Udvarhelyi Híradó, 2002. november (13. évfolyam, 129-149. szám)

2002-11-28 / 148. szám

Udvarhelyi Híradó, 2002. november 28., csütörtök Vita a csereháti lakások szétosztásáról Törlik a régit, s harminc napon belül új kritériumrendszert dolgoznak ki, amelyet a csereháti ifjúsági lakások szétosztásakor fognak alkalmazni - döntött rendkívüli ülésén az önkor­mányzat. A lakásszétosztásra vonatkozó kritérium­­rendszert 82-es számú határozatával még 1997-ben fogadta el a régi önkormányzat, ez viszont - az új testület tagjai szerint - már nem felel meg a kor követelményeinek. A városatyák legfőképpen azt kifogásolták, hogy a régi kritériumrendszerben a maxi­málisan elérhető ezer pontból háromszázat a város életében végzett tevékenységre kapnak az igénylők. Mint mondták, ez aránytalanul magas pontszám, nem be­szélve arról, várhatóan sok vitát fog gene­rálni az is, hogy mit lehet a város érdeké­ben végzett tevékenységnek nevezni, hi­szen - a prefektus szavaival élve - a vécépucolóknak is sokat köszönhet a tele­pülés... A tanácsosok szerint azért is aktua­lizálni kell a pontrendszert, mert öt évvel ezelőtt tervezőasztalon sem létezett az ifjú­sági lakásépítési program. Ezzel szemben Szász Jenő úgy vélte, nem ildomos túl gyakran változtatni ezen, a kritériumrend­szer legalább húsz évre kell szóljon. A pol­gármester szerint mivel a tanácsosok által kidolgozott kritériumrendszer kiváltságos­ként kezeli a sokgyermekeseket, főleg a ro­ma nemzetiségűeknek kell lakást adjanak. Ladányi László eloszlatta az aggályokat, hogy a kritérium feltételként szabja meg a legfeljebb 35 életévet és a házasságot, vagyis a többségében élettársi viszonyban élő romák nem juthatnak lakrészhez, s kü­lönben is, még körükben is elenyésző a sokgyermekes, 35 éven aluli család. Mircea Dusa nem kívánt beleszólni a kér­désbe, csupán arra kérte a tanácsosokat, behatóbban tanulmányozzák az idevágó 114-es törvényt, hiszen igen kényes ügyről van szó. A prefektus szerint - figyelembe véve, hogy a 156 lakásra közel 500 igény­lés érkezett - a lakások szétosztása után nem lesz túl népszerű a városvezetés, s noha mindig lesznek elégedetlenkedők, egy jól kidolgozott kritériumrendszer sokat nyomhat a latba. A testület, megszívlelve a prefektusi intel­met, úgy döntött, törli a régi kritériumrend­szert, s harminc napon belül kizárólag az if­júsági lakásokra vonatkozó feltételeket szab meg. Azt is kilátásba helyezték, hogy amennyiben beindul az Országos Lakás­ügynökség szociális lakásépítési program­ja, akkor arra is külön pontrendszert dol­goznak ki. Jakab Árpád Ladányi László Tőkés László folytatja az RMDSZ elleni perét Tőkés László református püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke fellebbe­zést nyújt be az RMDSZ ellen indított perének első fokon született döntésé­vel szemben - közölte a tiszteletbeli elnök. Tőkés azt követően perelte be a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, hogy a szervezet belső parlamentjeként működő SZKT szeptemberi ülésén eldöntötte: a soron következő VII. kongresszus január 31. és február 2. között tartják meg. A tiszteletbeli elnök keresetében ennek a döntésnek a megsemmisítését kérte, valamint azt, hogy a bíróság kötelezze az RMDSZ-t a belső választások megtar­tására. A bukaresti bíróság október 25-én megalapozatlannak találta és elutasí­totta a keresetet. A romániai magyar közéletben rendkívül nagy vihart kavart, hogy a tiszteletbeli elnök román bírósághoz fordult igazságért saját szervezeté­vel szemben. Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szövetség és az egész erdélyi ma­gyarság jövőjét veszélyeztető lépésnek nevezte a püspök perét. Az RMDSZ tisz­teletbeli elnöke mellett csak a szövetségen belül működő Reform Tömörülés el­nevezésű platform állt ki egyértelműen. A belső ellenzékként számon tartott platform nem fogadja el magára nézve kötelezőnek az SZKT kongresszust ösz­­szehívó határozatát, hanem úgy tekinti, hogy jövőben az RMDSZ nem kongresz­­szust, hanem nagygyűlést tart majd Szatmárnémetiben. Építkezés, fejlesztés - csak tervezőasztalon A városi önkormányzat mai rendes havi ülésén a beruházási lista módo­sítása is szerepelni fog: a csereháti építkezés, valamint a város délkeleti részének infrastrukturális fejlesztése kerül a tanács elé. A lajstromra, még ha szimbolikusan kevés összeggel is, de új pozíciókat szeretnénk feltenni - jelentette ki Szász Jenő. A pol­gármester úgy véli, a tanács zöld utat kelle­ne adjon a város fejlődése szempontjából elengedhetetlen törekvéseknek, hiszen az előterjesztésre való rábólintása előfeltétele annak, hogy a város december 15-én pá­lyázni tudjon a Középrégió Fejlesztési Ta­nácsnál az infrastrukturális programokra.­­ Ennek érdekében a csereháti lakásépí­tési program keretén belül egy részletes városrendezési tervet szeretnénk jóváha­gyatni az önkormányzattal. A most épülő tömbházakon kívül újabbaknak is szeret­nénk nekifogni, a lakásépítési program egyik feltétele az, hogy a rendezési terv komplex legyen - mondta a városvezető. A jelenleg épülő, a tervek szerint májusban átadásra kerülő 156 lakás mellett a második szakaszban további 144-et húznának fel. A 12 lépcsőház teteje egyenként két garzont bír el, ami további 24 lakást jelentene. A pol­gármester úgy gondolja, ha az ifjúsági lakás­­programon kívül más, például szociális la­kásépítési program is indulna a szakminisz­térium keretein belül, akkor a felépítendő if­júsági lakásokat átkeresztelnék szociálisra, ez több tucatnyi lakást jelentene a rászoru­lóknak. Szász Jenő szerint ahhoz, hogy a második lakásépítési szakaszra támogatást kérhessenek a lakásügynökségtől, előbb el kell fogadni a megvalósíthatósági tanul­mányt. A tervek szerint elkészítik a terület infrastruktúrájáról szóló tanulmányokat és tervezéseket, amivel december 15-i határ­idővel részt vesznek egy pályázaton. Ugyanakkor készülőfélben van a Szentim­­re, a Szentjános és a Tábor utca közötti rész városrendezési terve, amivel Udvar­hely délkeleti részének infrastrukturális fej­lesztésére szeretnének pályázni. A csereháti lakásépítési program második szakaszára legutóbb azért nem bólintott rá az önkormányzat, mert szerintük nem volt kellőképpen előkészítve a dokumentáció, s ami még fontosabb: nincs tisztázva a terü­let tulajdonjoga. Jakab Árpád A­ku­t Aus3 Bírósághoz fordulnának A román szeszipari vállalkozók országos szövetsége kész bíróságon beperelni az Európai Uniót, ha az elismeri, hogy a pálinka magyar nemzeti termék - közölte a Garant nevű vállalkozói szövetség elnöke sajtóban közzétett nyi­latkozatában. Romulus Dascălu, a Garant elnöke így fogalmazott: a szövetség kész megismertetni a magyar termelőket azokkal a bizonyítékok­kal, amelyek igazolják, hogy a pálinka ősi román termék, amely az évszázadok során terjedt el az egykori osztrák-magyar birodalom egyes térségeiben. Hozzátette, hogy az EU rendelkezésére bo­csátják azoknak a román szeszipari vállalatoknak a listáját, ame­lyek „pálinca” névvel bejegyzett alkoholos italokat forgalmaznak.­­ Ha az Európai Unió megadja Magyarországnak ezt a jogtalan előnyt, akkor a román termelőket rendkívül súlyos kár éri, és emi­att készek vagyunk az EU-t beperelni a bíróságon. Dascălu ugyan­akkor nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy mindenki használhassa a pálinka elnevezését azzal, hogy a címkén feltüntetik a származá­si helyet. A román szeszipari vállalkozók szövetségének adatai szerint Románia évi 450-500.000 hektoliter tuh­át, rachiu nevű pá­linkafajtát, illetve gyümölcsből készült „pálincát” termel. A pálinka ősi román eredetéről szóló bizonyítékokat még nem hozták nyilvá­nosságra. A Román Akadémia nyelvészeti intézete által kiadott ro­mán értelmező szótár szerint a regionális használatú román pálinca szó a magyar pálinka szóból származik. A Városházán továbbra is elégedetlenek A polgármesternek joga van átcsoportosítani a költségvetésbe foglalt pénzösszegeket úgy, ahogy az élet megkívánja - mondta a keddi rendkívüli ta­nácsülésen a városvezető. Szász Jenő elismerte, hogy a túlköltekezést illetően „talán kicsi igazuk is van” a tanácsosoknak, de szerinte nem így kellene megoldani a kérdést. Az intézményben félmegol­dásként értékelik az önkormányzat keddi döntését. A polgármester ismételten felhívta a tanácsosok figyel­mét: az infláció ellenére a tavalyinál kisebb jóváhagyott összeg miatt ellehetetlenült a Polgármesteri Hivatal, de ezáltal tulajdonképpen a város polgárait büntették. Szász Jenő szerint az idei költségvetés tendenciózus volt. Ezért kerülhetett olyan helyzetbe az intézmény, hogy papírhiány miatt nem tudtak írásban választ adni az érdeklődőknek, levágták a telefont, s takaréklángra állították a fűtést. A városatyák szerint indokolatlanul sok volt a kiadás a protokoll, a külföldi utazások, a civil szerződések, a telefonköltségek terén, elsősorban ezért jutott csőd szélére az intézmény. A tanácsosok azt fájlalták, hogy ez idő alatt jószerivel semmi beruhá­zás nem történt a városban, noha erre a célra a testü­let tizenegymilliárd lejt hagyott jóvá. Olyan fontos beru­házások maradtak el idén is, mint a Tábor-negyedi ka­­nalizálás, vagy az Orbán Balázs utcai híd felépítése. Ladányi László azt rótta fel a városvezetőnek, hogy közpénzekből vesz részt „egyik vagy másik magyaror­szági párt kongresszusán”. A tanácsos cinikusan je­gyezte meg, a városvezető csak az önkormányzaton tud spórolni, amióta az Udvarhelyért Polgári Egyesület tag­jai elveszítették mandátumukat, az ülésekről hiányzik az üdítő és a kávé, igaz, nem is kértek efféle finomságokat. A testület végül úgy döntött, jóváhagyja a Városháza gáz-, villany- és telefonszámláinak kifizetésére szüksé­ges összeget, de az intézményben továbbra sem nyug­szanak a kedélyek. Jakab Árpád Gáspárik Attila a CNA alelnöke Gáspárik Attilát választották meg kedden az Országos Au­diovizuális Tanács (CNA) alel­­nökévé. A romániai rádiók és televíziók tevékenységét felü­gyelő testület 11 tagját az államfő, a kormány, illetve a törvényhozás két házának ja­vaslata alapján nevezi ki négy­éves mandátummal a parla­ment. Gáspárik Attila 2000-ben a Romá­niai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi csoportjának javaslata alapján lett tagja a tanácsnak. A CNA elnökének a testület keddi ülésén Radu Filipet, a kormány je­löltjét választották. A döntést a par­lamentnek még jóvá kell hagynia, addig a tanács munkáját Gáspárik Attila irányítja. Az újdonsült alelnököt arról kér­deztük, mit jelent számára ez a ki­nevezés, és mit jelent számunkra, rádióhallgatók, tévénézők, vagy akár romániai magyar médiafo­gyasztók számára az, hogy az RMDSZ küldöttje az Audiovizuális Tanács második embere lett? - Szakmai előrelépést jelent és visszaigazolását annak a munká­nak, amit az elmúlt időszakban ki­fejtettem. Többen furcsállták két év­vel ezelőtt ezt a hirtelen pályamó­dosításomat, de úgy hiszem, jól jött, és ha valamit elvállalok, azt becsü­letesen meg is csinálom. A kitartás meghozta az eredményét. Viszont mindössze másfél évem van ezen a pályán, mert lejár a mandátumom. Meghosszabítható még négy évre, azonban nem tervezek ennyire előre. Azt tudni kell, hogy ez nem egy po­litikai szerep, nem egy egyezség eredménye, hogy kineveztek. Csak szakmai kritériumok döntöttek, ami azt jelenti, hogy egy kisebbségbeli szakmai alapokon elfoglalhat egy ilyen tisztséget. Örvendetes, hogy idáig elértünk. Ez az igazi demokra­tikus nagykorúság felé vezető kisebb lépések egyike. Az elmúlt két évben rendszeresen konzultáltam, nem csupán a ki­sebbségünket érintő kérdésekben, a magyar nyelven működő audiovi­zuális cégek vezetőivel. Ezt a ta­nácskozási kapcsolatot meg szeret­ném tartani a jövőben is, sőt szigo­rúbban venni. A MORE mellett több médiaorgánumot be szeretnék von­ni a döntések előkészítésébe. Re­mélem, mandátumunk végén egy tiszta, korrekt és átlátható audio­vizuális rendszert hagyunk hátra. Ez az intézmény nem mindig a de­mokráciát szolgálta. Meg kellett küz­deni egy hatalmas, korrupt roncshal­mazzal, de jó úton vagyunk. - Radu Filip az új elnök. Fontos az elnök és a beosztottja közötti megfelelő kommunikáció. Milyen embernek ismerte meg? - Az igazság az, hogy elég nehéz ember, a kollégáim viszont úgy vé­lik, hogy én tudom kezelni. Én le­szek a nyugodt erő, ő pedig a heve­sebb vérmérsékletű gondolkodó. mtf

Next