Udvarhely, 2015. június (2. évfolyam, 301-321. szám)

2015-06-03 / 302. szám

2 Aktuális Kultúrkártya­­ a legújabb diákcsábító A nemrég piacra do­bott - egyelőre a mú­zeumban és városi könyvtárban használ­ható - kultúrkártya sikeréről számolt be tegnapi tájékoztatóján Miklós Zoltán múze­umigazgató és Lukács László vállalkozó. Mint tudatták, már 1100 kártyatulajdonos van, és mint intézmény, a Székelyföldi Filharmó­nia­­ is jelezte: érde­kelné a történet. A kultúrkártya név alatt futó udvarhelyi újdonság lényege, hogy ha az iskolá­sok tíz lejért megvásárolják, cserébe ingyenesen látogat­hatják a múzeumot és térhet­nek be a városi könyvtárba, illetve minden látogatás al­kalmával - ha becsekkolnak a kártyával - öt jutalompon­tot kapnak, mely 15 százalék könyvvásárlási kedvezményt jelent a Bagolyvár és a Corvi­na könyvesüzletekben. Két hét „kártyaosztást” követően kézzelfogható ered­ményekről számolt be teg­napi tájékoztatóján Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múze­um igazgatója. Azt tapasztal­ta, hogy a gyerekek ahogyan megkapták kártyájukat, el is kezdték azt használni. Egy kisgyerek például testvérét és szüleit vitte el a múzeumba,­­mert ő már nem kell fizes­­­sen .­­ A Székelyföldi Filharmó­nia is jelezte, érdekelné a kár­tyás megoldás, hisz egy a lé­nyeg: a fiatalok legyenek ott, vegyék ki részüket a város kulturális kínálatából - véle­kedett a múzeumigazgató. Lukács László, a kártya ötletével előrukkoló vállal­kozó azt tudatta, a Facebook és az elektronikus kütyük vi­lágában nem gondolta volna, hogy egy kultúrkártya ötlet­tel rövid idő alatt ilyen sikert tudnak elérni: nyolc iskolá­ban 1100-an kértek kártyát. Volt, ahol 100 alatti megren­delőszám született, ám olyan iskola is akad, ahol már több mint 300-an kértek.­­ Összességében a vártnál jobb eredmény született. A kártyákat továbbra is árusít­juk, a múzeumban és a Ba­golyvár könyvesüzletben is be lehet szerezni - mondta Lukács László. Azt is tudatta, hogy folya­matosan figyelemmel követik a kártyarendszert működtető szervert, és azt látják, hogy gyűlnek a kártyákon az öt pontok, vagyis használják a diákok az újdonságot. Lukács a tájékoztatón hal­lott először arról, hogy a fil­harmónia is érdeklődik az öt­let iránt - úgy reagált: örvend a bővülésnek, és már úgy le­het venni, hogy ez meg is tör­tént, vagyis részéről rendben van a kártya használatának a kiszélesítése. Sőt, nyitottak arra is, hogy partnerségre lépjenek további kulturális intézménnyel. Kiderült az is, hogy a kár­tyát Székelykeresztúron is meg lehet vásárolni a Szil­veszter Com Prod üzentei­ben - a keresztúriak egyelő­re csak udvarhelyi kultúr­­fogyasztásra használhatják a kártyát, de Lukács szerint ezen állapot akár változhat is, és miért ne, a keresztúri múzeum is csatlakozhat a történethez, mellyel min­denki jól jár: a kulturális intézmény látogatót kap, a látogató pedig élményt és kedvezményt további kultú­rafogyasztásra. • Máthé László Ferenc matlM.oszlo.ference­ udvarhely.ma HAÁZ-SAROK Minden tárgynak helye van a múzeumban Szinte alaptalanul sokat ígérőnek tűn­het a fenti cím egy olyan közgyűjtemény esetében, amely ge­nerációkon keresztül folyamatosan helyszű­kével küszködött. A múlt század közepétől, a hivatalos múzeu­mi léte elnyerése óta többszöri költöztetést megérő székelyudvar­helyi közgyűjtemény sosem bővelkedett tágas terekben. S ez a hiányosság még hangsúlyosabban jellem­ző volt - a látogatóktól elzárt - raktári felületekre. Pedig a múzeumok mindenkori egyik legfontosabb küldeté­se a tárgyi hagyaték megőr­zése, vagyis a raktárakban való olyanszerű felhalmozás, ahonnan majd kiállítás cél­jából bármikor „elővarázsol­hatók” adott témát és törté­nelmi korszakot megidéző műtárgyak. A közelmúltban megnyi­tott Anna-kiállítás rende­zése kapcsán tudatosodott bennünk azon valós tény, amely addig sem volt isme­retlen számunkra, de sosem ez képezte az intézményi prioritást. Rádöbbentünk arra, hogy raktáraink „üre­sek”. Üresek ahhoz, hogy szándékunknak megfelelően reprezentálni tudjuk az élet­módot, és a XX. század jelen­tős történelmi eseményeit. A szóban forgó időinterval­lum olyan ütemes változást eredményezett mind a falu­si, mind pedig városi tárgy­használatban, hogy hozzá hasonló intenzitás egyetlen korábbi évszázadban sem do­kumentálható. A legtöbbször fejlődésként értelmezett tár­­sadalmi/gazdasági folyamat­ban a használati tárgyak élete lerövidül, az egyének igényei gyorsan változnak, s ebből fakadóan az életterek állandó átalakulást élnek meg. A mú­zeumok szempontjából pedig sokszor nem elég régi egy tárgy, ahhoz, hogy a gyűjtés kategóriáját képezze. A XX. században azonban a tárgyak nem élik meg azt a kort, ami­kor már elég öregek legyenek a múzeumok számára. Ilyen tekintetben pedig egyértel­mű, hogy a múzeumoknak kell lépni a „üres” raktárak problematikájának orvoslása érdekében. A mi Annánk története a ’20-as években kezdődik, s az életkori sajátosságokat szem előtt tartva életének jellegzetes fordulópontja­it villantjuk fel a látogatók számára. Anna története nem szokványos, de az élet­terek, amelyek által láttatni próbáljuk a századon átívelő idő múlását, mind reálisak. Viszonylag könnyen repre­zentálni tudtuk a jellegzetes gazdasági tereket, bővelkedő választékból rekonstruál­hattuk a ’40-es évekből egy vénlegény által még birto­kolt falusi konyhabelsőt. Már nagyobb gondot okozott,­­de múzeumokból kölcsönzött tárgyegyüttesekkel létrehoz­tuk­­ a második világháborút megelőző időszakra jellemző - polgári lakásbelsőt. Az igazi törést a XX. század második fele jelentette számunkra. S ezzel a problematikával nem csak az udvarhelyi közgyűjte­mény, hanem a többi székely­­földi múzeum is küszködik. Egy múzeumi kiállítás - akárcsak az Anna történetét bemutató tárlat is­­ akkor tud sikeres lenni, ha az alko­tói szándék és a befogadói igény egymásra találnak. Az Anna-kiállításban ez a kap­csolat már a megnyitó előtt megvalósulni látszott. Fel­hívásunkra, többen is a mú­zeum partnereként ajánlot­ták fel személyes tárgyaikat. Azon tárgyakat, amelyek a szülők, vagy éppen saját élettereik kedvenc dísz- és használati eszközei voltak. Ahhoz, hogy a ’80-as évek városi panellakását megal­kothassuk a kiállításban, lá­togatói segítségre volt szük­ség. Bár Anna életútja­ i) beteljesedni látszanak, a tárgygyűjtést korántsem tekintjük lezártnak. Ösz­tönözni szeretnénk a lá­togatókat, hogy legyenek partnerek a múzeum azon elhatározásában, miszerint „feltöltené” raktárait a XX. század második felének jel­legzetes tárgyaival. Nagyon sok lakásban őriznek még olyan tárgyakat, amelyek a múlt század második felé­ben gyártott márkaneveket tartalmazzák, jellegzetes terméktípusokként voltak számon tartva, vagy vala­mely helyi termelőegység tipikus darabjaként azo­nosíthatók. Kössék össze az Anna-kiállítás megláto­gatását egy adományozási gesztussal, s hozzák be ezen tárgyakat a múzeumba. Ez­által válhat egy jelentékte­len közhasználati eszköz múzeumi műtárggyá. ________________• Miklós Zoltán múzeumigazgató 2015. JÚNIUS 3.

Next