Typographia, 1895 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-08 / 45. szám

45. szám. —­ XXVII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre ..................—.75 Fél évre........................... 1.50 Egész évre...................... 3.— Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1895 November 8 Egyes szám 5 kr.TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK soronkint 10 kr, azonkívül 80 kr bélyegilleték, mely összeg előre beküldendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: VI., Gydr-utcza 31. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VI., Gyár-utcza 31. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. IHlllllíllllllilillllllllllllllllilllllllliliílllllillllilllltffllilllllllllllllllülllllliHillillllllllIM Szaktársak ! Adakozza­tok két százalékot a lap­bizottságnak! ..................................................................... Haladunk-e a szervezkedéssel? Mai szervezkedésünk sokban elüt a régi­től, a­mennyiben korábban csak a segélye­zéssel foglalkoztunk állandóan, míg anyagi érdekeink védését annyira elhanyagoltuk, hogy csak időnkint, minden öt-tíz évben tettünk kísérletet helyzetünk javítására, s ha aztán némi eredményt értünk el, ismét visszaesünk a régi közönyösségbe s igy pár év alatt megint csak oda sülyed­­tünk, a­hol a mozgalom előtt állottunk ; rövidebben mondva: a kivívott eredményt nem védtük s igy csakhamar el is vesz­tettük. Most máskép állunk a szervezkedés te­kintetében ; az igaz, hogy nem hanyagol­juk el az egyleti érdekek ápolását sem, de a segélyezésnél már-már előbbre tes­­­szük az anyagi érdekek védését és mind­ezt a régi egyleten kívül, a szabad szer­vezkedés és a most alakult szakegylet ut­ján intézzük el. Utolsó álmozgalmunk óta folytonos harczban állunk munkaadóinkkal, hogy az 1890-ben kivívott árszabály tönkre ne men­jen ; ha e folytonos harczban sokat veszí­tettünk is, a mennyiben árszabályunk nagy megcsonkításokat szenved majd minden üzletben, veszteségünk még sem oly óriási, mint a minő volt az 1870-iki ármozgalomra következő években, midőn a közöny követ­keztében nem is veszteség, hanem teljes tönkremenés volt az eredmény, mert hisz akkor nem ritkák voltak az 5—6 forintos bizonyos pénzek, míg jelenleg legalább a minimumot meglehetősen föntartottuk. És ez eredményt, e kitartó harczot csakis az 1891-iki év óta folyton tartó erélyes gyűjtésnek köszönhetjük. Akkor gyűjtöt­tünk az akkori árszabálybizottságnak, ma pedig önkéntes adomán­nyal támogatjuk a mai lapbizottságot, s így mind a kettő abban a helyzetben volt eddig, hogy ered­mén­nyel folytathatta a küzdelmet. Szervezkedésünk ez említett tényezőjé­hez járult a legújabb időben megalakult szakegylet, a­mely első igazi nyomdász­egylet, a­mennyiben nemcsak a tanult nyomdászokat és betűöntőket, hanem a nyomdákban és betűöntődékben dolgozó minden férfi- és nő munkást fölvesz tagul. A jövőben tehát a lapbizottság és a szakegylet lesznek hivatva arra, hogy anyagi érdekeinket védjék, az elért ered­ményt megóvják és vezessenek bennünket a modern munkásmozgalomban is, a­mely­től magunkat távol már nem tarthatjuk. Ez eltagadhatatlan igazság után az a kérdés, megelégedhetünk-e szervezkedé­sünk tekintetében eddig elért eredmények­kel és mit kell tennünk, hogy a jövőben tovább és így fejleszthessük szervezkedésünket mindig biztosabban ellenállhas­sunk a ránk bármely oldalról jövő nyo­másnak. Nézetem szerint nemcsak megeléged­hetünk, de sőt büszkén tekinthetünk az utolsó öt év eredményére, mert hisz ez öt év csak az elemi iskolánk volt és mégis oly sikereket értünk el, a­melyek párat­lanul állanak a magyarországi munkások bármely testületének szervezkedésében. Ma már úgy vagyunk, hogy az igazi nyomdai munkások fele meghozza az anyagi áldo­zatot és e fele rész is folyton szaporodik az újabban hozzánk csatlakozó eddig in­differens fővárosi és vidéki szaktársakkal. Öt év alatt ez elég. Tíz év meghozza, hogy az összes nyomdai munkások együtt éreznek és alig akad közöttünk olyan, a­ki le­hagyja magát kenyerezni a princzi­­pálisi vagy faktori kegyből neki ideig-óráig nyújtott jó kondíczióval. Nagyon természetes azonban, hogy mindez csak úgy történik meg, ha a szervezkedés vezetői olyan emberek lesznek, a­kik min­dent elkövetnek az ügy érdekében és meg­gondolatlanul koczkára semmit sem tesz­nek, hanem inkább elfogadják a nyújtott keveset, mintsem hogy a koczkáztatott sokért föláldozzák a szervezkedést. Mielőtt azonban a koczkáztatásról szóla­­nék, megemlékezem pár szóval szervezke­désünk ama szükségéről, a­mely a női munkások és férfi segédmunkások bevoná­sát illeti. Ismeretes dolog az, hogy az 1890-iki sztrájk előtt alakított nyomdai munkásnők egylete megszűnt s így ezek a sorsosaink most csak a szakegyletben vehetnek részt velünk együtt küzdve a helyzet javításán. A­mint a szakegyleti heti liszták bizonyít­ják, egyelőre elég szép eredményt is értünk el a munkásnők között, a­mennyiben több nyomdában majd mind beléptek ; ez ered­­­mény azonban nem teljes és nem is lesz­­ az addig, míg a gépmesterek nem veszik kezökbe a szakegyletbe való belépést illető agitácziót. Fiatal gépmester-szaktársaimhoz szólok most; sok, talán a legtöbb függ tőlök, hogy szervezkedésünk minél előbb teljesen fölépüljön és igy a szakegyletben ne csak a tanult nyomdászok és betűöntők, hanem az összes nyomdai és betűöntődéi munká­sok és munkásnők tagok legyenek. Köves­senek el mindent, világosítsák föl a velük dolgozó nőket és férfiakat, magyarázzák meg nekik a szakegylet czélját és hasznát. Ha ezt megteszik, gyorsan haladunk előre. Ezzel kapcsolatban megtehetnék a gép­mesterek azt is, hogy a munkásnők és segédmunkások között is gyűjtenének a lapbizottság javára, a­miért aztán az ada­kozók kapnák a »Typographiá«-t. Adna mindegyik a­mit akar, 2—3 krajczárt, mert hisz nem az összeg játszaná itt a sze­repet, hanem az ügy iránt való érdeklődés. Már­pedig nézetem szerint mindig job­ban érdeklődik az ügy iránt az, a­ki annak előmozdításához anyagilag is hozzájárult, mint az, a­ki csak szájával támogatja az ügyet. Ma még úgy állunk, hogy a munkásnők és segéd­munkások, a kimutatásban sze­repelő Neumayer, Brózsa, Posner, Rózsa és Részv.-nyomda személyzetének kivételé­vel, csak hallomásból tudnak valamint leendő vagy már mégis indult mozgal­munkról, de abban tényleges részt nem vesznek, mert nincs a­ki őket bevezesse. Vezetőre van szükségük , a vezető pedig minden nyomdában a gépmester legyen. Ha ez megtörténik, úgy sokkal nagyobb remén­nyel nézhetünk a közel­jövő elé is. Nem szabad magunkat a véletlen szeren­csére bíznunk, mert könnyen el is hagy­hat bennünket . 1890-ben a szerencse velünk volt és mégis 46,000 frtba került sztrájkunk, mibe kerülne most, ha talán kilépésre kerülne a sor? Oly óriási ös­­­szegbe, a­melyet csak a legvégső esetben szabad koczkáztatnunk. De e koczkáztatást elkerülhetjük, ha a hátralevő pár hét alatt a gépmesterek bele­vonják a mozgalomba a segédmunkásokat és munkásnőket is. De el kell kerülnünk e koczkáztatást másért is; el kell kerül­nünk azért, mert egy szerencsétlen kilé­pés következtében két táborra oszlanánk : suszterekre és kollegákra, a­minek keserű levét csak virágzásnak indult jelenlegi szervezkedésünk inná meg. Félre azonban az aggodalmakkal; bíz­zunk mindenkiben, de tegyen is meg min­denki mindent: szedők, gépmesterek egy­aránt, hogy bátran nézhessünk a bekövet­kezendő napok elé. A bizottság haladjon okosan, mérsékelten és ne koczkáztasson akkor, ha a koczka előre láthatóan vesz­tünkre fordul. Akkor lépjen föl erél­lyel, midőn alkalmas lesz a perez. Ehhez azon­ban szükséges, hogy a szaktársak bizalom­mal fogadják intézkedéseit, ne pedig sértő kritikával. Jó a mi szervezkedésünk már ma is, de hogy jobbá legyen, ahhoz győzelmes moz­galom kell, mert a bukás tönkre teszi. Ezt tartsák figyelembe úgy a szaktár­sak, mint a bizottság. Non possumus. A lapbizottság­ a hét folyamán tette meg az első lépést az új árszabály keresztülvitele érdekében s a főnöktestület elnökéhez, Gerő igazgatóhoz átira­tot intézett, hogy az uj­ árszabály megvitatása czél­­jából egy gyűlést hívjon egybe, melyen a segédek képviselőivel is értekezhetnek, ha ez nem derogál majd nekik. Alig jelent meg nyomtatásban az új alapszabály­tervezet, már is megijedtek tőle ama nyomdák igazgatói, mely nyomdák ez ideig mint fegyházak voltak ismeretesek, melyekben a munkásoknak oly helyzetük van, mint az ókori rabszolgáknak, s egy ember kívánságára még arról a jogról is lemonda­nak, a mihez minden embernek joga van , hogy önönmagukkal rendelkezzenek. Egy nagy, de az utolsó helyen álló nyomdában az igazgató, a­ki egykor maga is »munkás vezér«

Next