Új Aurora, 1981 (9. évfolyam, 1-3. szám)
1981 / 2. szám
bájában álló berendezés egy részét, négy széket és egy díványt. A székek tönkrementek, de a dívány ma is teljesen ép állapotban birtokomban van. Mivel ez a dívány a Petrics-ház vendégszobájában állt, így kétségtelenül egyike azoknak a bútordaraboknak, amelyeket Petőfiék Mezőberényben való tartózkodásuk alkalmával használtak. Egyelőre nincs szándékomban ezt a díványt eladni, de kijelentem, hogy amennyiben eladásra kerülne, elsősorban a Petőfi Irodalmi Múzeum részére fogom azt felajánlani. Ezt bizonyos tekintetben kötelességemnek is érzem. Mezőberény, 1957. július 12-én Kiss Józsefné Wolf Mária sk. Mezőberény, Sztálin (Népköztársaság) út 18. Előttünk: Szentandrási Elekné s. k. Köröstarcsa, Kálvin u. 10. Dienes András s. k. Budapest, I. Mészáros u. 18.« A nyilatkozat eredeti példányát magam őrzöm. Ma már hitelesen megállapítható a nyilatkozatban szereplő Salkovics és Orlai (Petrich) kapcsolat. (Lásd: Mezőberény Monográfiája II. k. 40.1. - Petőfi Sándor és Orlai P. Soma rokoni kapcsolatai. - 1973.) Egész pontosan: Salkovics Júlia Orlay második unokatestvére volt. A nagy árverés idején sok Orlay-festmény került a rokonság tulajdonába. Sajnos, akkor sok el is tűnt az állományból, és meg is semmisült. Egyrészt azért, mert az Orlay-rokonság néhány tagja nem sokra becsülte a számára látszatra keveset ígérő festményeket. Inkább a kevesebbet érő bútordarabokra volt egyeseknek szükségük. (Tudunk arról is, hogy több eredeti festménye elkallódott, megsemmisült.) Mészáros Júlia és Marek Jánosné Filippinyi Mária nyilatkozott így. Mindketten Petres Judit (1852-1894) és Petres Sámuel (1855-1938) gyermekei voltak. Marekné fogadott leánya volt a házaspárnak. Hitelesség tekintetében kevéssé lehet igazolni azokat az emlékeket, amelyeket a Placskó-rokonság (Budapest, Vajda Péter u. 30.) őriz. Ezeknek a tárgyaknak (főként 44 bútordaraboknak) a lajstromát és fotográfiáit is közölte egykor a Kis Újság. Az újságképek között lehetett látni egy sajátos korabeli íróasztalt, olyan hagyományos »Bonyhay-székkel«, amelyből még mindig »sokat« lehet találni. Az Orlai-ág tulajdonából a Francois család (Ságvári u.) is őriz még az árverés során megvásárolt emlékeket, bútortárgyakat. (íróasztalt, pipát, lámpát.) Ezeknek relikvia-értékük nincsen, de családtörténeti vonatkozásban ezek is rokoni kapcsolatokat idéznek fel. Nagy veszteségünk azonban Orlai Petrich Soma gitárja, amelyet Kollár Klára (Bonyhay-örökös) halála után a Kollár-hagyatékban sikerült felfedezni. Sajnos, felelőtlen kézre jutott. Liptákné Komócsin Júlia nyilatkozata szerint az örökség kezelője ismeretlen személynek adta el 10 forintért. Mind ez ideig nyomát nem találtam. - A gitárhoz fűződően egyelőre - talán már örökre - csak a dal szövege élhet tovább velünk: Bűvölen hangzik a dalod, óh barátom Petries, és e szó öröm-érzeteknek Tengerében leng, s feledem keservem, Hogy ha te zengesz. Zengj! Ha dús volnék, aranyat fizetnék Bőven és neked dalodért, de sorsom Nem kegyel. Csak vers, mit az árva ifjú Nyerhete tőle. Hát legyen versem díjad és jutalmad, majd ha a végzet kiszakaszt karodból Engem, olvasván ezeket, lebegjen Dalma eszedben.« (1839. szept. 4-én Ostfi-Asszonyfa.) Ferenczi Zoltán: Petőfi életrajza I. k. 208-220.1. Szerencsére megmaradt emléknek az az ivópohár, amelyet Linder Emil herényi, muronyi, később ceglédi tanártól kaptam ajándékba. A pohár rövid ismertetése: 9 cm magas, 6 cm átmérőjű, fehér üvegpohár, bordóra festett kettőskeresztes címerrel, 2 tölgyfa