Typographia, 1919 (51. évfolyam, 1-46. szám)

1919-10-10 / 35. szám

1919 TYPOGRAPHTA Október 39. A munkaközvetítő forgalma. A szeptember 29-től október 4-ig terjedő héten új jelentkező volt: 12 szedő, 4 gépmester és nyomó, 48 munkásnő és 18 segédmunkás. Elközvetittetett 125 szedő, 19 gépmester és nyomó, 18 öntő, 44 munkásnő és 59 segédmunkás. Az előjegyzésből törölve lett 8 szedő, 3 gépmester és nyomó, 9 öntő, 6 munkásnő és 2 segédmunkás. Október 4-én előjegyzésben maradt 1337 szedő, 383^ gépmester és nyomó, 59 öntő, 354 munkásnő és 211 segédmunkás. A szeptember 21—27-ig terjedő héten 1793 szaktárs részesült munkanélkülisegélyben. A Budapesti Könyvnyomdászok Dalköre vezetősége kéri a volt női dalkar tagjait, valamint a jó hanggal és zenei hallással rendelkező szaktársnőket, illetve a szaktársak hozzátartozóik hogy jelenjenek meg október 14-én, kedden este 6 órakor a szakegylet nagytermében. A házipénztárosok figyelmét fölhívjuk arra, hogy úgy, amint azt a múltban megtették, a személyzeteik számára szükséges Typographiapéldányok számát a leszámolási tükrön minden héten ismét pontosan írják elő. Az Általános Fogyasztási Szövetkezet fióküzletei takarékbetéteket további intézkedésig nem vesznek át. A központi takarékosztály (VII, Rákóczi út 42. II. em.) azonban a rendes hivatalos órák alatt — délelőtt 8-tól délután fél 3-ig — a jövőben is korlátlan összegben elfogadja a tagok betétjeit „Rekord egy sürgős munka körül.“ Múlt heti számunkban e címen közleményt közöltünk, amelynek az volt a lényege, hogy a lipcsei Spamer-nyomdában huszonnégy órán belül egy 96 oldalas sürgős munkát — szedést, nyomást és fűtést — készítettek el és ehhez a Korrespondent azt a megjegyzést fűzte, hogy ez a rekordteljesítmény az egész világon magában álló. E hírrel kapcsolatban most a következő levelet kaptuk: „Igen tisztelt Szerkesztő szaktárs! A Typographia október 3-iki 34. számában: „Rekord egy sürgős munka körül“ címen megjelent ismertetésére legyen szabad a következő megjegyzést tennem, anélkül hogy a lipcsei Spannernyomda érdemét kisebbíteni volna szándékom. 1916 augusztus 23-án mi is egy 96 oldalas „Országgyűlési Értesítő“-t készítettünk, amelynek egy példányát bizonyitékképen csatolva beküldöm. Az országgyűlés kezdődött délelőtt 10 óra 30 perckor, végződött reggel 4 órakor. E gyűlés gyorsírói jegyzőkönyvét magában foglaló „Országgyűlési Értesítő“-t leszállítottuk ugyanaznap délelőtt 11 órára tűzve, körülvágva 500 példányban. Meg kell jegyeznem, hogy a kézirat elejét csak délután 3 órától kaptuk, azt is megszakításokkal, úgy hogy a szedés fönnakadás nélkül csak este 7 órakor kezdődött, a kézirat végét pedig reggel ‘AS—5 óra között vettük kézhez. A fenti adatokat figyelembe véve, úgy érzem, hogy a gyorsasági rekordot Budapest jóval előbb állította föl, csak nem értesítette erről a nagy nyomdászvilágot. Máskülönben is ez az Athenaeumban nem egyedülálló eset. Amióta a képviselőház nyolcórás ülést tartott, rendesen 56—64 oldalas „Értesítőket“ szedtünk és leszállítottunk másnap reggel 9 órára 500 pergett főinkvizitorának nevezett ki. Ezt a szörnyet azonban utolérte a nemezis. 1907-ben Angiolillo tőrt döfött rossz szivébe. Ferrert elfogták annál is inkább, mert a merénylő egy Mórral nevű fiatalember a barcelonai iskola tanítója volt és Ferrer-rel szoros barátságban állott. De ez csak aljas ürügy volt elfogatásához. Ez 1806-ban volt. Mórral, egy gazdag cataloniai gyáros fia, sűrűn rendezte az iskola tankönyveinek nyomtatási költségeit. Mórral elfogatásának pillanatában öngyilkos lett, Ferrert elfogták, de bizonyíték hiányában — egy évig tartó vizsgálati fogság után — ismét szabadon bocsátották éppen úgy, mint az andalúziai parasztzendülés alkalmával , amikor őt állították oda annak szervezője és vezetőjeként. Tehát ismét kisiklott a Loyola-fajzat karmai közül. Ettől az időtől fogva ideges türelmetlenséggel leste az egész spanyol reakció az alkalmat, hogy lecsaphasson rája... 1909-ben a marokkói Mellila kikötőváros környékén lévő ércbányák kiaknázásához vasútvonalat terveztek, amely Mellila kiindulási ponttal lett megállapítva. Berber-benszülöttekkel kezdték meg a primitív előmunkálatokat. Azonban a benszülött törzsek növekvő aggodalommal nézték a fehérek előrenyomulását hazájukban és hamarosan összetűztek velük. Az ottani spanyol tőkések ezt a viszályt titokban még szították is és a vége proletárvérontás lett. Egy csomó munkást agyonlőttek a feketék. A reakciós részvényesek erre a spanyol kormányhoz fordultak „érdekeik“ megvédéséért. Ez készségesen útnak is indított egy büntetőexpedíciót egy tábornok vezetése mellett a scabyl-lázadóik leverésére, ami azonban nem sikerült, mert az amúgy is nehezen járható Riff-főegység számtalan szakadékai csak úgy ontották a jól felfegyverzett benszülött harcosokat, akik véresen, súlyos veszteséggel visszaverték az ellenséget. A generálisnak legalább is egy hadtestre lett volna szüksége ebben a gerillaharcban. A kormány helyzete ingott, mert a nép haragja magas lánggal égett a legyilkolt fiai miatt dányban, fűzve, körülvágva, 1903-ban pedig, amikor az 500 éves Vámtarifát készítettük, naponta 20 iv számot szedtünk és ugyanannyit ki is kellett naponta nyomatni. Az Athenaeumban dolgozott és dolgozó szaktársak igazolhatják, hogy ezekhez hasonló rekordmunkáknál akran közreműködtek. Szaktársi tisztelettel Ozner Ignác, az Athenaeum-nyomda üzemigazgatója.“ Szerbia. Rövid idő óta Typografski glasnik címen új szaklap jelenik meg Belgrádban, amely a szerb szaktársak hivatalos lapját képezi. Ciril betűkkel van szedve, háromhasábos és fólianagyságú. Szerkesztője Ivan Tscholovic. A svájci nyomdászszövetség hivatalos francia nyelvű lapjából (Le Gutenberg) arról értesülünk, hogy ottani szaktársaink nincsenek valami nagyon megelégedve az augusztus hó 15-én életbe lépett fizetésrendezéssel. _ 1914-ben egy öttagú munkáscsaládnak élelmezése átlag 1043 frankba került Ma egy családfőnek erre a célra — a fogyasztási szövetkezetek árjegyzékei alapján kiszámítva — 2727 frankot kell költeni. Egy öttagú munkáscsalád élelmezésének költsége tehát 1919-ben, az 1914-iki árakhoz viszonyítva, 161%-kal növekedett. Genfben például, ahol aránylag olcsón él a munkás, 1914-ben 970 frankba, ma 2866 frankba, vagyis 195 százalékkal többe kerül egy öttagú munkáscsalád élelemmel való ellátása. Egy kéziszedő minimuma 1914-ben 40 frank volt, ma 85 frank hetenként, ez kerek számban 100 százaléknyi emelkedés a fenti költségtöbblettel szemben csupán az élelmi cikkeknél, nem is említve a legszükségesebb ruházati és egyéb háztartási cikkeket, amelyeknek árai ugyancsak rendkívüli módon megnövekedtek. Freiburgban 1914-ben a minimum 36 frank volt, ma 70, tehát csak 100 százalékkal emelkedett a fizetés, ugyanakkor, amikor az élet 178 százalékkal drágult meg. Tessinben a minimum 32—34 frank volt míg ma 62 frank hetenként, vagyis körülbelül 90 százalékkal több. Az élet Tessinben 1914 óta azonban 184 százalékkal drágult. Hogyan éljen meg tehát, kérdi laptársunk, az a genfi kolléga évi 4420 frankból, amikor csak a legszükségesebb, az életföntartásra nélkülözhetetlen élelmi cikkekre 2866 frankot kell kiadnia anélkül, hogy kiskorú, keresetképtelen gyermekeinek vagy saját magának abból még csak egyetlen ruhadarabot vehetett volna? Honnan vegye a fönmaradó összegből családjának a ruházatot meg a lakást? Szegény tessini szaktársunknak pedig ugyancsak szorosra kell fognia a nadrágszíját, hogy 3224 frankból egy évig valahogy megélhessen, amikor csak élelemre 2846 frankot kell kiadnia. — Hát bizony, mi megértjük t. laptársunk följajdulását és éppen azért, hogy némileg megvigasztaljuk szegény svájci testvéreinkéi azt ajánlanék küldené el azonnal a bérces Svájcból jeles statisztikusát a sík és termékeny talajú, gyümölcsöt és gabonát bőven termő Magyarországba a könyvnyomdai munkások bérviszonyait tanulmányozni, azután menne ki Budapest legolcsóbb bevásárlói piacára, a Garay térre, egy kiló kenyérlisztet meg egy kiló szilvát vásárolni! ... Marokkóban szintén komoly volt a helyzet és általános zendüléstől kellett tartani. Hogy ezt elnyomhassa, mozgósítást rendelt el Barcelonában és egész Katalóniában. Erre azonban — ismerve a marokkói eseményeket — a nép, a rezervista katonaság föllázadt és senki sem tett eleget a behívási és behajóztatási parancsnak. Az ellenszegülő katonák közül sokat statáriálisan kivégeztek. A tömeg izgalma már a tetőpontját érte el és lármázva, folyton szaporodva, ellepte a katalóniai főváros utcáit. Orkánszerűen zúgott ajkáról: „Le a háborúval!“ Julius 26-án nagy népgyülést tartottak és tiltakoztak, hogy az apákat és fiukat elhurcolták egy áldatlan háborúba, oda, ahol tulajdonképen nekik semmi keresni valójuk és semmiféle érdekük nincs. A népgyülés elhatározta augusztus elsejére az általános forradalmi sztrájkot. És már július 27-én és rákövetkező napjaiban Barcelonában barrikádok vannak; a forró éjszakában lámpavason lógó, pókhasú jezsuiták, hörgő papok, távolabb a vidéken égő kastélyok,fölrobbant kolostorok. A nép kifosztotta a fegyveres boltokat és vívja harcát a polgárőrséggel. Ferrer a közeli Montgat-ban van. A reakció üvölt. Tajtékzó dühvel követeli Ferrer fejét. A forradalom előidézőjét... Ferrer gyalog tart Barcelona felé, mert vasúti közlekedés nincs a sztrájk miatt. Üresen maradt házába, később a rendőrség behatol és házkutatás címén megszállja a katonaság. Lakásába döntő fontosságú, hamis proklamációt csempésznek és lejátsszák a komédiát, a terhelő adatanyag gyűjtéséhez. A proklamáció a polgári társadalom pusztulását hirdeti, hogy azonban ezt keresztülvihessék, a földdel egyenlővé kell tenni mindent és csak rombolni és gyilkolni, hogy fölépíthessék azután a szabad republikát... Közönséges polgári republikánus propaganda, amilyen állandóan folyik egész Spanyolországban, amelytől azonban Ferrer távol állott mindig. A legképtelenebb híreket terjesztik róla a jezsuiták, mialatt 5 szobájában ül és kétkedő mosollyal fejét rázza az aljas rágalmak halla-A washingtoni munkásvédelmi kongresszus. A Versailles békeszerződésnek van egy pontja, amely meghatározza, hogy a munkásvédelem a népszövetség feladatai közé tartozik. Külön fejezet intézkedik az állandó munkásiroda szervezéséről és az évenként tartandó munkásvédelmi kongresszus összehívásáról, amelyen minden ország, amely a népszövetség tagja, a kormány részéről két, a munkaadók és munkások pedig egy-egy küldöttel képviseltetnék magukat. Az első kongresszusnak ez év őszén kellene összeülnie Washingtonban. Arra nézve, hogy Németország vagy Ausztria erre a kongresszusra meghivassék-e, a békeszerződés nevezett pontja nem ad utasítást. A nemzetközi szakszervezeti kongresszus, amely ez év júliusában Amsterdamban tartatott meg, állást foglalt a washingtoni kongresszus kérdésében. Késznek nyilatkozott a kongresszuson munkájával résztvenni a következő feltételek mellett: „1. hogy a kongresszusra mint teljesen egyenjogú jztvevő meghivassanak és bebocsáttassanak kvétel nélkül minden ország szakszervezeti tanácsának kiküldöttei; 2. hogy a nemzetközi szakszervezeti szövetség által elismert országos szakszervezeti tanácsok kiküldöttei mint a munkásság képviselői elismertessenek. Ha ezek a feltételek nem teljesíttetnének, úgy a mai kongresszuson képviselt országos központok kötelesek távol maradni a washingtoni kongresszusról.“ Svájc és a három skandináv ország képviselői ezenkívül még a következő kijelentést tették: „Kijelentjük, hogyha nem hivatnék meg minden ország a washingtoni tanácskozásra és ennek dacára egyes országok szaktanácsai mégis képviseltetnék ott magukat, ezt a munkásosztály szolidaritása súlyos megsértésének tekintjük és országos szakszervezeteink ebben az esetben kénytelenek lesznek vizsgálat tárgyává tenni, hogy az ott megjelent szervezetek továbbra is tagjai maradhatnak-e az Internacionálénak.“ Ezenkívül a nemzetközi iroda szeptember 3-án ülést tartott Amsterdamban, amelyen a francia szakszervezetek elnöke, L. Jouhaux, aki alelnöke egyszersmind a nemzetközi szakszervezeti szövetségnek, jelentést tett az amsterdami határozat végrehajtásának részleteiről. Ezzel kapcsolatosan Fontaine, a washingtoni kongresszus ideiglenes szervezőbizottságának elnöke, kijelentette, hogy ő elvileg mindenben hozzájárul az amsterdami követelésekhez, azonban a meghívás kérdésének elintézésére ő nem jogosult és ezért ebben az ügyben forduljon Jouhaux a szövetségesek legfelsőbb tanácsa elnökéhez, Clemenceau francia miniszterelnökhöz. Ez meg is történt. Legutóbb augusztus 2D-én tárgyaltak ez ügyben Jouhaux és Clémenceau. Ekkor Clemenceau kijelentette, hogy: „a szövetségesek legfelsőbb tanácsa elvileg hozzájárul az amsterdami követelésekhez és igy Németország és Ausztria is meg lesznek híva Washingtonba. A nemzetközi konferencia első ülésének feladata volna azután az összes újonnan meghívandók fölött harozni.“ Eddig a rendben volna minden és ugy látszik, mintha szövetségesek közmegelégedésre, oldották volna meg a kérdést Azonban nem így áll a dolog, mert a valóságban a szövetségesek határozatának hivatalos szövege Clemenceau kijetára, amelyek szerint látták volna egy felfegyverzett tömeg élén és lázító beszédeket tartott volna a forrongó munkásokhoz, stb. Sorsa meg volt pecsételve. Kormányhű csapatok megszállják Barcelonát az egész országban kihirdetik az ostromállapotot és Ferrert julius 27-én elfogják. A montjuichi vár ágyúi lövik a várost és környékét és 29-én véresen leverik az egész forradalmat Október 1-én már levelet ír Ferrer a börtönből két, jó barátjának, Charles Malato-nak és Soledad Villafrancának, megrázó színekkel ecseteli az eseményeket és felháborodva utasítja vissza az ellene emelt vádakat De hasztalan. _ Maura vérebei nyilt utcán ölik a gyanúsakat és 2000 embernél többet börtönbe vetnek. A legfelsőbb haditörvényszék összeül és meghozzák a halálos ítéletet. Semmiféle tényleges bizonyíték nem volt bűnössége iránt De nekik sürgős volt, mert félnek a keletkezőben lévő nagy európai Ferrer-propagandától (amely erélyesen követelte perének revízióját és Ferrer szabadonbocsáttatását) és attól, hogy újra kisiklik hálójukból. De már késő volt Az emberiség szégyene, hogy el hagyta veszni... Ártatlanul kellett meghalnia. Utolsó kívánságaiból csak egyet teljesítettek, azt, hogy nem kellett letérdelnie, azonban szemeit bekötötték. Ott állott bátran, fölemelt fővel. Utolsó szavai ezek voltak: „Gyermekeim, jól célozzatok! Én ártatlan vagyok! Ti nem tehettek róla! Éljen a Modern Iskola!“ Emlékét méltóbban nem is tisztelhetjük, mint azzal, ha minden erőnkkel megkezdett nagy művét folytatjuk az iskolák alapításával és azokban a Ferrer-eszmék terjesztését tűzzük ki életcélunkul, hogy munkánk eredményeként egy szellemileg újjászületett emberiség támadjon a régi, már semmire sem jó, elrontott emberek helyébe, akik borzadva fognak visszatekinteni az állatember eme legutolsó, legaljasabb gazságára. Így legyen! Berrer Géza.