Typographia, 1887 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1887-06-03 / 22. szám

22. szám — XIX. évfolyam Megjelenik minden pénteken LrľT,L. ^I^ V 1A í j i ^ I> A PȚTȚ A ’"r,;::::“ 111 UUllAI 111A A MAGYARORSZÁGI Szerkesztőség: VIII., Stdhly-utcza KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE Vili., Stáhly-utcza l.sz. Budapest, 1887. junius 3-án A szerkesztőséget illető közlemények és levelezések ezentúl a »Budapesti könyv­­nyomdászok és betűöntők egylete” helyi­ségébe (Vill., Stáhly-utcza 1.) intézendők. Felhívás! Alulírott bizottság kéri a szaktársakat, hogy hetenként pár krajczárral szíveskedjenek tőkéje gyarapításához hozzájárulni, hogy az esetleg elő­forduló árszabály-sértés miatt kilépőket tudja segé­lyezni. A nagyobb üzletek házipénztárnokai úgy járhatnak el legczélszerűbben, ha gyűjtő­ívet köröz­nek időnként a személyzet között.­­ A vidéki szaktársakat is kérjük, hogy ők is szíveskedjenek bármi csekély összeggel bennünket támogatni. Az állandó árszabály-bizottság. Segélyezési ügyeink. I. Azon alkalomból, hogy az április 24-én tartott rendkívüli közgyűlés utasította a választmányt a segélyezések és heti­ illeté­kek tanulmányozására s ennek alapján javas­latok előterjesztésére, bátor vagyok ezekre nézve szerény véleményemet elmondani, habár e nagyfontosságú kérdések megoldá­sára, érzem, hogy erőm és tehetségem nagyon csekély; érzem, mert tudom, hogy a segé­lyek és illetékek helyes vagy helytelen beosztásától függ az egyletre nézve — Hamlet szavaival élvén — lenni vagy nem lenni. De ha elmondom véleményemet mégis, teszem azt amaz okból, hogy ez által talán megadom az impulzust a nálam tehetségesebb szaktársaknak és igy a választ­mány működése e nehéz ügyekben meg lesz könnyítve. Mielőtt azonban tárgyam taglalásába bocsátkoznám, szükségesnek tartok néhány megjegyzést tenni. Én sohasem voltam barátja az olcsó nép­szerűségnek. Elveim megállapításánál tehát nem szerepel az a kérdés: vájjon azok tetszetősek-e a hiúságra nagy hajlammal bíró szaktársadalmunknak vagy sem? Az én szemeim előtt mindig csak a közjónak, társadalmi niveaunk emelésének és az egylet létérdekének czélja lebeg. Avagy nem fényes bizonyitéka-e a hiú­ságra való hajlamnak a temetkezési költség­­fölemelése mellett folytatott legutóbbi harcz, mely azonban a fönt említett közgyűlésen méltó megoldást nyert ? Én kutattam, für­késztem az érdekeket, melyek e tekintet­ben szaktársaimat vezérelhetik. De — ha az öt éven aluli tagok is kapnak érdem szerint özvegyeik részére a választmánytól segélyt — a hiúságon kívül csak egy kis töredék érdekét fedeztem föl, mely hátra­­hagyottjai részére alapszabály szerint nem nyerhet segélyt s a­kiknek családi állapo­tukat a társadalom még mindeddig nem fogadta el támogathatónak. Azonban e tagoknak módjukban van másképen is segélyhez jutni. Remélem is, hogy jövőre az egylet pénzét, melynek nagyon sok jobb helye van, többé nem kívánják ily­képen elfecsérelni, azt vévén tekintetbe, hogy más egyleteknél van meghatározva 100 frt temetkezési költség. Igen, csakhogy azok egészen más alapokra vannak fek­tetve, mint a mi egyletünk s kötelezett­ségeik nem annyi felé ágazók s nem oly kényesek. Ezek után áttérek tárgyam fejtegetésére. Mindnyájunk által tudvalevő dolog, hogy ma egyenlően fizetjük az illetékeket az egyletbe, lépjen bár az illető 30, vagy 40 éve után be és ott a meghatározott vára­kozási időt elérvén, ugyanazon jogokat is élvezi, mint bármelyik tag. Én nem tartom ezt helyesnek, sem méltányosnak, sem igaz­ságosnak, sőt az egyletre nézve hátrányos­nak. Mert a­ki később lép be az egyletbe, pl. 30 éves korában, valószínűség szerint nem fizetheti már annyi ideig illetékeit, mint a­ki 20 éves kora előtt már belép. Következésképen szükséges lenne, hogy a­kik 20 éven alul lépnek be, fizessék a legkisebb illetéket, 21—80, évig 10 krral többet és 31—40-ig ism­­ét 10 krral többet. Ez ugyan még nem kárpótolja az elmulasz­tott időket, de mégis valami hasznot hozna az egyletnek, ha az első években nem, a későbbiekben mindenesetre. Másrészt pedig előmozdítaná még inkább azt, hogy min­denki iparkodna minél­ korábban taggá lenni. És e 10—20 krajczárok a rokkantak és özvegyek pénztárába lennének befizetendők. Hogy azonban az aggok és özvegyek sorsán javíthassunk, szükséges még más bevételi forrásról is gondoskodnunk. S erre nézve én legczélszerűbbnek találom azt a több munkás-egyletnél már alkalmazott módot, hogy minden nős tag fizessen be az özvegypénztárba 10 frt nősülési pótlé­kot, melyet az illetők heti 20 krás rész­letekben fizethetnének le. Most az egylet tagállományában van körülbelül 5—000 nős tag. Az ezek által befizetett 10 frtok az özvegypénztár alapjául szolgálnának, a­mi kitenne 5—6000 frtot. A további években befolyó összeg pedig évenkint föl lenne használandó. S így az előbbi alapösszegnek csak 3 °/o kamatjaival együtt (150—180 frt) — 15—20 nősülési esetet véve évenként —­ 300—380 frttal lehetne többet fordítani az özvegyek segélyezésére. De e mellett e rendszer erkölcsi hasznot is hozna, a­men­­nyiben a nőtlenek részéről most minduntalan fölhangzó szemrehányás a nősek irányában minden valószínűség szerint megszüntettet­­nék. Az özvegysegélyre pedig csakis azok nyernének jogosultságot, kik a nősülési pótlékot is befizették, a­mit csak az első évben nem lehetne szigorúan alkalmazni. A­kik tehát gyámoluk alatt álló szüleiknek is kívánják azt biztosítani, azoknak szintén be kellene fizetni a 10 frt pótlékot. Ha az illetőknek szüleik elhalnának — vagy ha nem halnának is — s megnősülnének, ez esetben a pótlékot nem kellene újra be­fizetniük, netáni özvegyeiknek segélyre való jogosultságát megszerzendő. Hanem a kiknek első nejeik meghalnak s másod­szor is megnősülnek, a másodszori vagy többszöri házasságból származó hitvesnek csak úgy lehetne igénye özvegysegélyre, ha az újabb házasság kötése alkalmával a nősülési pótlék mindannyiszor befizettetnék, a­hányszor a házasság köttetnék. E szabá­­lyozásnak indoka a következő : A szülők idősebbek lévén sokkal fiaiknál, valószínűbb, hogy azok előbb elhalnak, mint gyerme­kük, s ezért igazságos, hogy a jog fön­­tartassék az első nőre. Míg ha valamely tag­nak első vagy további neje elhal,legtöbbnyire fiatalabbat vesz el, mint előbbi neje volt s igy valószínűbb, hogy őt ez túl fogja élni. Ezek lennének az özvegyek és rokkan­tak pénztárának újabb bevételi forrásai, a­mihez még hozzájárulhatna az általam már említett sorsjegy-kibocsájtásból remélhető nyeremény. Most nézzük a segélyezést. Mind a­mellett, hogy az illetékek foko­zatosan lennének befizetendők, a segélye­zést szintén nem adhatnók — igazság sze­rint — egyenlően. Mert a­kik 10 évig voltak tagok, azok közül mindenesetre több élő marad annyi idő után, mint a­kik 30 évig voltak tagjai, ennélfogva több iránt marad kötelezettsége is az egyletnek. Ennek megvilágítását szükségesnek tartom a számokban is eszközölni. A múlt év végé­vel például volt a tagok álladéka 1155, ezekből az ő számítása szerint elhal éven­kint 26, tehát több, mint minden százból kettő. De vegyük csak e kettős számot számításunk alapjául, így 100 tagból 30 év alatt elhal 60, míg 10 év alatt 20. Nem világos-e tehát, hogy itt nagyobb az egy­letnek terhe ? Ezért kell, hogy a segélye­zéseket is fokozatosan adjuk és pedig olyanformán, mint azt már egy alkalommal ismertettem, tudniillik a 10 éves rokkan­taknak 5, a 20-nak 6, a 30-nak 7 forintot hetenkint. Az özvegyeknél pedig­ az 5 éven aluliak­­nak 30, az 5 éveseknek 70, a 10 éveseknek 150, a 20 éveseknek 250 és a 30 évesek­nek, kik munkaképtelenek, hetenkint 2 frt, vagy munkaképeseknek 300 frt, úgy, mint az előbbenieknek, egyszer s mindenkorra. A fölosztás azért történnék úgy, hogy a 10 és 20 évesek közti időszakban a segély 100 írttal emelkednék, míg a 20 és 30 évesek közti 50 írttal, mert a 10—20 éves tagok vannak átalában véve a változó korban s a 20—30 éves tagok pedig már a változott korban, vagyis az utóbbiakból valószínűség szerint már többen halnak el, s több a kiadás, mint az előbbieknél, hol kevesebben halnak el. Az 5-—10 éves tagságnál még kevesebb lévén a valószínű­ség a halálozásra, de kevesebb a valószínű­ség arra is, hogy a tag nős állapotban legyen, így az emelkedés gyorsasága ez által mindenesetre indokolt. Az 5 éven aluli tagok özvegyeinek a humanitáson kívül már azért is kell adnunk, mert ezek között még kevesebb lehet a halálozás, de külö­nösen kevés lehet azok között a nősek száma és előfordulhat, hogy befizetéséért

Next