Udvarhelyi Híradó, 2001. október (12. évfolyam, 77-85. szám)

2001-10-02 / 77. szám

Udvarixei~i fiú-adó, wz­.. zóói. októu* z.. ke»» " MVliVSí^zfaft ai% UPE°gdk otm^itrodláiílQjDTmai VisJ' '■'■ I Űi választásokat akarnak kicsikarni ■ Rendkívüli tanácsülést tartott szom­baton az RMDSZ-frakció, amelyen az UPE-s tanácsosok nem jelentek meg, akiknek mandátumát most már végér­vényesen megszűntek tekintik az RMDSZ-esek ■ Ladányi László úgy vé­li, hogy az UPE távolmaradásával a polgármester a tanács feloszlatását akarja kicsikarni, miután jogi síkon vesztésre áll az egyesület ■ Szász Je­nő polgármester és Máthé András szó­vivő az ügyről nem volt hajlandó nyi­latkozni. Szombaton háromnegyed tízkor még nem lehetett tudni, milyen helyiségben lesz meg­tartva a rendkívüli tanácsülés, mert a tanács­terem ajtaja zárva volt, a Polgármesteri Hiva­tal egyik alkalmazottja pedig kérésre sem volt hajlandó kinyitni, arra hivatkozva, hogy „erre nincs felhatalmazása". Tíz órakor viszont Bodnár László titkár kinyitotta a díszterem ajtaját és az ott tartott hangosítás nélküli ülés­ről jegyzőkönyvet is készített Péter Pál taná­csossal együtt. A szombati rendkívüli tanács­ülés előzménye, hogy kedden, szeptember 25-én Szász Jenő polgármester 16 óra 20 órakor jelenlét hiányára hivatkozva sietősen berekesztette az ülést. A polgármester kedd­re, azaz mára hívott össze újabb tanácsülést, viszont az RMDSZ-frakció tanácsosainak el­mondása szerint ez az időpont csak arra lett volna jó, hogy elteljen szeptember. Vélemé­nyük szerint miután az­ UPE vesztésre áll, a polgármester most minden eszközzel azt akarja elérni, hogy feloszlassák a tanácsot és új választásokat írjanak ki. Szombaton újból nem jöttek el az UPE-sek és a 11 RMDSZ-es tanácsos Borbáth István elnökletével megtartotta a rendkívüli ülést, mivel a törvény értelmében a funkcióban lévő tanácsosok fele plusz egy elégséges erre. A Polgármesteri Hivatal által előterjesztett napi­rendi pontokon kívül, Ladányi László javasla­tára elsőként az UPB-listán bejutott tanácso­sok mandátumának ügyét vitatták meg. Min­den jogi alap megvan arra, hogy a nyolc UPE-s tanácsos mandátumát megszűntnek tekintsék, erről a Legfelsőbb Törvényszék ilyen értelemben rendelkezett, augusztus 3-a után pedig a prefektus és az államtitkár is, erről átiratot küldött a Polgármesteri Hivatal­nak, hangsúlyozta Borbáth István, mielőtt megszavazták az UPE megszűnéséről szóló határozati javaslatot. Bölöni Piroska lemon­dott tanácsos helyébe beiktatták ifjú Szálasy Ferencet, aki letette az esküt, így az RMDSZ-frakció létszáma 12-re egészült. Bodnár László figyelmeztette a tanácsosokat, hogy több napirendi pontról nem hozhat dön­tést a testület, mert a székelyudvarhelyi ta­nácsnak 21 tagból kell állnia, a jelenlegi 13 helyett (12 RMDSZ-es és Balázs Piroska füg­getlen). Ezt a szempontot figyelembe vette a tanács és mindazon döntéseket, amelyekhez kétharmados kvórum szükséges, az októberi ülésre halasztotta. Simó Ferenc helyett Ványolós Istvánt vá­n­cekendi regionális hulladéktározó kivitele­zését koordinálja. Megvitatták és elfogadták azt a határozatot, amely szentesíti azt a dön­tést, aminek értelmében a Villanytelep utcai bölcsőde a tanügytől a tanács hatáskörébe kerül, így közintézményként a fenntartását bele kell foglalni az újabb költségvetés kiegé­szítésébe. Elfogadták azt az elvi javaslatot is, miszerint ha pereskedik ezután a tanács, fenntartja a jogot külön ügyvéd fogadására ezzel elkerülve, hogy ugyanaz a személy képviselje az alperest és a felperest is. A szombati ülés végén az RMDSZ-frakció ne­vében Ladányi László a következőket nyilat­kozta lapunknak: - Várakozásunk ellenére az UPE-tanácsosok ma nem jelentek meg az ülésen és Szász Jenő polgármester sem, a titkár viszont megértette, hogy be kell tarta­nia a törvényességet. Most már egyértelmű, az UPE-sek azért nem jöttek el, hogy túlha­ladják e hónapot és működésképtelenség oka miatt feloszlassák e tanácsot. Ők egy „kézlegyintéssel” 12 RMDSZ-es tanácsost szeretnének kiütni azáltal, ha megszűnne ez a testület. Mivel már második alkalommal nem jelentek meg a tanácsülésen, ezért na­pirendre tűztük az UPE helyzetét, valamint azért is, mert már két hónapja azok az átirat­ok a Polgármesteri Hivatal birtokában van­nak, amelyek ezen ügyek tisztázását kérik. A 215-ös számú törvény idevonatkozó cikkelye alapján a tanács megállapította, hogy ezek a mandátumok megszűntek, ezt a Prefektúra és a szakminisztérium átirata is alátámaszt­ja. Csak azokat a napirendi pontokat tárgyal­tuk, amelyek megvitatására nem szükséges a kétharmados többség, még akkor is, ha je­lenleg összesen 13 tanácsos van funkció­ban. A megüresedett helyek pótlása előrelát­hatóan a következő tanácsülésen megtörté­nik - nyilatkozta Ladányi László. Szerettük volna az UPE-s tanácsosok véleményét is megtudni, de az egyesület elnöke, Szász Jenő polgármester és Máthé András szóvivő az ügyről nem volt hajlandó nyilatkozni. F.D.D. „Fókuszban” a 131-es út ■ Teljesen felújítják a Székelyud­varhelyt Brassóval összekötő útvo­nalat ■ Három megye - Hargita, Kovászna és Brassó - egyszerre nyújtott be pályázatot a 131-es útsza­kasz feljavítására ■ A Hargita Me­gyei Tanácson belül működő útgond­­nokság részéről György Béla Zsolt úgy tájékoztatott, hogy ötmillió eurós támogatást ítélt meg a PHARE gyula­­fehérvári központja . A hároméves program idén novembertől indul. Azt, hogy milyen állapotban van az az út­szakasz, amely a Homoród mentén, Erdővi­déken át köti össze Udvarhelyszéket Há­romszékkel, városunk és környékének lakói tudják a legjobban. György Béla Zsolt tájé­koztatása szerint talán azért támogatja a gyulafehérvári központnak ez az útsza­kasznak a rendbetételét, mert a három me­gye egymástól függetlenül, de egyszerre pá­lyázott a feljavítására. Az interregionális program három évre, különböző tervezési és végrehajtási ütemtervekre van felosztva, és minden attól függ, hogy mennyire hamar érkeznek majd az uniós pénzösszegek. Mint köztudott, a 131-es útvonalnak olyan szaka­szai is vannak, amelyek egyre jobban kime­rítik a járhatatlanság fogalmát, s e program arról szólna, hogy ezeket teljesen felszámol­nák. A Székelyudvarhelyhez legközelebb eső szakaszon (Felsőboldogfalva és Homo­­ródszentmárton között) néhány évvel ezelőtt szintén uniós pénzekből végeztek már rész­leges javításokat - elvben az új program le­hetővé tenné a teljes felújítást, de csak a pénzösszegek megérkezésekor, mivel ezek esetleges elmaradásakor csak a megszo­kott, minden évben elvégzett foltozgatá­­sokra, kavicsszórásra kerülhet sor. Katona Zoltán ■ A két héttel ezelőtt történt isztambuli tragédia nyomán eltűnt székelyudvar­helyi áldozatokat még mindig nem ta­lálták meg - derül ki a Román Külügy­minisztérium szerkesztőségünkbe el­juttatott közleményéből . A szeren­csétlenül járt asszony férje és édesap­ja a helyszínre utazott és a lassan fo­lyó romeltakarítási munkálatok láttán meggyőződtek, hogy élve már nem lát­hatják viszont hozzátartozóikat. Amint már írtunk róla, az isztambuli Cinar nevű panzió szeptember 19-én éjjel össze­omlott és négy más áldozaton kívül maga alá temette a vendégmunkásként négy éve Törökországban dolgozó 33 éves Dobai Évát és kislányát, a 13 éves Kingát. A közle­mény szerint a török hatóságok a földcsu­szamlások veszélye miatt néhány napra le­állították a romeltakarítási munkálatokat, amit most folytatnak. A panzióból, ahol o­­rosz, bulgár és román vendégmunkások lak­tak, néhány román állampolgárnak, ha se­besülve is, de sikerült élve kijutnia, így Molea Mihai sebészeti kezelésre szorul. Necati Omer sérülése két hét alatt meggyógyul, Seyt Hassan, Ali Yasar és Baghiu Constan­tin pedig időközben hazatértek. Dobai Éva édesapja szombaton jött vissza Törökor­szágból, ahol hétfőtől minden nap jelen volt a romok eltakarításánál, abban reményked­ve, hogy megtalálják leányát és unokáját. Tamás István helyszíni tapasztalatairól la­punknak elmondta, hogy az isztambuli met­ró alagútját majdnem az épület alá ásták, ezért omlott össze, és folyamatban van a méréseket végző svájci cég felelősségrevo­nása. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a háromemeletes épület leomlása kö­vetkeztében ártatlan emberek veszítették életüket. Tamás István elmondta, hogy a tö­rök hatóságok tudomása szerint a romok alatt jelenleg csak a lánya és unokája holt­teste lehet, a romeltakarítást mindaddig foly­tatják, amíg előkerülnek. A munkálat elég vontatottan zajlott és­­a laza talaj mozgása miatt félbe kellett szakítani. Közben mély sáncokba betonfalakat öntöttek, ezzel eltelt néhány nap. Az isztambuli román nagykövet Tamás István társaságában többször a hely­színen járt és megígérte, hogy azonnal tele­fonál, ha előkerülnek a holttestek. Sajnos, már nem marad egyéb tennivalója az apá­nak és nagyapának, hogy lánya és unokája­­ földi maradványait hazahozassa. Fülöp D. Dénes y — — ---ip..........1 Választás éhkoppon tele éléskamrával ■ Köztudomású immár, hogy a Polgármesteri Hivatal a ta­nács munkálatainak a teljes lebénításával előrehozott helyha­tósági választások kierőszakolásán fáradozik a bíróságilag felfüggesztett UPE-s mandátumok mentése érdekében, és eh­hez - úgy tűnik - már pénzalapokat is próbál előteremteni. Lejárt a Budvár utcában osztogatott kampánysegélyek ideje. A rokkantgondozók fizetésének halogatása után újabb csapás érte a hátrányos helyzetűeket. 111 szociális támogatásra jogosult sze­mélytől a hivatal megvonta az éhkoppot, vagyis a közmunka fejé­ben adott ebédjegyet, arra hivatkozva, hogy emezek a 700.000 le­­jes utalványt potom áron eladták másoknak. A mindentudó hivatal állítólag azt is kinyomozta, hogy az így kapott pénzt rendszerint italra költik az érintettek, akik tegnap kisebbfajta tiltakozási akciót tartottak a Városháza előtt. Érdekes lenne megtudni, hogy a Szász Jenő által vezetett intézmény milyen módszerrel tudott utánajárni annak, hogy száznál is több személy mire váltja be ebédjegyét. Ha közülük csak egy is gyerekei iskoláztatására fordította az így ka­pott pénzt, akkor mélységesen igazságtalan a­ döntés. Kb. nyolc­vanmillió lejről, húsz hivatalnok egyhavi fizetésével egyenértékű összegről van szó. A városházi körlevél nem tér ki arra, hogy a költségvetésben szereplő összeget az önkormányzati testület megkérdezése nélkül mire szándékszik elkölteni a hivatal. Az előrehozott helyhatósági választás kiadásairól Perczel Vil­mos, a Hargita Megyei Tanács főkönyvelője munkatársunknak el­mondta, hogy városunk esetében az állam - nagy valószínűséggel - ezt nem fogja támogatni, és a legszerényebb becslések szerint úgy háromszázmillió lejre rúgnának ennek költségei. Ez a hivata­lok, bizottságok, személyi megbízások mellett terheket ró a város azon intézményeire is, ahol a szavazást bonyolítják. Az időközi helyhatósági választás kiírása a kormányra tartozik, melynek állás­pontját - mondhatni - a megyei prefektúra véleménye határozza meg. Választás előtt jól jön az éheztetés, mint ostrom idején. Vigaszta­lás lehet a rászorulóknak, hogy tegnap feltöltötték a Máltai Szere­tetszolgálat éléskamráit. Kampányban még jól jöhet. P.D.I. Nem tűrhetünk a végtelenségig ■ Egyfajta tudatos kampány kezdődött a Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség és a Szociáldemokrata Párt viszonyának megrontására - véli Markó Béla. Markó szerint a kormánypárt soraiban egyesek közel állnak a Nagy-Románia Párt programjához, elképzeléseihez, céljai­hoz, s ők csaknem nyíltan mindent megtesznek annak érde­kében, hogy az RMDSZ és az SZDP együttműködését szét­zúzzák. Újabban az is gondot okoz, hogy Adrian Nastase kormányfő valamiért igyekszik megfelelni ezeknek az elvárá­soknak, újra és újra olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek rontják az országon belül a román többség és a magyar ki­sebbség közötti viszonyt. - Nem állítom, hogy a miniszterelnök maga irányítana egy hadjáratot, de azt már igen, hogy azok, akiknek az információ­ira támaszkodik, módszeresen dolgoznak viszonyunk meg­rontásán - mondta Markó, aki szerint emiatt Románia és Ma­gyarország viszonya sem javulhat. Ugyanakkor figyelmeztetett: bármennyire józanul elemzik is a helyzetet, nem tűrhetik a végtelenségig, hogy újabb és újabb provokációk zúduljanak a nyakukba. - Ráadásul ezeket a nyi­latkozatokat sok megyében, nagyon sok intézményben máris úgy értelmezik, mint egyfajta jeladást arra, hogy ismét lehet magyarellenes hangulatot kelteni - mondta a szövetségi elnök, P. L Zs.

Next