Udvarhely, 2014. július (1. évfolyam, 73-95. szám)
2014-07-30 / 94. szám
8 Társadalom ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A 8. SEPSISZENTGYÖRGYI DZSESSZ ÉS IMPROVIZÁCIÓS ZENEI TÁBORRÓL Dzsessz és lelki terápia Hogy miért is nevezik Sepsiszentgyörgyöt Székelyföld kulturális fővárosának? Legbutább és legegyszerűbb válasz: oda kell utazni, bele kell kóstolni az ottani életbe és mindenre választ kapunk. Ahogy a szentgyörgyi sajtó is írja, a dzsessztáborok külön és jelentős szeletét alkotják a helyi kulturális tortának, ilyenkor kisebb dzsesszfesztivállá változik a város. Ha saját félelmeid és technikád miatt nem is tartod magad igazán zenésznek, mégis olyan impulzusokat kapsz, amelyek egy életre szólnak. És szólnak is - főként belül. Nyolc évvel ezelőtt kezdődött, azóta hagyományosan minden évben megszervezi a MAKKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház a dzsessz és improvizációs zenei tábort. Az elején kevesen vettek részt, manapság már túljelentkezés van minden nyáron. Egyszerű a magyarázat. Jók a tanárok, a hangulat még jobb, a gyakorlati és elméleti oktatásban mindenki talál magának valót. A híre elérkezett hozzám is, újságíróként sem szégyelltem részt venni. Közös a cél Székelyföld legtöbb városa (tisztelet a kivételnek) zenei oktatás szempontjából ugyanazzal a problémával küzd: klasszikus zenét lehet tanulni helyben, de ha dzsesszről van szó, a legközelebbi jó tanár néhány száz kilométerrel arrább lakik. Mi sem jobb lehetőség a tanulásra, mint beiratkozni egy dzsessztáborba. Pár hét teketóriázás után vettem a sátorfámat és a nem létező spórolt pénzemet, felültem a buszra. Máris egy teljesen más világban találtam magam: a tomboló nyár kellős közepén több mint ötven diák arra vár, hogy újat tanuljon. Meg is van rá a lehetőség, hiszen Magyarország legjobb dzsessz-zenészei és pedagógusai foglalkoznak minden érdeklődővel. Már az első órában magával ragadt az a hangulat, amely átfogta az egész tábort. Nincs versengés, irigységtől és rosszindulattól mentes, egyetlen ember sem érezteti veled, hogy kevesebb, lennél mint ő. Egy hét ilyen hangulatban felér két hónap tengerparti nyaralással. Kurzus és meditáció Alig érkezel meg, körültekintesz, alig ismersz valakit. Jó látni, hogy ennyire sok ember energiát mer fektetni ebbe a műfajba a mai világban. Jóformán fel sem lélegeztél, máris elkezdődik az első kurzus. Újra iskolapadban csücsülsz és pont azt tanulod saját akaratodból, ami elől hanyat-homlok menekültél gyerekkorodban. Mert kötelező volt. Ezúttal minden szót falsz a füleiddel, sőt még fizetsz is érte. A sors iróniája, hogy Tóth Viktor szaxofonos pontosan erről kezd el beszélni a száraz elméleti dolgok helyett. A zenélés is egy út, néha göröngyös, néha sima, könnyű és keserves. Teljesen mindegy, hogy mi történik veled, sosem szabad abbahagyni. Ha netán egy rossz tanárod volt és eleged lett belőle, még azt is a saját hasznodra fordíthatod. Legalább tudod milyenné nem szabad válni. Viktor egész héten inkább a zenész élet lelki hátteréről beszélget: azokról, amit egyetlen iskola sem tanít meg, csupán a tapasztalat. Figyelmeztetett: teljesen mindegy mi történik veled, meghal az apád, vagy leég a házad, a közönség a produkciódra kíváncsi. Hogy mit nyújtasz nekik a színpadon. „Merj kérdezni, mert ha kérdezel, hülyének néznek, de ha nem kérdezel, hülye is maradsz. Lehet, hogy egyetlen gondolat fog teljesen megvilágosítani. Ezért kell jelen lenni a táborban” - biztatott mindenkit a szaxofonos. Szintén a kitartásról beszélt Márkus Tibor zongorista is, aki már a legelső szentgyörgyi táborban is jelen volt. Kicsit szégyelled magad szóba állni vele, mivel te egy autodidakta kezdő vagy, ő pedig mindentudó hozzád képest. Pár perc után rájössz: inkább kérdezni kell, nem harap. Szinte tapintható a hosszú évtizedek tapasztalata, Tibor néhány perc alatt tisztába tesz minden zenei kérdéseddel. Az első kurzus után alig telik el pár perc, egy nyolctagú bandában találod magad. És bizony dzsesszt kell játszani. Juhász Gábor nemzetközileg elismert gitáros nyugtat mindenkit: egy hét alatt szólni fognak a dalok, nem kell félni egymástól. Sőt, a színpadtól sem. Vacsora mellett is leülhetsz a mesterek mellé, lehet beszélgetni. Csupa jó ember, még több jó sztori. Sőt, a szilvapálinkát is szeretik. Ami a csövön kifér Ezelőtt 15 éve sosem gondoltam volna, hogy valaha sóvárogni fogok az iskolapad után. Erre szokták mondani, hogy be kell nőjön az ember feje lágya. Reggel amint kipattant a szemem, rohantam a magánórákra, nehogy lemaradjak valamiről. Az egyik teremben közel húsz énekes próbál a kórussal, a másikban zenekarok készülnek, a többiben magánórák zajlanak. Mindenhová bemehetsz, csak ne zavard a másikat. A lényeg, hogy figyelj és tanulj! Továbbra is furcsa, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagymestere tanít téged, mint kezdőt. Bármilyen marhaságot kérdezhetsz, sosem nevet ki senki. Pontosan ettől vált a tábor két nap alatt egy olyan családdá, amilyent kívánni sem mertél volna. Udvarhelyiként egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy a körülötted levő 60 ember önzetlenül segít ahelyett, hogy visszahúznának minden erejükkel, gyanakvó ármánykodásukkal. Második nap már élesben megy a játék, a Tevn teázóban fel vannak szerelve a hangszerek, indul a jam-session. Bárki nekifoghat zenélni, csak merjen felállni. Egyetlen tanárnak sem megalázó kezdőkkel színpadra állni, hiszen jól tudják: ezzel egy következő szintre emelik a tanulókat, lelket vernek beléjük. Az első napokban nehezen indul be a buli, majd egyre inkább tapasztalod meglepődve: rengeteg tehetséges erdélyi és román fiatal muzsikus él a környéken, és a mezőny napról-napra erősödik. Olyan sok impulzus ért egy hét alatt minket, hogy észre sem vettük az idő múlását. Néhány nap alatt máris a tanárok koncertjén találtuk magunkat. Akkor értettük meg, hogy milyen színvonalas oktatásban volt részünk. Csak sírni tudsz, amint meghallod Márkus Tibi saját szerzeményét, Kovács Linda pszichedelikus énekhangjával tarkítva. Más világ. Tele a hátizsák egy évre közhelyes, de minden jó dolog véget ér egyszer, még a dzsessztábor is. Indul a vonatod, vár egy rég megszervezett koncerted a zárófellépés helyett. Olyan hangulatban búcsúzol el a tanároktól, mintha sosem találkoznál velük újra. Megnyugtatnak: lesz még jövőre is, mindenki szívesen jön, ha élünk. Az oktatók arra kérnek, hogy gyakorolj és soha ne hagyd abba. Teljesen mindegy mennyire vagy jó, csak szeress muzsikálni. Búcsúként Prezsmer Endre főszervező egy diplomát és egy pólót ad a tábor lógójával ellátva, hogy emlékezz az ott eltöltött szép napokra. Márkus Tibi ismét megnyugtat: ne aggódj, ez egy éves anyag a dzsessztanszakon is, lesz amit otthon gyakorolni. Majd összeáll a puzzle. Kint a burokból Alig értem ki a vonatállomásra, máris gyakorlatba kellett ültessem a Tóth Viktortól tanultakat. A jegyvásárlás után meglát egy cigánygyerek, fejest ugrik a kukába, kikap egy mocskos flakont és odajön hozzád. Ő bizony igényt tart az ivóvized felére. Addig nem tágít, amíg valamit nem kap. A vonaton végre hallgatnál lazításként egy kis zenét, de két év után feladja a fülhallgatód jobboldala. Ez nem is lenne baj önmagában, de megérkezik három öregaszszony (nemcsak testben, de lélekben is öregek voltak) és azonnal nekilátnak kilátástalanul panaszkodni. Epilepszia, baleset, alkoholizmus, lábamputáció, csupa jó téma. Dzsessztábor után hideg zuhany a javából. Bezzeg ilyenkor nem jönnek a süketnémák csecsebecsét árulni, befizettem volna egy fülhallgatóra. Ezek után már csak egy gyergyószentmiklósi fellépés hiányzott, gumicsizmásoknak. Színpad helyett budiajtó, ott ért véget a tábor. Vasárnap hazautazol, úgy érzed, mintha egy év telt volna el. Meglepődve tapasztalod, hogy itthon nem változott semmi. Csupán az, hogy tele vagy energiával és jó ötletekkel. Akik voltak hasonló táborban, azt mondták, hogy le fog tisztulni a sok beszerzett információ. És le is tisztult. Hargita megye, sőt Székelyudvarhely is elbírna egy ilyen tábort. A körülmények megvannak, igény is lenne rá. Rájöttem, hogy egyetlen hangszer sem harap. Csakis akkor, ha többet nem foglalkozol vele. Akkor egy démonná változik, és életed végéig kísérteni fog! _______________■ Antalfi József antalfi.jozsef@udvarhely.ma Zárókoncerten kicsik és nagyok FOTÓ: VERESS ALBERT, DORSZAKOS TÁBORLAKÓ 2014. JÚLIUS 30.