Udvarhelyi Híradó, 1999. július-szeptember (10. évfolyam, 51-76. szám)
1999-08-31 / 67. szám
Lesz-e bábos Udvarhelyen? ■ A Humán Reform Alapítvány elnöke, Balla Zoltán magyar nyelvű bábosképzést szeretne elindítani ■ Az alapítvány augusztus elején Kirulfürdőn tartott bábos képzést, november végén pedig Udvarhelyen szervezik meg a második amatőr bábostalálkozót ■ Ennek az előzménye 96 májusára nyúlik vissza, Szentegyházán tartottuk az első bábosképzést, melynek célja a székelyföldi amatőr bábosmozgalom fellendítése volt - mondta Balla Zoltán. - Ezt a célt képzésekkel látjuk elérhetőnek, és még azáltal, hogy fórumot biztosítsunk a csoportoknak. Tavaly novemberben volt az első székelyföldi amatőr bábostalálkozó, idén pedig november 25-26- án lesz a második." Feltérképeztük a Székelyföldet ilyen szempontból, de sajnos kevés bábcsoport működik. Nincsen most csoport az olyan, hagyománnyal rendelkező helységekben, mint Muzsna, Homoródszentpál, vagy Szentegyháza és Csíkszereda. - Magyar nyelvű bábosképzés elindítását tervezitek... - Magyar nyelven nincs lábosképzés országunkban. Mivel jó kapcsolatban vagyok a kolozsvári, marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi bábosokkal, és szeptember 16-18-a között lesz Kolozsváron a profi bábszínházak találkozója, a szakma berkében is megvitatjuk, és a kolozsváriakkal közösen kialakított tanterv alapján megpróbáljuk létrehozni a középfokú bábosképzést. Bábos színész-, rendező- és segédszínész-alprofilokkal. Lehetőleg udvarhelyi székhellyel. Várom a szakma véleményét: hozzájárulnának-e vagy sem egy ilyen képzési forma létrehozásához? - Ha beindul ez a képzés, kik iratkozhatnak be? -- Nincs feltétel. Mivel ez önköltséges lenne, anyagilag áldoznia kellene annak, aki személyes ambícióból részt venne, vagy a bábszínháznak, amely erre a képzésre elküldi a tagjait. Évi 120 millió lej egy évfolyam költsége - 20-25 személlyel számolva. - A Humán Reform Alapítvány még mivel foglalkozik a közeljövőben! - A magánoktatást próbáljuk meg intézményesíteni. Féléves alapfokú szakképesítést indítunk októbertől (pl. asztalos, kőműves, ács, erdőkitermelő, szobafestő, pincér, szakács stb.), folytatjuk a képesítést nyújtó tanfolyamainkat (számítógépkezelői, segédprogramozói). Mondhatni a közönségszervezés, a hirdetés előtti pillanatokban vagyunk, ami a technikumi, vagyis középfokú képzéseket illeti. Újságírói, turisztikával kapcsolatosan egységvezetői és idegenvezetői, könyvelésen belül általános kereskedelmi könyvelés és banktisztviselői profilokra vannak tanterveink és tanáraink, és egy új szakmával is próbálkoznánk: fordítói és tolmács szakokról van szó. Menedzsmenten belül: középfokú menedzserképzés, másodévtől „kipróbálnuk" a kultúr-, sport- és településmenedzser szakokat. A képzést hét végi és vakációban történő oktatással képzeltük el, a gyakorlati részt máshol is meg lehetne oldani. Hosszabb távon távoktatássá szeretnénk átalakítani, oktatócsomagok elkészítésével. Erre nyitási szándék van a tanügyminisztérium részéről, ebben szeretnénk az elsők között lenni. P. Buzogány Árpád ■ János Áron Elindultam szép hazámból* (Emlékeim Udvarhelyről és a világháborúról, 1895-1918) címmel megjelent visszaemlékezéseit az Infopress Rt. adta ki, és az eladásból befolyó összeget a Tamási Áron Gimnáziumnak ajánlotta fel. Dr. János Áron Székelypálfa Iván született 1895-ben, Udvarhelyen járt középiskolába, majd 1915 májusában, hadiérettségi után került a frontra, az udvarhelyi 82-es ezredhez. A háború után jogot tanult Budapesten, majd nemzetközi jogot Franciaországban (Grenoble). A magyar fővárosban élt élete végéig. Visszaemlékezéseit 83 éves korában írta. Berkeley-ben élő fia, dr. János Cs. András a következőt írja az előszóban a kiadással kapcsolatban: „... angol nyelven publikálva az ottani olvasóközönség körében csak mérsékelt érdeklődésre tarthatott volna számot, míg Magyarországon vagy Erdélyben az államszocializmus évei alatt terjesztése többfajta nehézségbe ütközött volna, annak ellenére, hogy a kéziratnak sem politikai, sem nemzeti éle nincsen. Ugyanakkor azonban a szöveg történelemszociológiai szempontból érdekes meglátásokat tartalmaz különösen az Udvarhely környékén élőknek, akik számára élénk színekkel festett képet nyújt a századforduló ottani életének köznapi mozzanatairól. Ugyancsak kortörténelmi és szociológiai értékkel bírnak a kézirat sokszor igen kritikus megjegyzései a frontkatonák életéről, a háború céltalanságáról és az Osztrák-Magyar Monarchia polyglott hadseregéről, melyet első kézből ismert meg a többnemzetiségű gyulafehérvári 50-es gyalogezredben szolgálva. Ezért különös örömömre szolgál, hogy ez a kis kötet apám szeretett és soha el nem felejtett szülőföldjén talált kiadóra. " A környékbeliek és főként a pálfalviak számára a könyv legvonzóbb része az, amely a szülőfaluról szól. A tényszerű felsorolás líraisággal töltődik fel, a megédesített emlékezés azonban nem csorbítja a tényszerűséget (történelmi viszszapillantás, családtörténet, a falu társadalmi-gazdasági élete). „A föld, ha nem is tartotta el az embert, adott neki öntudatot" - jellemzi a székely falvakat a szerző. Az udvarhelyi gimnáziumi évek bemutatása tömör, tényszerű. Első évben szervitor (szolgadiák) volt, a következő években jeles tanulóként év végi pénzdíjat és a gyulafehérvári püspökség alapítványi ösztöndíját is megkapta. Az élménydús diákéveknek csak néhány fontosabb eseményét emeli ki (zenetanulás, diáklap kiadása, magántanítás, a Pálfalván töltött vakációk). A szigorúság és pontosság mellett tanárai példája volt rá nagy hatással. A bentlakók életének bemutatása dokumentumszerűen tömör és átfogó jellemzés. Az első világháború kitörése után korosztálya mondhatni gyermekfejjel került a frontra. A rövid kiképzés után, tartalékos tisztként az orosz frontra kerülő „hős" higgadt, hősködés nélküli férfivá érett. Egyetlen vágya: „mielőbb kiválni ebből az esztelen háborúból és a katonaéletből". Ez azonban csak két és fél év múlva, az olasz front megjárása után következhetett be. Az emlékezés a háború befejezésével ér véget - a szerző Budapesten telepedett meg, hogy tanulmányait folytathassa; nemsokára családot alapított. A magyar fővárosban is összetartott a környékről odakerült jó pár fiatal. Olyan ismert személyek tartoztak a szerző baráti köréhez, mint az operaénekes Palló Imre vagy Csanády György, a székely himnusz szerzője. Tamási Áronhoz a rokonságnál (második unokatestvérek voltak) erősebb barátság fűzte. (Az író nagybátyja, a Gyulafehérváron élő segédpüspök keresztnevéről kapták mindketten sajátjukat.) Pesten élő, volt iskolatársai biztatták gimnáziumi élményei megírására Tamásit. Jegyzeteket is készített tanárokról, volt diáktársakról, ám az ezernél több történetből mégsem született meg a várt munka... Jogászokra jellemző pontosság, nyelvi szabatosság jellemzi János Áron stílusát. Bár a szerző nem szépíró, tiiondatai gördülékenyek, jelzői találóak, és jó érzékkel választotta ki azokat az eseményeket a vele történtekből, amelyek nemcsak saját, hanem mások sorsát is meghatározták, vagy éppen jelképértékűek, így a világháború forgataga nem leltárszerű eseményrögzítés, a kisemberek létbizonytalansága, nyomora megélt, és az olvasó számára is átérezhető szörnyűség. (Ennek ellenére mégsem érheti a hatásvadász mártírkodás vagy borúlátó panaszkodás vádja.) A műfajra jellemző szubjektivitásnak mondhatni ellentmond az emlékezés elfogulatlansága, pártatlan tényszerűsége. És ez még a szülőfaluról és Udvarhelyről szóló, líraivá oldott részekre is érvényes. P. Buzogány Árpád :Az Infopress Rt. kiadásában megjelent könyv kapható a könyvesboltokban és az újságárusoknál; ára:14.000 lej. János Áron: Elindultam szép hazámból Az elhagyott szülőföld (( 6 űvelődés Kisvárosi Középiskolás Versmondók III. Műhelytábora „Hogy jusson vers mindenkinek” ■ Augusztus 23-án a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban került sor a Kisvárosi Középiskolás Versmondók III. Műhelytáborának ünnepélyes megnyitására. A céltudatos szervező, Illyés Izabella tanárnő üdvözlő beszédében elmondta: azért jöttek össze, hogy „jusson vers mindenkinek” . A táborba kisvárosi, baróti, segesvári, szentegyházi, gyergyószentmiklósi, kovásznai, kézdivásárhelyi, székelyhídi, besztercei középiskolásokat hívtak meg, akik a nagyvárosok árnyékában élnek, akik nem járhatnak színházba . A tábor célja, hogy ezeknek a gyermekeknek olyan esélyt biztosítsanak az esztétikai nevelésre, mint a nagyvárosiaknak. Akik itt összegyűltek, nem lesznek művészek, sem előadók, de ők azok, akik a művészet tolmácsolóivá, szeretőivé és értékelőivé válnak, akik Füst Milán alábbi szavait komolyan veszik: „jól vigyázz, hisz anyád nyelvét bízták rád a századok, azt meg kell védened". A tábort anyagilag a Magyar Oktatásügyi Minisztérium, a brassói Avicola Rt.,a keresztúri vasgyár, a pékség és Szávuly Attila magánvállalkozó támogatták. - A múlt évben ismerkedés is volt, de most már látjuk a világot is, ami ki fog nyílni - mondta Bartók László előadóművész, aki a múlt évekhez hasonlóan most is vállalta a tábor szakmai irányítását. - A versmondás nemzetmegmentő, nyelvet erősítő mozgalom, e tábornak is ez a célja - mondotta. A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium magyartanárai, Illyés Izabella tanárnő vezetésével 1997. szeptember 1-6. között rendezte meg a Kisvárosi Középiskolás Versmondók I. Műhelytáborát. Debreceni Tibor, a budapesti Academia et Artis alelnöke, az Anyanyelvi Konferencia pedagógiai munkabizottságának vezetője volt az első tábor programvezetője. Tizenkét középiskola tanárait és növendékeit hívták meg akkor, akik betekintést nyerhettek a versmondás, versértelmezés titkaiba. László Miklós iidva+kelyi -ftú+dó, 1999. «wjwrfw ?f., kedd