a becsületes ember szavát szokta ám tartani, s ők is aláírták és elfogadták egy év előtt az árszabályt, sőt W. F. úr azt is mondta, hogy a fővárosi nyomda­tulajdonosok között ő lesz az, ki annak minden pontját legszigorúbban meg fogja tartani. Vagy azt hiszik, hogy e csekély kiadási több­lettel tönkre menne üzletök ? Mi azt his­szük, hogy nem, sőt inkább gyarapodni fognak anyagi­lag ezután is. Sekülönben is tudják-e ők, hogyan szerezték vagyonukat ? Mi tudjuk. Mi is hozzá­járultunk munkánkkal ahhoz, s hozzájárulunk ezután is, ha tisztességesen bánnak velünk. De ha mindezek daczára nekik az árszabály nem kell, mondják azt meg tizennégy nappal előbb szedőiknek nyíltan, ne pedig kerülő utakon játs­szák azt ki; ez esetben is tudjuk magunkat mihez tartani, s bizon­nyal nem kapnak szedő­ket, bármilyen nagy legyen is a szükség munka nélkül levő szaktársaink között, mert hát a szegény munkás tudja ám, mi a kötelesség, mi az adott szó, s hogy mit várhat az olyan munkaadótól, a­ki ez utóbbira csak annyit ad mint ők. Nagyon szomorú az, hogy akad olyan prin­czipális, kinek üzlete aránylag még jól is megy, ki pár forintért képes egy egész testület nyu­galmát felháborítani, s kész egy kölcsönösen készített és elfogadott szerződést megtámadni. Mit gondolnak ezek az urak ? Tán azt, hogy mi összetett kezekkel nézzük majd e tettüket s belenyugszunk eljárásukba? Nagyon csalódnak! Velük szemben folytatjuk ott, a­hol tavaly elhagytuk, azzal a különbséggel, hogy ezután még adott szavakra sem adunk semmit, s azt egyik fülünkön be, a másikon pedig kiereszt­jük: ezután mint ellenségek állunk egymással szemben s a mienket nem kölcsönösen kötött szerződéssel fogjuk biztosítani, hanem követeljük majd tőlök. Az ott dolgozó szedőkhöz is van végezetül pár szavunk, habár tudjuk, hogy ez fölösleges, mert ők maguk is tudják kötelességüket, semmi áron ne egyezzenek bele az árszabály megcson­kításába, mert ez­által nem csak ők károsod­nak, hanem igen sok más oly szaktárs is, kik W. F. és D. M. urakkal hasonló elveket valló nyomdatulajdonosoknál dolgoznak s kik kész örömmel követnék a jó példát, ha az előttök állna. Ne féljenek a munka nélkül levőktől sem ; a fővárosi szaktársak megmutatták tavaly is, hogy a mások által ott hagyott helyeket nem foglalják el; közel száz volt munka nélkül januárban s ezek közül nem találkozott csak egy is, ki kész lett volna ártani az összeségnek , így lesz most is. A­mi pedig a segélyt illeti, azt tudják jól, hogy ily esetekben a munkában levők nem vonják meg támogatásukat a kilé­pettektől. így áll árszabályunk most, midőn közel egy éves lesz , munkaadóink közül elfogadása után mindjárt pár napra megtagadta az a szerin

Next