Új Aurora, 1981 (9. évfolyam, 1-3. szám)

1981 / 1. szám

Rencz szolidan és tapintatosan választott. Szíve húzza Illyéshez, amire utalt már a Fáklyaláng invenciózus, hatásos deb­receni rendezésével. S kedves neki a népi játék is. Emlékszünk a budapesti Gyermekszínházban a Csudakarikást állította színpadra, ízléssel és játékos kedv­vel, s debreceni éveiben Jékely Zoltán mesejátékát és a Petruskát elevenítette meg - ebben a kettős kötődésben és törekvésben választotta Illyés Gyula kópé­játékát, a Bolhabált. Átírt változata, a Bál a pusztán is adódhatott volna Rencz­­nek, ám gyanúnk, hogy ő az ősit idéző farce-szal akart jókedvű színházi estét teremteni. A második változatban fellelhető rétegesebb gondolati üzenetet hagyta az esszéíró Illyés Gyulára. Az életanyag A puszták népéből ismeretes: Palócföldről érkeznek summások a dunántúli pusztára. Urak és cselédek, lányok és legények érzéki huzakodása, s érzelmi föllobbanása a nyári esték visszatérő, játékos, olykor komor eseményét jelentette. Ebben fogan a játék: helyzet-, jellem- és mókakavalkád. Rencz Antal a színpadra állításban alapos munkát végzett: ízlés, méltóságmegtartó játék­kedv a legnagyobb erénye Rencz munkájának. Hazai népi játékok ismeretében tudható ez igazi érdemként, mert ismerjük a kabaréviccelődés stílusában csípő­­retett kezű népieskedés mifelénk népi színjátszásnak neveztetik. Rencz maga­biztosan tapintatos: amatőr szereplőket, egy Pávakört is a produkcióba illeszt. Önmutogató csujogatással és népi együtteskedő magánszámokkal mégsem ter­heli a komédiát. Igaz viszont, hogy az ízléses tartózkodás dramaturgiai döcce­­nőt okoz. Mert a játék kezdése után az orchesterben egy sorba leülteti a paraszt­énekeseket, akik egy-két dalolástól eltekintve passzív nézői maradnak a törté­nésnek. Az egykori időket imitálná jelenlétük? Aligha gondolt Rencz nosztal­giával, mert ez jelentése szerint a mai játék hatását és érvényességét fokozná le. De még hadd okvetetlenkedjü­nk: a dramaturgiai logika nyugtalankodik ben­nünk. A summások csapata az elején bevonul, noha ez Illyésnél, okoltan, később történik, mert épp a szállás elfoglalásáról zajlik a játék­kezdő disputa. A bevo­nulás persze szükséges Rencznek, hogy énekeseit leültesse, s majd zavartalanul haladjon a játék. Dehát ezek az emberek a továbbiakban csak nézői s nem részt­vevői az űrtáncolta­tásnak. A rendező funkcióját nem találja igazán amatőrjei­nek. Miközben Rencz körültekintően és gondosan építi egymásba a jeleneteket, úgy tűnik, túl komolyan veszi a játékot, s ez némi tempózavart okoz, s lelassul a játék. A kártyázó urak jelenetében például­ Illyés karikatúrát rajzol, Rencz színpada viszont mikszáthi jellemfestés irányára utal.­­S ugyancsak ritmus­­nehezülést okoznak a jelenetváltások. Rencz fölöslegesen sötétít és rendezteti a színt - a játék pedig egyenesen a nyílt és rögtönzött téralakítást igényli: farce!) A szerelmi történetet finom poézissel megemeli a rendezés, Karl­ Jolán vágyako­zását népmeséi, énekesmadári magasság fölé röpted színpadképileg is szépen megkomponált jelenetben. Ami zavaró, a szcenikai ügyetlenség: két madár se­ 53

Next