Udvarhely, 2014. július (1. évfolyam, 73-95. szám)

2014-07-30 / 94. szám

8 Társadalom ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A 8. SEPSISZENTGYÖRGYI DZSESSZ ÉS IMPROVIZÁCIÓS ZENEI TÁBORRÓL Dzsessz és lelki terápia Hogy miért is nevezik Sepsiszentgyörgyöt Székelyföld kulturális fővárosának? Legbu­tább és legegyszerűbb válasz: oda kell utazni, bele kell kóstolni az ottani életbe és min­denre választ kapunk. Ahogy a szentgyörgyi sajtó is írja, a dzsessz­­táborok külön és jelentős szeletét alkot­ják a helyi kulturális tortának, ilyenkor kisebb dzsesszfeszti­­vállá változik a város. Ha saját félelmeid és technikád miatt nem is tartod magad iga­zán zenésznek, mégis olyan impulzusokat kapsz, amelyek egy életre szólnak. És szólnak is - főként belül. N­yolc évvel ezelőtt kez­dődött, azóta hagyo­mányosan minden évben megszervezi a MAKKK Kul­turális és Ifjúsági Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Kó­nya Ádám Művelődési Ház a dzsessz és improvizációs ze­nei tábort. Az elején kevesen vettek részt, manapság már túljelentkezés van minden nyáron. Egyszerű a magya­rázat. Jók a tanárok, a han­gulat még jobb, a gyakorlati és elméleti oktatásban min­denki talál magának valót. A híre elérkezett hozzám is, új­ságíróként sem szégyelltem részt venni. Közös a cél Székelyföld legtöbb vá­rosa (tisztelet a kivételnek) zenei oktatás szempontjá­ból ugyanazzal a problémá­val küzd: klasszikus zenét lehet tanulni helyben, de ha dzsesszről van szó, a legkö­zelebbi jó tanár néhány száz kilométerrel arrább lakik. Mi sem jobb lehetőség a ta­nulásra, mint beiratkozni egy dzsessztáborba. Pár hét teketóriázás után vettem a sátorfámat és a nem létező spórolt pénzemet, felültem a buszra. Máris egy teljesen más világban találtam ma­gam: a tomboló nyár kellős közepén több mint ötven diák arra vár, hogy újat ta­nuljon. Meg is van rá a lehe­tőség, hiszen Magyarország legjobb dzsessz-zenészei és pedagógusai foglalkoznak minden érdeklődővel. Már az első órában magával ra­gadt az a hangulat, amely átfogta az egész tábort. Nincs versengés, irigységtől és rosszindulattól mentes, egyetlen ember sem érezteti veled, hogy kevesebb, lennél mint ő. Egy hét ilyen hangu­latban felér két hónap ten­gerparti nyaralással. Kurzus és meditáció Alig érkezel meg, körül­tekintesz, alig ismersz va­lakit. Jó látni, hogy ennyire sok ember energiát mer fek­tetni ebbe a műfajba a mai világban. Jóformán fel sem lélegeztél, máris elkezdődik az első kurzus. Újra iskola­padban csücsülsz és pont azt tanulod saját akaratod­ból, ami elől hanyat-homlok menekültél gyerekkorodban. Mert kötelező volt. Ezúttal minden szót falsz a füleiddel, sőt még fizetsz is érte. A sors iróniája, hogy Tóth Viktor szaxofonos pontosan erről kezd el beszélni a száraz el­méleti dolgok helyett. A ze­nélés is egy út, néha görön­gyös, néha sima, könnyű és keserves. Teljesen mindegy, hogy mi történik veled, so­sem szabad abbahagyni. Ha netán egy rossz tanárod volt és eleged lett belőle, még azt is a saját hasznodra fordítha­tod. Legalább tudod milyen­né nem szabad válni. Viktor egész héten inkább a zenész élet lelki hátteréről beszél­get: azokról, amit egyetlen iskola sem tanít meg, csu­pán a tapasztalat. Figyel­meztetett: teljesen mindegy mi történik veled, meghal az apád, vagy leég a házad, a közönség a produkciódra kíváncsi. Hogy mit nyújtasz nekik a színpadon. „Merj kérdezni, mert ha kérdezel, hülyének néznek, de ha nem kérdezel, hülye is maradsz. Lehet, hogy egyetlen gondo­lat fog teljesen megvilágosí­tani. Ezért kell jelen lenni a táborban” - biztatott min­denkit a szaxofonos. Szintén a kitartásról be­szélt Márkus Tibor zongo­rista is, aki már a legelső szentgyörgyi táborban is jelen volt. Kicsit szégyelled magad szóba állni vele, mi­vel te egy autodidakta kezdő vagy, ő pedig mindentudó hozzád képest. Pár perc után rájössz: inkább kérdezni kell, nem harap. Szinte tapintható a hosszú évtizedek tapaszta­lata, Tibor néhány perc alatt tisztába tesz minden zenei kérdéseddel. Az első kurzus után alig telik el pár perc, egy nyolctagú bandában találod magad. És bizony dzsesszt kell játszani. Juhász Gábor nemzetközileg elismert gi­táros nyugtat mindenkit: egy hét alatt szólni fognak a dalok, nem kell félni egymás­tól. Sőt, a színpadtól sem. Vacsora mellett is leülhetsz a mesterek mellé, lehet beszél­getni. Csupa jó ember, még több jó sztori. Sőt, a szilva­pálinkát is szeretik. Ami a csövön kifér Ezelőtt 15 éve sosem gondoltam volna, hogy va­laha sóvárogni fogok az is­kolapad után. Erre szokták mondani, hogy be kell nőjön az ember feje lágya. Reggel amint kipattant a szemem, rohantam a magánórákra, nehogy lemaradjak vala­miről. Az egyik teremben közel húsz énekes próbál a kórussal, a másikban zene­karok készülnek, a többiben magánórák zajlanak. Min­denhová bemehetsz, csak ne zavard a másikat. A lényeg, hogy figyelj és tanulj! To­vábbra is furcsa, hogy a Liszt Ferenc Zeneakadémia nagy­mestere tanít téged, mint kezdőt. Bármilyen marhasá­got kérdezhetsz, sosem ne­vet ki senki. Pontosan ettől vált a tábor két nap alatt egy olyan családdá, amilyent kívánni sem mertél volna. Udvarhelyiként egyszerűen képtelen vagy felfogni, hogy a körülötted levő 60 ember önzetlenül segít ahelyett, hogy visszahúznának min­den erejükkel, gyanakvó ár­mánykodásukkal. Második nap már éles­ben megy a játék, a Tevn teázóban fel vannak sze­relve a hangszerek, indul a jam-session. Bárki neki­foghat zenélni, csak merjen felállni. Egyetlen tanárnak sem megalázó kezdőkkel színpadra állni, hiszen jól tudják: ezzel egy követke­ző szintre emelik a tanuló­kat, lelket vernek beléjük. Az első napokban nehezen indul be a buli, majd egyre inkább tapasztalod megle­pődve: rengeteg tehetséges erdélyi és román fiatal mu­zsikus él a környéken, és a mezőny napról-napra erősö­dik. Olyan sok impulzus ért egy hét alatt minket, hogy észre sem vettük az idő múlását. Néhány nap alatt máris a tanárok koncertjén találtuk magunkat. Akkor értettük meg, hogy milyen színvonalas oktatásban volt részünk. Csak sírni tudsz, amint meghallod Márkus Tibi saját szerzeményét, Ko­vács Linda pszichedelikus énekhangjával tarkítva. Más világ. Tele a hátizsák egy évre közhelyes, de minden jó dolog véget ér egyszer, még a dzsessztábor is. In­dul a vonatod, vár egy rég megszervezett koncerted a zárófellépés helyett. Olyan hangulatban búcsúzol el a tanároktól, mintha sosem találkoznál velük újra. Meg­nyugtatnak: lesz még jövőre is, mindenki szívesen jön, ha élünk. Az oktatók arra kérnek, hogy gyakorolj és soha ne hagyd abba. Telje­sen mindegy mennyire vagy jó, csak szeress muzsikálni. Búcsúként Prezsmer Endre főszervező egy diplomát és egy pólót ad a tábor lógójával ellátva, hogy emlékezz az ott eltöltött szép napokra. Már­kus Tibi ismét megnyugtat: ne aggódj, ez egy éves anyag a dzsessztanszakon is, lesz amit otthon gyakorolni. Majd összeáll a puzzle. Kint a burokból Alig értem ki a vonatál­lomásra, máris gyakorlatba kellett ültessem a Tóth Vik­tortól tanultakat. A jegy­­vásárlás után meglát egy cigánygyerek, fejest ugrik a kukába, kikap egy mocskos flakont és odajön hozzád. Ő bizony igényt tart az ivó­vized felére. Addig nem tá­gít, amíg valamit nem kap. A vonaton végre hallgatnál lazításként egy kis zenét, de két év után feladja a fül­hallgatód jobboldala. Ez nem is lenne baj önmagában, de megérkezik három öregasz­­szony (nemcsak testben, de lélekben is öregek voltak) és azonnal nekilátnak kilátás­talanul panaszkodni. Epilep­szia, baleset, alkoholizmus, lábamputáció, csupa jó téma. Dzsessztábor után hideg zuhany a javából. Bezzeg ilyenkor nem jönnek a süket­némák csecsebecsét árulni, befizettem volna egy fülhall­gatóra. Ezek után már csak egy gyergyószentmiklósi fellépés hiányzott, gumicsiz­másoknak. Színpad helyett budiajtó, ott ért véget a tá­bor. Vasárnap hazautazol, úgy érzed, mintha egy év telt volna el. Meglepődve ta­pasztalod, hogy itthon nem változott semmi. Csupán az, hogy tele vagy energiával és jó ötletekkel. Akik voltak hasonló táborban, azt mond­ták, hogy le fog tisztulni a sok beszerzett információ. És le is tisztult. Hargita me­gye, sőt Székelyudvarhely is elbírna egy ilyen tábort. A körülmények megvannak, igény is lenne rá. Rájöttem, hogy egyetlen hangszer sem harap. Csakis akkor, ha töb­bet nem foglalkozol vele. Ak­kor egy démonná változik, és életed végéig kísérteni fog! _______________■ Antalfi József antalfi.jozsef@udvarhely.ma Zárókoncerten kicsik és nagyok FOTÓ: VERESS ALBERT, DORSZAKOS TÁBORLAKÓ 2014. JÚLIUS 30.

Next