Udvarhely, 2016. január (3. évfolyam, 449-468. szám)

2016-01-14 / 457. szám

A TARTALOMBÓL Börtön osztálypénzért? Drákói módon büntetnék azo­kat a pedagógusokat, szülőket, akik törvénytelenül gyűjtenek, illetve adnak úgynevezett isko­la- és osztálypénzt. A képvise­lőház asztalán lévő törvénymó­dosító­ tervezet szerint akár fél évtől két évig terjedő börtön járhat annak, akiről ez bebizo­nyosodik. *2. Farsang a filharmóniával Az új év első szimfonikus hang­versenyére kerül sor január 24-én a művelődési házban - adja hírül a Székelyföldi Fil­harmónia. Az intézmény meg­hívottja a budapesti Corpus Harsonakvartett, ez a­ nemzet­közileg is elismert négytagú csa­pat játszik együtt a zenekarral. •7. Először ülésezik idén Keresztúr tanácsa Első idei tanácsülését tartja ma Székelykeresztúr önkormányza­ti testülete. A délelőtt 10 órakor kezdődő tanácskozáson többek közt megvitatják a polgármester határozattervezetét a közérde­kű és a helységgazdálkodás ke­retén belül elvégzendő munká­latokról. •2. Énekelt versek és saját szerzemények A Magyar Kultúra Napja alkal­mából koncertturnéra indul az Evilági együttes, amelynek első állomása csütörtökön este kilenc órától lesz a székelyudvarhelyi G. Caféban. Orbán Ferencet, az együttes alapítóját kérdeztük, mire számíthat a közönség?­­9. Minőségi időtöltés a kölkökkel Minden gyerkőc más és egyedi, abban viszont meg­egyeznek, hogy nagyon nagy igényük van arra, hogy szüle­ikkel minőségi időt töltsenek. A felmérések azt mutatják, hogy ez egy átlagos családban mindössze hét perc naponta, ami rettentően kevés, 1 7. Kulinária -Oldalborda, de nem sülve-főve -6. Helyi Rendőrség 0372-100 166 0266-210 210 A POLGÁRMESTER ÉVÉRTÉKELŐJE Bunta Levente: folytatjuk a munkát „Azt gondolom, fele­lősen kell a közpénzt költeni, odafigyelve kell gazdálkodni. A városban előttem is annyi pénz volt, mint az én időmben, hát miért nem fejlődött jobban? Mert nem volt gazda, mert mások voltak a szem­pontok... Van még munkánk bőven, de már sok mindent ki is pipálhatunk - mondta évértékelő­jében Bunta Levente. Székelyudvarhely polgármestere az idei választásokkal kap­csolatos terveiről is beszélt. •4-5. oldal Polgármesteri mérleg: 7 év, 54 nagy volumenű beruházás FOTÓ: LŐRINCZ CSABA Dávid Botond képei Brüsszelben E­rdély arcai címmel nyílt kiállítás a brüsz­­szeli Balassi Intézetben Dávid Botond székely­udvarhelyi művész fo­tóiból. A szerdától lát­ható kiállítás az erdélyi magyarság hagyományos népviseleteit, elsősorban Székelyföld öltözködési sokszínűségét mutatja be. A sorozatban feltűnnek Udvarhelyszék, Sepsiszék, Csíkszék és Marosszék lá­nyai néprajzi hitelességgel összeállított népviseletek­be öltözve. *3. KÖZÉLETI NAPILAP III. ÉVF. 457. SZÁM 2016. JANUÁR 14. ÁRA: 1,5 LEJ CSÜTÖRTÖK A 6 T 3 A O O­O O 1­5 Edömérnapja VALUTAÁRFOLYAM H­UN­­ C"t­oo EUR 4,5283 ▼ USD 4,1884 ▲ 100 HUF 1,4349 ▲

Next