Typographia, 1895 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-08 / 45. szám
45. szám. — XXVII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre ..................—.75 Fél évre........................... 1.50 Egész évre...................... 3.— Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1895 November 8 Egyes szám 5 kr.TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK soronkint 10 kr, azonkívül 80 kr bélyegilleték, mely összeg előre beküldendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Szerkesztőség: VI., Gydr-utcza 31. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VI., Gyár-utcza 31. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. IHlllllíllllllilillllllllllllllllilllllllliliílllllillllilllltffllilllllllllllllllülllllliHillillllllllIM Szaktársak ! Adakozzatok két százalékot a lapbizottságnak! ..................................................................... Haladunk-e a szervezkedéssel? Mai szervezkedésünk sokban elüt a régitől, amennyiben korábban csak a segélyezéssel foglalkoztunk állandóan, míg anyagi érdekeink védését annyira elhanyagoltuk, hogy csak időnkint, minden öt-tíz évben tettünk kísérletet helyzetünk javítására, s ha aztán némi eredményt értünk el, ismét visszaesünk a régi közönyösségbe s igy pár év alatt megint csak oda sülyedtünk, ahol a mozgalom előtt állottunk ; rövidebben mondva: a kivívott eredményt nem védtük s igy csakhamar el is vesztettük. Most máskép állunk a szervezkedés tekintetében ; az igaz, hogy nem hanyagoljuk el az egyleti érdekek ápolását sem, de a segélyezésnél már-már előbbre tesszük az anyagi érdekek védését és mindezt a régi egyleten kívül, a szabad szervezkedés és a most alakult szakegylet utján intézzük el. Utolsó álmozgalmunk óta folytonos harczban állunk munkaadóinkkal, hogy az 1890-ben kivívott árszabály tönkre ne menjen ; ha e folytonos harczban sokat veszítettünk is, a mennyiben árszabályunk nagy megcsonkításokat szenved majd minden üzletben, veszteségünk még sem oly óriási, mint a minő volt az 1870-iki ármozgalomra következő években, midőn a közöny következtében nem is veszteség, hanem teljes tönkremenés volt az eredmény, mert hisz akkor nem ritkák voltak az 5—6 forintos bizonyos pénzek, míg jelenleg legalább a minimumot meglehetősen föntartottuk. És ez eredményt, e kitartó harczot csakis az 1891-iki év óta folyton tartó erélyes gyűjtésnek köszönhetjük. Akkor gyűjtöttünk az akkori árszabálybizottságnak, ma pedig önkéntes adománnyal támogatjuk a mai lapbizottságot, s így mind a kettő abban a helyzetben volt eddig, hogy eredménnyel folytathatta a küzdelmet. Szervezkedésünk ez említett tényezőjéhez járult a legújabb időben megalakult szakegylet, amely első igazi nyomdászegylet, amennyiben nemcsak a tanult nyomdászokat és betűöntőket, hanem a nyomdákban és betűöntődékben dolgozó minden férfi- és nő munkást fölvesz tagul. A jövőben tehát a lapbizottság és a szakegylet lesznek hivatva arra, hogy anyagi érdekeinket védjék, az elért eredményt megóvják és vezessenek bennünket a modern munkásmozgalomban is, amelytől magunkat távol már nem tarthatjuk. Ez eltagadhatatlan igazság után az a kérdés, megelégedhetünk-e szervezkedésünk tekintetében eddig elért eredményekkel és mit kell tennünk, hogy a jövőben tovább és így fejleszthessük szervezkedésünket mindig biztosabban ellenállhassunk a ránk bármely oldalról jövő nyomásnak. Nézetem szerint nemcsak megelégedhetünk, de sőt büszkén tekinthetünk az utolsó öt év eredményére, mert hisz ez öt év csak az elemi iskolánk volt és mégis oly sikereket értünk el, amelyek páratlanul állanak a magyarországi munkások bármely testületének szervezkedésében. Ma már úgy vagyunk, hogy az igazi nyomdai munkások fele meghozza az anyagi áldozatot és e fele rész is folyton szaporodik az újabban hozzánk csatlakozó eddig indifferens fővárosi és vidéki szaktársakkal. Öt év alatt ez elég. Tíz év meghozza, hogy az összes nyomdai munkások együtt éreznek és alig akad közöttünk olyan, aki lehagyja magát kenyerezni a princzipálisi vagy faktori kegyből neki ideig-óráig nyújtott jó kondíczióval. Nagyon természetes azonban, hogy mindez csak úgy történik meg, ha a szervezkedés vezetői olyan emberek lesznek, akik mindent elkövetnek az ügy érdekében és meggondolatlanul koczkára semmit sem tesznek, hanem inkább elfogadják a nyújtott keveset, mintsem hogy a koczkáztatott sokért föláldozzák a szervezkedést. Mielőtt azonban a koczkáztatásról szólanék, megemlékezem pár szóval szervezkedésünk ama szükségéről, amely a női munkások és férfi segédmunkások bevonását illeti. Ismeretes dolog az, hogy az 1890-iki sztrájk előtt alakított nyomdai munkásnők egylete megszűnt s így ezek a sorsosaink most csak a szakegyletben vehetnek részt velünk együtt küzdve a helyzet javításán. Amint a szakegyleti heti liszták bizonyítják, egyelőre elég szép eredményt is értünk el a munkásnők között, amennyiben több nyomdában majd mind beléptek ; ez eredmény azonban nem teljes és nem is lesz az addig, míg a gépmesterek nem veszik kezökbe a szakegyletbe való belépést illető agitácziót. Fiatal gépmester-szaktársaimhoz szólok most; sok, talán a legtöbb függ tőlök, hogy szervezkedésünk minél előbb teljesen fölépüljön és igy a szakegyletben ne csak a tanult nyomdászok és betűöntők, hanem az összes nyomdai és betűöntődéi munkások és munkásnők tagok legyenek. Kövessenek el mindent, világosítsák föl a velük dolgozó nőket és férfiakat, magyarázzák meg nekik a szakegylet czélját és hasznát. Ha ezt megteszik, gyorsan haladunk előre. Ezzel kapcsolatban megtehetnék a gépmesterek azt is, hogy a munkásnők és segédmunkások között is gyűjtenének a lapbizottság javára, amiért aztán az adakozók kapnák a »Typographiá«-t. Adna mindegyik amit akar, 2—3 krajczárt, mert hisz nem az összeg játszaná itt a szerepet, hanem az ügy iránt való érdeklődés. Márpedig nézetem szerint mindig jobban érdeklődik az ügy iránt az, aki annak előmozdításához anyagilag is hozzájárult, mint az, aki csak szájával támogatja az ügyet. Ma még úgy állunk, hogy a munkásnők és segédmunkások, a kimutatásban szerepelő Neumayer, Brózsa, Posner, Rózsa és Részv.-nyomda személyzetének kivételével, csak hallomásból tudnak valamint leendő vagy már mégis indult mozgalmunkról, de abban tényleges részt nem vesznek, mert nincs aki őket bevezesse. Vezetőre van szükségük , a vezető pedig minden nyomdában a gépmester legyen. Ha ez megtörténik, úgy sokkal nagyobb reménnyel nézhetünk a közeljövő elé is. Nem szabad magunkat a véletlen szerencsére bíznunk, mert könnyen el is hagyhat bennünket . 1890-ben a szerencse velünk volt és mégis 46,000 frtba került sztrájkunk, mibe kerülne most, ha talán kilépésre kerülne a sor? Oly óriási összegbe, amelyet csak a legvégső esetben szabad koczkáztatnunk. De e koczkáztatást elkerülhetjük, ha a hátralevő pár hét alatt a gépmesterek belevonják a mozgalomba a segédmunkásokat és munkásnőket is. De el kell kerülnünk e koczkáztatást másért is; el kell kerülnünk azért, mert egy szerencsétlen kilépés következtében két táborra oszlanánk : suszterekre és kollegákra, aminek keserű levét csak virágzásnak indult jelenlegi szervezkedésünk inná meg. Félre azonban az aggodalmakkal; bízzunk mindenkiben, de tegyen is meg mindenki mindent: szedők, gépmesterek egyaránt, hogy bátran nézhessünk a bekövetkezendő napok elé. A bizottság haladjon okosan, mérsékelten és ne koczkáztasson akkor, ha a koczka előre láthatóan vesztünkre fordul. Akkor lépjen föl eréllyel, midőn alkalmas lesz a perez. Ehhez azonban szükséges, hogy a szaktársak bizalommal fogadják intézkedéseit, ne pedig sértő kritikával. Jó a mi szervezkedésünk már ma is, de hogy jobbá legyen, ahhoz győzelmes mozgalom kell, mert a bukás tönkre teszi. Ezt tartsák figyelembe úgy a szaktársak, mint a bizottság. Non possumus. A lapbizottság a hét folyamán tette meg az első lépést az új árszabály keresztülvitele érdekében s a főnöktestület elnökéhez, Gerő igazgatóhoz átiratot intézett, hogy az uj árszabály megvitatása czéljából egy gyűlést hívjon egybe, melyen a segédek képviselőivel is értekezhetnek, ha ez nem derogál majd nekik. Alig jelent meg nyomtatásban az új alapszabálytervezet, már is megijedtek tőle ama nyomdák igazgatói, mely nyomdák ez ideig mint fegyházak voltak ismeretesek, melyekben a munkásoknak oly helyzetük van, mint az ókori rabszolgáknak, s egy ember kívánságára még arról a jogról is lemondanak, a mihez minden embernek joga van , hogy önönmagukkal rendelkezzenek. Egy nagy, de az utolsó helyen álló nyomdában az igazgató, aki egykor maga is »munkás vezér«