Typographia, 1918 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-20 / 51. szám

December 20 tanonc apátián árva volt. Bauer szaktárs ehhez az eredményhez azt a megjegyzést fűzi, hogy ebből az összeállításból a tanulók szellemére bár következtetést lehet vonni, mindazonáltal nem ajánlja a szigorú általánosítást, mert ő maga ismételten arról győződött meg, hogy egyes segédmunkások és szegény özvegyasszo­nyok fiaiból kitűnő szedők is válhatnak. Adományok: Bács János 25.—, Zinnbauer Ferenc 22.—, Dapsi Károly 10.—, Meteor­nyomda személyzete kezelési illetékfölöslege címén 5.14, Dorovczák János 4.—, Forgács László 2.—, Germán Mici 2.—, Simon Jakab 1.— koronát adományozott a Jótékonysági Kör árvafelruházási alapjának. A strandfürdők létesítése ügyében a „Typo­­graphia“ korábbi cikkei alapján a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár sportszak­értők bevonásával több értekezletet tartott a szükséges tárgyi feltételek megállapítása ér­dekében. A­­ sportszakértők általános kíván­sága az volt, hogy a strandfürdő a Dunán létesíttessék és a kiküldött bizottság helyszíni szemlét is tartott. A sportszakértők vélemé­nyével szemben azonban geológiai szakértők igen súlyos ellenvéleménye merült fel, amen­­­nyiben a budapesti és környékbeli Dunát, és annak szigeteit, utalva számos sikertelen kí­sérletre is , intézményes strandfürdő létesí­tésére teljesen alkalmatlannak véleményezték. Az indokolásra ehelyütt nem térünk ki, de azt kívánatra az érdeklődőknek rendelkezésére bo­csátjuk. E szakértők véleménye szerint a Duná­tól függetlenül, mesterséges medencék útján oldható meg és pedig jól megoldható a strand­­f­ürdő kérdése. Ez­­ elvből kiindulva meg kellett állapí­tanunk, hogy az ekként felmerülő költsé­gek jóval meghaladják a pénztárnak e célra fordítható fedezetét. A főorvoshoz fordult a pénztár, ahol is megállapítottuk, hogy ott tár­gyalás alatt van egy az újpesti rakpartnál ter­vezett mesterséges strandfürdő, ez azonban olyan költséges, hogy luxusigények kielégíté­sére való, tehát létesítése nem elsőrendű érdek. A tárgyalásokat a fővárossal olyként kíván­juk irányítani, hogy az kevésbé költséges ter­vek alapján vállalkozzék az intézmény létesíté­sére. Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénz­tár. Románajku szocialisták értekezlete. A buda­pesti román­ internacionalista szocialista frak­ció ezévi december 31-én és az 1919. évi január hó 1-én Budapesten (VIII., Bérkocsis­ utca 1. félemelet) a nyomdászok helyiségében kon­gresszust tartanak a következő napirenddel: 1. A Gyulafehérváron hozott határozatokkal szemben való álláspontunk. 2. A jövőre vonat­kozó állásfoglalásunk. 3. A román sajtó. Kiss Ferenc III. betűszedő, előbb a Stephaneumban dolgo­zott, a harctéren szerzett betegségében Villachban november elején meghalt. EGYLETI TUDÓSÍTÁSOK. Az 1918 december 7-iki hétb­en a következő nyomdák nem fizettek egyleti illetéket: Bienefl­­stok Lipót, Goldfaden M., Goldfinger. Haladás, Hedvig L. Herkules. Magyarországi Könyvnyomdászok és Betű­öntők Segélyző­ Egyesülete. Hivatalos órák felek részére: naponként délelőtt 11—1-ig, délután 4—5-ig, szombaton és hétfőn este 0—8-ig. Ünnepnap délelőtt 10—12-ig. A Seg­élyző-Egyesület központi választmánya december 23-án, este pont 1­*7 órakor ülést tart. Pontos megjelenést kér az elnök. Jegyzőkönyv a Magyarországi Könyvnyom­dászok és Betűöntők Segélyző-Egyesülete 1918. évi december hó 3-án tartott rendkívüli vá­lasztmányi üléséről. Jelen vannak: Peidl Gyula­­ alelnök elnöklete mellett Werner Jenő II. al­­elnök, 9 választmányi tag, 3 felügyelőbizott­sági tag, Preusz Mór és Rothenstein Mór szer­kesztők és az egyesület hivatalnokai. — Elnöklő I. alelnök az ülést megnyitván a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére Guttmann Ja­kab és Einhorn Mór választmányi tagokat kéri fel. — A napirend egyedüli tárgya az állam által engedélyezett munkanélküli segély tarta­mára az egyesület álltal nyújtott munkanél­küli segélyek kifizetésének beszüntetése. Peidl Gyula I. alelnök bejelenti, hogy az állam a szakszervezetek intervenciójára a munkanél­küliek segélyezésére egyelőre tíz hét tartamára napi 10 korona segélyt folyósit, mely a vasár­nap kivételével minden­ napra esedékes. Java­solja, hogy erre az időtartamra az egyesület munkanélküli segélyt ne fizessen, hanem a ta­gok segélyjoga az államsegély megszűnése utáni időre maradjon érvényben. Egyúttal ja­vasolja, hogy az elmaradó segélyek némi kár­pótlása fejében a munkanélküliek, betegek és rohantak karácsonyra különsegélyben részesül­jenek. A javaslatokat a választmány többek hozzászólása után egyhangúlag elfogadja. — % TYPOGRAPH! A Beérkezett a Metzger Nándor és Platschek Károly szaktársak 50 éves jubileumára szóló meghívó. A választmány az egyesület képvisel­­tetésével az elnökséget bízza meg. M. J. Munkanélküli segélyben részesültek 1915 december 5-től december 14-ig: JS nap: Grü­nwald Ferenc; I­ nap: Brei­­tenhoffer Antal, Juhász Géza; 7 nap: Béni Zsigm­ond, Friedmann Miksa; 0 nap: Miklovits Károly, Szlamka Pál;­­1 nap: Putsch Mór I, Nagy Gy. Gyula; 2 nap: Rácz Jó­zsef, Havas Miklós; 1 nap: Dóczy István, GoMmann Hen­rik, Lindenbaum Mór, Vasziljevits Iván, Wozniák Henrik. A kerületekben: Kolozsvár, 11 nap: Trencsanyi Elek; november 25—­30-ig; Temesvár: november 24—30-ig: 19 nap: Petrovits Pál II; II nap: Münnich Ferenc; Ifi nap: Kil­­czér Péter, Olárovits Árpád; 13 nap: Fodor Imre; 13 nap: Mintye Jakab; 11 nap: Schneider Lőrinc; 10 nap: Dean József, Lotter Ferenc; 8 nap: Balkay József, Pleschek János; 7 nap: Kőváry Ede, Panek Antal; 6 nap: Bajkov Milovan; 5 nap: Heinrich Rezső. December 1—7-ig. 10 nap: Dilk Mihály; 23 nap: Mánássy Hugó; 8 nap: Joanovits Vazul; 7 nap: Balkay József, Erdei Lajos, Dean József, Heinrich Rezső, Kleins Mihály, Lotter Ferenc, Maul Já­nos, Martin János, Clárovits Árpád, Panek Antal, Petro­vits Pál, Pleschek János, Popovits Péter, Rajkov Milován; fi nap: Sparkas Álmos­­i nap: Schneider Lőrinc. Üdülőtelep részére befolyt 1918. évi december hó 7-éig: Budapest 210.92, Újvidék 52.72, Temesvár 23.34, összesen 286.95, korona. Tagsági joga megszünt: Glasner Sándor, máef. Alapszabályok 12 §-a: „A választmány a fél kérelmére az illetőt tagsági jogaiba visszahelyezheti, ha ezt tagsá­gának megszűnése után a legközelebbi választmányi üléstől kérelmezi.. " Tagsági­­ joga megszűnt az alapszabályok 10. §. c) II. morulata alapján; Borsodi Sándornak. Betegek névsora. a) Budapesten és a központhoz tartozó városokban: Anda Gyula, IV /12 Aachenbrenner, XI/30-XII/14 Aubeck József, X/19 Bárány Antal, XII/2 Bauer Ferenc II. XII/5—9 Berecz János, XI/8 Betzkay Antal, XII/7 Boh­us Mihály, XI/23—XII/8 Brandstätte­ Antal, XI/27 Búzás Lipót, XI/26-XII/14 Osizy Elemér, XII/5 Gvorzsák Sándor, X/19 libermann Kálmán, VIII/26 Farkas Bertalan, XII/3—S Fickert Gusztáv, XI/10 Fischera Géza, XI/10 Frcskár Lajos, XII/5—12 Foger Gyula, XII/3 Fred József II, X­II/12 Fried Salamon, VII/8 Friedl Károly, VI/10 Friedmann Mór III, XI/27 Gaál József, VIII/22 Gábor Samu, VI/17 Glenczer Mihály, XI/14 Götzl József, 11/28 Gore­i János, XI/29—XII/4 Greff Antal, XI/2R—XII/14 Gadász Gy. Zoltán, X/22 Gyárfás András, XI/20 Halapka Pál, XI/30-XII/2 Hanz László, XII /6—11 Himnsler Ferenc, X/25 Hegyi István, VII/21 Hess István, XII/2 Hirschmann József, XII /6­ H) Horovitz Fülöp, X/13 Horváth Ambrus, III /13 Jördens Hugó, XII/3—10 Károlyi Alajos, XII/3-XII/7 Kemény György, XI/27 Kiss La­jos IV, XI/18 Kleyer Lajos, XI/27 Kohn Samu, X /9 Kovács Imre I, XI/18 Kőmives Antal, VIII /23 Kulcsár Dezső, XII/4—14 Marcutin György, XI/ 7 Mészáros László, III/2 Mihályi Lajos, X/12 Molnár Ádám, VII/16 Müller László Vil/i Nagy­­ időn, XII/3 Ch 1­macher Géza, XI/20 Ondrkál Alajos, XI/13 Pacher Ferenc, X/10 J’app Károly, XI/15 Paulik József, XI/28-XII/4 Pénzes Gáspár, IX/1 Pleszka Mihály, X/9 Poczkodi K., IX/23-XII/14 Pongrácz Károly, XI/17 Puzsér Endre, XI/26-XII/7 Heisch József, XI/17 Kiesz János, 1/21 Hosen­gart Béla, XI/15 Koszi Ferenc, VII /24 Sacher Gyula, X/13 Schinkovics Vilmos, X/28 Schlapfer Antal, XI/25 Schlesinger A., IX/1H-XII/14 Schönfeld Siegfried, VIII/26 Schuck Ignác, V728 Schmideg D., XI/17— XII/14 Schwarz S. III, XI/27-XII/8 Simon Ferenc, IX /9 Simon J. II, IX/30—XII/14 Stark Izsó, VII/5 Stefáni József, XII/2 Stefán Ferenc, X/­4 Stein Arnold, XI/23 Steiner József I, VII/15 Steinmetz Lajos, IX /14 Stern Zsigmond, VII /9 Strauszler J., XI/30-XII/S Szauer Rudolf, III/1 Szedmer József, X/28 Szilágyi Béla, XX/13 Szoboszlai Albert, XII/14 Tóth Géza, X/15 Tóth Lajos I, XII/3-10 Veselényi Károly, X /8 Weisz Dezső I, XX/12 Zsabka Andor, XI/10 b) Kerületekben: Kolozsvár, Temesvár: Fiácz József, XI/9 Nagyvárad: Danes Ferenc, XI/17 Irimi Mihály, XI/10 Beer Samu, XII/2 Bruckner József, XI/14 Herber József, XI13 Kistér Antal, XI /18—27 Lorisz Miklós, X/1­ Odjász István, VI /24 Kadivojevits József, XI/14 Belépésre jelentkeztek: Bassisz Ignác szedő (Phöbus), szül. Félegyházán 1882-ben, félsz. Aradon 1897-ben. — Singer Salamon szedő (Tab), szül. Tabon 1891-ben, felsz. u. o. 1969-ben. — Vétek Fái gépin. (Mercur), szül. Budapesten 1900-ban, félsz. u. o. 1918 december 1-én. —­ Árva János szedő (Békésgyula), szül. Szegeden 1883-ban, félsz. u. o o. 1901-ben. — Bereczki Sándor szedő (Hódmezővásárhely), szül. Hódmezővásár­helyen 1895-ben, félsz. u. o. 1913-ban. — Droba János szedő (Besztercebánya­­, szül. Szent­jakabf­alván 1897-ben, félsz. Besztercebányán 1914-ben. — Farkas József V. szedő (Hódmezővásárhely), szül. Hódmezővásárhelyen 1900-ban, felsz. u. o. 1916-ban.­­ Fóriss Gyula szedő (Békésgyula), szül. Kolozsváron 1889-ben, félsz. Nagyenyeden 1904-ben. — Földesy Károly szedő (Kolozsvár), szül. Kolozsváron 1898-ban­, félsz. u. o. 1917-ben. — Heisler Jenő szedő (Nyír­egyháza), szül. Sárospatakon 1883-ban, félsz. n. o. 1900-ban. — Molnár József V, szedőgépm. (Hódmezővásárhely), szül. Hódmezővásárhelyen 1899-ben, félsz. u. o. 1916-ban. — Nagy Kálmán szedő (Makó), szül. Makón 1899-ben, félsz. u. o. 1915-ben. — Pillér József szedő (Hódmezővásár­hely), szül. Boksánbányán 1897-ben, félsz. Hódmezővásár­helyen 1916-ban. — Popovits Kornél szedő (Békésgyula), szül. Öttalakon 1882-ben, félsz. Békésen 1898-ban. — Román Sándor szedő (Békésgyula), szül. Nagylakon 1887-ben, félsz. Nagybecskereken 1905-ben. — Singer Andor szedő (Makó), szül. Makón 1901-ben, félsz. u. o. 1918 január 1-én. — Skultéty Gyula gépin. (Beszercebánya), szül. Kisélesden 1825-ben, félsz. Besztercebányán 1912-ben. — Szabó Ferenc VII. szedő (Makó), szül. Makón 1901-ben, félsz. u. o. 1918 július 21-én. — Török Lajos szedő (Hódmezővásárhely), szül. Hódmezővásárhelyen 1890-ben, félsz. u. o. 1909-ben. — Varga Antal szedő (Európa), szül. Makón 1884-ben, félsz. u. o. 1902-ben. — Sziki Zsigmond gépm. (Nagyvárad), szül. Bihartordán 1901-ben, félsz. Nagyváradon 1918 október 25-én. — Pummel Antal szedő (B.-bánya), szül. B.-bányán 1896-ban, félsz. u. o. 1913-ban. — Benko Lázár szedő (Kolozsvár), szül. Kézdivásárhelyen 1901-ben, félsz. u. o. 1918 június 27-én. — Weisz Adolf­­ szedő (Schmidt S.), szül. Budapesten 1900-ban, félsz. u. o. 1918 december 1-én. — Torma István szedő (Makó), szül. Makón 1897-ben, félsz. u. o. 1915-ben. — Csapó Ödön gépm. (Esztergom), szül. Esztergomban 1881-ben, felsz. u. o. 1898-ban. — Érsek 1918 Imre szedőgépm. (Makó), szül. Szentesen 1898-ban, félsz. u. o. 1917-ben. — Jungsz Emil szedő (Kassa), szül. Óradnán 1877-ben, félsz. Nagybányán 1897-ben. — Katona Sándor II szedő (Kassa), szül. Ungváron 1876-ban, félsz. Kassán 1895- ben. — Karpoly József szedő (Kassa), szül. Kassán 1889- ben, félsz. u. o. 1907-ben. — Leitgeb József szedő (Szeged), szül. Szegeden 1891-ben, félsz. u. o. 1907-ben. — Pánti­ István szedő (Kassa), szül. Sepsiszentgyörgyön 1890-ben, felsz. u. o. 1903-ban. — Müller Antal II gépm. (Pécs), szül. Pécsen 1897-ben, félsz. u. o. 1913-ban. — Mitrovits Sándor szedő (Pécs), szül.­Pécsen 1897-ben, félsz. u. o. 1915-ben. — Nagy István IV szedő (Kassa), szül. Losoncon 1893-ban, félsz. u. o. 1910-ben. — Orendy Gusztáv szedő (Pécs), szül. Szegeden 1889-ben, félsz. u. o. 1907-ben. — Schupp Gábor szedő (Esztergom), szül. Tokodon 1885-ben, félsz. Salgó­tarjánban 1903-ban. — Stubach Nándor gépm. (Szeged), szül. Budapesten 1876-ban, félsz. u. o. 1894-ben. — Scridon János szedő (Balázsf­alva), szül. Bordon 1902-ben, félsz. B­alá­zofa Iván 1918 szeptember 15-én. — Szűcs György szedő (Szatmár), szül. Nagykárolyban 1890-ben, félsz. u. o. 190- ban. — Weinberger Jenő szedő (Békéscsaba), szül. Híd­­almáson 1901-ben, félsz. u. o. 1917-ben. — Weisz Lajos III szedő (Kassa), szül. Kassán 1901-ben, felsz. u. o. 1918 szep­tember 22-én. Ellenvetések a közhirrétételtől számított 14 napon belül az egyesület vezetőségéhez VIII. Kölcsey-utca 2. inté­­zendők. Magyarországi Könyvnyomdászok és Betű­öntők Szakegyesülete. Hivatalos órák felek részére: naponként délután 3 órától óráig. Ünnepnap délelőtt 10—12 óráig. Budapest, Vili. Kölcsey­ utca 2. szám. Telefon: József 1—18. Munkanélküli segélyben részesültek 1918 december 2-án: 35.— koronával: Weyse Ernő; 22.— koronával: Rieger Béla; 21.— koronával: Konrád János; 16.— koronával: Grünwald Ferenc; 7­1.— koronával: Barta Sándor, Kálik István; 7.— koronával: Beke Gábor, Béni Zsigmond, Ke­resztes Nagy Antal, Marjanovits István, Meszlényi Jenő, Weinberg Bence; 5.— koronával: Nagy Gy. Gyula. Töröltettek az alapszabályok 5. §-a alapján Mrazek Adolfné (7), Mészáros Mihály (?), Nagy János VIII (1), Nagy László II (Î), Nagyvári György (H. H.), Németh András II (?), Németh Róza (Horny.), Németh Lajos (7), Németh András III (7), Orbán Erzsébet (?), Pamuki Ven­del (?), Parcsetich Dezső (?), Parcsetich László (?), Fa­­taky Margit (Nagyvárad), Patkós Pál (7), Fiskorátz István (7). Alapszabályok 5. §-a: A törölt tag kérelmére a h­elyi­csoport vezetősége az illetőt tagsági jogaiba visszahelyez­heti, ha ezt tagsági jogának megszűnése után a helyi­­csoport legközelebbi vezetőségi ülésétől kérelmezi. Töröltetett az alapszabályok 7. §-a alapján: Borsodi Sán­dor (Apostol). Budapesti Hirlapszedők Köre. A­ Budapesti Hirlapszedők Köre munka­nélküli- és rokkanttagjai karácsonyi segély miatt jelenjenek meg vasárnap, december hó 22-én délelőtt­­ 12-kor a „Typographia“ udvari helyiségében. Vasárnap, december 22-én délelőtt 11 órakor választmányi ülés a Segélyző­ Egyesület ülés­termében (bejárat Főherceg Sándor­ tér 4). — Befizetések ülés előtt. Pontos megjelenést kér az elnök. Magyarországi Gépmesterek és Nyomók Köre. A Kör karácsonyi segély címén 20 koronát utalványoz munkanélküli tagjainak. Töröltetett az alapszabályok 10. §-a értelmé­ben: Borsody Sándor. A következő tagok 10 hétnél többel tartoz­nak, ezért­­­ felszólíttatnak, hogy hátralékaikat 2 héten belül rendezzék, különben törölve lesz­nek: Bulecza István (Állami), Eckstein Jenő (Székesfővárosi Házi­nyomda), Jurenka Emil (Bokor), Háry Imre (Újvidék), Heller József (m. f.), Kubovics János (f), Nagy Ferenc (Ko­lozsvár), Nyerges Ágoston (Kunossy), Wen­czell Lipót (Helios), Preiszner Károly (Pécs), Szuh Lajos (Légrády). Töröltettek: Albert János, Ávrám Gergely, Bognár Sándor, Steiner Vilmos. Magyarországi Könyvnyomdászok és Betű­öntők Jótékonysági Köre. A Jótékonysági Kör ellenőre Schaffer Mór (Kölcsey­ utca 2. félemelet). Ide küldendők a Kört illető mindennemű írásbeli megkeresé­sek, kérvények stb. Található minden este a 7-—128 közötti időben. Budapesti Korrektorok és Revizorok Köre. Jegyzőkönyv a december 5-én tartott választ­mányi ülésről. Jelen van Schippert János el­nöklete mellett jegyző és nyolc választmányi tag. A múlt ülés jegyzőkönyve Erdős József hozzászólása után tudomásul szolgál. — Frisch Árpád ismerteti az „Uj Lap“ korrektor-ügyé­nek elintézését, mely­ kielégítő megoldást nyert. Jelenti továbbá, hogy a „Magyarország“ inter­­net-korrektora helyett szakkorrektor alkalmaz­tatott. — A választmány Frisch Árpád indít­ványára elhatározza, hogy a lapkorrektorok­hoz kérdést intéz a háború előtti és a mostani viszonyokra vonatkozólag. — Pénztári jelentés szeptemberről: Áldozat 2223:45, tagdíjakból 38:80, készpénz a hó végén 2262:25 korona. Októberről: Áldozat 2262:25, tagdíjakból 39:40 korona. Kiadás rendkívüli segélyre 30.— kész­pénz a hó végén 2271:65 korona. — Tagul jelentkeztek: Almási N. (Magyarország), Fran­­czia József (Franklin), Reich Adolf (Pallas), Hiller Gusztáv (Budapesti Hírlap). — Ülés vége: <• Adler Zoltán. .............. ■ . ■ I..................... . ... Kiadótu­lajdonos: Guttmann Jakab. Felelős szerkesztő: Preusz Mór. „Világosság“-könyvnyomda rt. Budapest, Vili, Contr­a. 4.

Next