Udvarhely, 2014. szeptember (1. évfolyam, 116-137. szám)
2014-09-16 / 127. szám
2 Aktuális RÖVIDEN • Megkezdődik a Szülőföldön magyarul! program nyertes pályázatainak kifizetése még ebben a hónapban, és várhatóan a korábbi évekhez hasonlóan, ütemezetten az év végéig mindenkinek a számlájára kerülnek a támogatások - közölte a nemzetpolitikáért felelős államtitkár az MTI-vel. Potápi Árpád János emlékeztetett: idén a magyar kabinet 110 milliárd forintot zárolt a kormányzati kiadásokból, hogy a tavaly lezárt túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél. Az intézkedés a határon túli magyarok pénzügyi támogatását biztosító Bethlen Gábor Alapot is érinti, és a vonatkozó kormányhatározat értelmében az Alapnak 2014-ben is egyenlegjavulást kell elérnie. Az intézkedések következtében az idei évben 17 200 forintot fizetnek a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást igénylőknek. A hallgatói támogatás összege változatlan marad - jelezte közleményében az államtitkár. • Ingyenes szűrővizsgálatot tartottak a hétvégén Máréfalván, Hargita Megye Tanácsa egészségfelmérő programja keretében. Az akció során díjmentesen ötféle alapanalízist - vérnyomás, vércukor, hepatitis B-, hepatitis C- és EKG- mérést - végeztek el, a megyei tanács költségén. Máréfalván 68 személy vett részt a szűrésen, 9 esetben mértek a normál értéknél magasabb vérnyomást, 11 személynél a megengedett felső érték fölötti vércukorszintet. A 26 elvégzett EKG-ból húsznak ajánlottak szakorvosi vizsgálatot. Egy személyt azonnal kórházba szállítottak. Madéfalván és Gyergyószárhegyen is zajlottak a vizsgálatok, ezeken összesen 168 személy vett részt. Többeket család- vagy szakorvoshoz irányítottak. A szűrővizsgálattal a megyei önkormányzat arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy idejében forduljanak orvoshoz, hiszen jobb megelőzni a betegségeket, mint kezelni. A program egyik célja, hogy a betegeket útba igazítsa, milyen szakorvoshoz forduljanak, mivel sok településen ritkán adódik erre lehetőség a nagy távolságok és az elszigeteltség miatt. 2014. SZEPTEMBER 16. BICIKLIVEL A TEJ ÚTJÁN Ahol a kicsit is nagyra becsülik Az Élő Szöveg Alapítvány, a keresztúri tejüzem és az udvarhelyi EKE a nyár folyamán három biciklis körutat szervezett azzal a céllal, hogy a mozgás öröme mellett felhívja a figyelmet a helyi gazdálkodókra, illetve azokra a szarvasmarhatartó gazdákra, akik részvényesei a keresztúri tejfeldolgozónak. Szombaton, az év utolsó karavánján tizenhárman vettek részt. Az első biciklis Tej Útja karaván a Nyikó mentét célozta meg, majd a következő Miklósfalva-Kányád-Jásfalva-Székelyderzs útszakaszon haladt. Múlt hétvégén a Gagy mentén tekertek a körút résztvevői. Reggel kilenc órakor Székelyudvarhelyről gyönyörű napsütésben indultak neki a közel száz kilométeres útnak a túrázók Székelykeresztúr irányában, Szentábrahámot, Magyarandrásfalvát és Énlakát érintve. A keresztúri tejfeldolgozóhoz tizenhárman érkeztek meg, tizenegy és hetvenöt év közöttiek, ahol Bálint Sándor elnök és Soó Attila ismertette a gyártási és értékesítési folyamatot. A kerékpárosok megtekinthették a sajtkészítést, illetve a vajköpülést, eközben keresztúri tejtermékeket kóstolhattak. Családias beszélgetésre is jutott idő, amelyek során kiderült, miért fontos, hogy a helyi termelőket támogassuk vásárlásaink során. Útjuk Szentábrahám felé vezetett, ahol Szőcs Béla - a tejgyár vezetőségi tanácsának tagja - nagyszerű fogadtatásban részesítette a csapatot. A helyi Benedek Elek Általános Iskolában gitárszóval és dalokkal fogadták őket a diákok, a polgármester köszöntője után az iskolát (az 1600-as évek elején tették le az oktatás alapjait a faluban), majd a műemléknek nyilvánított unitárius templomot látogatták meg, ahol számos történetet, emléket idézett fel a tiszteletes. „A faluban sokat tesznek az értékeik megőrzéséért, továbbadásáért. Egy lelkes, életrevaló, jövőt építő falut ismertünk meg” - fogalmazott Bara Ágnes, a túra résztvevője, az Élő Szövet Alapítvány munkatársa. Innen már taposniuk kellett a pedálokat, hisz a sok látnivalóval időt veszítettek, de gyorsan kitekertek Magyarandrásfalvára Mátéfi Domokoshoz, aki családjával fejőstehén- és juhtenyésztés-,set foglalkozik. Tavaly a megyei tanács Mintagazdaságdíjjal értékelte munkájukat, a túra résztvevői szerint megérdemelten. A farm látogatása és a finom pörkölt elfogyasztása után tovább karikázott a csapat Énlaka irányába, de azért még belefért egy kis szusszanó a martonosi unitárius templomnál, ahol Fülöp Júlia lelkész örömmel mesélt kis egyházközségükről. - Csodálatos volt a templom belső szerkezete és környezete, mindannyian egyetértettünk, hogy ilyen látványban rég volt részünk. Éjlakára már megkésve érkeztünk, a csapat úgy döntött, több időt megérdemel a falu és inkább még visszatérünk a részletesebb élményekért. Azért időt szakítottunk Kolumbán Gábor gazdaságának és bivalybocsainak, és bár a legelőről már nem tudtuk bevárni a bivalycsordát, még belefért a Sánduly Edit által készített ízletes bivalysajtok, tejföl megkóstolása. Esteledett és még előttünk állt több mint húsz kilométer. Utolsó pihenőnket az Énlaka határában lévő Mihály kilátónál ejtettük meg, ahonnan csodaszép naplementében gyönyörködtünk - mesélte hétvégi élményeit Ágnes. A kerékpárút során 81 kilométert tettek meg, és olyan emberekkel volt alkalmuk találkozni, megismerkedni, akik erőt adnak a mindennapokhoz, akik a kicsiben is megtalálják az élet örömét, értelmét, szépségeit, akik minden nap hozzátesznek értékeink fennmaradásához. „Köszönjük vendéglátóinknak a lehetőséget, a fogadtatást, hogy bepillantást nyerhettünk ezekbe a kedves gazdaságokba, megismerkedhettünk templomaink, falvaink történetével” - összegezte a túrát Bara Ágnes. __________• Nagyálmos Ildikó nagyalmos.ildikoc@udvarhely. ma A túra résztvevőinek nagy élményben volt részük FOTÓK: KISS TIBOR Sorakoznak a sajtok a keresztúri tejüzem polcain. Helyi termék Tej Útja szakmai napot tartanak Szeptember 20-án, a székelyudvarhelyi művelődési ház koncerttermében szakmai napot tartanak a tej szövetkezeti feldolgozásáról és értékesítéséről Székelyföldön. Délelőtt 10 órakor köszöntőt mond dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai főkonzulja, az Élő Szövet Alapítvány (ÉSZA) kurátora, majd Kolumbán Gábor, az ÉSZA elnökének felvezető beszéde után előadások következnek. Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára A tejkvóta-rendszer megszüntetése és annak hatása a kis- és középvállalkozók mindennapjaira címmel tart előadást. Ilyés Ferenc, a MÜTF Oktatási Központ tanulmányi és marketingigazgatója a székelyföldi szövetkezetek létéről, jövőjéről beszél. Demján Levente, a Székely Gazda című szaklap felelős szerkesztője A kvótarendszer jövőképe a tejfeldolgozásban címmel tart előadást. Boros Csaba, az Elan Trió Kft. tulajdonosa a helyi termékek értékesítési lehetőségeit vázolja fel. Tankó László, a Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet ügyvezető igazgatója a keresztúri modellt mutatja be a résztvevőknek. A szünetben keresztúri tejtermékkóstolóra kerül sor, majd Dr. Kandikó József előadásával folytatódik a szakmai konferencia, aki a Marketingszemlélet, értékesítési lehetőségek a székelyföldi gazdák életében címmel tartja meg előadását. Dr. Ferenczy Ferenc, a Nagyküküllő Mezőgazdasági Szövetkezet, minőségügyi vezetője a tejfeldolgozás törvényi szabályozóiról beszél, Bányász József, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztésről. A program támogatója a Szerencsejáték Zrt.