Typographia, 1947 (79. évfolyam, 1-51. szám)
1947-06-13 / 23. szám
Budapest, 1947 június 13 Megjelenik hetenként 79.évfolyam, 23. szám TYPQGRAPHTA !A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SEGÉLYZŐ-EGYESÜLET: BUDAPEST VIII, BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM SZAKSZERVEZET TELEFON : 138-486 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON TELEFON : 137-547 A politikai válság és tanulságai Az ország felszabadulása óta már jó egynehányszor zavarták meg fejlődésünket politika égboltján jelentkező kisebb-nagyobba válságok. A koalíciós kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy zökkenők mutatkoznak a nyugodt, békés munka előtt, amelyeket azután csak rövidebb-hosszabb ideig tartó tárgyalások után lehet kiküszöbölni s valamilyen formula alapján tovább vinni a dolgokat. Ezek a nehézségek még olyan koalícióban is felléphetnek, ahol a kormányzásban résztvevő pártok nagyjából azonos elvi és eszmei síkon mozognak és legföljebb csak sorrendi vagy tempóbeli ellentétek merülnek fel. De mennyivel inkább üthetik fel fejüket élesebb természetű ellentétek az olyan kormányzati összetételben, amelyben az együttes szereplői még világnézeti vonalon is két, esetleg több részre oszlanak, így tehát — ha nem is szívesen látjuk, de — szinte természetesnek kellett elfogadnunk az időnként kiélesedő politikai helyzetet, amely valósággal törvényszerűen folyt az ország sorsát irányítók kétirányú elvi beállítottságából. Az eltelt két és fél esztendő a kompromisszumok sorozatát teremtette meg; nem egyszer a legnagyszerűbb elképzelések megvalósítása is belefulladt a többségi párt exponenseinek ellenállásába, vagy jobb esetben csak elvetélt, torz formában láthatott napvilágot a fejlődést szolgálni kívánó munkáspárti részről fölvetett idea. A magyar politikai életben azonban nemcsak a különböző elvi felfogások ütköztek meg egymással. Nemcsak arról volt szó, hogy a polgári és marxista szempontokat kellett összehangolni. Mert ha csupán ezeket az elemeket kellett volna — ha megalkuvások árán is — egymással összeegyeztetni, minden bizonnyal kevesebbszer és kisebb méretekben jelentkeztek volna a politikai válságok. A legutóbbi időkben történtek — sajnos — mindenki előtt világossá teszik, hogy az ellentétek sokkal nagyobb jelentőségűek és mélyebbek voltak, semhogy azok jószándékú megbeszéléssel elintézhetők lettek volna. Most már tisztán és világosan láthatja mindenki, akinek csak egy parányi politikai érzéke is van, hogy nem világnézeti differenciák, nem a kérdések sorrendjének megállapítása idézték elő a zavarokat, hanem annál több, sokkal több. Most már érthetően állhat mindenki előtt, hogy mindaz, ami a felszabadulás óta a magyar politikai életben történt, nem volt egyéb, mint a múlt és a jövő kulissza mögött folyó ádáz küzdelme. Élet-Ьа [UNK] [UNK]а [UNK]са a letűnt világnak és a most kialakulni akaró új, a régivel össze sem hasonlítható emberi életnek. Nem kívánunk mi most részletekbe bocsátkozni. Nem akarunk mi most személyekkel foglalkozni, mert hiszen a leleplezettek csak előretolt figurái voltak annak a rétegnek, amely a származás, a vagyon és a politikai elhelyezkedés révén eddig, a múltban volt befolyását, hatalmát szeretné visszaszerezni a demokráciától. A most lezajlott politikai események sok minden, eddig bizony—a távolállók számára — érthetetlen dologra adnak magyarázatot. Épeszű ember eddig is tudta, hogy a kormányzat intézkedései nem azért nem hozzák meg a kívánt eredményeket, mert a rendelkezések rosszak, hanem azért, mert a városi és állami közigazgatási apparátusban szép számmal maradtak vissza olyanok, akik a demokráciának nemcsak hogy nem hívei, de kimondottan ellenségei. Ezek az elemek persze mindent elkövettek annak érdekében, hogy kormányzati intézkedések ne juthassanak teljes értékűen érvényre. A rendelkezéseket nem hajtották végre, húzták, halasztották nagyjelentőségű kérdések elintézését, aktatologatással,élv&a Jrüxcikláciát teremtettek, amely talán még a múltban is ismeretlen volt. Csöndes, de tudatos szabotázsukkal valósággal elrágták gyenge demokráciánk politikai és ezzel együtt gazdasági gyökereit. Kiindultak abból, hogy ami a népnek jó, ami a dolgozók érdekében való, az nem kedvez az ő sötét szándékaiknak, ezért hát mindent el kell követniök, hogy izmosodásnak induló demokráciánkat ne engedjék megerősödni. Mindezt eddig is tudtuk, jól tudtuk. Most már azonban napnál világosabban láthatjuk, hogy az alsóbb és középső államgépezet nem ötletszerűen, nem „saját számlára“ dolgozott, hanem magas helyről, a legelsőktől nyertek bíztatást és támogatást ellenforradalmi cselekményeik véghezvitelére. Az elmúlt napokban lejátszódott események megmutatták mindenkinek a bajok eredőjét, reflektorfénnyel világítottak rá arra a mérgező gócra, mely az ország testét rágta, sorvasztotta s nem engedte, hogy súlyos betegségéből mielőbb felgyógyuljon. Az események következményeit pedig mindkét oldalon le kell vonni, ha nem akarjuk, hogy menthetetlenül visszazuhanjunk a legsötétebb átkos múltba. 4 Igenis, mindkét oldalon. A túloldalon, ahonnan eddig minden baj indult el,tétovázás nélkül kell a legtisztább vizet önteni a pohárba! Legyen most már végre vége annak a kettősségnek, amely eddig fennállott a Kisgazdapárt részéről. Ne tűrjék e párt őszintén demokratikus elemei soraik között azokat, akik akár nyíltan, akár leplezetten a régi világ visszaálmodói, akik csak azért vállaltak szerepet a közéletben, hogy a fejlődés, a haladás kerékkötői legyenek. Mert koalíciós politikát csak tiszta eszközökkel és csak az együttkormányzás őszinte híveivel lehet folytatni. Az eddigi események pedig azt bizonyítják, hogy ezen a téren súlyos kilengések vannak. Meg kell tehát teremteni a bizalomteljes együttműködés alapjait! De a mi oldalunkon is van tennivaló. Nekünk sem szabad a jószerencsénkre bízni magunkat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a túloldalt csak erővel és nem ráimádkozással lehet jobb belátásra bírni. Ezt az erőt pedig csak úgy tudjuk felmutatni, ha sorainkat gyarapítjuk, ha a munkáspártok kereteit tágítjuk. Elmondtuk és megírtuk már százszor és ezerszer: & politika porondján zajlanak le a nagy események, a politikai arénában kell eszméinket, szándékainkat győzelemre vinni. S hogy ezt a győzelmet elérhessük, hogy sorsunkat, jövendőnket ne a kompromisszumok szűrőjén keresztül kelljen kimunkálnunk, ahhoz mindenekelőtt számban kell meggyarapodnunk. Lehet, hogy már az egész közeljövőben elérkezik a nagy mérkőzés ideje. Lehet, hogy az ország népe rövidesen a választási urnák elé áll, hogy akaratát nyilvánítsa a jövendő politikájának irányzatát illetően. Erre a küzdelemre pedig nekünk, dolgozóknak, a munkáspártokhoz tartozóknak már jó előre föl kell készülnünk, ha a győzelmet a magunk részére kívánjuk biztosítani Minden öntudatos szervezett munkásnak az eszme apostolává kell válnia, fáradhatatlan buzgalommal már most azon kell munkálkodnunk, hogy a tőlünk távolallokat megnyerjük a tiszta népi demokrácia híveivé. Az elkövetkező erőpróba eredményétől függ a zavaroktól mentes politikai élet, a további békés termelés és a kettő együttes hatásából születik meg gazdasági fejlődésünk és megerősödésünk is. Látjuk tehát, hogy sokról, nagyon sokról, jobb, emberibb életünkről van szó. És ez ígéret megvalósulása nem is igényel sokat, csak becsületes kötelességteljesítést önmagunk és gyermekeink érdekében. Politikai cikket írtunk, amiből mindenki kiolvashatja, hogy gazdasági érdekeink szorosan összefüggnek a politikai viszonyokkal, jobb jövendőnket csak megfelelő politikai erő birtokában leszünk képesek megteremteni. Itt jelentkezik most a lezajlott válság tanulsága a mi számunkra. A debreceni kerület hetvenötéves ünnepélye и A debreceni nyomdai munkásságnak ez év őszén az ősi cívisváros határain túlmenő jubiláns ünnepélye lesz: az öreg tipográfusok által életrehívott debreceni nyomdászegyesület hetvenötödik évfordulójához érkezik. A március hóban tartott tisztújító közgyűlés kimondta, hogy a nevezetes évfordulót méltó keretek között kívánja ünnepelni és az elmúlt huszonöt év történetét meghatja. Az erre vonatkozó munkálatok folynak és minden elgondolás azt a célt szolgálja, hogy a debreceniek ünnepe a nagy nyomdászcsalád őszinte , szeretetétől áthatolt testvéri találkozója és az Egyesületünk érdekében a további egészséges irányú munka biztosításának kiindulópontja legyen. Nem férhet ehhez semmi kétség, ha tudatában vagyunk annak, hogy milyen hihetetlenül nehéz időket sikerült leküzdenünk és megtartanunk Egyesületünket, a fejlődés útján. Úgy érezzük hogy Debrecen az elmúlt huszonöt esztendőben is azt az utat járta, amelyet az Egyesület immár pihenő alapítói megjelöltek és soha egyetlen pillanatig sem tértek le arról; úgy érezzük, hogy az országossá vált Egyesület keretében is megtették mindenkor azt a kötelességet, amelyet a nagy nyomdászközösség érdeke parancsoló szükségképpen eléjük szabott. Ebben a felemelő tudatban bizakodással menetelünk az újabb megálló, a százéves ünnepély felé. Ha az elmúlt huszonöt esztendőt a mérleg serpenyőjébe tesszük és komoly vizsgálat alá vesszük a debreceni kerület munkásságát, őszintén meg kell állapítanunk, hogy az, vezetői helyes előrelátása folytán, a nagy közösség érdekében való volt és követésre méltó példaképpen állhat az elkövetkezendő idők vezetői előtt. Minden érdeket félretenni és háttérbe szorítani minden egyén hiúságot, ha az Egyesület fejlődéséről, a tagok fokozottabb szociális védelméről és biztosításáról van szó. Nagy változások történtek az utóbbi évek alatt. A munkásság olyan előnyös helyzetbe került, amilyenre ezelőtt még gondolni is aligalig mert. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy most már minden rendben van és nyugodtan kelhetünk-fekhetünk. Az elkövetkező időben se hull semmi ölünkbe munka és áldozatkészség nélkül, de Egyesületünk sem érte el a fejlődés terén azt a fokot, amely a teljes megnyugvást jelentené. Szükség van a fegyelemre, az áldozatkészségre és a nyomdászöntudat ápolására, fejlesztésére. Az elmúlt idők káros nyomai a nyomdaüzemek levegőjében is felfedezhetők és ezek egészséges irányban való megváltoztatása egyik legfontosabb jövőbeni feladat; ha ezt nem akarnánk észrevenni, vagy csak kisebb jelentőségűnek tartanánk, megbocsáthatatlan bűnbe esnénk és szomorú kihatásait előbb-utóbb tapasztalnánk. Egyesületünk vezetése és irányítása mindig jó kezekben volt: legyen szabad hinnünk, abban van ma is! Látják és jól tudják, hol jelentkezik, miből táplálkozik a betegséget előidéző jelenség és azt idejében megszüntetik. A debreceni kerületnek az elmúlt időben fó vezetői és kollégiális kötelességüket hűségesen teljesítő tagjai voltak. Megértették az idők szellemét, Egyesületünk célkitűzéseit és magatartásuk, áldozatkészségük mindenkor ennek megfelelő mértékben történt. Ennek tudata tölti el jóleső érzéssel a debreceni nyomdai munkásságot, amikor az Egyesület hetvenötéves ünnepét tartja és annak boldog részeseiül a budapesti és a vidéki nyomdai munkásságot már ez alkalommal is szeretettel meghívja. A debreceni kerület harmadik huszonötéves történetének munkája már néhány hét múlva megjelenik, elküldjük majd ezt a fővárosba és a vidéken levő kerületek nyomdai munkássásfának. Olvassák el és állapítsák meg: hivatása magaslatán állott-e a debreceni kerület, és a nagy közösség érdekében jó munkát végeztünk-e vagy nem?... Sajnos, több olyan jó szaktársunkat elvesztettük, aki a debreceni történetnek egy-egy