Udvarhely, 2015. június (2. évfolyam, 301-321. szám)
2015-06-03 / 302. szám
2 Aktuális Kultúrkártya a legújabb diákcsábító A nemrég piacra dobott - egyelőre a múzeumban és városi könyvtárban használható - kultúrkártya sikeréről számolt be tegnapi tájékoztatóján Miklós Zoltán múzeumigazgató és Lukács László vállalkozó. Mint tudatták, már 1100 kártyatulajdonos van, és mint intézmény, a Székelyföldi Filharmónia is jelezte: érdekelné a történet. A kultúrkártya név alatt futó udvarhelyi újdonság lényege, hogy ha az iskolások tíz lejért megvásárolják, cserébe ingyenesen látogathatják a múzeumot és térhetnek be a városi könyvtárba, illetve minden látogatás alkalmával - ha becsekkolnak a kártyával - öt jutalompontot kapnak, mely 15 százalék könyvvásárlási kedvezményt jelent a Bagolyvár és a Corvina könyvesüzletekben. Két hét „kártyaosztást” követően kézzelfogható eredményekről számolt be tegnapi tájékoztatóján Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Azt tapasztalta, hogy a gyerekek ahogyan megkapták kártyájukat, el is kezdték azt használni. Egy kisgyerek például testvérét és szüleit vitte el a múzeumba,mert ő már nem kell fizessen . A Székelyföldi Filharmónia is jelezte, érdekelné a kártyás megoldás, hisz egy a lényeg: a fiatalok legyenek ott, vegyék ki részüket a város kulturális kínálatából - vélekedett a múzeumigazgató. Lukács László, a kártya ötletével előrukkoló vállalkozó azt tudatta, a Facebook és az elektronikus kütyük világában nem gondolta volna, hogy egy kultúrkártya ötlettel rövid idő alatt ilyen sikert tudnak elérni: nyolc iskolában 1100-an kértek kártyát. Volt, ahol 100 alatti megrendelőszám született, ám olyan iskola is akad, ahol már több mint 300-an kértek. Összességében a vártnál jobb eredmény született. A kártyákat továbbra is árusítjuk, a múzeumban és a Bagolyvár könyvesüzletben is be lehet szerezni - mondta Lukács László. Azt is tudatta, hogy folyamatosan figyelemmel követik a kártyarendszert működtető szervert, és azt látják, hogy gyűlnek a kártyákon az öt pontok, vagyis használják a diákok az újdonságot. Lukács a tájékoztatón hallott először arról, hogy a filharmónia is érdeklődik az ötlet iránt - úgy reagált: örvend a bővülésnek, és már úgy lehet venni, hogy ez meg is történt, vagyis részéről rendben van a kártya használatának a kiszélesítése. Sőt, nyitottak arra is, hogy partnerségre lépjenek további kulturális intézménnyel. Kiderült az is, hogy a kártyát Székelykeresztúron is meg lehet vásárolni a Szilveszter Com Prod üzenteiben - a keresztúriak egyelőre csak udvarhelyi kultúrfogyasztásra használhatják a kártyát, de Lukács szerint ezen állapot akár változhat is, és miért ne, a keresztúri múzeum is csatlakozhat a történethez, mellyel mindenki jól jár: a kulturális intézmény látogatót kap, a látogató pedig élményt és kedvezményt további kultúrafogyasztásra. • Máthé László Ferenc matlM.oszlo.ference udvarhely.ma HAÁZ-SAROK Minden tárgynak helye van a múzeumban Szinte alaptalanul sokat ígérőnek tűnhet a fenti cím egy olyan közgyűjtemény esetében, amely generációkon keresztül folyamatosan helyszűkével küszködött. A múlt század közepétől, a hivatalos múzeumi léte elnyerése óta többszöri költöztetést megérő székelyudvarhelyi közgyűjtemény sosem bővelkedett tágas terekben. S ez a hiányosság még hangsúlyosabban jellemző volt - a látogatóktól elzárt - raktári felületekre. Pedig a múzeumok mindenkori egyik legfontosabb küldetése a tárgyi hagyaték megőrzése, vagyis a raktárakban való olyanszerű felhalmozás, ahonnan majd kiállítás céljából bármikor „elővarázsolhatók” adott témát és történelmi korszakot megidéző műtárgyak. A közelmúltban megnyitott Anna-kiállítás rendezése kapcsán tudatosodott bennünk azon valós tény, amely addig sem volt ismeretlen számunkra, de sosem ez képezte az intézményi prioritást. Rádöbbentünk arra, hogy raktáraink „üresek”. Üresek ahhoz, hogy szándékunknak megfelelően reprezentálni tudjuk az életmódot, és a XX. század jelentős történelmi eseményeit. A szóban forgó időintervallum olyan ütemes változást eredményezett mind a falusi, mind pedig városi tárgyhasználatban, hogy hozzá hasonló intenzitás egyetlen korábbi évszázadban sem dokumentálható. A legtöbbször fejlődésként értelmezett társadalmi/gazdasági folyamatban a használati tárgyak élete lerövidül, az egyének igényei gyorsan változnak, s ebből fakadóan az életterek állandó átalakulást élnek meg. A múzeumok szempontjából pedig sokszor nem elég régi egy tárgy, ahhoz, hogy a gyűjtés kategóriáját képezze. A XX. században azonban a tárgyak nem élik meg azt a kort, amikor már elég öregek legyenek a múzeumok számára. Ilyen tekintetben pedig egyértelmű, hogy a múzeumoknak kell lépni a „üres” raktárak problematikájának orvoslása érdekében. A mi Annánk története a ’20-as években kezdődik, s az életkori sajátosságokat szem előtt tartva életének jellegzetes fordulópontjait villantjuk fel a látogatók számára. Anna története nem szokványos, de az életterek, amelyek által láttatni próbáljuk a századon átívelő idő múlását, mind reálisak. Viszonylag könnyen reprezentálni tudtuk a jellegzetes gazdasági tereket, bővelkedő választékból rekonstruálhattuk a ’40-es évekből egy vénlegény által még birtokolt falusi konyhabelsőt. Már nagyobb gondot okozott,de múzeumokból kölcsönzött tárgyegyüttesekkel létrehoztuk a második világháborút megelőző időszakra jellemző - polgári lakásbelsőt. Az igazi törést a XX. század második fele jelentette számunkra. S ezzel a problematikával nem csak az udvarhelyi közgyűjtemény, hanem a többi székelyföldi múzeum is küszködik. Egy múzeumi kiállítás - akárcsak az Anna történetét bemutató tárlat is akkor tud sikeres lenni, ha az alkotói szándék és a befogadói igény egymásra találnak. Az Anna-kiállításban ez a kapcsolat már a megnyitó előtt megvalósulni látszott. Felhívásunkra, többen is a múzeum partnereként ajánlották fel személyes tárgyaikat. Azon tárgyakat, amelyek a szülők, vagy éppen saját élettereik kedvenc dísz- és használati eszközei voltak. Ahhoz, hogy a ’80-as évek városi panellakását megalkothassuk a kiállításban, látogatói segítségre volt szükség. Bár Anna életútja i) beteljesedni látszanak, a tárgygyűjtést korántsem tekintjük lezártnak. Ösztönözni szeretnénk a látogatókat, hogy legyenek partnerek a múzeum azon elhatározásában, miszerint „feltöltené” raktárait a XX. század második felének jellegzetes tárgyaival. Nagyon sok lakásban őriznek még olyan tárgyakat, amelyek a múlt század második felében gyártott márkaneveket tartalmazzák, jellegzetes terméktípusokként voltak számon tartva, vagy valamely helyi termelőegység tipikus darabjaként azonosíthatók. Kössék össze az Anna-kiállítás meglátogatását egy adományozási gesztussal, s hozzák be ezen tárgyakat a múzeumba. Ezáltal válhat egy jelentéktelen közhasználati eszköz múzeumi műtárggyá. ________________• Miklós Zoltán múzeumigazgató 2015. JÚNIUS 3.