Typographia, 1886 (18. évfolyam, 1-53. szám)
1886-12-03 / 49. szám
49. szám — XVIII. évfolyam ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre ...... 1 forint. Fél évre................. 2 forint. Egész évre............. 4 forint. Megjelenik minden pénteken Budapest, 1886. deczember 3-án HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE KÉZIRATOK nem adatnak vissza SZERKESZTŐSÉG IV„ Egyetem-utcza 4. szám KIADÓHIVATAL VIII., Stáhly-utcza 1. szám Kérjük a szaktársakat, hogy Debreczenben Kutassy Imre és a »Debreczeni Ellenőr« (Vértessy) nyomdájában ne vállaljanak el munkát. Felhívás! Az állandó árszabály-bizottság kéri a szaktársakat, hogy folytonosan gyűjtsenek, adjon mindenki hetenkint 1—5 krt, vagy az üzleti pénztárnok havonkint egyszer köröztessen egy aláírási ívet, mert csak az esetben tarthatjuk meg árszabályunkat, ha tőkénk van az esetleg kilépők segélyezésére. A gyűjtött pénz az egyleti küldöncz által Steiner Adolf úrnak küldendő. Az állandó árszabály-bizottság. Az évforduló küszöbén. Körülbelül egy év óta érvényben levő árszabályunkat munkaadóink eddig meglehetősen respektálták, amennyiben valami nagyon komoly sérelmet, az egy Schlesinger Ignáczon kívül, nem követtek el ellene ; mi különben is — mint egy korábbi czikkünkben kifejeztük — inkább féltettük árszabályunkat a szaktársak, mint a nyomdatulajdonosok magatartásától, mert három nagy részvénytársulati nyomdában, az Athenaeumban, Franklin-társulat és Pallasnál, a számoló szedők között oly ijesztő mérvben kezdett terjedni a munkaidő -trregto MASti1, hogy méltán aggodalmat kelthetett mindazokban, kik az árszabály sorsát őszintén szivükön viselték. S ez a jelenség, már tudniillik a suszterolás, még most is fennáll ugyan, de legalább egy kissé csökkent, amennyiben vasárnap már nem, csak ünnepnapokon szokták a t. szaktársak — műnyelven szólva — a bőrt húzni; amily örvendetes azonban a suszterolás némi csökkenése, oly szomorú az, hogy most meg két princzipális akad, kik megfeledkezve egy év előtt adott szavakról, árszabályon alul akarják dolgoztatni szedőiket. Lapunknak kötelessége fölszólalni minden oly túlkapás ellen, amely a testület tagjainak kárával jár ; fölszólaltunk eddig is úgy munkaadóink egynémelyikének eljárása, mint egyes szaktársaknak a munkaidőn túl kárpótlás nélkül való dolgozása ellen , megtesszük ezt ezután is, mert célunk az, hogy az egyenlő díjazás által munkaadóink tisztességes versenyét lehetővé tegyük, az egyenlő munkaidő által pedig szaktársaink megélhetését biztosítsuk, s ne engedjük, hogy egyeseknek kapzsisága által mások kereset nélkül maradjanak. Szóljunk először a mi t. szaktársainkról, s csak másodsorban a princzipális urakról. A suszterolás, mint mondok, némileg csökkent ugyan, de egészen nem szűnt meg. A fentebb említett három nyomdában ünnepnapokon majdnem hétköznapi tevékenység van; számoló szedők tekintélyes része, köztök választamányi tag is, s a fiúval dolgozók fele teljesen figyelmen kívül hagyja az árszabálynak a munkaidőre vonatkozó intézkedését. A telhetetlenség, vagy a faktor iránt való túlhajtott lojalitás lehet csak ennek az oka; bármelyik, egyiket sem lehet eléggé kárhoztatni: aki a rendes munkanapokon nem tud annyit keresni, hogy elég legyen neki, az az évenkint előfordulni szokott tíz-tizenkét ünnepen keresett többlettel sem lesz elégedett, sőt többrevágyóbb, irigyebb lesz; aki pedig a faktor iránt való hízelgésből dolgozik, az nem méltó arra, hogy őt szeretetekkel tiszteljék meg, de szaktársai sőt arra sem, hogy vele szóba álljanak. Különben is, hol az az intelligens, művelt faktor, akinek az ilyen kutya-lojalitás tessék? Nagyon kevés, vagy tán egy sincs olyan, mert az önérzetes faktor csak a jóravaló munkást tudja megbecsülni, nem pedig az olyant, ki tudva, készakarva társai s így közvetve , saját maga ellen is tör. Az igaz, hogy ha a fiúval dolgozó szedő ünnepnapon nem megy az üzletbe, ez esetben fiúja sem dolgozik neki; de hát ez ok-e arra, hogy az árszabályt semmibe se vegye s a munka nélkül levőknek még inkább megnehezítse a munkához jutást ? Nem ok, csak a kérdésnek csűrésecsavarása a magok javára. Az ilyen emberek ellen, úgy látszik, bajos sikerrel küzdeni; írhatnak, mondhatnak róluk bármit, föl se látszanak venni, s már előre örül néhánya annak, hogy jönnek az ünnepek, s a faktortól jó és sürgős munkát kapnak majd, amellyel kiránthatják magukat újév és háromkirályok napján. A szép szó, az érv tehát nem használ, más orvosság kell ez ellen , de milyen, ez a kérdés ? Sok eszközünk nincs, mert ilyen ügyekben egyletünknek sincs hatalma; az egyesek pedig egyesek ellen nem tehetnek semmit, mert hát nagy ur az az egyéni szabadság; olyan nagy, hogy csak a faktor korlátozhatja, ez azonban ily esetekben épen nem teszi ezt. Tenni azonban okvetetten kell valamit, ha másért nem, hát csak azért, hogy tudhassák meg a szaktársak, kik az igazi ellenségek. Vegye kezébe az ügyet az állandó árszabály-bizottság, hisz úgyis azt érdekli legközelebbről, s ha mást nem tehet, legalább tegye hetenkint közzé azoknak nevét, kik vasár- és ünnepnapokon kárpótlás nélkül dolgoztak; ez talán használ valamit, mert akiben van egy kis szemérem, az mégsem engedi magát pellengérre állíttatni: legfölebb az olyan ember nem törődik ezzel, ki a vasárnapi munka mellé hétköznapokon hajnalban megy be dolgozni, s mivel akkor még a gázt nem lehet meggyújtani, hát a saját költségén vett petróleumlámpa világa mellett szedi össze mások szekrényéből a neki szükséges anyagot; vagy az olyan, ki azzal védi magát, hogy ő hetilapot szed, tehát meg kell toldania a munkaidőt ; elfeledi ez azonban azt, hogy mellékes munkája, tehát telhetetlensége az oka a suszterolásnak. És hogy ilyenek is vannak, azt tudják nagyon jól a Franklin-társulat szedői. Ezeknek a szaktársaknak bűnét csak az teszi megbocsáthatóvá, hogy hétfőn — néha máskor is — épen semmit sem dolgoznak. A szaktársak után áttérhetünk a princzipális urakra, kiktől azonban, előre is megjegyezzük, nem félünk annyira, mint amazoktól, s ez az oka, hogy csak másodsorban foglalkozunk velük. W. F. és D. M. nyomdatulajdonosokról van szó. Az előbbi a kiadásában megjelenő s jól jövedelmező munkákat, hogy gyorsan elkészüljenek, 5—6 szedőnek adja szedni, s szombaton nem akar tudni semmit a tördelési járulékról; az utóbbi pedig azt a furcsa elvet vallja, hogy a szedő köteles a szerző-javítást is ingyen megcsinálni, amint a múlt héten tényleg követelte is egy szedőtől, hogy egy több mint egy napig tartó javítást eszközöljön egy íven. E tettükkel azt fejezik ki, hogy az árszabály rájuk nézve nem kötelező. Pedig a becsületes ember szavát szokta ám tartani, s ők is aláírták és elfogadták egy év előtt az árszabályt, sőt W. F. úr azt is mondta, hogy a fővárosi nyomdatulajdonosok között ő lesz az, ki annak minden pontját legszigorúbban meg fogja tartani. Vagy azt hiszik, hogy e csekély kiadási többlettel tönkre menne üzletök ? Mi azt hisszük, hogy nem, sőt inkább gyarapodni fognak anyagilag ezután is. Sekülönben is tudják-e ők, hogyan szerezték vagyonukat ? Mi tudjuk. Mi is hozzájárultunk munkánkkal ahhoz, s hozzájárulunk ezután is, ha tisztességesen bánnak velünk. De ha mindezek daczára nekik az árszabály nem kell, mondják azt meg tizennégy nappal előbb szedőiknek nyíltan, ne pedig kerülő utakon játsszák azt ki; ez esetben is tudjuk magunkat mihez tartani, s bizonnyal nem kapnak szedőket, bármilyen nagy legyen is a szükség munka nélkül levő szaktársaink között, mert hát a szegény munkás tudja ám, mi a kötelesség, mi az adott szó, s hogy mit várhat az olyan munkaadótól, aki ez utóbbira csak annyit ad mint ők. Nagyon szomorú az, hogy akad olyan princzipális, kinek üzlete aránylag még jól is megy, ki pár forintért képes egy egész testület nyugalmát felháborítani, s kész egy kölcsönösen készített és elfogadott szerződést megtámadni. Mit gondolnak ezek az urak ? Tán azt, hogy mi összetett kezekkel nézzük majd e tettüket s belenyugszunk eljárásukba? Nagyon csalódnak! Velük szemben folytatjuk ott, ahol tavaly elhagytuk, azzal a különbséggel, hogy ezután még adott szavakra sem adunk semmit, s azt egyik fülünkön be, a másikon pedig kieresztjük: ezután mint ellenségek állunk egymással szemben s a mienket nem kölcsönösen kötött szerződéssel fogjuk biztosítani, hanem követeljük majd tőlök. Az ott dolgozó szedőkhöz is van végezetül pár szavunk, habár tudjuk, hogy ez fölösleges, mert ők maguk is tudják kötelességüket, semmi áron ne egyezzenek bele az árszabály megcsonkításába, mert ezáltal nem csak ők károsodnak, hanem igen sok más oly szaktárs is, kik W. F. és D. M. urakkal hasonló elveket valló nyomdatulajdonosoknál dolgoznak s kik kész örömmel követnék a jó példát, ha az előttök állna. Ne féljenek a munka nélkül levőktől sem ; a fővárosi szaktársak megmutatták tavaly is, hogy a mások által ott hagyott helyeket nem foglalják el; közel száz volt munka nélkül januárban s ezek közül nem találkozott csak egy is, ki kész lett volna ártani az összeségnek , így lesz most is. Ami pedig a segélyt illeti, azt tudják jól, hogy ily esetekben a munkában levők nem vonják meg támogatásukat a kilépettektől. így áll árszabályunk most, midőn közel egy éves lesz , munkaadóink közül elfogadása után mindjárt pár napra megtagadta az a szerin