Udvarhelyi Híradó, 2004. június (15. évfolyam, 105-126. szám)
2004-06-15 / 115. szám
2 AktijAi. Vizsgáznak a nyolcadikosok A román nyelv és irodalom vizsgával tegnap elkezdődött az országos teszt a nyolcadikosok számára. Udvarhelyszéken mintegy 1400, a megyében öszszesen 4038 diák vizsgázott tegnap. Kiss Edit Megyeszerte 4078 diák iratkozott be a tegnap elkezdődött országos tesztre, amely a képességi vizsgát váltotta fel. Nevén kívül azonban a vizsga lényege nem változott. Az első próbán, a tegnap lezajlott román nyelv és irodalom vizsgán 4038-an jelentek meg - tájékoztatott Hodgyai László tanfelügyelő. Elmondta, Udvarhelyszéken összesen 1400, Székelyudvarhelyen pedig a Tamási Áron, a Móra Ferenc és a Tompa László iskolákban felállított három vizsgaközpontban 727 diák vizsgázott. A három székelyudvarhelyi vizsgaközpont mellett központok vannak még Korondon, Zetelakán, Szentegyházán és Székelykeresztúron, ez utóbbi településen két vizsgaközpontot is felállítottak. A megyében összesen 24 központban zajlik a vizsga, a dolgozatokat három javítóközpontban értékelik. Tegnap az előre borítékolt és Bukarestből szombaton a megyébe szállított három tétel közül a kettes számot kapták a diákok. A vizsga kilenc órakor kezdődött, helyenként azonban a tételek sokszorosítása miatt voltak késedelmek. Hodgyai László még elmondta, megyeszerte 23 olyan diák vizsgázott, aki nem idén végzett. Puskázáson a megyében egyetlen diákot kaptak, Csíkszentmártonban az illető tanulót kizárták a vizsgáról. Egy tusnádfürdői diák műtét miatt a Csíkszeredai Megyei Kórházban vizsgázott. Hodgyai László még közölte, ma a magyar-, szerdán a matematika-, csütörtökön pedig a földrajz- és történelemvizsgák zajlanak. Az eredményt június 19-én déli 12 óráig kell kifüggeszteni. Óvásokat aznap este hat óráig fogadnak el. A megóvott dolgozatokat Brassóban javítják újra, a végleges eredményeket pedig 22-én függesztik ki. A tanfelügyelő szerint a jelenlegi rendelkezések értelmében az országos tesztnek nem lesz pótvizsgája. Nem jelöl alpolgármestert a Népi Akció A Népi Akció (AP) színeiben bejutott székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők alakuló frakciója nem szándékozik jelöltet állítani az alpolgármesteri tisztség betöltésére - jelentették be tegnap az AP illetékesei, akik ismertették azt is, hogy jelöltjeik közül ki fogja képviselni a szervezetet a megyei, illetve a városi testületben. Tegnapi sajtótájékoztatójukon Orosz- Pál Levente, az AP városi tanácsjelölti listájának második helyezettje, illetve Vajna Imre, a szervezet megyei elnöke, a városi lista negyedik helyezettje elmondták, hogy a megyei képviselőtestületbe is bejutott alakulat részéről Koós Ilona, Kis Zoltán és Both Emese vállalta a megyei tanácsosi tisztséget. Orosz Pál úgy fogalmazott, hogy ők hárman a Népi Akciót és a Magyar Polgári Szövetséget egyaránt fogják képviselni a megyei testületben. A városi jelöltlista első helyezettje, Verzár Éva Vajna szerint „üzleti elfoglaltságaira“ hivatkozva visszautasította a mandátumot, Sándor Tibor pedig egészségi okok miatt lépett vissza, így az AP által elnyert nyolc mandátum betöltésére a következő személyeket nevesítették: Orosz-Pál Levente, Ferencz Albert, Vajna Imre, Marosi György, Fülöp Dénes, Gálfi Árpád, Búzás Georgeta és Cerghezan Emeric. „Politikai ellenfeleinket tanácsoskollégáinknak tekintjük, reméljük, tartják magukat a meghirdetett békéhez. Mi készek vagyunk együttműködni velük a város fejlődése érdekében“ - fogalmazott Orosz Pál. Vajna ugyanakkor kifejtette: elemezve azt a helyzetet, hogy az AP kisebbségben van az új városi képviselőtestületben, az RMDSZ pedig tíz helyet foglal el az ő nyolcukkal szemben, nem nevesítenek saját alpolgármester-jelöltet, hanem támogatják az RMDSZ jelöltjét, amennyiben személye számukra elfogadható. A megyei elnök az Udvarhelyi Híradó kérdésére elmondta, mind az eddigi alpolgármester, Péter Pál, mind a mellette felbukkanó Ladányi László városi RMDSZ- elnök jelölése ellen elméletileg nincs kifogásuk. „Nem szeretnénk, ha megismétlődne a négy évvel ezelőtti történelem, nem szándékunk az élcelődés, az RMDSZ tanácsos mandátumainak érvényesítésekor sem akarunk kifogásokat emelni“ - fogalmazott Vajna. Orosz Pál érdeklődésünkre még hozzátette: az AP megyei tanácsosai Udvarhely érdekeit fogják képviselni, s bár még arról nem egyeztettek részletesebben, hogy a megyei tanács elnökének megválasztásakor milyen álláspontra helyezkednek, azon lesznek, hogy ez a régió járjon jól. Rédai Attila VÁLttozásba9r©cfcb ISXH-is tel.: 0266-217240, 0266-213794, 0723-793713 e-mail: office@turul.ro, web: www.turul.ro július 8-25. 16 szállás- 16 reggeli - 5 vacsora Főbb látnivalók: Klagenfurt (Wörter-tó, Minin Milánó (póm, Leonardo da Vinci „Utolsó vacsora”), Monte Carlo (Oceanográfiai múzeum), Barcelona (Sagrada familia, Kolumbusz-emlékmű, Gaudi-park, F. C. Barcelona múzeum), Madrid (Prado-képtár, Királyi palota, bikaviadal), Escorial, Portó (Borpincék), Fatima, Lisszabon (Akvárium, Belem-torony), Toledo, __ Zaragoza, Cannes (Filmfesztivál-palota), Verona (Amfiteátrum, Júliai elkélye)* Útvonal: Székelyudvarhely-Klagenfurt-Genova- Marseille-Barcelona-Zaragoza-Madrid-Portó ■ Lisszabon-Madrid-Barcelona-Marseille-Genova-Klagenfiirt- Kiskunmajsa-Arad-Székelyudvarhely Udvarhelyi Híradó, 2004. június 15., kedd Székelykeresztúri kicsengetés Június 11-én az Orbán Balázs Gimnázium parkjában több száz szülő, testvér, rokon, barát jelenlétében 99 diákot csengettek ki. Közülük hetvenen az Orbán Balázs Gimnáziumban, a többiek az Unitárius Teológiai Gimnáziumban végeztek. A hagyományokhoz híven most is a kisharang hangjára vonultak be a IX-XI-es diákok, majd énekelve a végzős tizenkettedikesek. Gergely György, az Orbán Balázs Gimnázium igazgatója köszöntőbeszédében arról is szólt, hogy a végzősöknek még ezután is tanulniuk kell, mert a következő időszakban egy szakma nem lesz elég. Életfogytiglani tanulásukhoz az iskola felvértezte őket a korszerű ismeretek alapjaival. Ünnepi beszédet mondott dr. Szabó Árpád unitárius püspök. A végzősök virággal köszöntötték tanítóikat, tanáraikat, majd Varró Margit, az Unitárius Teológiai Gimnázium igazgatójának irányításával kiosztották nekik a különböző díjakat, jutalmazták a legjobb tanulmányi eredményt elérőket. László Miklós Bunta: együtt többre megyünk A három megyei - gyergyói, csíki és udvarhelyszéki területi - RMDSZ-szervezet megállapodása szerint a következő négy évre Udvarhelyszék javasol a megyei tanács élére elnököt. Az udvarhelyszéki RMDSZ választmánya a megyei tanács udvarhelyszéki alelnökét, Bunta Leventét javasolta. Bunta Levente elnökjelöltet arra kértük, pár mondatban vázolja programját, amelyet megválasztása esetén szándékszik érvényesíteni. Az el-nökjelölt kifejtette: " Ami a tapasztaltságot illeti, elmondhatom, hogy voltam már tisztségviselő, tanácsos, alpolgármester és a megyei tanács alelnöke, ezek után vallom: a közigazgatásban a politika nem nagy szólamokkal kell részt vegyen, hanem a lakosság életkörülményeinek jobbításával, hogy mindenki jól érezze magát azon a településen, ahol él. Az elmúlt években elkezdett infrastruktúraépítést a következő években is folytatnunk kell, így az útépítést, a gáz- és vízvezetést, valamint a kanalizálást és a középületek építését. Például a gázvezetést Zetelaka felé is el kell indítani, Korond és Parajd felé pedig folytatni kell, mint ahogy Felsőboldogfalván is, ahol idén már ünnepélyes átadáson lángot is gyújtottunk. Nagy lehetőséget jelentenek a külföldi pénzforrások is. Az elmúlt négy évben is negyvenszer annyi pénzt sikerült nem konrrionális forrásból bevonni, mint amenynyi helyi költségvetési keretből rendelkezésünkre állt. Arra kell törekednünk, hogy a Romániának juttatott EU-s pénzek egy részét a Sapard és más programokon keresztül Hargita megyébe csapoljuk. Szeretnénk, ha jó együttműködést tudnánk kialakítani a megyei közszereplőkkel, vagyis a polgármesterekkel, tanácsokkal, a különböző igazgatóságokkal, a tanüggyel, egészségüggyel, a környezetvédelemmel. Fontos ugyanilyen jó kapcsolat kialakítása a parlamenti képviselőkkel, akik az országgyűlésben lobbiznak a megyéért, de ugyanilyen fontos a civil szervezetekkel való kapcsolatteremtés is. Szeretnénk, ha a megyében megmaradna a gondoskodó önkormányzat arcéle. A megyének egy fontosabb szerepet kell vállalnia Székelyföld tekintetében is, akárcsak a politikai porondon. A kulturális, ifjúsági, műemlékvédelmi, egyháztámogatási programokat folytatni kell. Külföldi kapcsolatrendszerünket bővítenünk kell, s szeretném, ha négy év múlva beírhatnánk beszámolónkba, hogy felzárkózzunk például egy spanyolországi régióhoz. Sok elképzelés van, és ehhez munkára van szükség, nem magyarázkodásra, de nem is üres politikai kampányígéretekre. Bágyi Szabályozzák a zöldségek forgalmazását A parlament a napokban hagyta jóvá az üvegházas zöldségtermesztést szabályozó rendeletet. A 469-es számú törvény elsődleges célja, hogy az üvegházas zöldségtermesztés az európai uniós elvárásokhoz igazodjon - tudtuk meg Texe Krisztina mérnöktől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság tájékoztatási osztályának vezetőjétől. A sajtószóvivő néhány fontosabb ismérvre hívta fel a figyelmet. A termesztők kötelesek néhány forgalmazásra vonatkozó szabályt betartani. Ennek kapcsán tudni kell, hogy a termelő köteles alkalmazni a kultúrára vonatkozó termesztési technológiát és a minőségi szabványt. A piacokon árusított, előre be nem csomagolt zöldség mellett kötelező feltüntetni annak eredetét, típusát és minőségi osztályzatát. A törvény előírja, hogy feldolgozásra csak ép, friss és betegségtől mentes tiszta zöldséget szabad használni, így például az üzemileg csomagolt zöldség esetében a termék csomagolásán fel kell tüntetni annak eredetét, típusát, minőségi osztályzatát és súlyát - fogalmazott a sajtóreferens. (fbz) Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990 Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tőrdelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda döfhetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlennegyeri HÍDFŐ-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. Az tXj-szignóval ellátott szövegek űzetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem kiötölik vissza! A szerkesztőség ante: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro;www.udvarhelyihirado.ro E-mail: uh@uh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@uh.ro