Udvarhelyi Híradó, 2000. február (11. évfolyam, 9-17. szám)

2000-02-10 / 12. szám

ZOÓÓ. feUnA* 10., etSteUSh9 M­acfazin tolni", mozgatja fejét, világítanak szemei és még kacsingat is, hisz van akinek, mert Emil bácsi nemrég rakta össze Lime párját. A robotnő körülbelül fél méter magas (Lime csupán öt centiméterrel magasabb), igazán nőies, karcsú jelenség. Kleo­­pátra-frizurája van, és aminek Limé robot sem tud ellenállni, spraydo­boz tetejéből készült melle is van. A robothölgy tudja mozgatni a kezét, és a hasi tájékán kvarcóra van be­szerelve. Emil bácsi szabadjára en­gedte pajzán képzelőerejét: a robot hölgynek a lába között gombnyo­másra kinyílik egy kis ajtócska, így Limet teljesen leveheti a lábáról. A játékkészítéssel foglalkozó nyug­díjas férfi többször meríti ötleteit a televízióból. Egyszer feleségével egy filmet néztek, abból egy sze­relmeskedő pár árnyéka adta az ihletet az újabb, de ezúttal már nagykorúaknak szánt játéksorozat elkészítéséhez. Emil bácsi biztos lehet abban, hogy a holnapi napot sem tölti el unalmasan, mert újabb kihívás vár rá tömbházlakásának játékműhe­lyében. A játékok sok ötlettel szol­gálhatnak bárkinek arról, hogy az egyesek szerint szemétnek tekin­tett anyagokból mi mindent lehet készíteni. A nyugdíjas férfi nagyon szereti játékait, a gyerekeinek tekinti azo­kat. Mivel nincsenek unokái úgy döntött, hogy egy árvaháznak fog­ja ajándékozni alkotásait. Faz­ilos Szabolcs A robot lába között ajtócska nyílik Emil bácsi, a pajzán játékgyáros ■ Hál' istennek sokan megérik azt az időt, hogy miután dolgoztak pár évtizedet, nyugdíjba vonulhatnak ■ Igen­­, de egy idő után a pihenés unalmassá válhat, hisz­inden nap ugyanaz történik, már a televízióban köz­vetített szappanoperák sem kínálnak izgalmas kikapcso­lódást ■ Sok nyugdíjasnak egy tömbház négy fala közt kell eltöltenie élete hátralévő részét ■ De ennek felüdíté­­sére is van megoldás ■ A kolozsvári Bartha Emil laka­tosként dolgozott, és tíz éve vonult nyugdíjba ■ Nem tu­dott nyugton ülni, mint azt sorstársai közül többen tet­ték, és úgy döntött, keres magának elfoglaltságot. Nincsenek unokái, akikre vigyáz­hatna, mert nem volt gyereke. Az évek során mégis nagyon sok gye­rekjátékot készített, feleségével kö­zösen szórakoznak ezekkel, így próbálva színesebbé tenni min­dennapjaikat. Mintha egy játékbi­rodalom fejedelme lenne Emil bá­csi. Ha bepillantunk a tömbházla­­kás kis műhelyébe, mintha egy já­téküzletben lennénk, körös-körül játékokat látunk. Ő tíz éve kezdő­dött, amikor a­­s szakmunkás nyugdíjba vo­­n. Mindig is érdekelték őt a kis műszerek, motorok és különböző­ keretek, unalmában nekilátott írott hulladék anyagokból sátó­­t készíteni. A tömbházlakás ki­­sk szobájában berendeztek egy slyt, ahol bármikor kedvére ál­lt. A műhely olyan, akár egy kváros; ha egy kisgyerek letér­és meglátná a kiállítást, biztos igyelné: az egyik sarokból rá­­integetnek, egy szekrény pol­­,praydobozokból készült ver­­ítók sorakoznak. Körülbelül­ük található itt, mindegyiknek n a maga története, bácsi a sok kisautó közül eemel a polcról, és büszkén r:­i autó olyan, akár egy hold­tévében láttam, gondoltam, magamnak is készítek egyet. Az autó váza spraydoboz és kisebb fémdarabkák, a kerekekhez mű­anyag dugót használtam, a vázat öngyújtók díszítik. Amúgy a jármű működőképes, rugalmas, jól alkal­mazkodik a göröngyös terephez, akár egy igazi holdjáró autó. Persze, soha nem adtam pénzt az alapanyagért, mindig találok itt-ott valamit. Gyűjtögetés után hazajö­vök, és a hozott hulladékok ötletet adnak egy-egy játék elkészítésé­hez; képzeletem útjára indítom, és kitalálom, hogy aznap mit készítek. A műhelyben köszörű, satupad és többféle szerszám található, ezek se­gítségével formálja az alkatrészeket. - Nemrég találtam egy műanyag csodarabot a tömbház előtt, gon­doltam, hazahozom és valamire jó lesz, kár lett volna otthagyni az út szélén. Lime, a robot és a párja Emil bácsi a tömbház előtt mű­anyag csőből egy robotot alkotott. A neve Lime, ez a név is a mester fantáziájában született: ha visszafe­le betűzzük, akkor Emil bácsi nevét olvashatjuk. Egy kis elektromotor segítségével a robot mozog, sőt még beszél is hozzánk, hisz egy kis kazettás magnót rejtett el benne. Lime előre és hátrafelé tud a robo- Motkurtelyi -b­iábó. Hány papagáj fér el egy Polski Fiatban? ■ Hősünk, a lengyel Andrzej G. nem a rekordok könyvébe akart bekerülni, bár alighanem sikerül neki, ha eszébe jut, hogy előre bejelentse akcióját ■ Ugya­nis összesen 57 papagájt gyömöszölt be kartondobo­zokban és papírtasakokban Polski Fiatja hátsó ülése mögé. A cseh vámosok, akik a határon kocsiját átvizsgálták, inkább a tró­pusi madarak állapotán döbbentek, meg: a papagájok étlen-szomjan, elcsigázottan pihegtek, három nem is élte túl az utazást. A boncolás után kiderült, hogy pusztulásukat éhezés vagy fulladás okozta. A 48 éves madártenyésztő saját magának vásárolta a papagájokat 600 zlo­tyért. Enni nem adott nekik az utazás előtt, mert úgy gondolta, ez az eladó kötelessége. Különben is, szerinte a három papagáj haláláért in­kább a határon átélt stressz, nem pedig az éhezés okolható. A lódzi körzeti bíróság két évre felfüggesztett fél évi szabadságvesz­tést szabott ki rá állatkínzás miatt. Ezenkívül még 100 zloty pénzbír­ságot is be kell fizetnie az Állatvédő Egyesület javára. Az ítélet nem jogerős. A bíróság enyhítő körülménynek tudta be, hogy Andrzej G. megbánást tanúsított, s hogy szomszédai jó véleményt adtak róla. Sú­lyosbító körülményként jött viszont számításba, hogy mint tenyésztő­nek, tudnia kellett volna, hogyan kell szállítani a madarakat. . (MTI) A rémálom folytatódik Ciánszennyezés másodszor is­ ­ A román hivatalos szervek megerősítették a Nagybánya környékén vasárnap észlelt újabb ci­anid szennyezést - közöl­te Fehérvári Pál, a ma­gyar Környezetvédelmi Minisztérium környezet­­biztonsági és környezet­egészségügyi osztályve­zetője a tárca sajtótájé­koztatóján kedden Buda­pesten. A szakember elmondta a szeny­­nyezés mennyisége és koncentrá­ciója lényegesen kisebb, mint a múlt hetié volt. A négy megye színesfémérc-iparát felölelő álla­mi iparóriás nagybozintai derítő­jénél vasárnap este az történt, hogy néhány órára hiányzott a cianiddal szennyezett ipari víz semlegesítéséhez szükséges reak­tív anyag (hipoklorid), amit szállí­tási kimaradás okozott - mondta Chiorean Iuliu, a REMIN vezér­igazgató-helyettese kedden az MTI-nek Bukarestben. A REMIN nagybozintai szenny-­­víztárolójába a korábbi szennye­zés miatt leállított Aurul - vegyes tulajdonú román-ausztrál­­ rész­vénytársaság zazari derítőjéből szivattyúzták át az ipari szennyvi­zet semlegesítés végett. Ám a va­sárnapi átmeneti semlegesí­­tőanyag-hiány miatt néhány órán át nem semlegesített szennyvíz került a­ közeli Lápos, illetve Zazar folyókba, mégpedig órán­ként körülbelül száz köbméternyi. A Tiszán kialakult környezeti ka­tasztrófával kapcsolatban Bagi Gábor, a magyar külügyi tárca he­lyettes államtitkára hétfőn a mi­nisztériumba kérette Petru Cor­dost, Románia budapesti nagykö­vetét. MTI Bill Gates mint a történelem legnagyobb jótevője ■ A világ leggazdagabb embere, Bill Gates hama­rosan a történelem legna­gyobb jótevőjévé is válik ■ A magyar államadósság mintegy tízszeresét kitevő vagyona nagy részét a kö­zeljövőben jótékony célok­ra ajánlja fel. Gates, a Microsoft számítógépes cég főnöke az emberbarát Andrew Carnegie nyomdokába szeretne lépni. A szegény családból szár­mazó Carnegie, aki az acéliparban óriási vagyonra tett szert, 1919- ben bekövetkezett haláláig össze­sen 350 millió dollárt költött jóté­kony célokra. Tőle származik a hí­res mondás: „Aki gazdagon hal meg, szégyenben hal meg!" Azóta számos követője akadt, de túlszárnyalni még senkinek nem sikerült. Ám Bill Gates, aki az üz­let világában is egyedülálló ma­gasságokba jutott, a jótékonyko­dásban is a legjobb akar lenni. A róla elnevezett alapítványt vezető édesapja bejelentette, hogy fia a jövőben gyakorlatilag teljes vagyo­nát az AIDS- es, maláriaellenes gyógyszerek kutatásának támoga­tására utalja át. A munkamániás Gates annak ide­jén félbeszakította a Harvard egye­temen végzett tanulmányait, hogy azután alig két évtized múltán gazdagabb legyen, mint a brunei szultán. A zseniális üzletember 1994-ben feleségül vette egyik munkatársát, akitől három éve kis­lánya született. Ismerőseit meglep­te a bejelentés, hogy a nagyvonalú Gates halála esetén a lánya csu­pán tízmillió dollárt örököl, míg a többi pénz az alapítvány számláját gyarapítja majd. A 44 éves Gatesnek, aki egyéb­ként a magánéletben kifejezetten kedves, szimpatikus ember, leg­alább annyi ellensége van, mint híve. Az őt gátlástalan és végtele­nül dörzsölt pénzeszsáknak tartók szerint nem szabad bedőlni a jóté­konykodásnak. Gates ugyanis­­ így a rosszakarók - csak azért nagylelkűsködik, mert így akarja visszanyerni az ellene folyó perek révén jócskán megcsappant nép­szerűségét. Arról nem is beszélve, hogy a vagyon karitatív célú fel­­használása hatalmas adókedvez­ményt biztosít a jótevőnek. Zoltán János

Next