Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-14 / 2. szám
Januar li Stautner Péter életrajza és temetése. A svájci nyomdászszövetség francia hivatalos lapjában, a Le Gutenberg múlt évi 52-ik számában Ed. Imhoff szaktárs a következő sorokat szenteli meghitt barátja, az elhunyt nemzetközi főyomdásztitkár, Stautner Péter termékérek: Ezer kilencs az egyben ez újság hasábjain önömmel, jelentettem Stautner Péternek nemzetközi nyomrásztktckárrá való megválasztatását a beteg Biebenmann helyére. E közleményemben azt mondottam, hogy az uj választottban olyan embert nyertünk, aki hivatva van erős kézzel kormányozni a reábízott titkárság hajóját. Ugyanekkor őt magát is üdvözöltem, szerencsét kívánva megválasztatásához. Ma, fájdalom, azért kell tollat ragadnom, hogy kitűnő szakrálisunik elhunytát jelentsem. 1920 december 21-ének reggelén kínos betegség után, amelyet részint hivatalos teendőinek ellátása közben szerzett, Stautner Péter övéinek körében örökre lószenvedett. Elköltözött kedves barátunk 1851 január havában Wiebersweiterbem (Lotaringia) született és egy hónap táján 70 évet élt. Iskolai bilképeztetését gyermekkorától kezdve szülővárosában nyerte. Értelmességére és élénk fölfogására való tekintettel szülei tudományos pályára szánták. Azt szerették volna leginkább, hogy paro legyen. Az 1870-ben kitört, porosz-francia háború egy csapásra, véget vetett a szülők ebbeli reményének. Fiatal emberünknek el kellett hagynia a kedves szülőföldet és arra az elhatározásra jutott, hogy más eszközökkel vegye föl a létért való küzdelmet. Akkoriban még a könyvnyomtatás mesterségét olyan foglalkozásnak tartották, amely tisztességes megélhetést biztosított annak, aki azt lelkiismeretesen gyakorolta Stautner is erre a pályára lépett és azt néhány évi inaskodás után ő is tanulta. Kezdetiben Straßburgban találjuk őt, ahol megházasodván, otthont teremtett magának. Házasságából két leánygyermek született.. Később családostól Párizsba költözött- ahol 1894-ig lett. Még ebben az esztendőben állandó megtelepedés céljából Bernbe jött, ahol művelt TYPOGRAPHIA 1921 Kemény dió a magyar helyetsírás kérdése. Mindig is az volt Talán senki sincsen, akit olyan közelről és közvetlenül érdekelne az ügy, mint a nyomdánat Ezért igám van a múlt hét kritikusának, aki részletesen is rámutatott a Magyar Grafika csetléseire-botMisaira: a helyesírás éppen olyan szakmai tér, mint például a mesterszedés, amelyet ápolnunk és fejlesztenünk kell. Igaz, hogy sok előítélettel kell szembeszállnia a milallkiozónak. A többek között szinte fizikai bátorságra van szükség, hogy bizonyos gyanúsításoktól megkímélje magát a porondra lépő. Ezek közé tartozik az is, hogy a hibákra való részletes rámutatás nem egyéb, mint nyilvános árulkodás, amelynek csak szaktársaink isszák meg a levét Pedig ha ez igaz volna, akkor egyszerűen le kellene mondanunk minden hangosabb szóról, sorsára hagyva az amúgy is elhagyott mostohagyermeket Nem utolsó a kedvet szegők között az az érzékenység sem, amely rögtön fölszásszen, ha a bíráló észrevétele egyénileg is érint valakik ami pedig csak természetes, sőt elkerülhetetlen következmény. Nyugodnunk, meg tehát abban, hogy a helyesírás kertjében történő gyomálgatások nem a kertészeiket akarják molesztálni, hanem a gaz lehetőség szerint való kiirtását célozzák. Hogy mennyire szintén a szaklap hivatása közé tartozik a törődéseknek ez a fajtája, az talán nem szorul sok bizonyításra. Ezt nemcsak a külföldi példák igazolják, hanem a saját történetünk is, amelynek fejlődéses eredményeiként a Magyar Grafikának korrektúrával foglalkozó rovata is van. Óriás és légió a hibák és hajóik száma a magyar helyesírás terén. És nem olyan hibákról és bajokról van szó, amelyekre azt mondhatnánk, hogy azokhoz a nyomdászoknak semmi közülk sincsen. Ezek között elsősorban a Magyar Grafika kívánkozik rovásra, mert nemcsak hogy nem szolgálhat mintául, hanem egyenesen kihívja a kritikát. Hiszen a biráló ILI. szaktárs hiába részletezett, még nem is sorolt föl minden hibát. Valószinü, hogy ez nem is volt szlánidlékában. De ha már van bátorságunk a kérdés feszegetéséhez, ne resteljük megállapítani, hogy szaklapunknak éppen az a karácsonyi száma, amelyről a nóta Bízóit, egyéb hibákat is rejteget. A gazdag szövegrészben például egyetlen cikk sincsen, amelyben nem volna hiba. Még a szerkesztő első cikke sem kivétel. Mindjárt a tizedik sorban ugyanis palóra válásától helyett ezt olvashatjuk: valóra válásából. A második cikk hibái közül legszembeötlőbb az érdekházasságba helyett szedett érdektársaságba. A harmadik cikk 18-ik sorában géphiba van. Negyedik cikk: többször i és következetesen külömbséget szedtek, holott tegyiebütt különbség is előfordul, ötödik: négyciceró (egy szóban). Hatodik: mindjárt az első sorban ott látjuk, hogy: sokszorosító ipar (két szóban), holott a második cikkben ez egy szó. Hetedik cikk: amellyel többször is előfordul, noha a Magyar Grafika helyesírása szerint ez így nem jó. Végül a nyolcadik cikk — mint utolsó — papyruszt emleget (y-nal és sz betűvel), íme: minden cikkből csak egy-egy hiba. Igaz, van a hibák között olyan is, amely nem helyesírási vagy egyöntetűségi kérdés, hanem caaik figyelmetlenség eredménye. De annál inkább megérdemli a pellengért. Ismerjék el az illetékesek harag nélkül, hogy ilyen körülmények között egyetlen más grafikai saalklap sem szolgálhatná komoly kilátásokkal a korrektuaolvasás ügyét Mert ha a Magyar Grafika még maga sem fogadja meg azt a keveset sem, amelyet ugyancsak ő maga hirdet, akkor nincsen semmi komoly reménye arra sem, hogy általános helyesírási kérdések megvitatásában szerepet játsszék. Ez pedig öreg hiba, mert bizony elég a rendezésre szoruló bajunk ezen a téren is. ’ Nem hisszük, hogy ak>adna még Európában nyelv, amelynek a helyesírását olyan sokféleképen lehetne csűrni és csavarni, mint a magyarét. Még a crnagorcok balkáni hazájában sem tudnának olyan anarchiát produkálni helyesírás dolgában, mint amilyet például a magyar újságoknál tapasztalunk amelyek pedig akaratlanul is a legtöbbet használhatnának, ha nem dühöngene ott is az a bizonyos turáni egyetértés. Talán nem lesz fölösleges, ha végre számot vetünk a magyar újságok helyesírásával. Ez a munka már csak azért is érdekes, mert hűségesen visszatükrözi még ilyen elvont területen is a hagyományos és jellegzetes magyar nyakasságot és széthúzást. Huszonkét naponkint megjelenő újságunk van, ha a hivatalos Budapesti Közlönyt is számítjuk. De bajos volna csak három olyan újságot is megjelölnünk, amelyeknek a „házi“ helyesírása teljes egyetértésről tanúskodnék. A legtöbb helyen megegyeznek ugyan kéthárom alapkérdésben, de ezzel aztán ki is merítették az egyöntetűségre törekvő hajlandóságot. Ilyen alapelv, hogy az iskolai helyesírásból elfogadnak néhányat: a, afed, ami, amely, amellyek Ebbe a csoportba tartozik a Kis Újság, Friss Ujság, Uj Lap, Magyarország, Népszava, 8 Órai Újság, Magyar Hírlap, A Nap, Szózat, Nemzeti Újság, Uj Nemzedék, Virradat, Új barázda és a Magyarság. Senki re örüljön, hogy legalább ebben a néhány kérdésben van köztünk egyetértés. Mert külön is hangsúlyozásra szorul, hogy egyéb tekintetekben aztán annál nagyobb mértékben élvezzük az ,.aranyszabadságot“, amint majd alább láthatjuk. — A Pesti Napló teljesen megegyezik ezzel a csoporttal, de: „mérsékelten hosszú“ a helyesírása. — A Budapesti Hírlap csak e-vel szedet, de: a ki, a mi. És: mellyel. (A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy itt a c ff&t.ü nem az iskolai helyessége által csakhamar figyelmet keltett maga iránt. Szaktársai nemsokára a helyi bizottság titkári teendőinek ellátására hívták meg, mint amely tisztségre a német és francia nyelv alapos ismereteit különösebben képesítette. E minőségében annyira megnyerte szaktársainak bizalmát, hogy kevéssel ezután a nemzetközi nyomdásztitkárság választmányi tagjává választották meg. Ebben a minőségéiben néhány évig szerencsés voltam feledhetetlen barátommal együttműködhetni, mígnem egy kiválóan fontos állásba helyezte az osztatlan szalkitársi bizalom. A derék Siebenmann állapota ugyanis olyan sajnálatos fordulatot vett, hogy egy napon hirtelen föl kellett menteni a további munkától. A nemzetközi titkári állás így megüresedvén, Stautner is becsvágyat érzett annak elnyerésére. Az állásra pályázat íratott ki, amelynek értelmében a versenyzők mielé egy a nemzetközi nyomidásztitkári teendőket felölelő önálló munkaprogramot kellett kidolgozni. A beérkezett hat pályamunikra a fiókszövetségeknek megküldetett és ezek közül Stautnernek német és francia nyelven megszerkesztett dolgozata egyhangúlag a legjobbnak ismertetett el. A választás 1901-ben megtörtént és az elhunytnak végtelen örömet okozott, midőn neve köré látta fölgyülemleni a szavazatok nagy többségét. Ettől a perctől kezdve Stautner egész tevékenységét e neki mindenekfölött kedves intézménynek szentelte Az ő fáradhatatlan munkálkodásának volt köszönhető, hogy a titkárság fejlődése gyors lendületet vett. Stautnernek leghőbb vágya volt, hogy egyetlen hatalmas szövetségbe tömörüljön a világ könyvmunkásainak egyetemes, nagy családja. Összes erejét e szép terv megvalósítására fordította. Neki köszönhető, hogy a titkárság összeköttetései ma már a világ csaknem valamennyi ismertebb nyomdászszövetségiére kiterjednek. Szinte hihetetlenül hangzik, de határozott tény, hogy Stautner ezeket a messze szerteágazó kapcsolatokat, a tengerentúli országokat kivéve (erre a titkárság pénzforrásai nem lévén elegendők) közvetetten, személyes érintkezés által tartotta, fönn. Keresztülszelte Európát minden irányban. Majd Christianiában, Hágában, Helsingforsban vagy irás következménye; mert a Budapesti Hírlap már akkor c-vel szedetett, mikor WLassies még nem is volt közoktatásügyi miniszter.) — Az Újság: ez, a ki, a mi, a melylyel. — Az Est, mint Az Újság, de: c. — Pesti Hírlap és Világ: c, aki, ami, amely; de: amellyel — Az Iparos Hírlapot úgy szedik, ahogyan a szedőnek jólesik. Itt még korrektor sincsen. (Ez meg is látszik a lapon, mert még a címben is hiba van: Iparos Hírlap — az nem lehet két szó, mert ebben az esetben az Iparos szó nem jelző, hanem főnév!) — A Budapesti Közlöny helyesírása: e, aki, ami, de, amellyel, díj, cím, mű. Amint látjuk, már az alapvető kérdéseikben sincsen egyöntetűség. De ha csupán ez volna a baj, akkor szóra sem érdemesítenénk az egészet. Áíadó a leglelkesebb szedő vagy korrektor is türelmét veszti, ha azt kell látnia, hogy egyik helyütt antant a helyes, másutt entente, ismét másutt pedig antánt. Itt Lóránt a pénzügyminiszter keresztneve, ott Lóránt, amott Loránd, sőt Lóránd. Egyik újságban tesznek pontot a címek után, a másikban nem tesznek. Hol fönntart a helyes, hol meg föntart. (Még olyan csodabogarat is láttunk, hogy: fönálló') Vagy kit nem zavartak még olvasás közben az ilyen pazar változatok, különben, kiülömbem: szocialista, szocialista, ortográfia, ortográfia, liberalizmus, liberalizmus, bolsevik, bolysevik, bolsevik, bolyseviki: München, Münchian, München, München, Laibach, Laibach, Laibak, Take Jonesen, Take Joneszscu, Lloyd George, Lloyd Zsorzs, Achilles, Akillesz, sőt: Ahillesz, Akhillesz; legújabban pedig: Csonka- Magyarország, Csonkamagyarország, Csonka Magyarország, csonka Magyarország! A föl és fel használata talán a legkevésbé érdemes a följegyzésre, mert ha szigorúan vesszük, ez nem is a helyesírás kérdése. De talán mégsem mindegy, hogy melyiket használjuk. (Föl, fel vitézek a csatára! ! Vagy: Fel, föl vitézek a csatárait) Vannak aztán magyarosságra törekvő „irányok“ is, amelyek annál több zavart okoznak, minél nagyobb rendet akarnak teremteni. Ezek szerint a belpolitika helyett jobb a belső politika, sőt belső politika, a külpolitika helyett pedig külső politika, sőt külsőpolitika (és a külügyminiszter helyett?); az engedély helyett engedelem, a szenvedély helyett szenvedelem; a központ helyett középpont (például: középponti pályaudvar). A járási székhely helyett még nem láttam ugyan járó székhelyt (vagy járószékhelyt), de árverési hirdetmény helyett egyáltalában nem restélnek árverező hirdetményt szedetni. A magyarosításokhoz nekünk nyomdászoknak nem sok közünk van, noha ezek igen tekintélyes gátjai az egyöntetűségnek. De már most is megállapítható, hogy ez a túlhajtott magyarosítás olyan eredményeket szül, mint annak idején a nyelvújítás és a szókincsünk gyarapítására törekvők mozgalma. Akkor sem elégedtek meg a jó szállóval: nekik szálloda Kopenhágában, majd Budapesten, Bécsben, Zágrábban, majd pedig Berlinben, Zürichben, Lausanneban és Neuchâtelben jelent meg, mindenütt mély rokonszenvet keltve a titkárság ügye iránt Nem lehet kétséges, hogy ezek a gyakori utazások jelentékenyen hozzájárultak a nemzetközi nyomdásztitkárság helyzetének megszilárdulásához, mert bebizonyított tény, hogy sokkal könnyebb élőszóval, mint írásbeli közlések útján megoldani fontos kérdéseket. Mindazonáltal, az igazsághoz híven, meg kell említenem, hogy a nemzetközi titkár egyénisége olyan vonzó volt, hogy ez nagyban hozzájárult dolgainak megkönnyítéséhez. A személyes érintkezésben kellemes, nyugodt kedélyű, világos eszű, jeles szónoki képességgel rendelkező Stautner az az ember volt, aki a legnehezebb helyzetben is derekasan, megállta a helyét és igen gyakran a bonyolultabb kérdéseket is tapintatos, szerencsés kézzel tudta megoldani. Nem túlozok, midőn azt állítom, hogy Stautner elhalálozása nagy veszteséget jelent arra az intézményre, amelynek élére őt szaktársainak bizalma állította. Stautner holtteste a berni krematórium lángjaiban hamvadt és Temetése egyszerű, de megható volt. A fielkiszövetségektől beérkezett pompás koszorúk hamvai körül helyeztettek el. Pfister lelkész megható szónoklatban vázolta az elhunyt életét és vigasztaló szavakkal iparkodott enyhíteni az özvegy fájdalmát. Utána Schlumpf szaktárs a svájci nyomdászszövetség, a nemzetközi titkárság választmánya és a maga nevében megható gyászbeszédben vett búcsút az elhunyttól. Nagy sajnálatomra nem ismételhetem itt Schlumpf szaktárs magas szárnyalású beszédének szavait, mely szavak a legtisztább és legbensőbb baráti érzületből fakadtak és amelyek a szóntok ajkáról elhangozva mély hatást gyakoroltak az összes jelenvoltakra. A berni Typographin-dalkör fenségesen szép gyászakkordjai fejezték be a szomorú szertartást. Még csak néhány szót. Mint említettem, az 1870-iki porosz-francia háború elgáncsolta Stauber^ pályáját, az 1914-iki pedig megrongálta egészségét Személyes okai is voltak tehát átkozni a háborút. A rettentő világkatasztrófa kitörése, amely alapjaiban rendi-