Udvarhelyi Híradó, 2017. november (28. évfolyam, 210-230. szám)

2017-11-08 / 215. szám

2 Megjelenik munkanapokon. Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. ISSN: 1844-430 X Főszerkesztő: Szőke László Főszerkesztő-helyettes: Székely István Tartalomigazgató: Szuszer-Nagy Róbert Ügyvezető: Deák Sándor Szerkesztőségi tagok: Dósa Ildikó, s 2 Fülöp-Székely Botond, Kovács Eszter, Fazakas László (bírósági tudósító) Zátyi Tibor (sport) і/ИПШіїнШрІїШв'Рі 8Й1 Barabás Ákos, Pál Árpád (fotó) Sólyom Erika (olvasószerkesztő) Tördelőszerkesztők: Bordi Tamás, Csáki Ferenc Lapmunkatárs: Oláh István .ікЧіїііімітІтИНИіітПЩії Apróhirdetés: Bálint Erika Reklám: Gagyi Erika (0744-755579), Magyari Zsuzsa (0741-360211) Аг (X) szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. tSürrtrtntnkniA ELŐFIZETÉSEKÉRT HÍVJANAK! Az Udvarhelyi Híradóra előfizethet lapkihordóinknál és a szerkesztőségben. Ha a szerkesztőség telefonszámát, a 0266-218361-et tárcsázza, és bemondja pontos címét, lapkihordóink felkeresik Önt otthonában, náluk megrendelheti lapunkat. 535 600, Székelyudvarhely, Szentimre u.17.sz. telefon: 0266-218 361 E-mail: uh@udvarhelyi-hirado.ro hirdetesi udvarhelyi-hirado.ro terjesztes@udvarhelyi-hirado.ro Fax:0266-218 340 Hirdetésfelvétel és terjesztés a fenti címen hétköznap 8-16 óra között. Honlap www.udvarhelyi-hirado.ro Telefonszolgálat: 0266-218361 I Észrevételét, panaszait, megjegyzéseit i : a szerkesztők fogadják hétfőtől csütörtökig 8-20, pénteken 8-16, vasárnap 14-20 óra között. Kilátó épült Telekfalva határában Magasból csodálható a táj A több mint 750 méteres magasságban fekvő Őrhegyen, Telekfalva közelében épített kilátót a Természet Szíve Egyesület a helyi, illetve a patakfalvi közbirtokossággal közösen. A turisztikai céllal létrehozott építményt egy helyi legenda nyomán Vénleánynak nevezték el. A Telekfalvi-tető felé létrehozott tanösvény kibővítéseként építették meg a Vénleány kilátót az Őrhegyen - mondta lapunknak Szederjesi Tamás Péter, a Természet Szíve Egyesület (TSZE) vezetője. Hozzátette: egy faépítményt kell elképzelni, amelynek lépcsőin két méter magasra lehet feljutni, lent pedig egy zárt rész van padokkal, ahova be lehet húzódni a viharok elől. A projekt ötletgazdái ugyanakkor egy villámhárítót is felszereltek a közelben, hiszen a kilátó 760 méter magasan van, így félő volt, hogy egy természeti csapás kárt tesz benne. Messze ellátni Az építmény egy helyi legendáról kapta nevét, mely szerint egy idős asszony megmentette a lakosokat a rájuk támadó törököktől. A külső falakon táblákat helyeztek el, amelyeken fel vannak tüntetve a környékbeli látnivalók, valamint az említett legenda is elolvasható. Noha használható, még nincs teljesen befejezve az épület, a festés, illetve az alsó zárt rész tetőzetének szigetelése hátravan. A kivitelezés nagyjából 4000 lejbe került, amit a TSZE, a patakfalvi és a terekfalvi közbirtokosság, valamint vállalkozók finanszíroztak. A projekt célja, hogy minél több túrázni szerető turista látogasson el az építményhez, akik megcsodálhatják a táj szépségét. Innen látni lehet a környező településeket, a Hargitát, a Bágyi-tetőn lévő várat, a Szarkakőt, a Veresmartot, a Kénosi-lázat, sőt jó időben a Fogarasi-havasokat is. „Így nemcsak gyönyörködhetnek a tájban az ide látogatók, de a környéket is megismerhetik" - fogalmazott Szederjesi. Hozzátette, céljuk, hogy minden környékbeli dombon legyenek hasonló építmények, amelyeket összekötnének a turistaösvényekkel. Jövőre bele is fognának egy újabb megépítésébe. Tervezik ugyanakkor egy lépcsőrendszer kialakítását is, amelyen el lehet jutni a telekfalvi barlangokhoz. Szederjesi rámutatott, mindenképp van értelme a turistaösvények létrehozásának, illetve a kilátók megépítésének, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egyénileg, de csoportosan is szívesen kirándulnak a természetbe. Azt azonban megjegyezte, hogy érdemes csoportos programokat szervezni az említett helyszíneken. Reményét fejezte ki, hogy a turizmusban dolgozók számára is hasznot hoz a most átadott kilátó megépítése, hiszen ez is a célok közé tartozik. FÜLÖP-SZÉKELY BOTOND FORRÁS: FACEBOOK Jó időben még a Fogarasi-havasokat is meg lehet tekinteni a kilátóról Volt ott egy... Volt egy kő a templom közelében, az árok mellett, ott, ahol a falu három utcája egybefut. Jó darab állt ki belőle a földből. De nem is kő volt, hanem betondarab, amire rá lehetett ülni, amíg arra várt valaki, hogy a szomszédos Andrásfalváról szekérrel meghozzák a kenyeret. Ráálltak a gyermekek, hogy magasabbak legyenek, majd leugráltak róla. Kis kezekkel mérve tán másfél arasznyira állt ki a földből, nem nagy magasság ez, ha ki akarunk emelkedni a többi ember közül. Ám nem is azért ültek rá, hanem inkább, hogy megpihenjenek. Vasárnap délutánonként, amikor az idősebbek a kocsma előtti padon vagy az árokmarton üldögéltek és beszélgettek, általában foglalt volt. Pedig nem lehetett kényelmes a rajta való ülés, hiszen keményebb volt, mint amilyen a föld lehet a legnagyobb szárazság idején is. És még azért sem volt kényelmes ülőalkalmatosság, mert egyik felé lejtett. Mindennek ellenére a faluban élő emberek életének is része volt, valamennyire. Rá tették le a szatyrot, ha tulajdonosa éppen a ledobott láncot igazította helyére a szomszéd gyerek kerékpárján, vagy a csordából hazafelé tartó tehenét térítgette, ha az nem akarta hazafelé venni az irányt. Ahogy lenni szokott, bizonyára gyom, csalán is nőtt mellette, azt pedig le kellett tépnie annak, aki le akart rá ülni. A vidék nem kőtermő vagy betontermő fajta. Amikor, tán másfél éve, a faluközpontban lévő templom falának aljáról körben a vakolatot leverték, akkor látszott, hogy a kerekebb homokköveket is milyen szépen illesztették a falba annak idején, jó évszázada. Ha már akkor ott lett volna az a gazdátlan betondarab az árok szélén, bizonyára széttörték volna, akkora darabokra, hogy beépíthető legyen. Innen vélhető, hogy nem volt ott, mióta a világ. Nem tudható pontosan, hogy mikor került oda. Talán még akkor, amikor a szomszéd faluba vezető utat készítették, jó kemény kőalappal. Az is rég volt, azt mondják, még abban a kicsi világban. Vagy tán inkább akkor, amikor a templom melletti árkot az út alatt átvezették és a hidacska két szélét betonból kiöntötték. Aztán valamivel összetörették, mert egy régi fényképen láttam, hogy a másik része is megvolt, és azon is ültek az idősebb férfiak egy hetvenes évekbeli nyári vasárnap délutánon. A nagyobbik része, ami letörött róla, aztán eltűnt, valamikor jóval később, illetve eltüntették. De a földből kiálló rész sokáig ott volt még. Határozottan emlékszem. Igaz, hogy azt a földbe öntött és öszszetörött betondarabot nem lett volna könnyű továbbtenni, még akkor sem, ha nem nézett jól ki ott, ugyanis nem volt az párhuzamos semmivel, sem az árokkal, sem a híd peremével, vízszintbe sem hozták, hogy kényelmesebben essen a rajta való ülés. Miként nem tudható, hogy mikor került oda, úgy arról is keveset beszélnének az emberek, mi lett vele. Jó ideje eszembe sem jutott, fel sem tűnt a hiánya, csak mostanában, hogy a főútról elágazó utca egy részét újból leaszfaltozták. Szép íves szegéllyel kanyarodik az utcai aszfalt a főúttól, egyik szélén éppen addig, ahol az a betondarab volt valamikor. Mert eltűnt, a valamikori árok is be van takarva, csak éppen arra nem gondolt senki, mi lesz, ha a sok hónapi szárazság után elkezd esni az eső és a másik utcából az árokban gyűlő víz nem tud az út alatt lefolyni a patakig... Kinek esik kára abban, ha elfeledjük? Talán fölösleges kérdés, miként fölösleges lehet a rá gondolás is. Az emlékezés apró kockájává zsugorodik, pedig ez teljesen ellenkezik az otthagyott betondarabok természetével.