Ügyvédek lapja, 1885 (2. évfolyam, 41-94. szám)

1885-10-10 / 83. szám

Ü­G­Y­V­É­D­F­Iv­L­A­P­J­A. kedést nem óhajt s azt az óriási tiprő malmot, mely­ben napszámos munka és bér mellett őrlik a pereket, csak még nehány fehér rabszolgával akarja benépesí­teni, kik még sajátságosabb helyzetbe jutnak, mint a pótbirák s még visszássabbá teszik a kir. tábla szerve­zetét, mint a minő eddig volt. Midőn Francziaországban egy időben a kormány ily félszeg intézkedésekkel akarta megmenteni az egyik felebbviteli bíróságot attól, hogy ott az igazság kiszol­gáltatása csődöt ne mondjon, Jules Favre mondta ki először e két szót: Misérable expedient! (Nyomorult kisegítő eszköz!) és két nap alatt egész Francziaország visszhangzott e kiáltástól: Misérable expedient! és a kormány elálláti tervétől Úgy segített a bajon, a­mint jogállamban illik segíteni az igazságszolgáltatás bajain : állandó szervezeti intézkedéseket léptetett életbe és nem vegyítette össze az első és másodfokú bíráskodás­nak kategóriáit, nem rendelt, a­mint tervezve volt, ideiglenes kisegítőket az alsóbb bíróságoktól a felsőb­bekhez, nem bontotta meg, még ideiglenesen sem, a bírói fokozatok rendszerét, hanem megbecsülte az igaz­ságszolgáltatást és állandó törvényhozási intézkedéssel indította meg Themisnek megakadt szekerét. De nálunk?! íme ott vannak a kir. tábla pótbírái. Évek hosszú sora óta ők húzzák azt a terhes szekeret, mely, hogy teljesen fel nem mondta a szolgálatot, csak az ő önfeláldozó és mondhatni, bámulatos tevékenysé­güknek köszönhető. A budapesti kir. táblán azt a be­csületet, melyet másutt a „ház becsületének" szoktak nevezni s mely abban áll, hogy a ház megfeszített erő­­vel igyekezzék megfelelni ama fokozódott feladatoknak, melyek óriási sulylyal nehezednek reá — nagy részben pótbírák tartották fenn. És évek hosszú sorának megfeszített munkája után, mi lett jutalmuk? Az előléptetések számtalan eseteiben mellőzés s legutóbb az az épületes és még a mi igazságügyi mi­zériáink közepette is párját kereső brutális intézkedés, mely a kormánynak a pótbírói intézmény megszünteté­séről szóló eredeti törvényjavaslatában foglaltatott. Mert az tény, hogy a kormány azokat, kik úgy dol­goztak a közeli előléptetés reményében, mint a pótbí­rák, kik 6 -6 évig szolga van, már rövid idő alatt vár­hatták az előléptetést, a rendes birói állásoknak 96-ról 42-re leszállítása és az első osztályú birói állásokra történő előléptetésnek hosszú ideig egyenes kizárása által, tizenegy évvel akarta visszavenni az óhajtott őzéi­től, a­mi legalább is a brutális eljárás elnevezését ér­demli meg. Hanem a terv, szerencsére, megbukott. De azért a pótbírák helyzete egy cseppet sem javult s ha nem vétetik tárgyalás alá az igazságügyi bizottság által kidolgozott törvényjavaslat, marad helyzetük úgy, a­mint volt, hasonlóan Dante amaz elkárhozott lelkeihez, kiket nem vesz be sem az ég, sem a pokol. És most ismét megjelennek a kisegítő birák az első folyamodású törvényszékektől, mintha nem volna elég keserves és a kormányra nézve, lehet mondani, szégyenletes a pótbirák helyzete egymagában is. Iszo­nyú büntetésnek gondolta a Divina Commedia isteni köl­tője ama bolyongó lelkek sorsát, kik nyugvást nem találtak ég és pokol között. Kilökte őket az ég és nem fogadja be a pokol. Most a magyar igazságügy minisztérium kegyel­­méből elkárhozottak egy egészen uj kategóriája fog bevonulni a sebestyén téri ócska palotába. Ha tényleg így áll a helyzet — pedig erre mutat­nak a hírlapokban megjelent közlemények — akkor az országgyűlés új ülésszakában úgy a képviselőház, mint a főrendiház erélyesen fel kell, hogy emelje szavát. A kérdés szóba fog kerülni ott talán már legkö­zelebb s hiszszük, hogy azok, kiket a fölszólalás e kér­désekben megillet, nem fognak némák maradni akkor, midőn erkölcsi felelősségük tudatában fel kell h­asznál­­niuk az alkalmat arra, hogy az ország előtt nyilatkoz­zanak. Legalább azt hiszszük, hogy abból a dicsőségből, mely az igazságügyminisztérium tervezett új intézkedé­­­­séhez tapad, a maguk számára részt nem óhajtanak­ léket. A paragrafuson való nyargalást egészen ráhagyta fiatalabb kollegáira. Azok közé az emberek közé tartozott, a­kik kétszer annyit éltek, mint a­meddig élnek. Nagyváradon kezdte, mely városnak intelligens közönsége van. Mint ügyvéd és takarékpénztári igaz­gató New-Yorkban is megfordult s onnan meg is hozta a bűntet­test, az elsikkasztott összeg legnagyobb részével. Az alkotmányos korszakban kétszer képviselte a parlamentben Nagyváradot. Tisza balközépi hívei közé tartozott s tekintélynek örvendett a pártban. A sors Budapestre hozta s itt meg is maradt, mint szerény, egy­szerű ügyvéd. Győrffy különben nem tartozott azok közé, a kiknek tulaj­donságuk és egyszersmind erényük a gazdagság; de még kevésbé azok közé, a kik minden áron gazdagokká akarnak lenni. Az egy­szerű és tisztes polgári élet volt eszményképe­s főkivánsága, hogy 6 gyermekét becsületben és művelten hagyja vissza. És ezt elérte. Mint védőügyvéd az újabb időben minden nagyobb büntető perben részt vett s közvélekedés szerint, a gyakorlat emberei kö­zött ő volt az első. A hatást sohasem vadászta. Ellenben a bűn­esetet mindig alaposan ismerte és szigorúan lelkiismeretes volt védencze érdekében. Leérdekesebb védencze Majláth országban egyik gyilkosa, Berec­z Antal volt. Mindjárt kezdetben fölfe­dezte, hol van az a pont, a mitől Berecz élete függ. Hitte, hogy ezt a különös embert megmentheti. A „dolus eventualis" elméle­tére támaszkodott s csakugyan ez a pont volt az, a mitől Berecz élete függött. A kir. Curia ellene magyarázta a törvényt, a „do­­lus eventualis tanát ad acta tette és Bereczet is fölakasztották. Győrffy Gyulát sokáig gyötörte ez az eset, de jobban csakugyan nem védhette volna senki Bereczet, mint a­hogy ő tette. Az_„Ügyvédek Lapja" tárczája. Győrffy Gyula. I — Isz£eg!h.a.lt 1885. oisz. 17. — ■■■■IIIIII mi­­­i II Azok közül az öregek közül, a kik nem szokták megöre­gedni, hanem csak úgy mennek el közülünk, mintha a legfiata­­labbal is egyforma kort tartanának, azok közül távozott el megint az egyik. Győrffy Gyula meghalt. Mindenki ismerte az őszbecsavarodó tisztes alakot, a­ki csak megfordult valaha a Fortuna szerencsétlen folyosóin. És ugyanaz­zal a halvány, vias­­színű arczc­al és csöndes, szenvedély nélkül való, de okos beszéddel ismerte mindenki. A szívbaj, mely hir­telen kioltotta életét, régi betegsége volt, de hordozta türelemmel. Erős lelkek még a phisikum betegségét is hasznukra tudják fordítani. Győrffy Gyula csak úgy tudott megélni, ha a nagyobb felindulásoktól óvakodik. S ő óvakodott is következetesen. Ennek köszönhette azon higgadt ítéletet és azt a czafrang nélkül való tiszta logikát, mely őt, mint védő­ügyvédet, akkora tekintélyre és sikerekre tudta emelni. És ezért szerették őt a Fortunában is, a­hol egyátalán senkit se szeretnek már. Csak 52 éves volt, mikor a halál minden előzetes letartozás nélkül elragadta. Székében érte utol, a­hol az emberi bűnök s egyúttal az emberi mentségek nagy szomorújátékát, Göthe Faust­ját olvasgatta. Tevékeny és világos szelleme nem elégedett meg soha száraz doktrinákkal s magasabb régiókban kereste a táplá-t

Next