Ügyvédek lapja, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-06 / 1. szám

4 ÜGYVÉDEK LAPJA Az ezen ügylet körébe vágó jogesetek közül egy a közelmúltban jogerősen elbírált esetet akarok csak ezúttal megbeszélni, mely szintén kétségtelenné teszi iménti állításaim igazságát. Az említett eset szerint, felperes az alapon indított keresetet alperes ellen az egyik budapesti kir. járásbíróságnál, hogy alperes 1904. évi junius 2-án 15 láda szőllőczukrot adott el neki prompt Budapestre szállitandólag. Eladó alperesi czég azonban az árut a szállításra való többszöri felhívás daczára nem szállitván, 1904. évi augusztus 17-én ajánlott levélben alperesnek az utólagos teljesítésre 8 napi záros határidőt adott s egyúttal értesítette, hogy ennek be nem tartása esetén, a nem teljesítés miatt előállott kárát fogja rajta követelni. Minthogy pedig a kérdéses árut ennek daczára sem szállította, azon különbözet mint kártérítési összeg erejéig pert indított alperes ellen, amely különbözet a szőllőczukornak a kereset indításakori ára s a kialkudott vételár között mutatkozott. Alperes, eltekintve attól, hogy az árkülönbözet fenforgását tagadta, azt vitatta, hogy felperes a rendeléstől számított 8 nap elteltével mindjárt köteles lett volna a K. T. értelmében őt a szállításra felhívni, iletve arról értesíteni, hogy a szerződőtől elállani kíván és kártérítést követel, mert akár fix, akár halasztó határidőre kötött ügyletről van is szó, felperes őt több mint két hónapon át nem hagyhatta bizonytalanságban az iránt, hogy a KÉ T - ben biztosított jogai közül melyikhez ragaszik s nem állt jogában bevárni azon időpontot, amikor esetleg a szőllőczukor ára a kikötött vételárnál magasabb. Annak előrebocsátásával, hogy a megállapított tények szerint felperes 1904. augusztus 17-én tényleg a már fentebb érintett levelet intézte alpereshez s ennek daczára alperes a czukrot nem szállította; továbbá annak előrebocsátásával, hogy a kereset indításakor árdifferenczia tényleg mutatkozott, jelen értekezésem keretében a jogi fejtegetésére akarok kiterjeszkedni, amely szerint a fenforgó árdifferencziát mint kárösszeget felperes javára alperessel szemben a járásbíróság megítélte. A járásbíróság ugyanis azon álláspontra helyezkedett, hogy a „promptív szállítás kikötése önmagában az ügyletet még fix ügyletté nem minősítette s ebből kiindulva a K. T. 354. §-át alkalmazta jelen esetben s kimondotta, hogy a K. T. 354. §-a nem értelmezhető akként, hogy a teljesítési határidő eltelte után az azonnali értesítésnek elmulasztása a kárköveteléshez való igény elvesztését vonná maga után; a K. T. 354. §-ának értelmezése szerint az értesítés elmulasztásának, illetve nem azonnal történtének nincs más következménye, mint hogy a késedelmes fél (jelen esetben az első alperes) mindaddig teljesíthet s a másik fél a teljesítést elfogadni köteles, míg a másik fél (jelen esetben a vevő felperes) által arról, hogy a késedelem következtében a teljesítés helyett kárt követel, értesítve nem lett ; végül azon álláspontra helyezkedett a járásbíróság, hogy a K. T. hivatkozott 354. §-ának további értelmezése szerint a késedelmes félnek a másik szerződő fél az utólagos teljesítésre határidőt nemcsak engedni tartozik, hanem erre kellő időt önként is adhat. A budapesti kir. kereskedelmi- és váltótörvényszék a járásbíróság marasztaló ítéletének megváltoztatásával felperest keresetével elutasította annak előrebocsátásával, hogy a felebbezési tárgyalás során nem vitás ténynyé vált, miszerint a peres ügylethez hasonló ügyleteknél „prompt 11 szó alatt 6—8 nap értendő, azon indokolással, hogy a jelen esetben azon kérdés lévén eldöntendő, váljon felperes a K. T. 354. §-ának megfelelően járt-e el, a kir. törvényszék azon álláspontra helyezkedett, miszerint a jelen esetben a teljesítési határidő a felek között a „prompt1v kifejezéssel, amely alatt 6—8 nap értendő, meghatározva lévén, a K. T. 354. §-a értelmében, felperes arról, hogy a teljesítés helyett kártérítést kíván, a teljesítésre kikötött határidő folytán, tehát a rendeléstől számított 8 nap múlva azonnal értesíteni tartozott volna alperest, felperes azonban erről csak 1904. augusztus 17-én értesítette őt. A kir. törvényszék nem fogadja el a K. T. 354. §-ának a kir. járásbíróság részéről történt olyatén értelmezését, hogy az értesítés elmulasztásának egyéb jogi következménye nincs, mint az, hogy annak megtörténtéig az eladó jogosítva van teljesíteni, ellenben a vevő azért nem veszíti el kártérítési igényét; nem fogadja el azért, mert akkor teljesen indokolatlan marad, szerinte, a törvény rendelkezéseinek parancsoló jellege; holott ugyanazon említett jogi következmény fűződnék ahhoz is, ha a törvény az azonnal való értesítést nem kötelességévé, hanem csak jogává teszi a vevőnek, vagy ha az azonnal való értesítés szükségességének kimondását egyáltalán mellőzi, mert hogy az eladó az értesítés megtörténtéig teljesíthet, az tulajdonképen nem is a K. T. 354., hanem már a 353. §-ból következik. De hogy az értesítés elmulasztásának — mondja tovább a kir. törvényszék — az említetten kívül egyéb jogkövetkezménye, tehát a kárigény elvesztése is lehet, az abból a bírói gyakorlatban elfogadott jogelvből is világos, hogy az egymással jogviszonyban álló kereskedők nem hagyhatják hosszabb ideig egymást bizonytalanságban az iránt, hogy a részükre biztosított jogok közül melyiket kívánják érvényesíteni, s ezeknél fogva a keresk. törvény 354. §-ának azon értelmezését tartja helyesnek, hogy az értesítés elmulasztásának jogi következménye a kárigény elvesztése. Megjegyzem, hogy a kir. törvényszék egyéb indokból is megváltoztatta a járásbíróság ítéletét, amely indok reám nézve jelenleg indifferens , ugyanis az egész esetet azért hozom nyilvánosságra s teszem megvitatás tárgyává, váljon a K. T. 354. §-ának a kir. járásbíróság vagy a törvényszék szerinti értelmezése helyes, fogadható el irányadóul. Szerény véleményem szerint a kir. járásbíróság álláspontja a helyes. Nézzük csak közelebbről a dolgot, jelen esetben a prompt szállítás kikötése daczára a két bíróság egybehangzó véleménye szerint halasztó hatályú adásvételi ügyletről van szó s igy a 8—10 nap alatti szállítás kikötése e per jellegét nem érinti. A keresk. terv. 354. §-a ép úgy magyarázandó, mintha a szállítási határidő kikötése meg nem történt volna; éspedig azért, mert ha az adásvételi ügylet halasztó hatályú, ép ezen jellege magában involválja, hogy a 8—10 napi határidő kikötése nem oly lényeges feltétele az ügyletnek, amelynek be nem tartása a jogügylet hatályát megszüntetné. Már pedig ily körülmények között, ha a eladó a kikötött 8—10 napon belül a szerződést nem teljesíti, a vevőnek nem áll jogában a 8—10 nap leteltére a szerződéstől azonnal elállani, és a halasztó hatályú adásvételi ügylet természeténél fogva s igy nem is állhat kötelességében sem a 8-10 napi kikötött határidő után azonnal az eladót értesíteni, miszerint teljesítés helyett, kártérítést követel. Ettől eltekintve, a K. T. 354. §-ának fent említett magyarázatával a keresk. törvényszék egy teljesen meggyökeresedett s a kommentátorok, valamint a mindennapi jogélet által teljesen elfogadott jogi álláspontot igyekszik megdönteni és felforgatni. Így a m. kir. Curiának 732/99. sz. ítélete szerint a K. T. 354. §-ában említett értesítés elmulasztásának csak az a következménye, hogy a szerződés teljesítésében késedelmes fél jogosítva van az utólagos teljesítést mindaddig, míg ellenfele nem értesíti, hogy teljesítés helyett kártérítést követel, megajánlani és ezt eszközölni. Ugyancsak egy másik esetben a Curia kimondotta, hogy az a körülmény, miszerint a vevő nem értesítette az eladót arról, hogy teljesítés helyett kártérítést követel, nem szolgálhat okul arra, hogy a vevő kártérítési igényével elutasíttassék, a nyilatkozattételben való késedelmességnek csak az a következmény tulajdonítható, hogy az eladó az előleges értesítést pótló keresetlevél kézbesítéséig a szerződést joghátrány nélkül teljesíthette. (Grill-féle törvénytár: Hiteltörv. 338. oldal.) Nagy Ferencz: „A kereskedelmi jog kézikönyve 11 cz. munkájában (11. kötet 212. oldal) azt mondja, hogy a K. T. 354. §-a szerinti értesítésben való késedelmesség csak azon következménynyel jár, miszerint mindaddig, amíg a nem késedelmes fél részéről a szóban forgó értesítés nem történik, ő a későbbi teljesítést elfogadni köteles, csakis erről a következményről lehet szó, de nem arról, hogy a nem késedelmes fél kártérítési és visszalépési jogát elveszti (u. o. 8. jegyzet, ahol számtalan ide vágó esetet idéz). A kir. törvényszéket a K. T. 354. §-ának „azonnali1 kitétele tévesztette meg, azon álláspontra helyezkedvén, hogy a 8—10 napi teljesítési határidő kiköttetvén, ennek leteltével az értesítésnek azonnal meg kellett volna történnie. Ez pedig nem helyes álláspont, mert mint fentebb említettem, a 8—10 napi idő kikötése ez ügylet természetén nem változtat, nem vehető olybá, hogy e 8—10 nap be nem tartatván, az ezt be nem tartó szerződő fél már késedelembe esettnek volna tekintendő — késedelembe esésről akkor beszélvén, a mikor már vele szemben a nem késedelmes fél a K. T. 354. §. szerinti jogait gyakorolhatja, ami a halasztó határidőre kötött ügyletnél a 8—10 kikötött nap leteltével még be nem áll; márpedig, mint Nagy Ferencz kommentárjában nagyon helyesen említi, a K. T. 354. §-a szerinti jogával élő nem késedelmes fél a másik felet annak bekövetkezett késedelme után azonnal tartozik értesíteni, tehát az azonnali értesítés időpontjául, nagyon helyesen, a késedelmes fél bekövetkezett késedelmét jelöli meg, ami természetes is, mert a halasztó határidőre kötött adásvételi ügyletnél legtöbb esetben teljesítési határidő ki sem köttetvén, avagy e kikötés lényeges nem lévén, a késedelmes fél késedelmességének fenforgását illetőleg, csak azon a K. T.-en végigvonuló s a kereskedelmi jogéletben meghonosodott jogelv irányadó, miszerint a szerződő felek közül egyik sem hagyja a másikat túlsok ideig bizonytalanságban az iránt, hogy a törvény alapján őt illethető jogok melyikét választja.