Typographia, 1890 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1890-01-03 / 1. szám

Január 3. táj és fáradhatlan testületi szellem szükséges, és hogy e tulajdonságokat magunknak megszerezzük, ide ismét békére és egyetértésre van szükségünk magunk­ közt, hogy a nyilvánosság ne legyen kénytelen meg­győződni a nyomdászok közt uralkodó viszályról és­ egyenetlenségről. De nemcsak ezt, hanem a szervezetemben netán előforduló helytelenségek létezésének még csak lát­szatát is minden időben és minden rendelkezésünkre álló eszközzel határozottan vissza kell utasítanunk. Ha e két szerény kívánságunk teljesül, akkor re­mélhetjük, hogy harmadik kívánságunk és annak gyümölcsei sem maradnak el. Ezzel átmegyek az optimizmus terére, mert remélem, hogy mégis szerencsés lesz ez uj év reánk nézve. Ha végig tekintek az uj év nagy napirendjén, mit találok? Eldöntetlen kérdéseket, a­melyeket azonban a jelen, 1890-ik évben első­sorban kell megfejtenünk. És miből állanak ezek az eldöntetlen kérdések ? E kérdések árszabály-ügyünk rendezéséből, a tengeri kígyóként kísértő tanonczügy szabályozásából, vala­mint a munkaidőrövid­ítésből állanak! A­ki e kér­désekkel szemben nem veszti el bátorságát, az valóban megérdemli, hogy óriásnak nevezzék; de annak is erős hitűnek kell ám lenni és aczélos idegekkel kell bírnia, a ki azt jósolja, hogy mind a kérdések meg­fejtése csak olyan simán, minden akadály nélkül fog történni. Részemről azt tartom, hogy az 1890-ik évben sem kerülhetjük ki a harczot, a­melyet már életünkben eddig küzdöttünk, de azért mégis remélem, hogy föntebb említett kívánságaink teljesülnek és a most még uj év reánk nézve jól végződik. Reményem mindamellett úgy ingadozik, mint a tenger hullámai­nak, daczára a jó vezetőnek, kitett, hajó. Az államok lázas sietséggel fegyverkeznek és majd­nem az egész világ fegyverben áll, de azért mégis azt mondják, hogy a béke biztosítva van. Hogy ily módon a béke biztosítva van, mi is el­mondhatjuk elleneinkkel szemben. Mi is mozgósítunk, fegyverkezünk folytonosan és ezt kétszeres erővel kell tennünk a jövőben is. Az eshetőleg megindítandó harcz folytatására szolgáló eszközöknek mindig készen kell lenni. Ha nem volna rá szükségünk, annál jobb volna reánk nézve és utóbbi esetben csakugyan joggal és örvendve kívánhatnánk egymásnak »boldog1 uj évet!« A T Y P O G R A P H I A fegyver lerakására került a dolog, a büntetések fogananatosithatását is tűrniök kellett egy minden szabad érzelmet arczoncsapó kiegyezésben. Ama pél­dás egyezkedési szellem, mely segédet, és prin­cipálist békésen tartott eddig össze, részben meg­szűnt a szabad Svájcz kebelében. Zürich egészen elveszett az egylet részére. Bem,­hol eddig kétszáz szaktárs fönnen lobogtatta az egylet zászlóját, nincs már birtokában ama határozatnak, mely egész­ Európában híressé tette, hogy csakis egyleti tag állít­ható a szekrény mellé, az árulók tönkretették ezt­, a besereglett sok phylloxera átokként biztos kondí­cióban marad az általánosság károsítására s miután most a princzipálisnak szabadságában áll nem egyleti tagokat, is foglalkoztatni, az egylet károsítására foly­tonosan maradnak derék egyleti tagok — munka nélkül. Vagy negyven tag van jelenleg Bernben munka nélkül, kik, mivel az egyleti elv hű őrei voltak, karácsonyi ajándékul megrendszabályoztattak. Zü­richben úgyszólván minden elveszett, míg a többi kisebb kerületekben a munkát némileg tűrhető föl­tételek mellett valamivel előbb újból fölvették. Íme egy 14 napi munkabeszüntetés szomorú képe! A pénz és szabadságot ölő méreg még a legszabadabb ál­lamban is sötét eszközként működik. Nem a szak­­társak okozták e vereséget, hanem az a körülmény, hogy csekély számuk, körülbelül ötszáz ember kön­­­nyen helyettesíthető a külföldön parlagon fekvő munkaerővel. Ideje lesz tehát, ha a segédszövetkezetek megbarátkoznak azzal az eszmével, hogy az árszabály­­i mozgalmakat általánosan Európaszerte egyszerre kell­­ rendezni, mert csakis így lehet e méregként működő vadak munkálkodásának elejét vertni. Svájczi szaktársaink mindent elkövettek a jó ügy­­ győzelemre juttatására; számos családapa drágán fizette meg nemes közreműködését. Most, rajtunk van a szaktársak a sor, e rendszabályozottakat a nélkülö­zésektől megóvni, minden magyar kolléga tudja, mi a kötelessége e tekintetben s valószínűleg nem szorul ; a jó ügy nagyobb pártfogásra a fönt előadottak mel­­­lett. Mi az egyleti életet illeti, Svájczban az ottani tagok még nagyobb erél­lyel­­ lépnek jövőre érte ; sorompóba, azonban egy következménye mégis leendő mozgalomnak, az, hogy az egyletnek nagyobb segélye­zésekkel kell megbarátkoznia s ennek következéseként bizonyára nem lehet föltűnő, ha az eddigi svájczi jó­viatikum kissé megcsappan. De higyjük a legjobbat. Talán elpusztul a phylloxera sereg és az egylet újból megerősödik. Gentei Géza, 1890. A svájczi árszabálymozgalom. Ugyan mit becsülhet az öntudatra ébredt ember nagyobbra a szabadságnál? Vájjon nem-e­rezzen meg énje minden izében, ha tudatában lehet annak, hogy akaratja és tette nincs békéba verve, szabadon mű­ködhetik meggyőződése szerint, embertársainak hasz­nára lehet a jó ügy foganatosításával? — Mégis mit látunk ez öntudat mellett ? Nagy sereg szolgalelket, kik életük nagy részét csupán a megélhetés miatt járomban töltik, s ha netán csekélynyi idő mind­emellett pihenésre marad számukra, e morzsányi szabadságon is túladunk önző czélból, saját ember­társaik károsítására, holott már-már magukhoz rán­tanának le, ha a szabadság őrangyala nem jönne a hősként küzdők segítségére. És most első kérdésünkre adjuk a feleletet, melyre bizonyára minden szaktárs, ki árszabálymozgalomban közreműködött, a választ azonnal megadta: a szabadságnál még nagyobb ér­téket is ismer mai társadalmunk s ez — az átkozott pénz ! Nem a középkori karhatalom működik a szabad ember békéba verésére, hanem egy még hatalmasabb eszköz, a pénz, mely önkénytes fogságot kényszerit a hangyaként munkálkodó egyoldalú emberiségre. Tehát pénzért adjuk és ves­szük szabadságunkat mig szabadok vagyunk, de meggyőzve csupán a meg­élhetés miatt leszünk kénytelenek ily áldozatra és ez utóbbi élő bizonyságát képezik az újabban egy­folytában kitörő árszabálymozgalmak. • Svájczi szaktársainkat részben a fizetésemelés, részben az egyesületüket fenyegető veszély állította az ellenség elé. Zürichben fizetésemelés miatt indult meg a mozgalom, mit a­ princzipálisok egyúttal a svájczi egylet tönkretételére akartak fölhasználni, minek következménye általános sztrájk lön. A segédek kiléptek, míg a főnökök egymást inasokkal és phyl­­loxerákkal segítették ki, mely utóbbiak módjára lepték el a számarányban csekélynyi üresedésben levő he­lyeket. Hogyis ne­­ hisz 1. osztályú szabadjeg­gyel és félévi biztos kondíczióval lettek az annyira regényes Svájci» kebelébe átszállítva. Míg egymáshoz tartó svájczi szaktársaink csalódott érzelmekkel látták jó ügyük vesztének közeledtét. Hiábavalónak bizonyult minden ellentét, életükbe utaztak a vasúttal érkező , áruló seregeknek, de hiába, mit törődik a phylloxera, ha a nemes növény elpusztul, csakhogy ő tengethesse átkozott életét. A fenyegető állást foglalt segédek naponként tartott köz- és népgyűléseikbeni: rémülve látták az» árulás, által elvesztett csatát, fölfogták m­ent­­hetetlenségüket s daczára minden összefüggésük­nek és kitartásuknak, az erős testület kénytelen volt mérsékletet erőszakolni magára, sőt midőn a két újság. A »Pesti Hírlap« karácsonyi száma 40, a kolozs­vári »Magyarság« szintén 40, a »Budapesti Hírlap« karácsonyi száma pedig 64 oldalon jelent meg — 4 krajczárért. Ez alkalomból az utóbbi lap egy kis párhuzamot von az első magyar hírlap : »A magyar hírmondó« és a »Budapesti Hírlap« előállítása között, mely — ha reklám akar is lenni az illető lapnak — érdekessége miatt megérdemli, hogy kivonatban mi is közöljük. Szent Tamás napján, decz. 29-én ép száz­tiz esz­tendeje, egy sáros, ködös alkonyatkor egy hórihorgas, sovány ember ügetett a pozsonyi várhegy felé vezető szűk utczák egyikén. Glattos czipője majd lemaradt a lábáról, hosszú kabátjának két szárnya alig győ­zött utána lebegni, fölkunkorított ezoptja csapkodott­­ a levegőben, háromszögletű kalapját meg minduntalan­­ igazítania kellett, hogy ne essék le lisztes hajáról. A lámpagyujtogató, a ki ép lajtorjája tetején állott, s azon munkálkodva, hogy megvilágítsa a környéket, igen elcsodálkozott magában, hogy tisztes polgárt ily szokatlan szaladásban lát. Vajjon csak nem kergetik? Azt tán mégse, mert nem tekinget hátrafelé. Vagy fogfájás gyötri és a borbélyhoz nyargal, megszaba­dulni a gonosz csonttól? Akkor keszkenőt tartana a képén. Ej­ bizonyosan vajúdik valami szegény as­­­szony, bábát hívni siet ez a futó ember. A lámpagyuj­togató ezzel az utóbbi sejtéssel meg­lehetősen közel járt az igazsághoz. Csakugyan szü­letendő valaki: egy új, eddig nem látott teremtés : az első magyar újság. A derék Rát Mátyás, az uj­­esztendő első napjára megjelenendő Magyar Hír­mondó redaktora sietett Patzko Ferencz uram könyv­nyomtató műhelyébe, hogy most, az utolsó perczben még beleírjon az újságába egy legfrissebb hírt: 111. Károly spanyol király ő legkeresztényebb felsége október 13.-án beretválkozás közben ugy meg találta vágni a felső ajakát, hogy három nap múlva fekete lett a fel képe és nem lehetetlen, hogy immár teljes két hónapja a föld alatt nyugoszik. Ezt a­ nagy hirt épen most hozta meg az Allgemeine Zeitung decz. 22-iki száma, mert hála apostoli királyasszonyunk­nak, Mária Teréziának, a posta ma már oly csodákat művel, hogy Augsburgból egy hét alatt Pozsonyban az újság. Jó Rát Mátyás még jobban nekilódult, mikor az Utcza végén meglátta egy­­ vén ház kapuja fölött a korcsmaczegér módjára lógó fekete kétfejű sast, a könyvnyomtatók nemesi czimerét. A furcsa madár karmai között a hagyományos kéziraton és szedő­vason kívül egy bádogszalagot is tartott, a­melyen a következő aranyos betűk ragyogtak : Buchdruck­er eg des Frantz Patzko. Rát Mátyás, nem is érvén rá, hogy izzadtságát letörülje, berontott a szurtos kis affiizinába, majd feldöntött egy szedőszekrényt és valósággal ldöntött egy szedőgyereket, lelkendezve kórhelyéá: í. — Hol a mester ? Hol van herr von Patzko ? A zajra előkerült a belső szobácskából, a­hol a sajtó állott, egy gömbölyű öreg emberke. Domború hasán megfeszült a rézlánczos zöld kötény, feltört ingujjából rövid, erős kar látszott ki. — Nono, mi a baj, herr von Rát? - kérdé a kövérek jóakaratu nyugalmával. — Nagy a baj, mester uram. Egy legújabb mad­ridi levél, de data 20-a octobris, azt a rettenetes hírt hozza, hogy a spanyol királynak megcsuszamlott a beretvája és olyat hasított az ajakán, hogy már olyan az ábrázata, mint a posztó. Tíz sort kell még bele­vennünk A világnak mostani állapotja titulusu rubri­kába ... Patzko mester uram összecsapta festéktől fekete, két húsos kezét: — Szent Isten! Hova gondol a herr Von Rát ? Tudja-e, hogy az újságnak Szilveszter napján, holnap­után kész kell lennie? Ha legmagasabb gégéjét vágta volna is el ő spanyol felsége, az se kerülhetne bele többé az újságba . . . — De csak tíz sor, herr von Patzko! — rimán­­kodott a szegény redaktor. — Futok haza, megcsi­nálom a manuskriptumot . . . Tíz sor! Nem kell a megírásához több, mint egy jó félóra ... . Tudom, tudom, hogy uraságod igen gyorsan konczipiál ... A birk­ók mind tízszer sebesebb mun­kások, mint a tudósok ... De hogy ezt belevegyük a Hirmondó­ba­, az lehetetlenség. Mind a nyolcz oldal zárva, csak sajtóba kell tenni. E­miatt nem bont­hatjuk ki, nem késhetünk. Holnapután reggelre ké­szen, összehajtogatva muszáj lennie mind a négyszáz exemplárnak, mert tudja-e? . . . behebe! . . . nem háromszáz, hanem négyszáz exemplárban nyomtatjuk az újságot! A prenumeráns csak úgy dúl! Négyszáz darab Hírmondó, az nyolczszáz nyomás, mert a pa­pirost kétszer kell­ sajtó alá tenni. Nem tréfa az! Holnap reggel hat órakor kezdem két legényemmel, két inasommal és vájjon elkészülünk-e vele esti harangozásig ? . Jó Rát Mátyás sovány, idejekorán meghervadt arcza kipirult erre a beszédre. Kész az újság! Az első magyar újság! Mind a nyolcz oldal! Az apa és az anya szülői büszkeségének, szeretetének melege egye­sült szivében. És türelmetlen vágy fogta el. — Mester uram . . . szólt egy kicsit szégyenkezve, vájjon megtehetné legalább azt, hogy mindjárt kinyomtatná az első oldalt — az én­ kedvemért? Nagyon szeretném látni az újságot már egy darabba is ... mert a korrektúrából, tetszik tudni, nem itél­­deli meg az ember, hogy hogyan fest majd . . . — Mondhatom, olyan gyönyörű lesz, mintha csak remekbe csináltam volna. — monda Patzko uram, a tér hiúságával. Bámulni fog rajta. me Aztán hangon:­­ He újságból legényeihez fordult határozott, parancsoló A magyar A két négy, de Sebastian. Caspar! Form bolen! megcsináljuk az első paginát ! legény fölemelt egy ázurtos, deszkát, melyen Ilikből összerakott kis négyszög volt gon­dosan összeszorítva és bevitte a másik szobába, a­hol két olajos lámpa gyér fényénél egy sötét, for­mátlan fa-alkotmány magasodott: a sajtó. Beletolták a betűs táblát és a szedésen végigtánczoltattak két nagy bolond fekete gombát: ez a festékezés. Aztán vizét spongyával megnedvesitettek egy fél árkus papirost és csínján ráfektették egy fedeles rámára, a mely olyanformán állott ki a sajtó oldalából, mint egy kinyitott könyv táblája. Majd lehajtották a fedelet s az egészet nagy óvatosan beguritották a prés nehéz tőkéje alá. Azzal belekapaszkodtak az ormótlan bál­­vány rúdjába, egy erős nekirugaszkodás — recsegett a száraz fa, pattogott a húrkötél, sivalkodott a sróf és a vajúdó hangok között megszületett az első magyar hírlap első oldala, Patzkó Ferencz uram öt percz múlva mosolyogva nyújtott át jó Rát Mátyásnak egy takarosan össze­hajtogatott fél árkus papirost: — Itt a gyerek!: Legyen hosszú életű és gazdag! A sovány, kopott ember remegő kezébe véve, örömkönyvével fürösztötte meg a kicsi újszülöttet, aztán az égre emelte szemét és egész lelkével monda: — Éljen örökké és legyen nagy az ő késő ivadé­kaiban !* Ezután elmondja a »Budapesti Hírlap« írója, hogy hogyan készül az ő lapjuk, mi azonban,, mint nyom­dászok, azt úgy is tudjuk, hogy hány szedő szüksé­ges .64 oldal kiszedéséhez, s hogy mennyi ideig , tart ugyanennyi oldalnak két rotácziós gépen való kinyo­mása, valamint azt is, hogy a 30,000 példány­­ expe­diálása mily roppant személyzetet vesz igénybe. —

Next