Typographia, 1894 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-09 / 10. szám

Márczius 9. many — mivel e tiszteletdij csak a 20 héten túli betegek további gyógykezelésére szól, és mivel ez az eset alig-alig fordul elő, — a tiszteletdijat nem kevesli, mert a minimális fáradsággal arányban van a tiszteletdij. — 3. pont. A kerületi ellenőröket, mivel azoknak teendője a pénztárnoki teendőkkel majdnem azonos, tagokkint 50 kijával indítványozza évenkint honorálni a kassai kerület. — A választ­mány az ellenőri teendőkben nem lát felelősséges állást és annak honorálását nem helyesli, csak a kész kiadásait téríti meg. — 4. pont: Kerestessék meg a központi kerület, hogy a nyugtakönyveket valamennyi kerületnek küldje vissza, mivel ez sok bajnak az okozója és azáltal a pénztárnok teendője is megnehezíttetett.­­ A választmány ezt pártolólag veszi tudomásul. E határozatokról úgy a központi, mint a kassai kerület hivatalos átiratban értesittet­­nek. — Németh Antal levele tudomásul vétetett — Elnök jelenti, hogy a szedésversenyre záros határ­időben 4-en, név szerint Friedmann Bernát, Kovács Jenő, Sarkadi József és Bencze Tivadar jelent­keztek, de mivel a versenyzők egy nyomdából vannak és igy a verseny nagyon meddő lenne, indítványozza, hogy a szedésverseny vétessék le a napirendről. — A választmány — látva a közönyt, mel­lyel ez ügy iránt az egyleti tagok viseltetnek — elnök indítványát elfogadja és annak okát Kemény Ignácz alelnök lemondásában látja, de a bankettet megtartandónak véli a választmány, melyre nézve fölkéretik a már megválasztott bizottság, név­szerint: Flachbarth, Perl, Weisz és Grosz, hogy ez ügyben járjon el, és arról a tagokat ideje korán értesítse.­­ Az alelnöki állás betöltésére már­czius 18-ára rendkívüli ülés hivatik egybe. Weisz: TYPOGRAPHIA Angolországban ez intézmény már nagyon jól bevált a gyakorlatban Egy embergyülölő vén kisasszony 14,301 márkát oly kikötéssel hagyományozott Giessen városának, hogy abból egy tápintézetet létesítsen és tartson fönn a hajléktalan, beteg, szegény­­— állatok részére. A tanács azonban nem érzett magában hajlandósá­got a furcsa kívánság teljesítésére s az összeg kamatait az állatvédő-egyesületnek adta át. Basel város tanácsa 20,000 frankot szavazott meg a munkanélküliek részére. Nálunk meg hasznot hajtanak a szegény munkanélküliek is a­­ barabok révén. Milanóban a nyomdászok »könyvmunkások szo­­czialista szövetsége« czím alatt egy egyletet alakítottak Nemzetközi graphikai szakkiállítás Parisban. A franczia fővárosban július 23-tól deczember végéig terjedő kiállítás lesz az idén, melyen a papíripar, graphikai szakmák s a könyvkereskedés lesznek bemutatva. Egy franczia tanár, Leroy-Beaulieu szerint leg­közelebb egy pár állam csődöt fog mondani. Fanczia- és Németország tovább ki­bírják, de a kisebb államok belefutnak a folyton növekvő deficzitbe. Az ipar és a kereskedelem pangásnak indul s a munkanélküliek pedig, — melyek szaporításához mindenki hozzájárul és kiket mindenki megszán — visszatartózhatatlanul meg­­megsokszorozódnak. Beaulieu nem szoczialista. A norvég nyomdászok egy küldöttséget menesz­tettek a király elé, mely arra kérte a svéd királyt, hogy a gyári törvényt a nyomdászokra is terjesz­tesse ki. A gyári törvény 28. §-a ugyanis azt mondja, hogy a király (minisztérium) egyes szak­mák vagy gyárak részére szigorúbb határozatokat is hozhat, így pl. a rövidebb munkaidő behozását is elrendelheti. A küldöttség ennélfogva, utalva a fenti szakaszra, a 9 órai munkaidő behozatalát kérte a nyomdászoknál elrendelni. A kérelem, mint utólag értesülünk, teljesíttetett. Angolországban legújabban a kali gyártó részvény­társulat fogadta el a 8 órai munkaidőt. . ..... , Spanyolországban igen rossz viszonyok vannak szaklapkiállitás márczius haváról, közbejött akadás a nyomdászoknál. A madridi nyomdász-egylet RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Halálozás. Külföldi Viktor elvtársunk f. hó 5-én, élete 50. évében meghalt Budapesten Külföldinek sokat, talán legtöbbet köszönhet a magyarországi munkásság, mert első volt a küzdők között a mostani elvet illetőleg. A „Könyvnyomdászok Szakköre“ által rendezendő lyuk miatt, április havára halasztatott. A szaklap­kiállítás április 1ó 33-től 38-áig fog megtartatni az országos iparegyesület új­ utcza 4. szám alatt levő 1. emeleti nagy üléstermében és naponta reggel 9 órától esti 9 óráig lesz megszemlélhető. — Előre is fölhívjuk az érdekes kiállításra a szaktársak figyelmét. A magyar államvasutak kezelősége a Goebel-féle darmstadti gépgyárral egy rotácziós menetjegy­nyomó gépet készíttetett, mely a jegyeket színes alapnyomással látja el s az első oldalra a szöveget két színben, míg a hátulsóra egy színben nyomja rá, a jegyeket ezenkívül megszámozza,átlyukasztja és el is vagdossa egyidejűleg. Az osztrák belügyminiszter elrendelte, hogy az állami betegsegélyző-pénztárak tagjai a pénztár területén kitül is gyógykezeltethetik magukat, mely esetben orvosi segély és gyógyszer fejében másfél­­szeres segély jár nekik. Munkásügyi hivatalt szándékozik felállítani az osztrák kormány. A hivatal a kereskedelmi minisztérium egy elkülönített osztályát képezné s czélja a szocziális törvények részére statisztikai adatokat földolgozni és időközönként közzétenni. 800 tagja közül a lefolyt hóban majdnem fele rész munkanélkü­l volt, mit a főnökök bérredukczióra használnak fel. Iglesias, a spanyol nyomdász­egylet elnöke legközelebb körútra indul az ország­ban, hogy a szakszervezkedés eszméjének propa­gandát csináljon. A „Typographical Journal“ egy statisztikát közöl az Egyesült­ Államokban levő szedőgépekről és az ezek által kiszorított szedőkről Ezen statisztika szerint 70 városban 999 szedőgép van jelenleg használatban. E 999 szedőgép 132 nyomdában oszlik meg, melyekben azelőtt 3461 rendes szedő és 1188 kisegítő szedő dolgozott, míg most csak 2201 rendes és 412 kisegítő szedőt foglalkoztatnak, e nyomdák s e szerint a 999 szedőgép 2071 szedőnek vette el a kenyerét. A japán sajtótörvény ugyancsak megnehezíti a »szerkesztősködést«. A lap megjelenése előtt a szer­kesztő és kiadó is bejelentendő ; helyreigazítások minden rövidítés nélkül közlendők. A belügy­miniszter a lapot, ha annak iránya veszélyes, betilthatja, s a szerkesztőt s az összes munka­társakat a fogházba zárathatja. változását. Pedig nem ő az egyedüli, kit a kérlelhetetlen gazdasági átalakulás vagyonából és önállóságából kiforgatott s örökös szegénységre kárhoztatott. Mikor a hajnalpirkadáskor »mun­kába« megy, a mezőn s a földek között csopor­tosan jönnek a távoli falvakból osztálytársai : halvány, vézna alakok, arczukon a szenvedés és nélkülözés kinyomatával, a reménytelen jobb lét által lehangolva; egykor valamennyien hozzá hasonlóan független önállóságban élve s ma mindnyájan a kemény, • gyáripari munka szol­gálatában, ugyanazon nyomorúságos bérért ki­aknázva.* .így játszódott le a tőke és a munka közötti viszony átalakulása mindenhol — hol korábban, hol később. — Képzeljük-e fejlődési folyamatot a valósághoz híven, a különféle termelési ágaknál, országokban és kerületekben kiterjedve, akkor teljes képét nyerjük az újonnan alkotott gazdasági világnak, az emberek egymáshozi viszonyának el­változásával, egy szóval: egy tökéletesen átválto­zott, alapjaiban fölforgatott kultúrának a képét. Azelőtt egyformán, egyenlő arányban terjesz­kedtek az egész országon át a különféle kisipart űzők műhelyei ; ezrével ültek a kistermelők szét­szórt kis kunyhóikban, maguk is csak munkások, de egyúttal tulajdonosok, mesterek is. Mint a csiga az ő házával, és úgy voltak ők is az ő kis vagyo­nukkal a termeléshez szükséges tárgyakkal szét­választhatlanul összekötve : a nyers­anyag, a mű­szerek az ő tulajdonuk volt s így a munkájukból befolyt jövedelem is. Később a termelés ily szét­­forgácsolásának vége : a sok kis kunyhó, műhely és a termelési eszközök egy óriási termelő-intézetté sodortattak és olvasztattak össze : az egyik félen áll a nagy tőkepénzes ezzel az óriási, birtokkal, a másikon a szegény, mindenükből kivetkőztetett kisiparosok serege, kik most már tökéletesen tönkre vannak téve, s kiknek most nincs egyebük a nyers munkaerőnél, s kik szabad és független emberekből a tőke nagy hatalmának alattvalóivá lenni kénytelenittettek. A termelési aparátus most már nem bizalmas otthonként, hanem nehéz teher­ként áll velük szemben : az a tér, a­melyben dol­goznak, most már nem az ő tulajdonuk ; az üllő, a melyen kovácsolnak, a szék, a melyen szőnek, többé már nem az övéké , munkások eredménye, a kész áruk egyre halmazódó sokasága s az ebből kiváló nyereség nem jut már ő nekik, hanem minden csak annak az egy kapitalistának. A ter­melőtől, a munkástól az összes termelési kellékek elvonattak, s csak este, mielőtt a gyár kapui­­ be­záródnak, kap az útra egy falat kenyeret — bár­mennyit dolgozott is — hogy erejét föntarthassa, tovább dolgozhasson s gyermekeit fölnevelhesse, hogy később azután ők is ugyanilyen sorsra jussanak. (Folyt. köv.) 1894. EGYLETI TUDÓSÍTÁSOK. A viaticum kifizetőket figyelmeztetjük, hogy az uti­­sege­ly márczius 1-től fogva csak 50 kr. naponkint Nyugtázások. Egyleti járulékaikat befizették Buda­pesten (az 1894. év 8. hetéről): Államnyomda, Athe­naeum, Bagó, Bendiner, Brózsa, Budapesti Hírlap, Buschmann, Budap. ny.­szöv., Boruth E., Deutsch, Eckstein és Neufeld, Egyetemi nyomda, Fővárosi nyomda, Franklin, Fischer és Mika, Gutenberg, Hazánk, Heisler, Hornyánszky, Hungária, Hunyadi, Kálmán, Kollmann, Kosmos, Kunosy, Légrádi, Lobi Dávid, Lobi M., Löw, Löwy és Fischer, Magyar ny., Márkus, Markovits, Münz, Nagy Sándor, Nemzeti könyvny., Neuwald, Neumayer, Orsz. Ért., Pallas, Pannonia, Pester Lloyd, Pesti részvénynyomda, Petőfi-nyomda, Poldini, Posner, Pollak, Pressburg, Rózsa, Részvény­öntöde, Schlesinger, Schlesinger és Kleinberger, Szt. Gellért-nyomda, Toldi, Várnai, Weissenberg, Wodianer F. — Postával : Fuchs Antal (Újpest) 6.—, Kaczander Gyula (Újpest) 6.—, Darula Arnold (B.­Gyarmat) 3.—, Kurtnecker Fer. (Igló) 1.80, Weiszinger Jakab (Kecskemét) 3.—, Bartalits Sándor (Ó­buda) 3.60, Beiermann Károly (Losoncz) 1.20. Betegnek jelentetett : február 16-án : Losonczi S. (Losoncz); február 18-án: Stöcklin N. (Posner); február 22-én : Galateo Albert (Államnyomda); február 23-án : Novotha László (Hazánk); február 24-én : Sugár Sándor (Neumayer), Wohlstein Mór (Hornyánszky) ; február 26-án­ Deutsch Dávid (Boruth), Heim Károly (Boruth); február 27-én: Guth Ármin (Corvina), Rainer János (Nagy), Rauch­­bü­cher Károly (Orsz. Ért.), Schwarz Á. Jakab (Kálmán), Stein Vilmos (Hornyánszky), Weisz Ernő (Posner). Egészségesnek jelentetett: február 25-én: Kör­mendi Rezső ; február 27-én : Novotha László ; márczius 1-én : Neumann Adolf, Stöcklin Nándor ; márczius 3-án: Galateo Albert; márczius 4-én: Deutsch Dávid, Manykow György, Nitsch János, Rainer János, Walter János, Weisz Ernő; már­czius 5-én: Nagy B. ; márczius 6-án : Losonczi S. Munkanélküliek segélyében részesültek az 1894. év 9. hetében 5 írttal: Németh Kálmán, Pollák Béla, Prohaska Sándor, Tamássy Sándor, Vogl Ferencz, Weiner Ferencz, Werner Nándor. — 7 írttal: Beck József F., Erdélyi Mihály, Varga Antal, Dicső Károly, Mészáros Lázár. Utazók segélyében részesült Budapesten : Hor­­nyák Mihály N.-Becskerek 4.20, Reiner Lajos N.-Becskerek 2. — , Neumayer A. N.-Becskerek 2.—, Weintraub Lajos Kaposvár 2­50, Fuchs Gyula Nyitra 3.50, Stojanovits Mihály Szeged 2.—, Gspan Ferencz Győr 3.50, Herkner Károly Pécs 3.60. A következő tagok fölszólittatnak, hogy hátralékaikat törles­szék, ellenkező esetben az alapszabályok 9. §-a értelmében töröltetnek: Jaschke Hugó, Hornyánszky Reinwart Emil, Franklin Rozgonyi Géza Boruth Czéh Imre, Hunyadi­ Varga Miksa, Nagy Malár Gyula, Bendiner Oberfrank Ferencz, Franklin Szép János II., Orsz. Ért. Dovala Sámuel, Bendiner Kuttner József, Heiszler Láugh J. József, Magyar ny. Böhm Sándor, Pressburg Kaupy Salamon, Brózsa Jelinek Emil, Pallas Joósz Vilmos, Rigler Márián Gy., Székesfehérvár Nagy János HL. P. részv.-ny. Hannacsek Ágoston, Brózsa Darula Arnold, B.-Gyarmat Appel Ede, Athenaeum Platz József, Márku Drahos János, Rózsa Schwanke János, Hazánk Csery István, Toldy Fürst Mór, Wodianer Ztammerla János, Kosmos Platschek Ignácz, Légrádi Huber Antal, Brózsa Fuchs János, Székesfehérvár Angeli János, Várnai Allinger Sándor, Hornyánszky Vajda József, Magyar ny. Ottokal Ferencz, Fővárosi ny. Herschkovits Ign., Kosmos Galbavy Károly, Egyet. ny. Fiedler Béla, Brózsa Hauser Fülöp, Hungária Schinkovits J., Schl. és KI. Berau Frigyes, Egyetemi ny. Stöckl Mihály, Márkus Szikora Zoltán­, Franklin Susik István, Pressburg Reitter József, Franklin Kammhoffer F., Toldy Mihályi Lajos, Pécs Hell Béla, Löw Haas J. Jenő, Heisler Keresztessy I., Egyetemi ny. Szabó László II., Orsz. Ért. Süveges József, Czegléd Holz Mór, Kos­mos Weisz Károly III., II.­Rőcze Bleich Jakab, Corvina Fischer J. József, Brózsa Spielmann Ferencz, Posner Kohn J. H., Corvina Staubach Vilmos, Toldy Weisz Zsigmond I., Corvina Gyurzsa Béla, Légrádi Kohn Mihály, Légrádi Müller Ignácz, Hungária Bernáth Kálmán, Athenaeum Boskovits P., Wodianer Sip­os Sándor, Orsz. Ért. Patkó Imre, Egyetemi ny. Fischer Mór I., más foglalk. Mayerhofer Károly, Brózsa Ormos Béla, más foglalk. Unicher Károly, Bendtner Kleinberger L. Bp. ny.­szöv. Deutsch Albert, Kosmos Rákosy Károly, Pallas Karoknay József, Sopron Mandl Samu, Márkus Einzig Ármin, Corvina Lipták Lajos, Athenaeum Szabó Miklós, Debreczen Ádám­ Ármin, Hazánk Falk Samu ? Neubauer A., Hungária Guttmann Alfred, Kosmos Schwarz Mór, Vácz Stark Adolf, Kosmos Mihályi Zoltán, Kosmos Benes Sándor, Pallas Brüll Zsigmond, Pallas Knezits János, Pallas Kohn Náthán, Hungária Grundig Károly, Pallas Übel Ed­e, Athenaeum Käsztner Vincze, Athenaeum Ritt József, Magyar ny. Michl József, Magyar ny. Sturm György, Magyar ny. Weisz Zsigm. III., Weisz testv. Bírón Hugó, Körmöczbánya Fischer Gyula, főnök Belián Ferencz, Atthenaeum Schinkovits Fér , Márkus Kopcsányi Ede, Egyetemi ny. Gärtner Manó, H­ungaria Matolcsi Béla, Magyar ny. Ligeti Jenő, Pallas Selten­reich Jaroslaw, Pallas Simonovits Soma, Löw

Next