Typographia, 1890 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-14 / 7. szám
Február 14. bekövetkezett munkabeszüntetések alkalmával és más irányban nyilvánultak. — Mihelyt kezdeményezésem elvileg hozzájárulást nyert, meghagyom önnek, hogy mindazon kormányok kabinetjeit hívja meg értekezletre, melyek a munkáskérdésben tenni akarnak. A közmunkák, kereskedelem és ipar minisztereihez. A munkás-biztosítási törvényhozásnak széles alapon való kiépítése mellett vizsgálat alá vonandók a gyári munkások viszonyait rendező iparrendtartási szabályok, hogy a nyilvánvalóvá lett, eziránybani óhajoknak és panaszoknak, amennyiben jogosultak, eleget lehessen tenni. E vizsgálatnak abból kell kiindulnia, hogy az államhatalom feladatához tartozik a munka viszonyát, idejét és tartamát akként szabályozni, hogy az egészség fentartása, az erkölcsiség szabályai, a munkások gazdasági szükségletei és igényük a törvényes egyenjogúsításra megóvassanak. A munkaadók és munkások közti békének ápolására oly irányú törvényes intézkedések veendők kilátásba, melyek a munkásoknak lehetővé teszik, hogy bizalmukkal felruházott saját képviselőik útján részt vehessenek a közös ügyek rendezésén s képessé tétessenek érdekeik megóvása végett tárgyalásokba bocsátkozni a munkaadókkal és kormányok közegeivel. Ilyen intézkedések által lehetővé teendő a munkásoknak, hogy óhajaikat és kívánalmaikat szabadon és békésen fejezhessék ki és az államhatóságoknak alkalmat nyújthassanak arra nézve, hogy a munkások viszonyait folyton ismerhessék és a munkásokkal az érintkezést fentarthassák. Az állami bányákat a munkásokról való gondoskodás tekintetében mintaintézményekké kívánom fejlesztve látni és a magánbányászoknál a gyári felügyelet gyakorlása végett, mint az az 1865. évig fönnállt, bánya-tisztviselőim és az üzemek közt szerves viszonyt kívánok létesíteni. Ezen kérdések feletti tanácskozásra akarom, hogy az általam, meghívandó szakértőkkel az államtanács elnökletem alatt ülésezzék. A szakértők kijelölését fentartom magamnak. A rendelet végén tudatja a császár az említett miniszterekkel, hogy a birodalmi kanczellárt utasította, miszerint az általa megnevezett államokkal lépjen érintkezésbe és hívjon egybe nemzetközi intézkedések foganatosítása végett értekezletet. E rendeletekkel a munkaidőnek törvényes korlátozása és a szabad egyesülési jog biztosítása elvileg az állam feladatává el van ismerve. Majd megválik, hogy a rendeletekben elmondott szép szavakat a tett fogja-e követni. A császár minden esetre biztos lehet aziránt, hogy az a hatalom, a munkásmozgalom, mely őt kényszerítette ígéreteket tenni, kényszeríteni fogja arra is, hogy szavát beváltsa. Az egésszel szemben el kell ismerni, hogy a németországi szocziáldemokráczia sikere, mellyel a nép érdekeit képviseli, bámulatos. A párt fejlődése 1863-tól 1878-ig I. Vilmos híres üzenetét és a munkás-biztosítást eredményezte. A szocziáldemokráczia működéséből ismerte meg a német császár a munkás-osztály helyzetét és van remény, hogy ennél még többet is fog megismerni és megfigyelhetni. A szociáldemokráczia tehát biztos abban, hogy helyes utakon jár. Lépésről-lépésre hódítja el az ellenféltől a talajt, így a közelebb fekvő, valamint végczéljait is küzdelemmel fogja elérni. Minden siker mutatja az újabb utat, megalkotja az újabb eszközöket és érleli az újabb föltételeket a közelebbi követelésekhez, a közelebbi sikerhez — mig végre a munkás-osztály elég hatalommal bír arra, hogy jövőjét önállóan megállapítsa és biztosítsa. T Y F O G R A P H I A 1890. A nyomdász természetrajzához. (A »Társaskör« 1889 decz. 15-iki ülésén fölolvasta Brett Zsigmond.) Az »Isten veled bujdosó!« utolsó dallamai hangzanak el a kis korcsmában, hova kilépő és vándorútra készülő szaktársunkat »búcsúztatóra«, igazi nevén »kiöntésre« (Aussehenkolásra) vitték. Ebben a kulipintyóban egy nagy dalárdának kis töredéke szivrepesztő érzéssel fújja az utolsó dalt s aztán menjen ki merre lát, mert az ifjú, kinek tiszteletére az egész muri készült, »odáig« van a sok >kocczintás«-sal és »hörpentés«-sel járó -túsztól; - és -bordátok«-tól. Szokás szerint az ily »trinkum-binkum« után még a következő nap is a »kigőzölgésre« van szánva (a gőzerőt a »drága otthonból« magához vett pótfillérek szolgáltatják) s nem baj, ha faktorunk — tilalma ellenére — borszagot, gulyás- meg pájili-illatot érez egyik-másik szedő-regális környékén: legfölebb egy kis »háring« jár ki s aztán megint folytathatjuk; az sem akadály, hogy a nyomdában csak néhány tanoncz van, kik közül az apróbbakat nyomtatványnyal küldte el a gazda, a többiek hasznot hajtó »kamaszok«, kik azonban ép oly tanoncz-számba jönnek a segédek részéről, mintha ma jöttek volna az üzletbe, mert elv, hogy ameddig segéddé avatva nincs, emberszámba nem is jön az ifjú és bármennyire »derogál« is az egyik »fölszabadulandónak«. pintes fiaskót nyomnak a hóna alá, bögrét adnak a kezébe s »tantuszt« a hitel bizonyítékául; »rácsni« igértetik az esetre, ha a faktor meglátja e rekvisiturnékat: a lehorgasztott orrú »kamasz« útnak lódul, hogy módot nyújtson borgulyás stb.-vel a kilencz órai munkaidő pontos betartására. Csak egy hiba van a rétesben, az, hogy az elbucsuztatott hiányzik a szokott kompániából. Mint szeretne oly utat tenni, mint a vándor madár, mely a megtett vándor ut után ismét régi fészkébe tér vissza. —• Mily élvezet volna régi fészkébe, a pajtások közé neki is visszarepülni, de hát nem lehet, mert nincs ehhez retour-jegye. Segít a bajon, este a kapu előtt megvárja a »spécziket« s most már ő hívja meg őket »egy haláászra«. Egyet nem érdemes fizetni, kettő még kevés, három meg páratlan, négynél már többet megihat az ember, ha már benne van, s úgy lesz, hogy mikor barátunk az épen most kapott úti segélyt fizetni előveszi, »nem futja ki«, pótolni kell valamennyinek, de még úgy sem hozzák össze a ezeket, míg végül pár heves szóváltás után a leggavallérabbnak órája zálogul egyelőre a korcsmárosnál ketyeg. Ha csak az úti segély fogyott volna el !• De elfogyott az a pár forint is, melyet a »mama« vándori pénzül nagyon korán adott (ráért volna postán küldeni utána); nem csoda hát, ha ifjúnkon is beteljesül a magyar közmondás,hogy: »Nem akarásnak nyögés a vége«. Pénze nincs, tehát vasúton nem mehet; gyalog az utat nem tudja, útitársa pedig nem akad , s egyrészt azért is marad itthon, hogy ilyent keres, de nem tehet róla, ha nem talál: »Türelem rózsát terem«, szokta felelni atyja nógatására. Aztán ittt kellene hagyni a szép trafikos leányt, akibe halálig szerelmes, azt a pár gépleányt, akikkel oly »jó viszonyba van«, hogy egyiknek-másiknak már házasságot ígért! Pedig kézből még az egylet által kiadott vándor-könyvet is megvette, holott elve, hogy könyvekre pénzt nem ad; de ez oly czélszerü a vándornak, hogy készséggel adott érte pár hatost. — Mégis csak furcsa dolog a Háború! És kollegánk szivében valóságos háború van! Az ármozgalom, miként a létért való küzdelem, s örökös, majd itt, majd ott történik valami, úgy annyira, hogy hét alig múlik el átcsonkítás nélkül, minek vége rendesen a segély-egyletre való appellálás mellett a munka abbanhagyása. Épen kapóra jön anyagilag megrongált vándorjelöltünknek, hogy egy kisebb nyomdában vasárnap délelőtt egy órán át »önkéntesi« minőségben végzett munkáért beirt egy különórát a faktor kitörölte s mind a négy »önként« szedő bizonyítva, hogy »bevezényeltetve« dolgoztak. az üzletből ki- s a segélyegylet munkanélküli állományába beléptek, oda megy és munkát vállal. Nem csekély az előny, mely ebből származik. Don Touani szerepét nem kell fölhagyni, meg lesz a munka és kenyér, a »spéczik«, a dáridók, mind, mind, mig ellenben ha vándorolni megy, oda van mindez, s ha éhen nem akar pusztulni, még koldulni is kellene, ugy mondják azok, akik már vándoroltak és koldultak is. — Ez külsőibb élet lenne ugyan, de az itthon maradás hasznosabb. Már épen hozzá akar fogni a munkához, mikor eszébe jut, hogy a pénteken megjelenő,szaklapban aligha mint árszabály-csonkitól nem fogják »fölmagasztalni«, s úgy az ettől való félelem, mint a szive sugallatából eredt becsületérzés rábírták, hogy a hirtelen jött előnyt mellőzze s ez áldozatkész tett az ifjút, természettörténeti szempontból véve, emberré változtatta. — Ha az eddig czéltudatlanul tengődő vándorjelölt soká lenne kénytelen dologtalan minőségben itthon maradni, e bátor tette által biztositotta magának az egylet vezetőségének rokonszenvét és pártfogását, mely a szervezett szaktársi táborban oly erkölcsi és anyagi pozicziót juttat számára, mely képessé teszi a terhes munkanélküliséget az egylet gyámoltásából mindaddig kitartani, mig az anyagi érdekeik csorbítása nélkül vállalt munkával cserélheti föl pihenő vándorutját. Addig rongálhatja az egylet bútorait, költheti az egylet pénzét, élvezheti a boldog tétlenséget, mely »igazi kollégává« qvalifikálja s az általánosság vezérévé növeszti. A Józsefváros egyik legkülsőbb vidékén levő egyik utczában a későn arra menők fülét »Az erdő szélén egy fenyő« kezdetű dal szívhez szóló melódiái ütik meg. Egy egy-szobás utczai lakás ablaka alatt nyolcz ember áll, azaz kettős quartette, és vége-hossza nincs a szerenád-darabok egymás utáni lemorzsolásának. Magam is arra járva, önkéntelenül is közel húzódtam s mit láttak szemeim ? — Az énekesek nyomdászok voltak. E kétszeresen kollégiális aktus elhangzása után kiváncsi voltam az ünnepélyesség mibenlétét megtudni. Látok egy ablakot megnyitni (de nem azt, mely alatt a bájos dal áriái elcsengenek, hanem a szomszéd lakásét), és azon át mély basszus hangon a következő épen úgy prózai, mint váratlan fölkiáltás dörgött felénk: »Jobb lett volna, ha inkább egy zsák krumplit hoztatok volna neki!« Szerfölött nagy meglepetés és czinikus mosoly vegyesen követték e szavakat, mert e sajátságos közbeszólás egy komoly dologba, melynek indokát az a körülmény idézte elő, hogy a szerenád alakjában kifejlett ünnepélyeskedést ifjú kollégájuknak, rendezték éjjelnek idején az őszinte szaktársak, abból az alkalomból, hogy e napon esküdött örök hűséget szive választottjának. — bizonyára mint hideg zuhany hathatott az énesekre; mert ők sem tagadhatták, hogy közbeszóló szavai mintegy jellemezték azt a szocziális álláspontot, melyen a »szegény nyomdász« áll, a mikor mint polgára a hazának, saját tűzhelyét akarja fölépíteni. A világon minden múlandó! Ha egy nyomdász ezelőtt évtizedekkel ama kötelékteljes lépés megcselekvésére szánta , el magát, a világért sem ment az oltár elé, mig bizonyossá nem lett, hogy kondicziója olyszerű-e, »melyre meg lehet házasodni«. A változott anyagtermelés, könnyebb közlekedés, valamint nem kevésbbé a jogos vigasz, melyet a — bár nem mindenre kiterjeszthető, de a legszélsőbb ínséget fedező — pénzügyi helyzet előír: ezek és más dolgok meggyőznek bennünket a lehetetlenségről, hogy e családapai óvatosságot az újkorba is átültessük. — Aki tapasztalta már, hogy gyakran mily hamar porlik szét a »biztos kondíczió« erős vakolata, az bizonyára szerzett magának annyi philosophiai állhatatosságot, hogy a megerőltetett napi munka után méltán megérdemelt álma nyugalmának édességét nem zavartatja az »örökös kondíczió« tételének bizonytalansága által. A nyomdász-segéd nőtlen élete, átlagosan véve olyszerü, hogy bár időközben megkísérli nyirbált szárnyaival amaz éberi körökbe emelkedni, honnan a földi lét költői atomokra bontakozni látszik, de ez csak kísérlet, mert a földi léttörvények vakmerő szaktársunkat csakhamar figyelmeztetik arra is, hogy a fák égig növése is — a bölcs világrendszer alapján — lehetetlen. És a házas élet húsos fazeka körül? Jaj! Itt »teljesen« eleget tesz — miként az árszabálybetartás terén általánosan a jelszó hangzani szokott — állam- és világpolgári kötelezettségeinek, sőt még azoknak, melyekkel másoknak tartozik, de magával szemben nem ismer sem jogot sem kötelezettséget, mivel hogy anyagi helyzete« nem engedi meg kibontakozni abból a passzivitásból, melybe földi javak nélkülözése belerendszabályozta. És igy van aztán, hogy sok ifjú nyomdász, ne keressük milyen rugó alapján, de egy koldusból kettőt csinál, sőt a kettőnél is annyival többet, ahány gyermeket hoz szegény lakába a »bőkezű« golyócska. Rendesen olyant szemel ki áldozatául, aki varrással vagy nehéz munkával keresetképes, hadd dolgozzék a feleség is, habár főzésre, gyermeknevelésre, ápolásra idő sem marad; ha aztán a sors csapása megzavarja »örökösségét« kondícziójának, az asszony keres — ő meg költi az egylet segélyét. Az asszony lesz a pénzügyek vezetője, magára vessen, ha rosszul számít. De minek folytassuk e jellemvonás tanulmányozását, hisz a vége az lenne úgyis, hogy ifjan nősült szaktársunk pár év alatt oda jut, hogy testben-lélekben megtört özvegyet és egész raj árvát hagy »spécziei« kegyelmére bízva, kiknek egylete elég bőkezű, hogy befizetett illetékeit ezen illőn százszorosán visszafizesse.* A nyomdász kissé sajátságos népecske miért? Mert a kultura őket kissé nagyon is fölkeni, annyira, hogy a nagy munkás-társadalomban a többiekkel egyenragúaknak nem tekintenék magukat, másrészt nélkülözik a tehetséget arra, hogy képzelt vagy valóságos képzettségüknek szolid anyagi alapot adnának. Az eredmény kétféle kimenetellel végződik: vagy pesszimisztikus világfájdalommal és köteles jelenléttörekvéssel, vagy a nagyzolásig fokozódó önhittséggel. Gyakoriabbak azon esetek, melyek miatt, egy-egy derék szaktárs ballépése következtében, a nagy általánosság sóhajai lesznek nyilvánvalókká, mint azok, melyeket a szerencse kereke ügyes forgatása által fölfuvalkodva és fölületeskedve valaki elérni képes. De hogy a nyomdászoknál egyáltalán lehetséges volna az őszinteséget, igazságszeretetet és közjóra vezető okos megfontolást fölfedezni, homályos pontja marad a nyomdászok természetrajzának. A—dr. * Rövid közlemények. Munkástársak! Ünnepeljétek meg május 1-ét — mint munkás-ünnepet — munkaszünettel! Fontoljátok meg a nyolcz órai munkaidő előnyeit s minden eszközt használjatok föl a czél elérésére! Halálozás. Vitek László betűszedő f. hó 5-én, élete 36. évében, meghalt Sáros-Patakon. — Ezzel megszűnt Sáros-Patakon az egyleti élet eszméje, mert az elhunyton kívül nem volt ott több egyleti tag. A Maros -Vásárhelyit alakulandó »könyvnyomdászok jótékonysági köre« e hó 11-én zártkörű »koszoruestélyt« rendezett. — Ha e jótékonysági kör az utasokat is segélyezi, úgy örülünk alakulásán, de azt nem szívesen látjuk, hogy a meghívó alatt levő tíz nyomdász között csak kettő az egyleti tag, a többi