Udvarhely, 2014. május (1. évfolyam, 33-52. szám)

2014-05-23 / 47. szám

2 Aktuális RÖVIDEN • Holtan találtak egy férfit Székelyudvarhelyen a vasúti töltésnél, a Kós Károly Szakkö­zépiskola mellett. A rendőrség információi szerint a 36 éves S. Cs. vélhetően ittas állapotban zuhant a töltésre, mivel szeszes italt és sörösüveget találtak nála. Erőszakos cselekedetre utaló nyomot nem találtak. A törvényszéki orvos ma végzi el a boncolást. • Érdekes szereplők villog­­ tak hétvégén a Hargita me­gyei közutakon: például múlt pénteken az 55 éves újszékelyi B. L.-t kétévente elkapják nem megfelelő hajtási jogosítvány­nyal való közlekedésért­­ 2009- ben, 2011-ben és 2013-ban is megesett -, most pedig hajtási nélkül vezetett, mert ezen jogát felfüggesztették. Egy keresztúri helyezkedett legtávolabb a józanságtól: 1,03 mg/l-es légalkohol-koncent­­rációt produkált. Szabálytalan előzésből és figyelmetlenségből történt baleset Farkaslaka és Korond között is szombat reggel, ennek során egy 73 éves udvarhelyi személy sérült meg könnyebben. A közúti esemé­nyeket a 25 éves köröndi P. H. zárta összetett performansszal, forgalomba be nem jegyzett motorkerékpárral, a járműkate­góriának nem megfelelő hajtási jogosítvánnyal, meglehetősen ittas állapotban hajtott Atyha irányából Etéd felé, amikor elvesztette uralmát a motorbi­cikli felett és a szemből szabá­lyosan érkező autóba rohant. Személyi sérülés nem történt. (Kovács Hont Imre) SIKERÜLT A MŰTÉT Jövő héten hazajön Bolyai A sok nyugtató miatt kicsit kába vagyok, de egyre jobban érzem magam - mondta la­punknak a székelyud­varhelyi Bolyai Csaba, akit ágyéki artériatá­­gulat, aneurizma mi­att műtöttek Maros­­vásárhelyen. A műtét sikeres volt, Csabát jövő héten, kedden vagy szerdán engedik haza. R­endkívül jó érzés, hogy számíthatok Rátok a baj­ban! Köszönöm mindenkinek a segítséget, a városlakók nél­kül nem jöhetett volna létre a műtét. Egyre jobban vagyok, tegnap kivették a lábamból a csöveket - ad hálát min­denkinek Bolyai Csaba. Mint korábban írtuk, Bolyai Csa­bánál hasi aorta- és ágyéki artériatágulatot, aneurizmát diagnosztizáltak. Sürgős be­avatkozásra volt szükség, de a család nem tudta előterem­teni a műtéthez szükséges összeget, ezért gyűjtést szer­veztek. A szükséges pénzt néhány nap alatt adta össze a város. A sürgősségi beavat­kozás múlt hónapban volt, a nagy, ötórás műtéten ked­den esett át. Minden a leg­nagyobb rendben zajlott, az orvos a bal lábfejen levő vér­rögöket is eltávolította. - Morfiumot is kaptam, a keddre egyáltalán nem em­lékszem. Fájdalmat nem ér­zek, egy kis légszomj kínoz. Pénteken engedik meg hogy lábra álljak. Hat-hét nap bennfekvésre van szükségem, kedden vagy szerdán enged­nek ki a kórházból - mondta lapunknak Bolyai Csaba. _________________• Antalfi József antal fijozsef@udvarhely.ma Kilakoltatás Páléknál. Tegnap Pál Béláék lakásánál végrehajtó jelent meg, helyi rendőrök és speciális csendőralakulat kísé­retében. Az épület új tulajdonosa, Lőrincz Szabolcs birtokba sze­retné venni az ingatlant, mivel törvényesen megvásárolta azt. Tavaly elrendelték már a kilakoltatási parancsot, de Puiék nem tettek eleget ennek, ezért fordultak végrehajtóhoz. A tegnapi kilakoltatás során ismét haladékot kértek. Puiék azt vállalták, hogy legkésőbb szeptember elsejéig mindenki kiköltözik Város­háza téri ingatlanból. «» sí« rr AZ UDVARHELY NAPILAP ADÓ­ÁTUTALÁST ÖSZTÖNZŐ KAMPÁNYA Két százalékot Udvarhelyszéknek! Az Udvarhely napilap kampányt indított a kétszázalékos adóátuta­lás ösztönzésére. Május 26-ig bemutatjuk azokat az udvarhelyszéki civil­szervezeteket, amelyek várják a kétszázalékos adófelajánlásokat - ily módon is segíteni kívá­nunk az adófizetőknek kiválasztani a számukra legtetszőbb közhasznú csoportosulást. Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány A Székelyudvarhelyi Kö­zösségi Alapítványt 2007- ben helyi vállalkozók és ci­vilek közösen hozták létre. Ars poétikája: helyi ötletek megvalósítása, helyi pénz­ből, melyekkel a helyi közös­ség érdekeit szolgálják. Olyan személyekkel, szer­vezetekkel, intézményekkel és vállalkozókkal dolgoznak együtt, akik jobbá, erősebbé akarják tenni Udvarhelyt, Udvarhelyszéket. Három fő tevékenységtí­pusa van az alapítványnak. Az első a helyi kezdemé­nyezések támogatása. Ön dönt! - a helyi közösség be­vonásával születik döntés ar­ról, hogy mely civilszervezet pályázatát támogatják helyi pénzből. Az utóbbi években közel tíz civilszervezetet támogattak. Fuss NEKI! - olyan sportesemény, amit széleskörű együttműködés előz meg a helyi civilszerve­zetekkel, akiknek abban se­gítenek, hogy ötleteik meg­valósulásához előteremtsék a szükséges anyagi forrást. Unitárius Közösségi Alap -vidéki közösségek helyi fej­lesztési projektjeit támogat­ják. Már három éve működő programjuk keretében ösz­­szesen 42 közösségi projekt megvalósulását támogatták. Give-get-do.ro - online ado­mánygyűjtő portálokkal egy újszerű eszközzel és mód­szerrel segítik a civilszerve­zetek kezdeményezéseire az anyagi erőforrások előterem­tését. Másik tevékenységtí­pusuk az adománygyűjtés. Közösségi kártya - egy hű­ségkártya, melyet a vásárló a SZKA partner-üzleteiben használhat és ezáltal a vá­sárló is kedvezményben ré­szesül, de közösségi prog­ramok megvalósulásához is hozzájárulhat. E program keretében a helyi vállalkozók közösségi felelősségvállalása mutatkozik meg. Jelenleg több 3000 kártyahasználó van. Kaláka Kampány - al­kalmazottak havi kis összegű felajánlásokkal támogatják a Városi Kaláka programjukat. Jelenleg 22 vállalkozással működnek együtt. Közössé­gi Gála - évente megszerve­ződő előkelő est, melyen a közösség érdekében kiemel­kedően teljesítő személyeket díjazzák, továbbá a minden évben megszerveződő Városi Kaláka programjukra gyűjte­nek támogatást. Harmadik tevékenységtí­pusuk a közösségépítés. Vá­rosi haláira­­ több mint 12 játszóteret újítottak fel, sza­badtéri felnőtt fitnessparkot alakítottak ki, a Jézus kápol­na körüli teret szépítették az elmúlt hat évben. YouthBank - eme ifjúsági program ke­retében a középiskolásokat közösségi részvételre és fe­lelősségteljes közösségi cse­lekvésre nevelik. Olyan prog­ramokat szerveznek (képzés, szakmai blog indítása, kam­pány szervezése), amelyek révén a közösség érdekében tevékenykedő civilszerveze­tek megerősödhetnek, mun­kájukat hatékonyabban vé­gezhetik. A szervezet adatai: Román név: FUNDAȚIA COMUNITARĂ DIN ODORHEIU SECUIESC Adóazonosító szám (CUI): 23073451 Banki számlaszám: RO260TPV261000207775R001 Honlap: szka.org­ ­ Székelyudvarhelyi •Mi? k­-K­oml K­tt 11 vt 2014. MÁJUS 23. Fizessen elő még ma az napilapra! Akció! Előfizetés 1 hónapra 20 lej! Kettőt fizet, Előfizetés 3 hónapra 40 lej! hármat- Iránt Hívja­­, munkatár munkát! Tal­­lal 'LP- Berheim Rita: 0266-215 270, 0741-585 066 HIRDETÉS

Next