Typographia, 1947 (79. évfolyam, 1-51. szám)

1947-06-13 / 23. szám

Budapest, 1947 június 13 Megjelenik hetenként 79.­­évfolyam, 23. szám TYPQGRAPHTA !A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SEGÉLYZŐ-EGYESÜLET: BUDAPEST VIII, BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM SZAKSZERVEZET TELEFON : 138-486 FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON TELEFON : 137-547 A politikai válság és tanulságai Az ország felszabadulása óta már jó egy­­nehányszor zavarták meg fejlődésünket politika égboltján jelentkező kisebb-nagyobb­a válságok. A koalíciós kormányzás egyik elkerülhetetlen velejárója, hogy zökkenők mutatkoznak a nyugodt, békés munka előtt, amelyeket azután csak rövidebb-hosszabb ideig tartó tárgyalások után lehet kiküszöbölni s valamilyen formula alapján tovább vinni a dolgokat. Ezek a nehézségek még olyan koa­lícióban is felléphetnek, ahol a kormányzás­ban résztvevő pártok nagyjából azonos elvi és eszmei síkon mozognak és legföljebb csak sor­rendi vagy tempóbeli ellentétek merülnek fel. De mennyivel inkább üthetik fel fejüket élesebb természetű ellentétek az olyan kor­mányzati összetételben, amelyben az­ együttes szereplői még világnézeti vonalon is két, eset­leg több részre oszlanak, így tehát — ha nem is szívesen l­átjuk, de — szinte természetes­nek kellett elfogadnunk az időnként kiélesedő politikai helyzetet, amely valósággal törvény­szerűen folyt az ország sorsát irányítók két­irányú elvi beállítottságából. Az eltelt két és fél esztendő a kompromis­­­szumok sorozatát teremtette meg; nem egyszer a legnagyszerűbb elképzelések megvalósítása is belefulladt a többségi párt exponenseinek ellenállásába, vagy jobb esetben csak elvetélt, torz formában láthatott napvilágot a fejlődést szolgálni kívánó munkáspárti részről fölvetett idea. A magyar politikai életben azonban nem­csak a különböző elvi felfogások ütköztek meg egymással. Nemcsak arról volt szó, hogy a polgári és marxista szempontokat kellett összehangolni. Mert ha csupán ezeket az ele­meket kellett volna — ha megalkuvások árán is — egymással összeegyeztetni, minden bizon­­nyal kevesebbszer és kisebb méretekben jelent­keztek volna a politikai válságok. A legutóbbi időkben történtek — sajnos — mindenki előtt világossá teszik,­­ hogy az ellentétek sokkal nagyobb jelentőségűek és mélyebbek voltak, semhogy azok jószándékú megbeszéléssel el­­intézhetők lettek volna. Most már tisztán és világosan láthatja min­denki, akinek csak egy parányi politikai érzéke is van, hogy nem világnézeti differenciák, nem a kérdések sorrendjének megállapítása idézték elő a zavarokat, hanem annál több, sokkal több. Most már érthetően állhat min­denki előtt, hogy mindaz, ami a felszabadulás óta a magyar politikai életben történt, nem volt egyéb, mint a múlt és a jövő kulissza mögött folyó ádáz küzdelme. Élet-Ьа [UNK] [UNK]а [UNK]са a letűnt világnak és a most kialakulni akaró új, a régivel össze sem hasonlítható emberi életnek. Nem kívánunk mi most részletekbe bocsát­kozni. Nem akarunk mi most személyekkel fog­lalkozni, mert hiszen a leleplezettek csak előre­tolt figurái voltak annak a rétegnek, amely a származás, a vagyon és a politikai elhelyezke­dés révén eddig, a múltban volt befolyását, hatalmát szeretné visszaszerezni a demo­kráciától. A most lezajlott politikai események sok minden, eddig bizony­—a távolállók számára — érthetetlen dologra adnak magyarázatot. Épeszű ember eddig is tudta, hogy a kor­mányzat intézkedései nem azért nem hozzák meg a kívánt eredményeket, mert a rendelkezé­sek rossza­k, hanem azért, mert a városi és állami közigazgatási apparátusban szép szám­mal maradtak vissza olyanok, akik a demo­kráciának nemcsak hogy nem hívei, de­­ kimon­dottan ellenségei. Ezek az elemek persze min­dent elkövettek annak érdekében, hogy kormányzati intézkedések ne juthassanak tel­­­jes értékűen érvényre. A rendelkezéseket nem hajtották végre, húzták, halasztották nagy­­jelentőségű kérdések elintézését, aktatologatás­­sal,élv&a Jrüxcikl­áciát­ teremtettek, amely­­ talán még a múltban is ismeretlen volt. Csöndes, de tudatos szabotázsukkal valósággal elrágták gyenge demokráciánk politikai és ezzel együtt gazdasági gyökereit. Kiindultak abból, hogy ami a népnek jó, ami a dolgozók érdekében való, az nem kedvez az ő sötét szándékaiknak, ezért hát mindent el kell követniök, hogy izmosodásnak induló demokráciánkat ne enged­jék megerősödni. Mindezt eddig is tudtuk, jól tudtuk. Most már azonban napnál világosabban láthatjuk, hogy az alsóbb és középső államgépezet nem ötlet­szerűen, nem „saját számlára“ dolgozott, hanem magas helyről, a legelsőktől nyertek bíztatást és támogatást ellenforradalmi cselekményeik véghezvitelére. Az elmúlt napokban lejátszó­­dott események megmutatták mindenkinek a bajok eredőjét, reflektorfénnyel világítottak rá arra a mérgező gócra, mely az ország testét rágta, sorvasztotta s nem engedte, hogy súlyos betegségéből mielőbb felgyógyuljon. Az események következményeit pedig mind­két oldalon le kell vonni, ha nem akarjuk, hogy menthetetlenül visszazuhanjunk a legsötétebb átkos múltba. 4 Igenis, mindkét oldalon. A túloldalon, ahon­nan eddig minden baj indult el,­­tétovázás nél­kül kell a legtisztább vizet önteni a pohárba! Legyen most már végre vége annak a kettős­ségnek, amely eddig fennállott a Kisgazdapárt részéről. Ne tűrjék e párt őszintén demo­kratikus elemei soraik között azokat, akik akár nyíltan, akár leplezetten a régi világ vissza­­álmodói, akik csak azért vállaltak szerepet a közéletben, hogy a fejlődés, a haladás kerék­kötői legyenek. Mert koalíciós politikát csak tiszta eszközökkel és­ csak­ az együ­ttkormány­­zás őszinte híveivel lehet folytatni. Az eddigi események pedig azt bizonyítják, hogy ezen a téren súlyos kilengések vannak. Meg kell tehát teremteni a bizalomteljes együttműködés alap­jait! De a mi oldalunkon is van tennivaló. Nekünk sem szabad a jószerencsénkre bízni magunkat. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a túloldalt csak erővel és nem ráimádkozással lehet jobb belátásra bírni. Ezt az erőt pedig csak úgy tudjuk felmutatni, ha sorainkat gyarapítjuk, ha a munkáspártok kereteit tágítjuk. Elmond­tuk és megírtuk már százszor és ezerszer: & politika porondján zajlanak le a nagy esemé­nyek, a politikai arénában kell eszméinket, szándékainkat győzelemre vinni. S hogy ezt a győzelmet elérhessük, hogy sorsunkat, jöven­dőnket ne a kompromisszumok szűrőjén keresz­tül kelljen kimunkálnunk, ahhoz mindenek­előtt számban kell meggyarapodnunk. Lehet, hogy már az egész közeljövőben el­érkezik a nagy mérkőzés ideje. Lehet, hogy az ország népe rövidesen a választási urnák elé áll, hogy akaratát nyilvánítsa a jövendő poli­tikájának irányzatát illetően. Erre a küzde­lemre pedig nekünk, dolgozóknak, a munkás­pártokhoz tartozóknak már jó előre föl kell készülnünk, ha a győzelmet a magunk részére kívánjuk biztosítani Minden öntudatos szer­vezett munkásnak az eszme apostolává kell vál­nia, fáradhatatlan buzgalommal már most azon kell munkálkodnunk, hogy a tőlünk távolallo­kat megnyerjük a tiszta népi demokrácia híveivé. Az elkövetkező erőpróba eredményétől függ a zavaroktól mentes politikai élet, a további békés termelés és a kettő együttes hatásából születik meg gazdasági fejlődésünk és megerősödésünk is. Látjuk tehát, hogy sokról, nagyon sokról, jobb, emberibb életünkről van szó. És ez ígéret megvalósulása nem is igényel sokat, csak becsületes kötelességteljesítést önmagunk és gyermekeink érdekében. Politikai cikket írtunk, amiből mindenki kiolvashatja,­ hogy gazdasági érdekeink szoro­san összefüggnek a politikai viszonyokkal, jobb jövendőnket csak megfelelő politikai erő birtokában leszünk képesek megteremteni. Itt jelentkezik most a lezajlott válság tanul­sága a mi számunkra. A debreceni kerület hetvenötéves ünnepélye и A debreceni nyomdai munkásságnak ez év őszén az ősi cívisváros határain túlmenő jubi­láns ünnepélye lesz: az öreg tipográfusok által életrehívott debreceni nyomdászegyesület hetvenötödik évfordulójához érkezik. A már­cius hóban tartott tisztújító közgyűlés ki­mondta, hogy a nevezetes évfordulót méltó keretek között kívánja ünnepelni és az elmúlt huszonöt év történetét megh­atja. Az erre vonatkozó munkálatok folynak és minden elgondolás azt a célt szolgálja, hogy a debreceniek ünnepe a nagy nyomdászcsalád őszinte , szeretetétől áthatolt testvéri talál­kozója és az Egyesületünk érdekében a további egészséges irányú munka biztosításának ki­indulópontja legyen. Nem férhet ehhez semmi kétség, ha tudatában vagyunk annak, hogy milyen hihetetlenül nehéz időket sikerült le­­küzdenünk és megtartanunk Egyesületünket, a fejlődés útján. Úgy érezzük hogy Debrecen az elmúlt huszonöt esztendőben is azt az utat járta, amelyet az Egyesület immár pihenő alapítói megjelöltek és soha egyetlen pillanatig sem tértek le arról; úgy érezzük, hogy az orszá­gossá vált Egyesület keretében is megtették mindenkor azt a kötelességet, amelyet a nagy nyomdászközösség érdeke parancsoló szükség­képpen eléjük szabott. Ebben a felemelő tudatban bizakodással menetelünk az újabb megálló, a százéves ün­nepély felé. Ha az elmúlt huszonöt esztendőt a mérleg serpenyőjébe tesszük és komoly vizsgálat alá vesszük a debreceni kerület munkásságát, őszintén meg kell állapítanunk, hogy az, veze­tői helyes előrelátása folytán, a nagy közösség érdekében való volt és követésre mél­tó példa­képpen állhat az elkövetkezendő idők vezetői előtt. Minden érdeket félretenni és háttérbe szorítani minden egyén hiúságot, ha az Egye­sület fejlődéséről, a tagok fokozottabb szociális védelméről és biztosításáról van szó. Nagy változások történtek az utóbbi évek alatt. A munkásság olyan előnyös helyzetbe került, amilyenre ezelőtt még gondolni is alig­­alig mert. Tévedés volna azonban azt hinnünk, hogy most már minden rendben van és nyu­godtan kelhetünk-fekhetünk. Az elkövetkező idő­ben se hull semmi ölünkbe munka és áldozat­­készség nélkül, de Egyesületünk sem érte el a fejlődés terén azt a fokot, amely a teljes meg­nyugvást jelentené. Szükség van a fegyelemre, az áldozatkészségre és a nyomdászöntudat ápo­lására, fejlesztésére. Az elmúlt idők káros nyomai­­ a nyomdaüzemek levegőjében is fel­fedezhetők és ezek egészséges irányban való megváltoztatása egyik legfontosabb jövőbeni feladat; ha ezt­ nem akarnánk észrevenni, vagy csak­ kisebb jelentőségűnek tartanánk, meg­bocsáthatatlan bűnbe esnénk és szomorú ki­hatásait előbb-utóbb tapasztalnánk. Egyesüle­tünk vezetése és irányítása mindig jó kezek­ben volt: legyen szabad hinnünk, abban van ma is! Látják és jól tudják, hol jelentkezik, miből táplálkozik a betegséget előidéző jelen­ség és azt idejében megszüntetik. A debreceni kerületnek az elmúlt időben fó vezetői és kollégiális kötelességüket hűségesen teljesítő tagjai voltak. Megértették az idők szellemét, Egyesületünk célkitűzéseit és maga­tartásuk, áldozatkészségük mindenkor ennek megfelelő mértékben történt. Ennek tudata tölti el jóleső érzéssel a deb­receni nyomdai munkásságot, amikor az Egye­sület hetvenötéves ünnepét tartja és annak boldog részeseiül a budapesti és a vidéki nyomdai munkásságot már ez alkalommal is szeretettel meghívja. A­ debreceni kerület harmadik huszonötéves történetének munkája már néhány hét múlva megjelenik, elküldjük majd ezt a fővárosba és a vidéken levő kerületek nyomdai mu­nkássásfá­­nak. Olvassák el és állapítsák meg: hivatása magaslatán állott-e a debreceni kerület, és a nagy közösség érdekében jó munkát végez­tünk-e vagy nem?... Sajnos, több olyan jó szaktársunkat elvesz­tettük, aki a debreceni történetnek egy-egy

Next