Udvarhelyi Híradó, 2013. január (24. évfolyam, 1-21. szám)

2013-01-04 / 2. szám

„Szerettem volna tetetek élni, de a halál közbeszólt, hát el kellett menni. A halálban sem lettem hűtlen hozzátok, az égből is gondolok, vigyázok rátok. Nem az a fájdalom, amelytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet a szívünkben hordunk egy életen át, csendesen." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagyanya, testvér, anyós, rokon, szomszéd, ismerős és jó barát, Gavrila Viorelné szül. Jakab Irén életének 67., házasságának 4. évében, 2013. január 2-án türelemmel viselt betegség után csendesen elhunyt. Elhalványult mosolygós arca, megpihent szeretteiért dolgozó szorgos két keze, de azok az emberi értékek, melyeket életén keresztül átadott nekünk, örök életűek. Köszönjük imáidat, szeretetedet és értünk dobogó meleg szívedet. Örök az arcod, nem száll el szavad, mosolyod örökké szívünkben marad. Drága halottunk temetése 2013. január 4-én, pénteken délután 1 órakor lesz, a római katolikus egyház szertartása szerint, a Szent Miklós-hegyi ravatalozóból a helyi temetőbe. Pihenése legyen csendes, emléke áldott! Részvétnyilvánítás a temetés előtt egy órával. A gyászoló család - Székelyudvarhely Megemlékezés___________________________ Fájó szívvel emlékezünk 2010. január 4-ére, ifj. Gergely Sándor halálának 3. évfordulóján. Bús temető csendes susogása, oda megyünk hozzád, az maradt csak hátra. Jóságos szíved pihen a föld alatt, minden érted hulló könnycsepp nyugtassa álmodat! Szerettei - Zetelaka „Mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." (Ady) Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk 2010. január 4-ére, Gába Imre halálának harmadik évfordulóján. Szerettei - Székelyudvarhely, Magyarország Fájó szívvel emlékezünk 1999. január 7-ére, id. Bán János halálának 14. évfordulóján. Aki ismerte, szerette és tisztelte, kérjük, gondoljon rá kegyelettel! Szerettei Szívünk mély fájdalmával emlékezünk 2008. január 6-ára, id. Ráduly Lászlóné szül. Barabás Emma nyug. tanítónő, a szerető feleség, nagymama, testvér, melegszívű rokon és barát halálának 5. évfordulóján. Szerető szívének emléke szívünkben örökké élni fog. Férje, menye, unokái és sok-sok szerető tanítványa - Becsenyéd, Solymár és Marosvásárhely Fájó szívvel emlékezünk 2011. január 5-ére, Ambrus Géza Ferenc halálának 2. évfordulóján. Panasz nélkül, befelé könnyeztél, búcsúzás nélkül, csendesen elmentél. Szomorúan tekintünk az égre, és kérjük a jó Istent, pihentessen békében. Nyugodj békében! Szerettei - Székelyudvarhely Szomorúan emlékezünk 1993. január 5-ére, Ábrahám István halálának 20. évfordulóján. Emléke, mint lámpafény az estben, Tündököl és ragyog egyre szebben, És melegít, mint kandalló a télben, Derűs szelíd és örök fehéren. Felesége és gyerekei - Székelyudvarhely Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk 2012. január 5-ére, amikor örökre eltávozott közülünk a feledhetetlen, pótolhatatlan drága jó édesanya, az etédi özv. Kelemen Andrásné szül. Szép Ida Drága jó édesanyánk, elfeledni téged nem lehet, csak megszokni élni nélküled. Örökre szívünkbe zártunk. Akik ismerték és szerették, gondoljanak egy percre rá! Szerettei - Székelyudvarhely, Csíkszereda, Budapest és Etéd Fájó szívvel emlékezünk 2012. január 6-ára, id. Siklódi János halálának első évfordulóján. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel! Bánatos hozzátartozói - Kabátfalva és Székelykeresztúr Eladó 24 db berke fiatal juh és egy pár 9 hó­napos piros csikó, egy kanca és egy csödör, vastag fajták, nagyon jámborok. Telefon: 0757-414097. (157228) Azonnali kezdéssel parajdi étterembe keresünk józan életű, munkájára igényes, gyakorlattal rendelkező szakképzett szakácsot. Feladatok: együtt dolgozik a menedzsercsapattal, biztosítja az étterem zökkenőmentes működését, felügyeli az étterem tisztaságát, odafigyel az egészségügyi előírások betartására, önállóság, jó improvizációs és problémamegoldó képesség. Előnyben a sóvidéki jelentkezők! Tel.: 0744-641887 (napra 9-22 óráig). (lffl24) Recepciós hölgyet alkalmazunk a Lilla Panzióba. Elvárások: a román és az angol nyelv ismerete társalgási szinten, jó meg­jelenés. Idén végzettek előnyben! Je­lentkezni személyesen naponta 10-15 óra között kézzel írott önéletrajzzal a helyszínen. Tompa László utca 23. sz. (157195) Virágüzletbe alkalmazunk tapasztalattal rendelkező elárusítót. Tel.:0748-217987. (157198) Megemlékezés ellen szóigаИав tTel: +40 265-2151Ш , VILI FUNERAR kft Belföldi és külföldi halottszállítás Nappali bárba kiszolgálólányt alkalmazunk hosszú távra, jó kereseti lehető­séggel. Tel.: 0742-196396. (157166) Bérbe adó ___ Kiadó I. osztályú, bútorozatlan, felújított gar­zonlakás a központban. Tel.: 0740-034820. (157121) Kiadó hosszú távra a Tamási Áron utca 79. szám alatt bútorozatlan 3 szobás lakrész igényeseknek. Érdeklődni a Bányai János utca 10. szám alatt. Tel.: 0266-213634,0742-574914.­­ Kiadó hosszú távra Udvarhely központi zóná­jában saját hőközponttal, thermopan ablakok­kal, beépített terasszal, bútorozott, 2 szobás tömbházlakás. Érdeklődni a 0769-643558-as telefonszámon. Ш іМІЬа SZÍNES TELEVÍZIÓK JAVÍTÁSA, ELADÁSA (LCD és plazma tévék javítása is), ÚJ TÁVIRÁNYÍ­TÓK BESZERZÉSE a Kistered utca 22/C. szám alatt, az alsó Bethlen-negyedben, a Szuper disz­konttal szemben. Eladók új típusú színes televízi­ók garanciával. Házhoz szállítás megoldható. Tel.: 0266-219110,0744-296050. alkalmaz tapasztalattal rendelkező varrónőket és műszerészt székelyud­varhelyi, valamint szentkeresztbányai részlegére. Bérszabászokat a munkahelyen szakképesítünk. Amit a cég biztosít: hosszú távú munkalehetőség, eredményorientált bérezés, a bérletek részleges megtérítése, ételjegy. Jelentkezni személyesen a cég Vár utca 5. szám alatti székhelyén, vagy a 0266-213622-es telefonszámon. ____________________________ Élelmiszerüzletbe alkalmazunk tapasztalat­tal rendelkező árukészlet kezelőt aki egyben elárusító is. Jelentkezni a 0266-213622-es telefonszámon vagy személy­esen a cég Vár utca 5. szám alatti székhelyén, naponta 9-15 óra között. V­­ A Mr. Big alsóneműgyártó cég MR BIG január 7-ei kezdéssel VARRÓNŐKET alkalmaz. A szállítás biztosítva. Érdeklődni a következő telefonszámon: 0723-692234 Udvarhelyi étterem gyakorlattal rendelkező szakácsot alkalmaz. Jelentkezni önéletrajzzal a cég Vár utca 5. szám alatti székhelyén, vagy érdeklődni A FOGKLINIKA fogorvost alkalmaz Székelyudvarhelyre. Érdeklődni a 0744-993325 és telefonszámom www.fogklinika.ro A CETATE PRODUCTION Slt. asztalos vagy textil szakirányú végzettséggel rendelkező TERMELÉSVEZETŐT alkalmaz. Feltétel: fesőfokú végzettség, német nyelv Előny: többéves szakmai tapasztalat önéletrajzokat a pajvarietat­eproduction.ro e-mail címre várunk. Érdeklődni a 0745-330675-ÖS telefonszámon lehet Fájó szívvel emlékezünk 2011. január 6-ára, Szabó Zoltán halálának 2. évfordulóján. Ütött az óra, neked menned kellett, annyit sem mondhattál, Isten veletek. Mindent tud a világ, de sose tanul, csak a jók mennek el váratlanul. Emlékét szívünkben örökre megőrizzük. Szülei, testvére és családja Fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel emlékezünk 2010. január 4-ére, Szabó Árpád halálának 3. évfordulóján. Megállt a szív, mely élni vágyott, pihen egy test, mely dolgozni imádott. Akik szerették és ismerték, gondoljanak rá kegyelettel! Pihenjen békében! Szerettei - Székelyudvart­ely

Next