Typographia, 1947 (79. évfolyam, 1-51. szám)

1947-06-06 / 22. szám

Budapest, 1947 június 6 Megjelenik hetenként 79. évfolyam, 22. С [UNK]ат TYPOGRAPHIA A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SEGÉ­LYZŐ-EGYESÜLET, BUDAPEST VIII, BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM SZAKSZERVEZEt telefon* 138.486 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON telefon: 137-547 A bulgáriai grafikai kongresszus a Délkelet-Európára kiterjedő szakszervezeti kapcsolat felvételét is jelenti egyben, ame­lyen Szervezetünk részéről Brumiller László szaktárs, a Szervezet vezetője képviselte a Nyomdász Szervezetet, míg a Litográfiai Mun­kások Szervezete részéről Bakacsi Lajos, a Vegyipari Munkások Szakszervezetének papír­gyártó tagozatát Szipka József elvtárs képvi­selte. Ezzel a ténnyel a múlt esztendőben elkezdődött folyamat, mely a belgrádi kon­gresszuson való részvételben jutott kifejezésre, egy újabb állomásra érkezett el, mert hiszen eddig ezekkel a délkelet-európai államokkal szorosabb kapcsolat mindhárom állam reak­ciós beállítottsága következtében nem jöhe­tett létre. Tehát nem azon múlott, hogy az érdekelt országok dolgozói ne keresték volna a szoros együttműködésnek internacionális alapon való felvételét, örvendetesnek kell tar­tanunk, hogy ezúttal Bulgária grafikai únióba tömörült munkásai igen forró fogadtatásban részesítették a magyar szakszervezeti delegá­ciót és ugyancsak megerősödve látták annak az ígéretnek a beváltását, amelyet egy évvel ezelőtt a belgrádi kongresszuson Brumiller szaktárs juttatott kifejezésre, hogy a jövő útja úgy gazdaságilag, mint politikailag Kelet felé kell hogy irányuljon, mert ezeknek az államoknak nemcsak etnikai, hanem törté­nelmi kapcsolatai is tragikus sorsfordulók által egymáshoz kell hogy kényszerítsék Kelet és Délkelet-Európa népeit. Akkor mondotta Brumiller szaktárs, hogy ennek a törekvésn­ek az első lépését a belgrádi kongresszuson tee­­­szük meg, hogyha elkövetkezik annak az ideje, hogy jövőt építő munkájukat kijelölő, kon­gresszusukat tartják bolgár szaktársaink, Magyarország nyomdai és ro­konszakmabeli munkásságának képviselete azon­­ meg fog jelenni, hogy ezzel a tényükkel ne csak rokon­­szenvüket, hanem gyakorlati alapon is az együttműködést szorgalmazzák. Meg kell említeni, hogy a reakció által intéz­ményesen kihangsúlyozott, rossz értelemben vett balkáni helyzet helyett úgy Jugoszláviában mint Bulgáriában magasan fejlett kultúrával találkoztunk és a közvetlen szemlélődés arról győzött meg bennünket, hogy az intézménye­sített előítélet igaztalan reakciós tendenciák­ból eredőnek bizonyult, mert őszintén meg kell mondanom, hogy az úgynevezett Balkánon, Európával találkoztunk és ha az elmúlt esz­tendők szörnyű történéseit magunk elé idéz­zük, akkor a Balkán szelleme inkább él Nyu­­gat-Európa egyes népeiben, mint a geográfiai­­lag meghatározott Balkánon. Erre a megálla­pításra jutottunk valamennyien, amikor Szó­fia, ez a gyönyörű váro« szemünk elé tárult és megláttuk remek architektúráját, dekoratív építészeti stílusát, amely a legeurópaibb igényt is kielégíti. Széles utcái, remek, egymást követő hatalmas parkjai, mind nagy kultúr­­fejlettségnek a bizonyítékai és a város fölé emelkedő 2400 méter magas Vitosa-hegy hatal­mas tömbjével és általában a környező hegyek koszorújával csak növelte azt a nagyszerű meglepetést, amelyben részünk volt. Bulgária népében igen kedves, közvetlen népet ismer­tünk meg, amely valóban elkülönül Európa sok rideg szellemet, közönyt tanúsító népi sajátosságaitól. Derűs lelkiségük, minden téren tanúsított jóindulatuk, nemkülönben Vendég­szeretetük azt bizonyítják előttünk, hogy való­ban a dolgozó proletárság részéről sohasem mutatkozott meg nacionalista ellenérzés és ha a történelmi helyzetalakulások során mégis szembe kerültünk egymással, ez sohasem a­­ dolgozó proletárság, hanem a reakciós elnyo­matás kényszeréből eredő tény volt. A kongresszus megnyitójára a grafikai ipari és rokonszakmák tagjai zászlók alatt vonultak fel a város lakosságának meleg rokonszenvmegnyilatkozása közepette. A kon­gresszus megnyitóját a cári Tiszti­ Kaszinó nagy méreteket felölelő remek architektuális kiképzésű színpadtermében tartották meg, amelyen nemcsak a kongresszus résztvevői,­­hanem a szófiai grafikai munkások, valamint az egyéb szakmák képviselői is megjelentek, ezzel mintegy kidomborítva azt, hogy a kon­gresszus szűk keretein túlmenően nagy jelen­tőséggel bír. A megnyitó ünnepséget a bolgár himnusszal vezették be, közel 100 tagú vegyes­­kórus interpretálásában. A megnyitón meg­jelent Georges Dimitrov elvtárs, Bulgária népének nagy vezére, a lipcsei per nagyszerű hőse is. A megjelentek perceken át tartó hatalmas, örömteljes tüntetésben részeltették a bolgár nemzetnek ezt a nagy fiát, majd К­any­a Dimitrov szaktárs, a Szervezet főtitkára üdvözölte a megjelenteket, valamint Magyar­­ország képviseletét és Nika Diiirno szaktársat, az albán grafikai­ únió főtitkárát. Stephan Dojcsev szaktárs a Szervezet elnöke forró sza­vakkal köszöntötte Dimitrov miniszterelnök elvtársat, amelynek elhangzása után Dimitrov elvtárs emelkedett szólásra és nagy koncep­ciójú beszédében emlékezett meg a kétéves terv nagy jelentőségéről és arról, hogy amen­­­nyiben Bulgária dolgozó népe átérzi ennek a kétéves tervnek a nagy nemzetépítő jelentő­ségét, akkor Bulgária népe nemcsak hogy föl­szabadítja magát, hanem évszázadokra teremti meg boldogulásának minden lehetőségét. Beszé­dének további során azokról a nagy és hatal­mas kulturális feladatokról beszélt, amelynek az elvégzése a nyomdaipari munkásságra hárul, mert ez a tevékenység nemcsak fizikai érte­lemben vett munkát, hanem szellemet és kul­túrát, építő munkát jelent — mondotta. — A nemzet jövőjének azt a célt jelölte meg, hogy első vonalban nem a fizikai létet fenn­tartó és szolgáló eszközöket és anyagi javakat kell kimunkálniok, hanem mindenek fölött állónak a szellemi élet területén kell világos­ságot gyújtani, hogy mindenki megértse és át legyen hatva attól a gondolattól, amely az elnyomatással szemben a lélek és a szellem felszabadulásán keresztül elvezet valóban a szabadsághoz és a proletariátus közös boldogu­lásához. Dimitrov elvtárs nagy koncepciójú beszédét nagy lelkesedéssel fogadták a meg­jelentek. Ezután D. Kaszakov, a bolgár tájé­koztatási miniszter beszélt és részletekbe­­menően méltatta a nyomdai munkás tevékeny­ségét, kulturális jelentőségét, a gondolat közös célját szolgáló tipográfiai stílus fontosságát, megállapítván, hogy a tetszetős formáiba öltöz­tetett gondolat maradandóbban rögződik meg a lelkekben, annak a kettős hatásnak kapcsán, hogy az esztétikai hatások párosulnak a tar­talmi hatásokkal. Ezután Brumiller László szaktárs felszóla­lására került sor, aki a következőket mon­dotta: „Boldog érzéssel és örömmel jöttünk el Magyarországról a kongresszusukra, hogy ezzel a találkozással szétbonthatatlan kapcso­latot teremtsünk a bolgár grafikai munkás­ságon át Bulgária fölszabadított proletariátu­saival. Legelőször is engedjék meg, hogy a magyar grafikai munkásság, valamint a magyar Szakszervezeti Tanács másfélmillió szervezett munkásának a nevében legelsőként a legnagyobb bolgár nyomdásznak, Georgej Dimitrov elvtársnak, a bolgár nép fölszabadí­­tójának szóljon legforróbb köszöntésem. A nem­zetközi munkásmozgalom e hősi héroszának, aki a lipcsei perben tanúsított bátor kiállásá­val öntött hitet a lel­kekbe és példamutatásá­val adott erőt a világ proletariátusának a fasiszta reakcióval szemben vívott nagy har­cában. Az ő egyéni kiállása meggyőződéssé érlelte bennünk a lipcsei per során, hogy a proletariátus közös akarással és harcos össze­fogással legyőzheti a fasizmust és teljes őszin­teséggel kell kinyilvánítanom ezen a nagy­­jelentőségű találkozón, hogy a magyar dol­gozó proletárságban Dimitrov elvtárs neve héroszi fogalommá vált és illegális küzdel­meink során az ő neve abreviáltan fedőjelző volt számuunkra.“ Beszédének további során Brumiller szak­­társ történelmi vonatkozásokat állapít­­ meg a bolgár és magyar nép között, mintegy bizony­ságául annak, hogy ez a két nép mindenkor lehetőséget keresett ahhoz hogy forrón szo­rítsa meg egymás kezét, együtt és közösen­­ keressék a boldogulás útját és ha­ mégis elválasztott bennünket valami az elmúlt tör­ténelmi évszázadok során, az nem a nép, hanem az uralkodó erőszak ténye volt. Lélekben azon­ban mindig együtt voltunk és most ezen a találkozáson egy­ékké váltunk, abban a hatal­mas és mindent átfogó szent törekvésben, hogy fölszabadító harcunkat közösen vívjuk meg, gazdasági lehetőségeinket az egymást­­ meg­segítés szellemében építsük ki és kulturális vonatkozásban közelebb hozzuk egymáshoz fel­fogásban, meggyőződésben és gyakorlatban ezt a két népet. Ezzel a ténnyel bontsuk le egy­szer s mindenkorra a feudalista, kapitalista reakció által mesterségesen állított válasz­falakat és közösen teremtsük meg nagy nem­zetközi egységünket az orosz proletariátus nagy felszabadítójának, Lenin elvtárs tanításának szellemében. A magyar dolgozó proletáriság, amely a fasiszta reakció elnyomása alatt vergődött, különösen az utóbbi negyedszázadon keresztül, felszabadulását a Sztálin elvtárs által irányított dicső Vörös Hadsereg áldoza­tos, harcos készségének köszönheti. A fasiszta reakcióval való leszámolás első ténye a feuda­­listákkal, földesurakkal való leszámolás volt és ezt követi a bányák és a gyárak szociali­zálása is, hogy ezzel gyengítsük a kapitaliz­mus befolyását és erejét a magyar bel- és kül­politikáiban. De ezzel még a mi küzdelmünk nem ért véget, mert a reakció minden igyeke­zetével azon van, hogy a demokratikus erők gyengítésével, magát a demokráciát döntse meg és az önmagát szabadságpártnak nevező fasiszta irányzatot képviselő politikai csopor­tosulás a sajtót igyekezett fölhasználni e törek­vésének szolgálására, amellyel szemben­ a nyomdai munkásság a munkabeszüntetés esz­közéhez nyúlt és megtagadta „A Holnap“ című napilap kiszedését és nyomását. A nyomdai munkásságnak ezzel az állásfoglalásával súlyos csapást mértünk a fasizmus képviselőjére, mert ezzel lehetetlenné vált számukra, hogy a sajtó útján kapjanak nyilvánosságot és alakíthas­sanak ki reakciós közvéleményt. A magyar dolgozó munkásság sorsot építő tevékenységé­vel, egy hároméves terv megalkotásával kívánja megteremteni a jövő boldogulásának gazda­sági előfeltételeit és ezért amint eddig is, ezután is nagy áldozatokat vállal magára, mert tudatában van annak, hogy csak így rövidít­heti meg a fasizmus által örökül hagyott leromboltságot és nyomorúságot. És tudja azt is a magyar munkásság, hogy ha hősies kiállá­sával kiveszi a részét az újjáépítés Úr a három­éves tervben megállapított munkák elvégzésé­ből, akkor három év után el fogja érni a béke­beli termelési szinten keresztül a békebeli­ élet­­ezinvonal 100 %-át. Beszédének befejezése kap­csán ismételten átadta Brumiller szaktárs a grafikai munkásság, valamint a magyar Szak­­szervezeti Tanács legforróbb üdvözletét és testvéri kézszorítását abban a hőn óhajtott értelemben, hogy ez a bolgár munkástársaink­­ban is hasonló megértésre talál. Brumiller szaktárs beszédét a kongresszus megnyitó ünnepségén megjelent sok száz főnyi hallga­tóság nagy tetszéssel fogadta és­­ állandóan hatalmas tapsviharral adott kifejezést együtt­érzésének. A litográfusok részéről Bakacsi Lajos szak­társ szólalt fel, míg a papírgyári munkások képviseleteiben Szipka József elvtárs az együtt­működés fontosságát jelölte meg követendő irányelvül. A megnyitó ünnepséget követően a kongresszus tagjai a Székesegyház előtti tér­ségre vonultak föl, ahol 1944 júliusában két szak­társunkat gyilkolta le az utcán a fasiszta erőszak. A zarándokhellyé avatott járdán, a gyilkosság színhelyén helyezték el a kongres­­­szus koszorúját, míg a magyar delegáció egy hatalmas virágcsokorral juttatta kifejezésre a bolgár szaktársakkal való együttérzését és tisztelgett az elesett mártírok emléke előtt. Másnap, május hó 19-én a kongresszus a Bölcsészettudományi Egyetem tan­ácstermébe»

Next