Ügyvédek lapja, 1886 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1886-01-02 / 1. szám
4 ÜGYVÉDEK LAPJA. naikra esett volna; az ellenkező történhető esetben, amelyben tudniillik a feleség előbb meghal a férjénél, azoknak azonságából a férjet szintúgy, mint azokat, akik őket a testamentom által képezik (a hagyományosait) kontraktus szerint a viszonhitbér illeti. P. T. Dr.c. 3. ad obt. succes. e. tabula reg. Igazságügyi levelek. Irta: dr. Dell’Adami Rezső budapesti ügyvéd. VIII. A bizonyítási interlocutum egy neme is behozatik, mert ha a tárgyalás elhalasztásával (mi rendszerint elkerülhetlen lesz) bizonyitásfelvétel elrendeltetik, a bizonyítandó tények és bizonyítási eszközök a végzésbe felvétetnek. (341. §.) Csakhogy a bíróság ehhez nincs kötve és a bizonyításfelvétel ismétlését s kiegészítését is elrendelheti. 342. §.) A felek e felvételnél jelen lehetnek, de az távollétükben is megejthető, mely esetben azonban igazolási kérelem ismétlése vagy kiegészítése rendelhető el. (336., 347. §§.) A kiküldött vagy megkeresett bíró előtt felmerülő vitás kérdéseket a perbíróság külön tárgyalásokon dönti el. (349. §.) A közvetett bizonyításfelvétel felett az érdemmel együtt tárgyal a perbíróság; annak eredményét a felek adják elő, de ha eltérnek a jegyzőkönyvtől, az elnök azt felolvastatja, illetve a fél előadását kiigazítja. (352. §.) Ezzel összefüggésben fontosak az ülési rendre, illetve elnöki omnipotentiára nézve már mondottakon felül a nyilvánosságra és a bizonyításra általában vonatkozó némely rendelkezések, melyek az eljárás szervezésének szellemét jellemzik. A tanácskozás és szavazás nem nyilvános. (119. §.) A közönség kizárása a tárgyalásból a közrend és közerkölcsiség veszélyeztetésén kívül, a perbeli fél „méltányos érdekének"* sértése miatt is elrendelhető. (120. §.) Helyszűke miatt beléptijegyek adhatók. A „hely méltóságának" meg nem felelően megjelenő személy kitiltható. (A koldus csak a templom méltóságát nem sérti e profán világban. Hiába, csak az Isten marad demokrata.) 121. §. A nyilvánosság kizárásának elrendelése ellen nincs jogorvoslat (123. §.), sőt ez esetben a tárgyalás nyilvános közzététele is tilos. (124. §.) Úgy hiszszük, hogy ennél még reakczionáriusabb korlátozása a nyilvánosságnak és sajtónak a törvénykezésben bajosan volna kigondolható. A bizonyítékok szabad mérlegelése a „józan gondolkodás és tapasztalat1” szerint megengedtetik. (334. §.) A qualifikált beismerés is beismerésnek vétetik (328. §.) s a hallgatag beismerés a szóbeli tárgyaláson nem tagadottakra nézve construáltatik. (330. §.) A naiv törvényhrány próbája: „Mennyiben legyen valamely nyilatkozat egyéb módosítás folytán beismerésnek vagy tagadásnak tekintendő, attól függ, hogy a nyilatkozatban foglalt előadás még mennyiben szolgálhat a tényállításból levont következmény megalapítására.11 (328. §.) Ily bölcs enuncziáczióktól hemzseg e paragrafus-logika. A beismerés visszavonásának hatályához nem elég annak valótlanságát bizonyítani, hanem annak tévedésből származása is valószínűsítendő. (329. §.) Perdöntő eskü a félnek megítélhető, de eskükínálásnak nincs helye. (339. §.) A közvetett bizonyítás legérdekesebb eszköze az előkészítő iratok tartalma. Még az azokban foglalt beismerés is csak „bíróságon kívüli11 beismerés. Ez a nem perbeli perirat-constructió logikai folyománya és Plósz szabadalmazott szóbeliségének egyik gyönyörű mákvirága. (338. § ) A bírói határozatokról szóló fejezetekből is kiemelünk egyes intézkedést, így közbenszóló ítélet hozható a követelés alapjára nézve és ennek jogerőre emelkedése utánra halasztható a mennyiség kérdésének eldöntése. (159. §.) Sőt a követelés alapjára vonatkozó több kérdés is egyenként dönthető el ily ítélettel. (360. §.) A végítélet a formalitáson, rendelkezésen és indokoláson kívül külön pontban a tényállás előadását tartalmazza a szóbeli tárgyalás alapján s utóbbira nézve teljes bizonyítékot képez, melyet csak az eltérő tárgyalási jegyzőkönyv ronthatna le. (374., 375. §§. Az ítéletet az összes résztvett bíró írja alá 376. §.) Ezzel a jogorvoslat esetére kiható intézkedéssel összefügg, hogy a téves tényállás előadás-kiigazítását kihirdetéskor, ha az ítélet ekkor már írásba van foglalva, mely esetben felolvasandó azon pont, esetleg az ítéletkifüggesztéstől 8 nap alatt a felek kérhetik. (373., 381. §§.) Előreláthatóan a rendes eset az lesz, hogy kihirdetéskor még nem készült el az ügy kifüggesztése utáni kiigazítási procedúra foglal helyet. A felek egyetértése esetén ez természetesen megadandó (373. §.), de egyoldalú kérelem felett ismét külön szóbeli tárgyalás tartandó s inappellabilis végzéssel e kérdés eldöntendő. (381 §, Csak tollhiba-kijavítás engedtetik meg tárgyalás nélkül. 380 §.) Hasonlókép kérhető s intézhető el az Ítélet kiegészítése, ha az Ítélet a jogvita valamely részéről vagy a perköltségről intézkedni elmulasztott. (382. §.) Az 1881: LX. t.-cz.-re többször hivatkozik s igy annak (sajnos) fentartását supponálja a rész. Attól eltérően kiterjeszti a jogerőre emelkedés előtti végrehajtóságot a per és ítéletfajok egész sorozatára (387. §.), esetleg cautio mellett (388. , 390. §§.), mi iránt a felek kérelmei az ítélethozatal előtt a szóbeli tárgyalás végén előadandók és tárgyalandók. (391. §.) Adalék a vádhatározat történetéhez a mai büntetőperben. Irta: Tornovszky Béla lugosi törvényszéki biró. A büntető perrendtartás közzétételével nyomban s igen élénken megindult az irodalmi piarcz a kötelező vád alá helyezés s annak pártolói ellen. És méltán, mert a vádhatározat eddigi praxisunkban is igen kétes szerepet játszott s a gyakorlat soha sem volt egészen tisztában annak czéljával s rendeltetésével. Használtuk s csináltuk, mivel épen kellett is, de meglátszott az első fokú bíróságokon s a vádlottakon, hogy valami nagy súlyt, az esetek túlnyomó többségében ki sem helyez a vádhatározatokra. A vádhatározat története nálunk is azt mutatja, hogy ha van is értelme a vádunknek a felelős s hivatásszerű közvádlókat nélkülöző angol büntető perben, de nálunk a legtöbb esetben ép oly felesleges, mint amilyen gátló a per gyors lefolyására nézve. Élénkebb tárgyalást a vádhatározat főleg csak a felsőbb fokú bíróságoknál nyert, midőn már a vádindítvány s a vádhatározat ellentmondásba ütközött s midőn az eset valóban vitássá lett téve. Nem akarom én ezúttal ismételni mindazon, a kötelező vád alá helyezési eljárás ellen a szaklapokban s a miniszteri enquette-n már számtalanszor felhozott érveket, melyek azt vélem, meggyőzhettek mindenkit, hogy a vádhatározat mai alakjában a garantiák legkissebbike, hogy az több hátránynyal mint előnynyel jár a vádlottra , s a helyes igazságságszolgáltatásra nézve, hogy az felcseréli a szerepeket s a bírót teszi vádlóvá s a közvádlót a biró feletti biróvá, czélom inkább az, hogy a máig érvényesült gyakorlat adataival támogassam azoknak érveit, kik a kötelező vád alá helyezési eljárást eltörlendőnek vélik. Sajátságos nép vagyunk mi bizonyos tekintetben s alkotmányos érzületünknek, valamint szabadság szeretetünknek nem a leggyöngébb bizonyítéka az, hogy, bár beékelve az állami mindenhatóság classikus birodalmai közzé, — nálunk mégis az üldözési mánia és a hatóságok hatalmi körének erőszakos kiterjesztése iránti törekvés igen ritka s tán nem is létezik. Tagadhatatlan tény az, hogy még egyrészről a végrehajtó hatalom, — megtagadva a másutt tett tapasztalatok szerint természetében rejlő terjeszkedési vágyat, — a közigazgatási és bírói hatóságok közti hatásköri összeütközések esetén azokat majdnem kivétel nélkül a bírói hatalom javára dönti el, úgy másrészről megcáfolhatlan tények s hosszív tapasztalat alapján teljesen kiérdemlette királyi ügyészségünk és annak kitűnő szervezője s vezetője azon dicséretet, hogy maga az ügyészség s annak uralgó szelleme az egyéni szabadság hatalmas biztosítéka. Dehogy vádol az alaptalanul! Sőt ellenkezőleg, épen nagyon óvatos a vádemelésben, mondhatnók majdnem félénk s a bíróságnak e részben nem a fékező , hanem ellenke-