Ügyvédek lapja, 1896 (13. évfolyam, 1-54. szám)

1896-10-10 / 43. szám

XIII. évfolyam. Budapest, 1896. október 10. 43. szám. ÜGYVÉDEK LAPJA SZERKESZTŐSÉG­­i KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI., Teréz-körút 22. szám. A BUDAPESTI ÜGYVÉDI KÖR Előfizetési ár: Egész évre.............frt 6.— Félévre ....... » 3.- -Negyedévre .... •• 1.60 KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN SZOMBATON. 1' ÁRTALOM. Előfizetési felhívás. — Liedemann Károly . Irta: P o 11­á k Illés budapesti ügyvéd. — Liedemann Károly temetése. — Végrehajtók baja. — Adalékok a bukás kérdéséhez. Irta: dr. H­e­i­l Fausztin budapesti kír. Ítélőtáblás biró. — A felek ágytól és asztaltól való különélésének elrende­lése. — Magyar jogászgyűlés. — A szegedi ügyvédi kamara székházának felavatása. — Vegyes. — Csődnaptár. Melléklet. Jogesetek. Kereskedelmi-, váltó- és csőd­ügyek. — Bűnügyek. — Az uj sommás eljárás a gyakorlatban. Előfizetési felhivás. Október 1-én uj előfizetést nyitottunk. Lapunk előfizetési ára : Egész évre .... 6 írt. — kr. Félévre.............................3 » — » Negyedévre .... 1­9­50 » Az előfizetések Budapestre az „Ügyvédek Lapja** kiadóhivatalába (Teréz-körút 22. sz.) küldendők. Vidéki előfizetőink szántára a felső bíróságok- vagy ható­ságoknál levő ügyeikről levelező-lapon díjmentes érte­sítést adunk. Liedemann Károly ! írta : P­o­lt­á­k Illés budapesti ügyvéd. Őszi napsugár ringott a pirosló faleveleken, mikor Liede­mann Károlyt visszabocsátottuk az anyatermészet néma ölébe.­­ Egy emberrel kevesebb a földön, egy hangulattal több. Akkordunkból örökre kiveszett az ő lágy-meleg hangja,­­ de emléke itt marad köztünk hangulat alakjában, a befejezett körű, egész és meleg ember resom­ancziája, mely utána rezeg ( még a kedélyekben, mikor az okozó hang rég megszűnt már a hallérzékekre hatni. Mi az, a­mi Liedemann Károly egyéniségét s váratlan­­ kidőlését oly közel hozta sziveinkhez­? Nem volt sem orszá­gos ember, sem országos név, sem tribün, sem barreau nem látták körülre tömörülni a babért; mint jogász, mint ügyvéd egyaránt beérte a második helylyel: mi az hát mégis, a­mi ezt a férfiút kiemelte a többiek közül, fölemelte vállainkra és a midőn kezébe adta a hóhérpallósunkat, ezt a rendeltetésénél fogva gyűlöltségre hivatott alakot körülvette szerelmünkkel ? A belső igaz aranytartalom választóvize a pályatársak ítélete. Lehetsz te nagy embere a tömegnek, kifoghatja lovai­dat a deliriosus nép, újságok, hirhordók, pártfelek arany piedestalra emelhetik vert arany szobrodat, kongó ürességü tartalmatlan ember vagy te mégis, oh hazámfia, ha pályatár­said, azok, kik várfalaid mögött laknak, kártyáidba látnak s veséidbe néznek, tőled elfordulnak. A kit figurus non­odit, a kinek ez fonja halántéka körül az örökzöldet, az egész ember. A kit ez nemcsak tiszteletére, de szerelmére is érdemesít, az meleg ember. Ebben a léha, üres, kapzsi társadalomban meg tudjuk becsülni a meleg embert. A mily ritka a sok fagyos lélek kö­zött az olyan, mely, mintha napsugarakat árasztana maga kö­rül, annyira érzik az ily egyéniségnek magasabb származását is, a mily ritka köztünk a tartalmas ember önfegyelmezése, a mely őt kizárólag hivatalához köti, annyira szívesen meghajt­juk a Stoa iskolája előtt lobogóinkat. A dekomposíczió világában tüneményszámba megy egy tehetséggel, állással, képességekkel és összeköttetésekkel bíró ember, a­ki egyéb sem akar lenni saját magánál. A­hol mindenki a szomszéd pitvarához szagol és senki sem fér meg a bőrében, a­hol a nagyralátó individualizmus daczára az egyén sehogy sem bir önönmagára konczentrálódni, de örökös s csil­lapíthatatlan szomjúsággal kergetődzik a mások körei felé, a­hol már alig van fenyő, csupán csak másonélő, ott érthető csudaszámba megy egy ember, a ki beéri azzal, a mi, a ki mint a hattyú, csöndes méltósággal lejt a halas­tó tükörszi­­nén s csak épen annyit vesz fel a fenék füveiből, a mennyire szüksége van és a mennyi kényesen őrzött tiszta tollazatának mocsoktalanságával összeegyeztethető. Az ügyvédi kar nem minden fájdalom nélkül látja tehet­ségeinek hitehagyását, de mint az állami élet főgyűjtőmedre, kénytelen belenyugodni abba, hogy jelesei, vagy azok, a­kik magukat annak tartják, világító erejük főbb részeit másfelé hajítják, a kar erejének, niveaujának és fényének rovásán. Ám ha találkozik, a­ki karakterének összes súlyával, képességé­nek minden kihatásával és fénylő sugarainak összes garmadái­val köztünk, velünk, talajunkban marad, a mi dicsősége akad, az a mienk, a mi fénye ragyog, az a mienk, a mi kire emel­kedik, az minket emel, ölel, babéroz, hogyne vennők mi azt körül tiszteletünkkel, hogyne fogadnánk be szivünkbe s hogyne foglalnánk, mint a mi ékességünket, ékes drága foglalatba! ? Annak a szinte gyengéd szeretetnek, melylyel a kartársak az ő ügyészüket körülvették, bizonyára ezek voltak okai. Tudva vagy nem tudva: a tömeges vonzalom mindig a tömeg érdekköréből nő s gyökerei mélyen lent vannak a vegetatív ösztönök aljain. Liedemannt szerettük, mert a mienk volt s mert összes vonatkozásaiban a karnak és érdekeinek szentelte ne­mes életét. Szerettük, mert élete tiszta volt, miként a hattyú é­s e tisztaság minket ékesített. Szerettük, mert egyéniségéből egy meleg lélek sugarai ömlöttek­ ránk és mert kezében a vád pallosa is meleg reflexekben tündökölt. . . ... A reflexek eltűntek, a pallos kiesett az ügyész kezé­ből . Liedemann Károlyt hétfőn délután visszaadtuk a termé­szet nagy melegágyának. Hogy miért emelte utolsó vádját ön­maga ellen, kardja miért suhintott le utoljára ő reá magára? Okozatok oka, te utolsó látója a logika irgalmatlan műveletei­nek, te tudod csak! Az emberi agy nem bírja soká az igazsá­gok nehéz vedermunkáját. Belefárad és belebotlik. Mert az igazság nem az embereké és ember ne merészeljen soha sem Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.

Next