Udvarhelyi Híradó, 1997. október-december (8. évfolyam, 78-102. szám)
1997-11-20 / 92. szám
HírAdó művelődés 1997. november 20., csütörtök Ady Endre újságíróként is szenzációsat, maradandót, sőt monumentálisat alkotott, publicisztikai munkásságával is ugart tört, hidat vert, ablakot nyitott, nem csupán költészetével. A november 15- 16-án a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, illetve a zilahi Elméleti Középiskolában (ahol egykor Ady is tanult) megrendezett szimpóziumon egybehangzóan állították az előadók, hogy „Dózsa György unokája" nemcsak forradalmasította a magyar újságírást (műfajilag, nyelvileg, tartalmilag stb.) hanem időtálló cölöpöket verve jelölte ki azt az utat, amelyen a mindenkori publicistának — ha szakmai-erkölcsi tartásához ragaszkodik — haladnia ildomos. A kétnapos vándorkonferencia első napján a Körösparti városban értekeztek a meghívott hazai és magyarországi előadók, éspedig Indig Ottó, Komlós Attila, Bernáth László, Cseke Péter, Márkus Béla, Kántor Lajos, Ioan Moldovan, Szekernyés János, Puskel Péter, Bényei József, Szűcs László, Tóth János, míg másnap Zilahon villantotta fel a publicista Ady munkásságának egy-egy szegmentumát Koczkás Sándor, Kozma Dezső, Vitályos László, Láng Gusztáv. Mindkét helyszínen szerét ejtették egy-egy könyvbemutatónak és pódiumműsornak. Ady Endre publicisztikai írásaiból Láng professzor válogatott egy kötetre valót, a könyv Élet címmel jelent meg frissiben a nagyváradi Literátor Kiadónál. Boér Ferenc kolozsvári színművész Ki látott engem? című Adyműsorát adta elő páratlan beleérzéssel, nagy sikerrel. Természetesen érmindszenti zarándoklatra is sort kerítettek, megidézve a poétát a szülőházánál is, megkoszorúzva az 1977-ben felavatott szobrot. Furcsa fintora a sorsnak, hogy míg az '56-ot követő gyeplőlazítás eredményeként Érdmindszent nevét Ady Endrére „hivatalosították" (a festő Papp Aurél amúgy jó szándékú szorgalmazására), a Ceauşescu-éra „kulturális forradalmában" már nem viselhette a költő nevét sem egykori zilahi iskolája, sem a váradi magyar líceum. Ady Endre ünneplése — immár elsősorban a költőé, a váteszé — folytatódik a napokban szerte a Kárpátmedencében, szerte a világon, ahol csak magyarok élnek. A hét végén a szatmárnémeti Kölcsey Kör szervezésében rendezik meg a hagyományos partiumi megemlékezéseket, illetve a szokásos érmindszenti zarándoklatot. A lezajlott vándorkonferenciát hagyományteremtőnek szánták a lelkes szervezők (mindenekelőtt Tavaszi Hajnalt és Muzsnay Árpádot illik említeni), premierként reflektorfénybe állítva a nemzet költőjének azt a sajátos arcélét, amely közéleti emberként is kiemelkedővé tette. Nem véletlenül emelte ki Koczkás professzor, hogy Ady „hamarabb lett jó nevű újságíró, mint országosan elismert költő". A magyar hírlapírás klasszikusának terjedelmes publicisztikai munkássága önmagáért beszél: háromezernél is több újságcikkét tartjuk számon, pedig csak 1908-ig dolgozott szerkesztőségekben. Ám amikor az ifjú Ady Endre 1900 januárjában — tehát még a 19. században! — Debrecenből érkezvén leszállt a nagyváradi állomáson, új korszak, új és színesebb, gyönyörűbb virágokat termő éra kezdődött a magyar sajtótörténetben, s tartott úgy 1947 tájáig... Dénes László !. A költő születésének 120. évfordulóján — amely egész pontosan november 22-re esik — a Nagyváradi Ady Társaság és az EMKE partiumi osztálya első ízben szervezte meg azt a vándorkonferenciát, amelyet a szándékok szerint ezentúl évente rendeznének meg egy-egy régióbeli szellemóriás tiszteletére. Életművek avatott ismerői, kutatói tárnák egymás és az érdeklődő közösség elé a tematikusan csoportosított, lehetőleg az újdonság erejével ható mindazon szempontokat, amelyeket a művelődéstörténet mindeddig kevéssé domborított ki. Az RMNSZ országos gyűlése Értékmentő munka Október 17—19. között tartotta harmadik, éves beszámoló tanácskozását a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség, a Kovászna megyei Alsócsernátonban. Ezúttal Halász Péternek, a Duna Televízió Kapcsok c. rovata ismert szerkesztőjének, a Magyar Művelődési Intézet tagjának köszönhetően háromnapos, igen tartalmas találkozón vehettek részt a romániai magyar népi alkotók. Halász Péter ugyanis Magyarországon anyagi támogatást nyert meg erre a célra pályázat révén, és neves előadókat hívott meg a Magyar Művelődési Intézettől. A találkozó programjáról Szakál Gizella, az RMNSZ alelnöke számolt be, akinek jelentős szerepe volt a Halász Péterrel való kapcsolatfelvételben. Az előadásokra érkezőket nagy szeretettel fogadta Haszmann Pál, a csernátoni falumúzeum igazgatója, a népi értékmentő Haszmann dinasztia lelkes tagja. Jelen volt a találkozón Jánó Mihály, a Kovászna megyei Művelődési Felügyelőség részéről. Első nap a 78 résztvevő Erdély tucatnyi helységéből, köztük 12-en az Udvarhelyszéki Fafaragók Szövetsége részéről meghallgatták az éves beszámolót, szervezési gondokról beszéltek, kézhez kapták tagsági könyvecskéjüket, és egyházi kiállítást tekintettek meg azokból a darabokból, amelyeket magukkal hoztak a találkozóra. A népi tárgyak, kézimunkák kiállítását Borbély Jolán etnográfus, a MMI munkatársa nyitotta meg. Alkalom nyílt arra, hogy mindenki bemutatkozzon, elmondja, hogy mikor és hogyan került kapcsolatba a tárgyi népművészettel, miért alkot. Majd a résztvevők szakcsoportokra oszlottak: a faragók Bandi Dezső marosvásárhelyi iparművész, a varrók, szövők Szakál Gizella irányításával vitatták meg gondjaikat. A második nap az előadásoké volt. Borbély Jolán a Népművészeti Osztály történetével kapcsolatosan tartott előadást, felsorolta a népi tárgyi művészet terén kitűnt személyiségeket. Beszprémi Katalin, ugyancsak az MMI munkatársa, a népművészet ifjú mestere a nemzeti hagyományismeret helyéről és szerepéről, a népi játékokról és kismesterségekről beszélt. Elmondta, hogy Magyarországon a népművészet oktatása bekerült a nemzeti alaptantervbe, tanfolyamon 25.000 forintos tandíj ellenében meg lehet szerezni a kismesterségek oktatója minősítést, a vele járó állami diplomával együtt. Magyarországon évente rengeteg pályázatot hirdetnek meg népművészeti témával, a kiállított munkákat elbírálják, díjazzák. Barsi Hanna, az MMI Népi Iparművészeti Tanácsának elnöke az alkotások zsűrizéséről, az elbíráló bizottság összetételéről, az elbírálási szempontokról tartott előadást. Az általa elmondottak igen megközelítették azokat a kezdeményezéseket, amelyek elhangzottak az idei Szejke Napot megelőzően, a népi alkotók tanácskozásán, annak a dolgozatnak eszmekörét, amelyet Szakál Gizella a varrottasokról összeállított. A jelenlévők videofilmet is láthattak egy népies divatbemutatóról, viszontláthatták munkáikat azokon a felvételeken, amelyek a millecentenáriumra megrendezett budavári ünnepségen, a Mesterségek ünnepén, illetve a Néprajzi Múzeum kiállításán készültek. Továbbá Bandi Dezső tartott előadást a kopjafákról, a naiv művészetről, majd Laskay Sándor, az EMKE kulturális referense kért szót. Laskay Sándor felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy vegyék igénybe az EMKE megyénként kialakult hálózatait, a környékünkben szövetségek személyesen a sepsiszentgyörgyi Háromszék c. lap munkatársához, Sylvester Lajoshoz fordulhatnak. Délután Szabó Judit, a kézdivásárhelyi múzeum igazgatója bemutatta a népviseletbe öltöztetett babagyűjteményt. Elmondta, hogy a legszigorúbb időkben hogyan lehetett játékosan, „babázva" megmenteni az értékeket. A Dolgozó Nőből, fényképekről, leírásokból ismeretes Zsuzsi meg Andris babák gyűjteménye 329 darabot őriz. A viseleteket diapozitívan is megörökítették, komoly dokumentációs anyag kísér minden darabot. Persze, a gyűjtemény nincs lezárva, lehet gyarapítani továbbra is. A harmadik nap gyakorlati nap volt, műhelylátogatásokra került sor. A kézdivásárhelyi Tolvaj József fafaragót keresték fel alkotóműhelyében, Zabolán a Pozsony Ferenc létrehozta, Kriza János Alapítvány tulajdonában lévő tájházat tekintették meg, majd meglátogatták a zabolapávai Barabás Zsombor műhelyét. Végezetül egy köszönőlevelet fogalmaztak meg Halász Péternek, amiért sikerült ilyen határozott lépést tenni a népi értékmentő munkában, sikerült újra és részletesebben megbeszélni a közös gondokat, az élő népművészet elvárásait. B. R. Nem volt ahová tenni a képeket Szerencsés találkozás Képtárt teremteni egy városban nem egy könnyű feladat, ehhez szellemiek és anyagiak szerencsés találkozása szükséges. A helyi képtár anyagának darabonkénti összegyűjtéséről beszélgettem Veres Péterrel, a Haáz Rezső Múzeum munkatársával, aki elmondta, hogy az udvarhelyi képtári anyag gyűjtésének kezdetei a múlt század második felére vezethetők vissza. — 1886. március 20—i bejegyzéssel, az udvarhelyi Református Kollégium leltárkönyvében húsz műtárgy szerepelt, ezek között öt Barabás Miklós-festmény. Ez a húsz alkotás egytől egyig portré —mivel akkoriban a portréfestés volt a divat — és a gimnázium tanárait, kurátorait, adományozóit, jelesebb tanulóit ábrázolta, nem tudni biztosan. Egyedül a Barabás-képekről tudjuk száz százalékosan, hogy a gimnázium tanárait örökítik meg. Az 1907-es leltárkönyvben már hét darab Barabás Miklós-kép szerepelt, és jelenleg is ennyi a számuk. Ezek 1950-ben kerültek a múzeum tulajdonába. A Barabás Miklós-képek érdekessége, hogy nem élő modellekről festette őket, hanem emlékezet után. Valószínű, hogy bizonyos eseményre rendelték meg azon tanárok megörökítésének szándékával, akik valami érdemlegeset tettek a gimnáziumért. Egy másik leltárkönyvi bejegyzés szerint a képek Szolnokot is megjárták. Biztos valamelyik világháború alatt kellett menekíteni képeket, s így kerültek a szolnoki fiúgimnáziumba. Azt már nem lehet tudni, hogy hogyan kerültek viszsza. A múzeum részéről az első önálló kiállítás 1913-ban nyílt meg Haáz Rezső rajztanár szervezésében; erre a célra a református kollégium képterme volt berendezve. A művészeti anyag adományok útján lassan gyarapodott egészen a '60-as évek közepéig. Tehát tudatos műgyűjtésről akkoriban nem igazán lehetett beszélni. Ez idő tájt bukkant fel Maszelka János festőművész, aki tudatosan és nagy lelkesedéssel kezdte gyűjteni a jövendő képtár anyagát. Maszelka János festőművész így emlékszik vissza a kezdetekre: — Az ötvenes években kerültem ki az egyetemről. Akkoriban a kultúrház szakirányítójaként tevékenykedtem, nekifogtam az elképzelt képtár alapjainak letevéséhez. Majdnem minden hónapban kiállításokat szerveztem. Az országból olyan rangos művészek állítottak ki a városban, mint Bene József, Gy. Szabó Béla, Aurel Ciupe, Nagy Imre, Haáz Rezső, Ferenczi Júlia stb. Nem kellett teremdíjat fizetniük, viszont annak fejében, hogy megszerveztem a kiállítást, mindenki egy-egy képet hagyott itt. — mesélte Maszelka János. Az anyag felgyűlt, nem volt ahová tenni a képeket, ugyancsak Maszelka volt, aki elindult kopogtatni felettes szerveknél, így a jelenlegi képtár épülete a múzeum tulajdonába kerülhetett — folytatta Veres Péter. Az addigi anyaghoz még hozzájött 1978-ban a Korunk Galéria anyaga, 305 alkotás. Ezek a művek betekintést nyújtanak a '60-'70-es évek erdélyi magyar képzőművészeti életébe. A képtár hivatalosan 1978. október 7-én nyílt meg, 951 műtárgyat, festményeket, grafikákat és szobrokat tekinthet meg az érdeklődő. Sz. S. Zs.